Mégse

Körülvesznek azok, akikkel megszerettettem a kajakot

Kell egy csapat! – vallja Minarik Ede után szabadon - , sőt: újabb és újabb csapatok! Horváth Péter több ezer gyereket ültetett kajakba, és adta tovább számukra azt a tradicionális mintát, ami a sportág sajátos, magyar esszenciája. A Multi SE „atyja” – nem mellesleg élő sportágtörténeti lexikon – az ilyenkor szokásos, elbliccelhetetlen edzésekkel búcsúztatja az óévet.

Hír

Sosem fordult még elő, hogy azt mondtad, vagy legalább gondoltad volna, hogy „egye fene, a két ünnep közt most jól kipihenem magam”?

– Ez nem fordult elő, mióta a kajak-kenu sportban vagyok, vagyis az elmúlt hatvan évben, az biztos.

– Mi motivál még? Elviekben mondhatnád azt, hogy már bőven tettél annyit, hogy nyugodt szívvel lazíthatnál a gyeplőn…

– Nincs nélkülözhetetlen ember, tudom. Ugyanakkor – és most talán kicsit csúnyán fogok fogalmazni – kihalófélben lévő állatfajta vagyok. Ez a viszonyulás a sporthoz, az edzőséghez már nem igazán aktuális. Éppen ezért nem is tudom lecserélni magamat.

– Mit gondolsz, kinevelheti még az idő azt a generációt, aki hasonlóképpen tud hozzáállni a dolgokhoz?

– Nem. Megváltozott a világ, ezt tudomásul kell venni. Ez egy teljesen természetes dolog. Ugyanez volt a problémája annak idején a nagyanyámnak, a nagyapámnak, meg azok nagyszüleinek. Azt látták, hogy megváltozott a világ, ők pedig megöregedtek.

– Persze a ma versenyző fiatalok is mások…

– Szerintem 10-14 éves korig hasonlóak, mint ötven évvel ezelőtt. Valójában a fiatalok ugyanolyanok, csak a körülményeik változtak meg, és ők ehhez igazodnak.

– Az idei esztendő a szokásosnál is mozgalmasabb volt számodra, pontosabban: voltak olyan csúcspontok, amelyek nem mindennaposak. A Multi harmincéves évfordulója, egy jeles születésnap … Hogyan élted meg ezeket?

– Nézd, az, hogy hetvenöt éves lettem, szinte hihetetlen nekem. Nem is érdemes gondolkodni rajta. A másik, ami nekem nagyon fontos, hogy a sportágban tudtam tölteni hatvan versenyidényt. Ezt meg is köszöntem, ahol tudtam, azoknak, akik segítettek ebben, akik egyengették az utamat, sőt, még az ellenfeleimnek is, mert tőlük is sokat tudtam tanulni. Ellenségeim nincsenek, és ha valaki engem hinne annak, akkor téved. 55 éve edzősködöm, 1963-ban kaptam az első edzői feladatot, amikor az Újpesti Dózsa csapata kiment szurkolni a jajcei kajak-kenu világbajnokságra. Akkoriban nagy dolog volt kijutni még Jugoszláviába is. Az edző azt mondta: Horváth Péter, te már nem férsz föl a buszra, de akkor most te leszel az edző két hétig, amíg nem leszünk itthon. Na, valahogy így kezdődött.

Aztán „stégedző” voltam sokáig, négy éven keresztül, társadalmi munkában. 1964-ben kezdett nálam kajakozni Rechnitzer Zoli. Őtőle számítom edzői pályafutásom kezdetét. Zoli mind a mai napig kajakozik, a mester korosztály hazai és nemzetközi mezőnyének nagyon sikeres versenyzője.

– Az azóta eltelt évtizedek alatt tényleg szinte minden, a sportághoz kötődő grádicsot és pozíciót végigjártál. Melyek voltak ezen úton a legkedvesebb állomások?

– Abban nem hiszek semmilyen tekintetben, hogy van „legszebb” meg ”legjobb”, hanem vannak nagyon jó meg szép dolgok. Ilyen volt például, amikor az első országos bajnokságot nyerte a Kiss Laci – Martinek Péter páros. Szerencsés edző voltam, mert nemzetközi szinten is elértem, amit el lehetett érni: az egyik legszebb élményem, amikor Zakariás Mária Rakusz Évával az olimpián 1980-ban hatalmas finis után nyert bronzérmet. De sorolhatnám tovább: ott van Storcz Botond, aki háromszoros olimpiai bajnok lett. Igaz, hogy „csak” a nevelőedzője voltam nyolc évig, de vállal engem, és a mai napig segít, amiben tud. Vagy említhetném Baranyai Andrea sikerét is, aki 1990-ben a maraton vébék első magyar női aranyérmét nyerte Erdődi Ágival. A versenyeredményeken túl pedig közel négyezer embernél tartok – ebből 3300 gyerek, 700 felnőtt -,  akiket sikerült megtanítanom kajakozni, és megszerettetni velük a kajakozást. A már említett „Rece” Zoli jövőre lesz hetven éves… Hát kell ennél több, hogy valakinek ilyen emberi kapcsolatai vannak?

– Bár most elsősorban versenyeredményeket említettél, tapasztalatból tudom, hogy egy Rába vízitúráról is legalább olyan lelkesen tudsz mesélni, mint egy olimpiai döntőről, még ha nem is igazán lehet összehasonlítani a kettőt…

– De össze lehet! Mert nekem mindig az volt az alapállásom, hogy nem az a lényeg, ki áll a dobogón és melyik fokán, hanem hogy önmagához, tehetségéhez képest mennyit tudott fejlődni. Ezt próbálom bevinni a gyerekek lelkivilágába, meg a szüleikébe is. A lényeg, hogy az ember a kajakozás révén minél értékesebbé váljon. Lehet, hogy nem ér el semmiféle versenyeredményt, de egész életében egészséges, értelmes, a kajakozást szerető ember legyen belőle. Mondok egy példát: itt van a klubunkban Dr. Serényi György, aki 1953-ban kezdett el kajakozni. Amikor a sportágtörténeti kiállítást csináltuk, adott nekem egy oklevelet 1955-ből. Kajak négyes másodosztályban – akkor volt még ilyen versenyszám is – bronzérmet szerzett. Bár már a 84. életévében jár, Újpestről átbiciklizik ide a Római partra, egyedül leviszi a kajakját, vízre száll, evez tizenegy kilométert, aztán visszajön. Foglalkozik egy kicsit a telep Pufi nevű házőrző kutyájával, mert szeretik egymást, majd hazabiciklizik. Ezt megcsinálja kora tavasztól késő őszig, amíg vízre lehet szállni. Önmagához képest nagyon nagy teljesítményt visz véghez. Majd’ hetven év óta szereti a kajakozást, még mindig hisz benne, és csinálja.

– A mai siker- és pénzorientált világban azért nem könnyű elfogadtatni ezt az elvet azokkal, akik versenysportra adják a fejüket…

– A szülőkkel nagyon nehéz, nehezebb, mint a gyerekekkel.

Ők ugyanis azt mondják, gondolni kell a jövőre, és ha nincs komolyabb eredmény, akkor elég, ha a gyerek hetente csak egyszer-kétszer edz hetente. Hát ennyi nem elég!  Ezért fontos megértetni velük azt, hogy milyen előnyökkel jár a versenysport ebben az életkorban; például azzal, hogy megtanítjuk a gyerekeket önállóan teljesíteni. De számtalan olyan dolog van, ami látszólag nem is tartozik kifejezetten a kajakozáshoz; például minden csoportnak rendezünk tánctanfolyamokat. Ahhoz, hogy megfelelő hangulat alakuljon ki, kell a csapat. Azokat is el kell fogadnunk, akikről pontosan tudom, hogy nem lesz bajnok soha. A másik dolog, hogy ebben az életszakaszban fontos a folyamatosság, és hogy lásson példát a gyerek. Egymástól szinte többet tanulnak, mint tőlem. Magyarázhatok én bármilyen bülbül hangon, ha látja, hogy a nála idősebb hogy csinálja, akkor minden rábeszélés nélkül ő is megpróbálja ugyanúgy csinálni.

– Te a régi nagyokat is láttad testközelből. Ma már természetesen sok minden nem állja meg a helyét  szakmailag, technikailag, de van olyan dolog, amit tőlük, illetve azokból az időkből mentettél át?

– Kicsit közhelyszerű, amit mondok, de a sportág szellemiségét. Ez az, amit az edzőknek át kell adniuk a gyerekeknek, és amiről az előbb is beszéltem: a minta, ami többet ér minden tudományoskodásnál, meg méricskélésnél. Ha konkrét személyt kéne említenem ez ügyben, akkor itt volt Szabó Feri bácsi, a „Tömpe”. Ő volt az, aki ezt a szellemiséget a legtömörebben és leghumorosabban tudta megragadni, holott nagyon egyszerű közegből érkezett, de végül a Testnevelési Egyetemet is elvégezte. Sokat kapott a kajak-kenu sporttól, és rengeteget adott a tanítványainak. Amit képviselt, az sokakra hatott és hagyományozódott át, köztük rám is. Lehet úgy fogalmazni, hogy a sportágban edzői „vérvonalak” vannak és nagyon szépen vissza lehet vezetni az egyes embereket az „edző-őseikhez”. Babella Laci, az „Öreg” tanítványai közül is legalább húszan edzők lettek, és olimpiai bajnokokat neveltek, ahogy nálam is sok versenyző a sportágban maradt, és edzőként sikeres bajnokokat nevelt.

– Szerinted mennyire árnyékolhatja be ezt a szellemiséget az esetleges szakmai féltékenység, az edzői rivalizálás?

– Az edzők a legtöbb esetben alapból ellenérdekeltek. Ennek ellenére nagyon sokszor az ellenfelek is segítenek egymásnak. – „Ma az én kajakosom borul fel a Dunán, holnap a tiéd”- és ez az egymást segítő szellem a sportág nagyon lényeges jellemzője. Többek közt ennek is köszönhető a kajak-kenu ereje, eredményessége: akármennyire haragszol valakire, akármennyire galád is volt egyszer, ha azt látod, hogy bajban van, akkor segítesz rajta.

Azt gondolom, addig lesz sikeres ez a sportág, amíg az edzők tudják egymást támogatni.

– A Multi SE fennállásának 30. évfordulója szintén a közösség erejét reprezentálta…

– Sajnos már nem vagyok olyan formában szervezést tekintve, mint korábban. Megöregedtem… De hála Istennek, megtaláltak a volt versenyzői csapatomból azok, akik elvállalták, hogy megszervezik ezt a rendezvényt. Nagyon sok segítséget kaptam tőlük – köztük olyanoktól is, akik nem voltak élversenyzők – és a Szövetség részéről is. Nem hiszek abban, hogy az ember egyedül olyan marha nagy csodákra képes. Vannak jó pillanatai, de ez önmagában kevés. Szóval nem én vagyok ebben a főmufti, csak körülvesznek azok az emberek, akikkel megszerettettem valamit, és akik akarják, hogy működjön ez az egész, amit Multi Kajak Klubnak neveznek.

– Világos, hogy nem te csinálsz mindent, de mindig kell, hogy valaki először lángra lobbantsa a tüzet. Aztán a többiek majd pakolják rá a fát…

– Na igen… És engem ki tüzel?

– Ezt leginkább te tudhatod…

– Engem a feleségem, Andrea, akivel már 55 éve ismerjük egymást. Ez most jutott az eszembe, mert akárhogy is, a legmeghatározóbb módon ő segített. A munkatársaim közül pedig Dragos Áginak és Janza Péternek köszönhetek a legtöbbet.

– Mit tartasz a legnagyobb fegyverténynek az életedben?

– Nagyon giccses lesz, amit mondok, pedig igaz…

– Ha igaz, akkor nem számít, hogy valaki esetleg giccsesnek gondolja…

– Én mind

a mai napig szeretek kezdő gyerekekkel foglalkozni,

a stég végén fogni a hajójukat, amíg stabilak nem lesznek, vagy amikor átülnek egy gyorsabb, labilisabb hajóba. Elég sok versenyzőt végigkísérhettem ezen a folyamaton, ami hatalmas ajándék és nagyon jó érzés.

– Kívánsz magadnak valamit az új évre?

– Hát, hogy minél előbb megtaláljam az utódomat.

– És ha megtaláltad? Átadod magad a jól megérdemelt pihenésnek?

– Akkor tovább oktatom a kezdőket a stégen…

Jelentős gazdasági növekedés az MKKSZ-ben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség gazdasági hátterébe engedett kisebb betekintést Kárai Péter. Az MKKSZ gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke az InfoRádió Víztükör című adásában beszélt arról, hogy a jelentős állami támogatásnak is köszönhetően miként növekedett a szövetség gazdálkodási tevékenysége.

Hír

Kárai Péter társadalmi pozícióban jellemzően a költségvetés arányait, a nagyobb kiadásokat felügyeli a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben, ő terjeszti elő a költségvetést, ő számol be róla a közgyűlésnek.

„Egyfajta felügyeleti külső szem vagyok, egy véleményformáló, tanácsadó szerepet töltök be ebben a gazdasági tevékenységben, amelyet alapvetően a szövetség gazdasági apparátusa és operatívan a gazdasági igazgató végez, a napi döntésekben pedig Schmidt Gábor elnök is benne van” – mondta Kárai Péter, aki egy nagyobb középvállalatéhoz hasonlította a Magyar Kajak-Kenu Szövetség jelentős mértékben megnövekedett költségvetését.

„2010-ben 500 millió forint volt a költségvetés,

ez közel 18 szorosára nőtt,

hiszen a 2018-as évi költségvetés kiadási főösszege meghaladta a 8,7 milliárd forintot, beleértve a közvetett támogatásokat is. Nem szabad elfelejteni, hogy a szövetség alaptevékenysége a versenysport, ezért az eredményesség, az olimpiai eredményesség mindig a középpontban kell, hogy legyen.

A versenysport teljes költségvetésünk nagyságrendileg 3 milliárd forint.

Az utóbbi évek eredményessége bizonyítja, hogy itt is rendben vagyunk.”

Kárai hozzátette, hogy a versenysport mellett számos más területen komoly fejlődés látszik a magyar kajak-kenu sportban. „Az infrastrukturális beruházások, a szabadidős programok, a létesítményfejlesztések és önálló projektként a sportágspecifikus mérési és teljesítménydiagnosztikai központ is azt mutatja, hogy jelentősen megnövekedett a gazdálkodási tevékenységünk.”

Kárai Péter, aki tagja az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségének is, elmondta, hogy kiemelt támogatást nyújtanak a tagszervezeteknek is. „Az állami forrásoknak köszönhetően 2018-ban 116 tagszervezetünk kapott valamiféle támogatást, összesen 939 millió forint értékben. Ebben nyilván benne vannak a sportolói és edzői fizetések, de ide tartozik a kisbusztender is, amelynek keretében eszközöket juttatunk el a tagszervezeteknek. Az edzői támogatások is nőttek, 2018-ban 176 edzőnk kapott valamiféle támogatást, ez a teljes csomag 457 millió forint volt.

Egy edző akár három-négy évtizedig is szolgálhatja a sportágunkat, ezért ők kiemelten fontosak számunkra.”

Beszélt a doppingolással szembeni zéró toleranciáról is, arról, hogy 2017-ben komoly doppingellenes programot indított a magyar szövetség, amely évente saját forrásból 25 millió forintot szán a különböző ellenőrzésekre, ez azt jelenti, hogy ebben az olimpiai ciklusban 100 milliót költ a doppingellenes harcra – ez teljesen egyedülálló a magyar sportági szakszövetségek között. Kárai hozzátette, hogy a legális teljesítményfokozás szempontjából is rendkívül fontos volt a kormányzati támogatással létrehozott teljesítménydiagnosztikai központ, amelynek köszönhetően már más sportágakkal is elkezdődött az együttműködés: például a vívókkal, a triatlonosokkal vagy az atlétákkal.

 

A kajak-kenu olimpiai helyzetéről is szó esett, Kárai kiemelte, hogy a sportág jelenlegi olimpiai helyzete viszonylag stabil. A kajak-kenu magas, 330-as kvótaszámmal bír a 10.500 fős sportolói mezőnyben, ráadásul a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség számára kulcskérdés, hogy az ötkarikás programban maradjon a sportág, hiszen az ICF bevételének 93 százaléka a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származik.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

Ellepték Dél-Afrikát a magyar kajak-kenusok

A magyar kajak-kenu válogatottnál szóba jöhető versenyzők túlnyomó többsége több hétre Dél-Afrikába vonult melegvízi edzőtáborba, ahol kifogástalan körülmények között készülhetnek fel a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt rendkívül fontos idényre.

Hír

Hüvös Viktor csoportja érkezett ki legkorábban Pretoriába: Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Dudás Miklós és Szendy Márk február 24-től március 25-ig edzőtáborozik ott. A többiek március harmadikán utaztak ki Dél-Afrikába, 25-ig van kint Medveczky Erika, Csipes Tamara, Hagymási Réka, Pupp Noémi, Nagy Flóra, Gamsjager Lisa-Maria, Lakatos Zsanett és Mike Róbert, 29-én utazik haza Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Hufnágel Tibor, Balaska Márk, Dombvári Bence, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás, Németh Viktor, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gazsó Dorka, Bakó Olga, Biben Karina, Kőhalmi Emese, Szendy Lilla és Sólyom Dóra.

Április 5-ig lesz az edzőtáborban Fekete Ádám, Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Bodonyi András, Kiss Tamás és Dóri Bence, valamint április 14-ig készül kint Kárász Anna, Takács Tamara és Kopasz Bálint.

Lapozható galéria:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

Hello Afrika 😎😍 jó végre vízen…. ❤️ • #southafrica #sixweeks #trainingcamp #lovethisplace #truebeauty #nature #goodforsoul #iloveit

Anna Karasz (@anna__karasz) által megosztott bejegyzés,

Általában mindenkinek napi két vízi edzése van, gyakran kiegészítve egy kondival. Tótka Sándort kértük arra, hogy számoljon be az eddigi tapasztalatokról. A világ- és Európa-bajnok kajakos már harmadik alkalommal edzőtáborozik a helyszínen.

„Fantasztikus időnk van, végig 30 fok körül mozog a hőmérséklet.

Párszor esett az eső, de egyetlen edzésünk sem maradt el. Néha fúj a szél, de nem baj, ha nincs mindig tükörvíz, mert legalább ilyen körülmények között is készülünk” – mondta Tótka Sándor, aki szerint a szállásuk tökéletes, és az elmúlt évhez képest az ételek mennyisége és minősége is jelentősen javult.

„Az első héten, amikor csak a mi csapatunk volt itt, akkor egészen szuperek voltak az ételek. Felismerték ugyanis a helyiek, hogy korábban nem tudtak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt készíteni, ezért az idén elkezdték máshonnan rendelni. Mióta kijött a többi magyar versenyző is, azóta kicsit egyhangúbb lett a választék, szószokkal próbáljuk feldobni, de még így is sokkal jobb, mint tavaly volt.”

A sok edzés mellett a kikapcsolódásra is jut idő a versenyzőknek. „Mi tavaly például oroszlánokkal sétáltunk, és meg is simogathattuk őket, az életem egyik legnagyobb élménye volt. Most főleg PlayStationözöm, sorozatot nézek és olvasok a szabadidőmben, ezek azért is töltenek fel, mert otthon az olvasáson kívül másra nincs időm. De elmentünk a hétvégén a csapattal moziba is, megnéztük a Marvel kapitányt. Érdekes itt a mozi, mert kapsz egy natúr popcornt, és te ízesítheted meg, sóval, vajjal vagy édesen is eheted. Otthon gyakran vadászni kell az olyan helyeket, ahol nem szinkronosan adják a filmeket, itt pedig végre eredeti nyelven nézhettük. Kellenek az ilyen kikapcsolódások az edzések között.”