Kozák Danuta a vébén is külön keresi a kihívást

Felnőtt VB

Kozák Danuta szülés után visszatérve is három számban áll rajthoz a jövő heti, portugáliai világbajnokságon. Edzője szerint az ötszörös olimpiai bajnok kajakos szereti és keresi a kihívásokat, ezért is vállalták be első visszatérő évében a szoros vb-programot. A vállsérülése után szintén remek formában versenyző Kárász Anna párosban és négyesben segíthet neki a minél jobb szereplésben. Két Tamaránk, Csipes és Takács felkészülését betegség hátráltatta, de reméljük, nem vett ki belőlük sokat a kihagyás, valamint női kenusaink is odaérhetnek a dobogóra. Mi várható a női szakágtól a világbajnokságon?

A magyar válogatott legnagyobb éremvárományosa egyértelműen Kozák Danuta lesz, aki négy számban is indulhatott volna a világbajnokságon, de végül edzőjével, Somogyi Bélával úgy döntöttek, hogy „csak” három 500-as számban (egyes, páros és négyes) áll rajthoz. „Elengedtük a 200 egyest, mert az időrend kedvezőtlen volt, több 500-as pályát is mennie kellett volna a 200 előtt. Emellett úgy gondoljuk, hogy 500 párosban több esélye van Kárász Annával” – kezdte Somogyi Béla, utalva arra is, hogy a nemrég összeült páros nagyon magabiztosan nőtt a mezőny fölé a válogatón.

De a szülés után visszatért Kozák Danuta egyébként is kirobbanó formában szerepelt a válogatón és az Európa-bajnokságon is, kérdés, hogy meg lehet-e ezt ismételni, vagy esetleg rá is lehet tenni még egy lapáttal. Edzője szerint ez nehéz feladat. „Egy hét múlva kiderül, de annál, ahogy a válogatón ment, nem igazán lehet jobban menni. Úgy volt tervezve ez az év, hogy a válogatóra és a vébére legyen a formája kihegyezve, hiszen a magyar válogatókon mindig jó formában kell lenni. Hogy sok lesz-e Danának a három szám?

Azért vállaltuk be, mert szeretjük a kihívásokat,

és ha a világszínvonalú magyar mezőny fölé tudott nőni, akkor a világbajnokságon is van erre esélye. Úgy gondolom, hogy ha két számot vitt volna, akkor az egy biztonsági játék lenne, így viszont van benne izgalom.”

Somogyi Béla azért óvatosságra int, hogy nehogy máris három aranyérmet lássunk Kozák Danuta nyakában. „Persze, hogy Dana mindig mindenhol nyerni szeretne, maximalisták vagyunk, de még nem látjuk a teljes mezőnyt, a párosok versenye is képlékeny, a világbajnokság menetrendje sem egyszerű, és azt se felejtsük el, hogy ez a visszatérő éve.”

Kozák Danuta az idei Európa-bajnokságon három aranyérmet nyert

Kárász Anna kiváló formája is kell ahhoz, hogy párosban odaérhessenek a dobogó felső fokára, ez pedig nem lesz egyszerű kihívás, hiszen az új-zélandi páros komoly ellenfélnek ígérkezik. A hosszú vállsérülése után visszatért szegedi versenyző a páros mellett Kozák Danutával, Medveczky Erikával és Bodonyi Dórával négyesben is rajthoz áll Portugáliában.

„Bizonyos helyzetekben több rehabilitációra volt szükség a válla miatt, de korrektül végig tudta csinálni az edzésmunkát – kezdte edzője, Simon Miklós. – csapathajókkal minden héten egyszer tartottunk közös edzést, és mindenki azt érezte, hogy nagyon jól megy alattuk a hajó. Próbáltuk optimalizálni Danuta egyes szereplése miatt az edzéseket, nem akartuk megzavarni a felkészülését, de szerencsére a lányok gyorsan megérezték egymást, és hamar összeszoktak.”

A frissen alakult Kárász, Kozák páros a vb-n is aranyesélyes

Simon Miklós szerint a világbajnokságon majd kiderül, hogy ez mire lehet elég, hiszen párosban és négyesben is nagyon erősnek tűnik az új-zélandi hajó, de másokra is kell figyelni. „Mindig vannak olyan egységek, amelyek szinte a semmiből ugranak előre, ilyen volt például tavaly a német négyes remek szereplése. Azt persze jó látni, hogy a csapathajónk tagjai közül bárki is indult világversenyen egyesben, mindig a dobogón tudott végezni, elég csak azt megnézni, hogy a tavalyi Európa-bajnok Takács Tamara vagy az olimpiai bajnok Csipes Tamara be sem fért a hajóba. Szóval az biztos, hogy alaposan fel kell kötnie a nadrágot annak, aki meg akar bennünket verni, de ha lesz olyan, aki jobb lesz nálunk, akkor meg kell emelnünk előtte a kalapunkat” – mondta Kárász Anna edzője.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány is derűlátó a női kajak szakágat tekintve a világbajnokság előtt, de a buktatókra is igyekezett felhívni a figyelmet. „Kozák Danuta első évében sok lett volna a négy szám, ezért is engedte el a 200 egyest. Az eddig mutatott teljesítményét tekintve minden számban esélyes az aranyéremre, de nagyban befolyásolhatja a páros eredményt az, hogy

az egyes és a páros döntője között csupán 59 perc van.

Persze, ha valaki a világon meg tudja ezt csinálni, akkor az pont Danuta. A négyesbe a legjobb egyesek ültek be, és szerintem nincs még egy nemzet, amelynek ilyen erős egyes versenyzőkből állna a hajója, de itt nagyon sokat számít az is, hogy egységben dolgozzanak.”

A Kárász, Medveczky, Kozák, Bodonyi négyes szép pillanatokat okozhat nekünk a vb-n

A szövetségi kapitány kitért a többi versenyzőre is. Kozák mögött 200 egyesben Lucz Dóra végzett a második helyen, így ő indulhat a vébén. Az Európa-bajnokságot már meg tudta nyerni ebben a számban, ám tavaly „csak” nyolcadik lett a világbajnokságon. „Én nagyon bízom abban, hogy Dóri tud élni a lehetőséggel, és előrébb tud lépni a tavalyihoz képest, remélem, hogy a döntőben a mezőny első felében fog végezni. A Hagymási Réka, Szabó Ágnes párosunk 200-on címvédőként áll rajthoz, és mivel csak erre a számra koncentrálnak, így akár meg is ismételhetik a tavalyi szereplésüket, de 200 méteren bármi megtörténhet.”

Bodonyi Dóra a négyes mellett 1000 méter egyesben is indul, Hüttner Csaba szerint jó formában van, és a négyes szereplés plusz motivációt adhat neki egyesben is. A Csipes Tamara, Medveczky Erika páros 1000 méteren szintén esélyes, bár Csipes felkészülését az utolsó előtti héten egy betegség hátráltatta, mintegy egy hetet ki kellett hagynia. Másik Tamaránk, az 5000 egyesben induló Takács Tamara talán a legnagyobb esélyese lett volna a számnak, ám egy torokgyulladás őt is hátráltatta, reméljük, hogy nem vett ki belőle sokat.

Ami a női kenusainkat illeti, a fantasztikus Európa-bajnoki szereplés után Balla Virág pályafutása első világbajnoki érmére hajt a két olimpiai számban, 200 egyesben és 500 párosban. Utóbbiban Takács Kincsővel, aki 2014-ben már nyert világbajnoki címet Lakatos Zsanettel, aki most 500 és 5000 egyesben indul.

Balla Virág és Takács Kincső a dobogóra lépne előre az olimpiai számban

Hüttner Csaba szerint becsúszhat egy-egy érem a női kenusoktól is. „A kanadai Laurence Vincet-Lapointe kimagaslik a mezőnyből, de mögötte nagyon kiélezett csatára számítok 200 egyesben, és ha Virág jól elkapja a rajtot, akkor akár dobogóra is állhat, főleg, ha a szél nem befolyásolja a befutót. A realitás a 2-6. hely. Az 500 párosunk számára viszont egyértelműen az lenne az előrelépés, ha a tavalyi vb-negyedik hely után most érmet nyerne. Lakatos Zsanettnek szintén megvan minden esélye arra, hogy a két egyesből bármelyik távon is a dobogóra álljon, de

ehhez meg kell csinálni azt, amit valójában tud.

A nemrég még az ifjúsági világbajnokságon indult Nagy Bianka, Molnár Csenge párosunk felé egyértelműen nincs elvárásunk. Ha bejutnak a döntőbe, az egy nagyszerű eredmény lesz tőlük.”

A világbajnokságon mindenesetre hihetetlen izgalmakra van kilátás, a várhatóan nagy csatákat hozó döntőket az M4 Sport pénteken, a Duna World szombaton és vasárnap közvetíti élőben, de a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook-oldalán is jelentkezünk majd a megszokott interjúkkal, friss hírekkel és fotókkal.

Jó előjelek a férfiaknál is a világbajnokság előtt

Kopasz Bálint világklasszis időt evezett, Birkás Balázs élete formájában van, párosunk címvédőként érkezik, négyesünk összecsiszolódott, de kenusainkban is benne lehet egy-egy bravúrérem. Megnéztük, mit várhatunk férfi kajakosokainktól és kenusainktól a jövő heti, portugáliai világbajnokságon.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók