Kozák Danuta

Kozák Danuta elárulta sikerei titkát

400
Továbbra sem állt le az edzésekkel a várandós Kozák Danuta. Az ötszörös olimpiai bajnok kajakozónak nagyon hiányzik a kajakozás, de már nem mer hajóba ülni. Az InfoRádió Víztükör című magazinműsornak adott interjúban beszélt arról is, hogy örökre emlékezetes marad számára az előző versenyszezon több állomása is.

Korábban hangsúlyozta, hogy edz, amíg csak lehet. Még tartja ezt?

Igen, még most is edzem, nem álltam le, hiszen fontos, hogy a szülés után a regenerálódást meggyorsítva, zökkenőmentesen tudjak visszaállni az igazi kemény munkába. Nem szabad teljesen leállni, hiszen nekem a sport a mindennapjaim alapját jelenti.

Hányadik hetében jár a terhességnek?

A huszonhatodikban.

Akkor következik az utolsó három hónap…

Igen, lassan belépek az utolsó trimeszterbe, már izgulok is a szülés miatt. Még az összes babaholmit össze kell szednünk, a szobát meg kell csinálnunk, szóval rengeteg feladat van, de nagyon várom.

Sokat olvasgat ebben a témában?

Nem mondom, hogy állandóan ezeket a könyveket vagy cikkeket bújom, de igen, sokat olvasgatok.

Legutóbb elmondta, hogy kikérte az olimpiai bajnok társak, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa és Fazekas-Zur Krisztina tanácsait is. Tartja velük a kapcsolatot, hogy esetleg egy-egy változást jobban tudjon értelmezni?

Natasával és Katival az első trimeszterben beszélgettem. A múlt héten Krisztára újra ráírtam, hogy ő hogyan csinálta, és hamarosan újra rákérdezek Natasáéknál is, hogy ebben az állapotban ők mit edzhettek. Természetesen minden terhesség más, nem biztos, hogy az válik be, mint nekik. Nekem magamra kell figyelnem, és hogy mit szeretnék utána elérni, ez alapján rakjuk össze az edzésprogramot.

Hogyan tapasztalta, mennyire nőtt meg az érdeklődés a baba miatt?

Sokan keresnek, de nem hazudtolom meg önmagam, most is inkább a háttérbe húzódom. Több műsorba el tudnék menni, de nekem nagyon fontos a nyugodt háttér, a nyugodt légkör, így jobban érzem magam.

Ha visszagondolunk az előző időszakra – akár a tavalyi sikerekre – mennyire hiányzik a kajakozás, a vízi munka?

Nagyon hiányzik, főleg amikor látom a többiek Facebook-posztjait, hogy ők már elmentek külföldre edzőtáborozni. Ilyenkor nagyon viszket a tenyerem, hogy lapátot ragadjak és hajóba üljek. Tudom, hogy ennek most nincs itt az ideje, de jó nézni, hogy nekik már egyre jobban kedvez az időjárás a kajakozáshoz. Ahogy lehet, én is lelátogatok a vízpartra.

Egy-egy könnyebb vízi edzés még belefér?

A harmadik trimeszterben ezt már nem kockáztatnám meg, úgyhogy valószínűleg nem ülök be a hajóba, de

a vízpart mellett töltött idő nekem így is felüdülést jelent.

Ez egy különleges érzés, különleges állapot? Vagy arra a sok élményre, sikerre emlékezteti, amelyet a vízen elért?

A kettő együtt. Nekem a vízpart mindig is az egyik kedvenc helyszínem, kivéve ha tele van szúnyoggal. Persze arra is emlékeztet, hogy mennyi edzést végeztem. Jó ezekre visszagondolni.

A 2016-os eredménysora tökéletesre sikerült. Ha a tavaly történtekre visszagondolunk, a hat legfontosabb döntő közül kettőben nem voltak ideálisak a feltételek, egyszer amikor a moszkvai Európa-bajnokságon a rajtnál a szervezők nagyot hibáztak, többekhez hasonlóan leállt, de aztán szenzációs teljesítménnyel mégis tudott nyerni, míg az első riói döntőjében nem lehetett friss a két nappal korábbi gyomorrontás után…

Valóban voltak versenyek, amikor nem voltak ideális körülmények, szerencsére az egész felkészülésben figyeltünk arra, hogy bármi történik a versenyen, akkor is ész nélkül tovább és tovább kell menni a célig. Ezt sikerült a tavalyi évben minden versenyemen megvalósítani. Mind a két említett versenyélmény nosztalgikus pont lesz az életemben, mert jó arra visszagondolni, hogy nehezített körülmények között is diadalt tudtam aratni. Az ember elmosolyodik, amikor arra gondol vissza, hogy Moszkvában a rajtgép egyszerűen csak lement, a mezőny egyik fele értetlenül állt, a másik fele pedig – mint a meszes – elindult előre. Ebből a vert helyzetből mégis nyertem. Mosolyt csal az arcomra a mai napig, hogy ez hogyan történhetett meg.

Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy 400-450 méteren keresztül a megszokottnál is nagyobb tempót kellett diktálni a győzelemért. Mennyire volt ez különleges helyzet?

Edzésnek teljesen jó volt, hiszen sokkal nagyobb iramot kellett diktálnom, hogy egyáltalán beérjem a többieket, sőt, még az élre is állhassak. Volt ebben még egy különlegesség, mert rá 50 percre volt egy másik rajtom, Szabó Gabival mentünk párosban, és persze ott is csúcsformában kellett lennem. A történtek után a moszkvai Eb-ről úgy jöttem haza, hogy két erős pályát tudtam menni egy napon. Ezzel magamnak is bizonyítottam, hogy igenis elbírom a három számot Rióban.

Szándékos volt, hogy egész évben különleges magabiztosságot sugárzott? A szezon elején, Duisburgban legyőzte az új-zélandi vb-címvédő Lisa Carringtont, míg az első hazai válogatón második helyezett Csipes Tamara visszalépett, mert nem is bízott abban, hogy vissza tudna vágni önnek…

Tény, hogy nem szerettem volna, ha kétségek merülnek fel. Minden egyes versenyhez határozottan kellett odaállnom. Persze egy-egy verseny előtt nem lehet tudni, ki milyen eredményt ér el, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy leteszem a lapátot vagy hagyom az ellenfeleket közelebb férkőzni.

A riói olimpia élményeiről sokat beszélgettünk. Fél év távlatából nézve az egyes és a négyes viszonylag könnyű volt vagy csak sima?

Az egyes nagyon érdekes verseny volt, mert előtte nagyon nyugodt voltam, szinte hihetetlen, hogy csak egy játéknak fogtam fel az egészet. Úgy vágtam neki életem egyik legfontosabb versenyének, mintha csak edzés lenne. Nem érdekelt, hogy ki néz, ki hall, ki lát, csak magammal törődtem, így ez igazi örömkajakozás volt egy amúgy nagyon kemény pályán. A négyes szintén egy nagyon jó hangulatú verseny volt. Kellett a sikerhez, hogy keményen koncentráltunk, és soha nem dolgoztunk egymás ellen. Könnyűnek tűnt, de a fő, hogy belül nagyon tudatos volt az egész.

Forrás: Inforádió