Mégse

Kövér Márton ismét világbajnok!

Világbajnok lett Kövér Márton a dél-afrikai maratoni világbajnokságon, pedig az előjelek nem voltak kedvezőek számára, egy sérülés miatt az is kérdéses volt, hogy rajthoz tud-e állni. Női kajakban Kiszli Vanda, kenuban Lakatos Zsanett lett ezüstérmes, míg férfi kajakban Boros Adrián egy bronzérmet gyűjtött be az „oroszlán”, vagyis Hank McGregor és Andy Birkett barlangjában.

Maraton vb
Hír

Viharfelhők gyülekeztek, a végére azonban kitisztult az ég Kövér Márton felett, aki szombaton megnyerte a kenu egyesek versenyét a pietermaritzburgi világbajnokságon. Örökös bajnokunk viszonylag könnyedén zsebelte be az aranyérmet, pedig ahogy mesélte: ami összejöhetett a felkészülése során, az mind össze is jött neki. Nem a legjobb értelemben…

„Másfél héttel a rajt előtt egy seb lett a térdemen, így gyakorlatilag kétszer tudtam csak térdelve evezni a felkészülés hajrájában. Aztán megérkeztünk Dél-Afrikába, és egy rossz mozdulat miatt meghúzódott a bordaközi izmom. A sérülés az első huszonnégy órában még elég súlyosnak tűnt, ám érdekes módon a rajtra minden a helyére került – mesélte Kövér Márton, aki szokásos ellenfelével, a spanyol Manuel Campossal küzdött a táv nagy részében. – Az elején még Dóczé Ádámmal és a két spanyollal elléptünk a mezőnytől, aztán Ádám leszakadt, végül a negyedik helyen zárt, én meg egyedül maradtam a két spanyol kenussal. Az ötödik körben, a távolabbi fordulónál az egyik spanyolt ledobtam, s ketten mentünk tovább Camposszal, aki egyszerűen nem akart vezetni. De pórul járt, mert a végén ő is leesett rólam, nem tudom, hogy mi történt vele, de elég nagy fölénnyel tudtam megnyerni a versenyt.”

Más volt a koreográfia a női kajakosok versenyében, amelyben óriási csatát vívott az elsőségért a brit Lani Belcher és a tavalyi U23-as világbajnok, Kiszli Vanda, aki a verseny nagy részében a vezető boly végén megbújva kajakozott.

„Úgy taktikáztam, hogy próbáltam mindig vízen maradni és a végére hagyni a dolgokat – mondta Kiszli Vanda. – Általában mindig a leghátsó vízen voltam, a futószakaszok során próbáltam nem mindent kiadni magamból, biztonsági ki és beszállásokat csináltam, mert tudtam, hogy elég erős vagyok és a vízen vissza tudok kapaszkodni. A végén Belcherrel ketten maradtunk, s mivel ő végigversenyezte a síkvízi szezont, így tudtam, hogy nagyon gyors lesz a finisben. Robbanékonyabb volt, mint én, sajnos nem tudtam befogni, de így is nagyon örülök ennek az ezüstéremnek.”

A másik magyar szereplő, a 18-szoros világbajnok Csay Renáta pályafutása során először nem szerzett érmet az egyéni versenyben a világbajnokságon. A győriek kajakosa szinte végig vezető szerepet töltött be, de az utolsó előtti futószakasznál egyszerűen elkészült az erejével, s a hatodik helyen zárt.

„Az utolsó előtti futószakasz elején kiszálltam a hajóból, léptem kettőt és jött a fal. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb letegyem a hajót, s amikor ismét vízre szálltunk, már képtelen voltam megújulni. Nagyon meleg volt, a víz kemény, tapadós, ami rendesen megdolgoztatta az izmaimat, egyszerűen elfogyott az erőm. Dél-Afrika úgy tűnik, nem jön be nekem. Eddig egy versenyem volt, amelyen nem szereztem érmet, 1998-ban az első világbajnokságomon Pitz Andival párosban lettünk kilencedikek. Holnap még vár rám egy páros Bara Alexandrával, igyekszem összeszedni magam, regenerálódni, és mindent megtenni a sikerért.”

Női kenuban Lakatos Zsanett Kiszli Vandához hasonlóan ezüstérmet vehetett át, az újpestiek versenyzőjét az ukrán Ljudmilla Babak győzte le. (A másik magyar induló, Bragato Giada egy rossz helyzetből a legrosszabbul jött ki: beborult és fel kellett adnia a versenyt.)

„Az első körben még a cseh lánnyal mentem, majd utolért bennünket az ukrán. Az első futás után bizsergett mindenem, s hiába próbáltam Babakkal menni, nem bírtam, mert nagyon kemény ellenfél volt. Mellette azt éreztem, mintha tanmedencéznék, állnék egy helyben és semmit se haladnék. Örülök a második helynek, de az, hogy kikaptam új motivációt adott a jövőre nézve” – árulta el Lakatos Zsanett.

Férfi kajakban óriási taktikai csatában lett bronzérmes Boros Adrián, aki a táv nagy részében a dél-afrikaiak legendájával, Hank McGregorral, valamint Andy Birkettel és a portugál José Ramalhóval meccselt. A kvartett formáját, erejét látva nem igazán lehetett tudni mi, illetve ki marad nyertesként a végére. A dél-afrikaiak remekül futottak, de Adrián a vízen mindig vissza tudott kapaszkodni, ugyanakkor a finisre nem a legjobb pozícióban készülődhetett. A tolnaiak versenyzője mégis emberfelettit produkált, a harmadik helyen érkezett célba, s ha lett volna még tíz métere, akkor Birkettet is megfoghatta volna.

„Az elején azért volt bennem izgalom, mert túl magabiztosnak tűntem, soha ilyen jó formában nem tudtam még indulni világbajnokságon. Nekem általában a versenyek eleje okoz gondot, de most viszonylag egyszerűen lehoztam, sőt az én vezetésemmel szakítottuk le a mezőnyt a második kör után. Négyen maradtunk, s bár az ellenfeleim futásban erősebbek voltak, a vízen végig ott tudtam maradni velük. A finis sajnos nem nekem kedvezett, ha tiszta vízről tudtam volna előre menni, akkor lehet, hogy jobb helyen is zárok, gyorsabb tudok lenni. Most friss minden, nem is tudom, hogy örülök-e a bronzéremnek vagy szomorkodok miatta, egy biztos: kőkemény versenyben lettem harmadik” – mondta a versenyt követően Boros Adrián, aki nem csak a világbajnoki bronzérmet vehette át, de a World Series első helyéért járó kupát is, hiszen a maratoni pontverseny alapján az idén ő lett a legjobb maratoni férfi kajakos a világon. A másik magyar induló, Aranyosi Gábor a 13. helyen zárt.

„Kettős érzéseim voltak a mai napon, hiszen értek minket nagy örömök és szívszorító pillanatok is. Kövér Marci csodálatos győzelmet aratott azok után, hogy szerdán még kórházban volt és röntgenezni kellett a mellkasát. Női egyesben Kiszli Vanda okos versenyzéssel tudta megtartani ezüstérmes helyét, ugyanakkor nagyon sajnálom Csay Renit, hogy nem sikerült megvédenie világbajnoki címét. Ahogyan Lakatos Zsanettnak sem, akinek már a második körtől esélyese sem volt arra, hogy befogja ukrán riválisát. Ugyanakkor ez a helyzet új kihívást adhat neki. A nap egyik leglátványosabb küzdelmét a férfi kajakosok versenye hozta, s megint csak csodálattal tudok beszélni Boros Adriánról, aki két dél-afrikai és egy portugál versenyző között tudta megszerezni a bronzérmet. Adrián százötven méterrel a cél előtt még vastagon negyedik volt, aztán olyat küzdött, hogy a végén a második hely is elérhető közelségbe került számára. A mai nap az érmek számát tekintve megfelelő volt, talán egy arannyal kevesebb született, mint amit megszoktunk az elmúlt években, de ebből is látszik, hogy mennyire erősödik a nemzetközi mezőny” – értékelt Weisz Róbert, maratoni szövetségi kapitány a nap végén.

A Balaton közepén evezhettek a családok is

A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Fonyód közösen.

Hír

Az átevezésen Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon kellett megtenni a 10 kilométeres távot bármilyen kézi hajtású vízi járművel – érkeztek is kajakokkal, kenukkal, SUP-okkal, tengeri kajakokkal és sárkányhajókkal is.

„A fonyódiak korábban már megrendezték ezt az átevezést, amelyet tavaly a szövetségünk is felkarolt, mert így szélesebb körben is fel tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportok szépségére. 2017-ben a kedvezőtlen időjárás miatt augusztusban és szeptemberben is el kellett halasztani az eseményt” – mondta még az esemény előtt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Ugyanazon a napon, gyönyörű szép időben rendezték meg a Balaton-átevezést és az időjárás miatt többször elhalasztott Balaton-átúszást, ezt kihasználva nagyon sokan mind a két módon átszelték hazánk legnagyobb tavát. Így tett Révész Máriusz kormánybiztos is, aki előbb átúszta a Balatont, majd negyedmagával átkenuzta.

De ott volt az indulók között – a teljesség igénye nélkül – Vaskuti István olimpiai bajnok kenus, Storcz Botond olimpiai bajnok kajakos, Csabai Edvin 17-szeres maratoni világbajnok kenus, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is.

Az eseményre mintegy 250 hajót és 700 indulót vártak az előzetes nevezések alapján, ehelyett 671 hajó 1386 „versenyzője” vágott neki a Balatonnak, és szelte át a tavat biztonságban.

„Számunkra is meglepő, hogy milyen hatalmas volt az érdeklődés – kezdte Berényi Péter szervező. – Kimondottan egy családi rendezvénynek szántuk, amelyen egy kihívás keretében bárki megmérettethette magát, a Balaton közepén evezhetett, ezt azért nem teheti meg mindenki a hétköznapokban ilyen biztonságos körülmények között. Hat mentőmotoros, két segédmotoros, 11 vitorlás biztosította a versenyt a Balatonon, de a mentők is rendelkezésre álltak a parton.”

Minden célba érő kapott egy lángost a parton, és amellett, hogy a Balaton-átevezés egy családi, szabadidős esemény volt, különböző kategóriákban győztest is hirdettek.

Az abszolút bajnok a Bagó Bálint, id. Lacsik Péter, ifj. Lacsik Péter, Kaszás Kornél, Kiss Bence, Krenák Mihály, Lovass Márk, Porubszky Norbert, Szabó Péter alkotta Győri Nyolcas hajó lett, amely 34 perc 11 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométeres távot.

Az abszolút győztes Győri Nyolcas öt tagja a délutáni eredményhirdetésen

Az eredményeket ide kattintva lehet böngészni. Köszönjük minden indulónak a türelmet, amíg vártak a regisztrációra, várunk vissza mindenkit jövőre is!

Egy fáklyás evezés margójára

Schmidt Gábor beszéde a fáklyás emlékevezésen 2018. július 15-én, Kolonics György tragikus halálának 10. évfordulóján.

Hír

– És ki volt az a Kolonics Gyuri? – tette fel a kérdést nemrég egy nyári táborban egy tízéves kissrác. Időnként kapunk már ilyen kérdéseket. És egyre többször kapunk majd. Mi pedig tűnődhetünk, hogy mi is a válasz. A jó válasz. Ami valóban az igazán fontosat mondja el róla. –

Egy klasszis, egy olimpiai bajnok.

Egy kenus, akinek a kivételes tehetsége rendkívüli alázattal és szorgalommal párosult.

Egy páratlanul céltudatos versenyző, aki mindent alárendelt a sportnak. Mindent.

Egy srác, aki  felfoghatatlan módon, edzés közben fejezte be az életét.

Egy barát, akit sokan szerettek.

Egy ember, közülünk.

Nézegetjük a fényképeit. Az egykori pillantásait, az erőfeszítések és a mámoros célbaérések látványát őrző felvételeket. A már-már ikonikus, James Dean-t idéző fotót, a vállán keresztként átvetett lapáttal…

Nyilvánvaló, hogy akik nem ismerték, azoknak  legfeljebb mítosz marad, vagy szomorú sportágtörténeti adat. Akik pedig igazán közel álltak hozzá, azok pedig már örökre elfogultak lesznek a személye iránt.

Az új generáció?

Ők azt a Kolót fogják megismerni, akit mi tárunk eléjük.

Számukra folyamatosan fel kell idéznünk és át kell örökítenünk az emlékeinket, amelyeknek közvetve vagy közvetlenül részesei lehettünk.

Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy az utóbbi tíz év alatt már mindent elmondtunk róla. Készítettünk filmet, emlékkiállítást. Kisbolygót, sportcentrumot, iskolát ruháztunk fel a nevével és szobrokat állítottunk a tiszteletére. Emlékevezéseket szerveztünk, amelyeken mindannyiszor meg voltunk győződve arról, hogy láthatatlanul jelen van és sajátos, szerény mosolyával az arcán épp azt dünnyögi:  – jó fejek vagytok, igazán…

10 év hosszú idő. Gyuri halála óta már felcseperedett egy olyan korosztály, amelyiknek a tagjai most szállnak hajókba, hogy sikereinek nyomába eredjenek. Megtapasztaltuk azt is, hogy az élet nem állt meg, a Duna egykedvűen folyt tovább, ahogy mindannyiunknak haladnunk kellett az úton, – miatta is, érte is, helyette is.

Másfelől viszont, mintha csak egy szemhunyásnyi idő választana el attól a keddi naptól és attól a döbbenetes pillanattól, amikor Koló halálhíréről értesültünk. Mi, akik kortársai, sporttársai, barátai, ismerősei voltunk, szeretnénk a legméltóbb módon emlékezni Rá; úgy, hogy ez az emlékezés sose dermedjen bele valami élettelen, újraismételgetett, formális pátoszba. Gyuri alakja pedig sose silányuljon fennkölt, de idegenül steril legendává. Annál is inkább, mert mi még pontosan tudjuk, hogy emberként képviselt értékei a sportágban elért eredményein is túlmutattak. Idővel persze így is, úgy is mitikus hőssé válik.  A mai kissrácoknak pedig mesélhetünk arról, hogy volt egyszer egy cingár kisfiú, aki nagy bátran útra kelt, megküzdött a világgal –  és olykor talán saját démonaival is.

Közben pedig, amíg csak tehetjük, minden évfordulón gyertyát gyújtunk, együtt bográcsozunk és lapátolunk – mert annak biztosan ő is örülne… és csak késő este figyelmeztetne, hogy „fiúk, elég a mókából, holnap edzés! „ …

A szomorúságunkat pedig lassan-lassan felváltja annak az öröme, hogy egy ideig köztünk lehetett és ismerhettük őt.