Körülvesznek azok, akikkel megszerettettem a kajakot

Kell egy csapat! – vallja Minarik Ede után szabadon - , sőt: újabb és újabb csapatok! Horváth Péter több ezer gyereket ültetett kajakba, és adta tovább számukra azt a tradicionális mintát, ami a sportág sajátos, magyar esszenciája. A Multi SE „atyja” – nem mellesleg élő sportágtörténeti lexikon – az ilyenkor szokásos, elbliccelhetetlen edzésekkel búcsúztatja az óévet.

Sosem fordult még elő, hogy azt mondtad, vagy legalább gondoltad volna, hogy „egye fene, a két ünnep közt most jól kipihenem magam”?

– Ez nem fordult elő, mióta a kajak-kenu sportban vagyok, vagyis az elmúlt hatvan évben, az biztos.

– Mi motivál még? Elviekben mondhatnád azt, hogy már bőven tettél annyit, hogy nyugodt szívvel lazíthatnál a gyeplőn…

– Nincs nélkülözhetetlen ember, tudom. Ugyanakkor – és most talán kicsit csúnyán fogok fogalmazni – kihalófélben lévő állatfajta vagyok. Ez a viszonyulás a sporthoz, az edzőséghez már nem igazán aktuális. Éppen ezért nem is tudom lecserélni magamat.

– Mit gondolsz, kinevelheti még az idő azt a generációt, aki hasonlóképpen tud hozzáállni a dolgokhoz?

– Nem. Megváltozott a világ, ezt tudomásul kell venni. Ez egy teljesen természetes dolog. Ugyanez volt a problémája annak idején a nagyanyámnak, a nagyapámnak, meg azok nagyszüleinek. Azt látták, hogy megváltozott a világ, ők pedig megöregedtek.

– Persze a ma versenyző fiatalok is mások…

– Szerintem 10-14 éves korig hasonlóak, mint ötven évvel ezelőtt. Valójában a fiatalok ugyanolyanok, csak a körülményeik változtak meg, és ők ehhez igazodnak.

– Az idei esztendő a szokásosnál is mozgalmasabb volt számodra, pontosabban: voltak olyan csúcspontok, amelyek nem mindennaposak. A Multi harmincéves évfordulója, egy jeles születésnap … Hogyan élted meg ezeket?

– Nézd, az, hogy hetvenöt éves lettem, szinte hihetetlen nekem. Nem is érdemes gondolkodni rajta. A másik, ami nekem nagyon fontos, hogy a sportágban tudtam tölteni hatvan versenyidényt. Ezt meg is köszöntem, ahol tudtam, azoknak, akik segítettek ebben, akik egyengették az utamat, sőt, még az ellenfeleimnek is, mert tőlük is sokat tudtam tanulni. Ellenségeim nincsenek, és ha valaki engem hinne annak, akkor téved. 55 éve edzősködöm, 1963-ban kaptam az első edzői feladatot, amikor az Újpesti Dózsa csapata kiment szurkolni a jajcei kajak-kenu világbajnokságra. Akkoriban nagy dolog volt kijutni még Jugoszláviába is. Az edző azt mondta: Horváth Péter, te már nem férsz föl a buszra, de akkor most te leszel az edző két hétig, amíg nem leszünk itthon. Na, valahogy így kezdődött.

Aztán „stégedző” voltam sokáig, négy éven keresztül, társadalmi munkában. 1964-ben kezdett nálam kajakozni Rechnitzer Zoli. Őtőle számítom edzői pályafutásom kezdetét. Zoli mind a mai napig kajakozik, a mester korosztály hazai és nemzetközi mezőnyének nagyon sikeres versenyzője.

– Az azóta eltelt évtizedek alatt tényleg szinte minden, a sportághoz kötődő grádicsot és pozíciót végigjártál. Melyek voltak ezen úton a legkedvesebb állomások?

– Abban nem hiszek semmilyen tekintetben, hogy van „legszebb” meg ”legjobb”, hanem vannak nagyon jó meg szép dolgok. Ilyen volt például, amikor az első országos bajnokságot nyerte a Kiss Laci – Martinek Péter páros. Szerencsés edző voltam, mert nemzetközi szinten is elértem, amit el lehetett érni: az egyik legszebb élményem, amikor Zakariás Mária Rakusz Évával az olimpián 1980-ban hatalmas finis után nyert bronzérmet. De sorolhatnám tovább: ott van Storcz Botond, aki háromszoros olimpiai bajnok lett. Igaz, hogy „csak” a nevelőedzője voltam nyolc évig, de vállal engem, és a mai napig segít, amiben tud. Vagy említhetném Baranyai Andrea sikerét is, aki 1990-ben a maraton vébék első magyar női aranyérmét nyerte Erdődi Ágival. A versenyeredményeken túl pedig közel négyezer embernél tartok – ebből 3300 gyerek, 700 felnőtt -,  akiket sikerült megtanítanom kajakozni, és megszerettetni velük a kajakozást. A már említett „Rece” Zoli jövőre lesz hetven éves… Hát kell ennél több, hogy valakinek ilyen emberi kapcsolatai vannak?

– Bár most elsősorban versenyeredményeket említettél, tapasztalatból tudom, hogy egy Rába vízitúráról is legalább olyan lelkesen tudsz mesélni, mint egy olimpiai döntőről, még ha nem is igazán lehet összehasonlítani a kettőt…

– De össze lehet! Mert nekem mindig az volt az alapállásom, hogy nem az a lényeg, ki áll a dobogón és melyik fokán, hanem hogy önmagához, tehetségéhez képest mennyit tudott fejlődni. Ezt próbálom bevinni a gyerekek lelkivilágába, meg a szüleikébe is. A lényeg, hogy az ember a kajakozás révén minél értékesebbé váljon. Lehet, hogy nem ér el semmiféle versenyeredményt, de egész életében egészséges, értelmes, a kajakozást szerető ember legyen belőle. Mondok egy példát: itt van a klubunkban Dr. Serényi György, aki 1953-ban kezdett el kajakozni. Amikor a sportágtörténeti kiállítást csináltuk, adott nekem egy oklevelet 1955-ből. Kajak négyes másodosztályban – akkor volt még ilyen versenyszám is – bronzérmet szerzett. Bár már a 84. életévében jár, Újpestről átbiciklizik ide a Római partra, egyedül leviszi a kajakját, vízre száll, evez tizenegy kilométert, aztán visszajön. Foglalkozik egy kicsit a telep Pufi nevű házőrző kutyájával, mert szeretik egymást, majd hazabiciklizik. Ezt megcsinálja kora tavasztól késő őszig, amíg vízre lehet szállni. Önmagához képest nagyon nagy teljesítményt visz véghez. Majd’ hetven év óta szereti a kajakozást, még mindig hisz benne, és csinálja.

– A mai siker- és pénzorientált világban azért nem könnyű elfogadtatni ezt az elvet azokkal, akik versenysportra adják a fejüket…

– A szülőkkel nagyon nehéz, nehezebb, mint a gyerekekkel.

Ők ugyanis azt mondják, gondolni kell a jövőre, és ha nincs komolyabb eredmény, akkor elég, ha a gyerek hetente csak egyszer-kétszer edz hetente. Hát ennyi nem elég!  Ezért fontos megértetni velük azt, hogy milyen előnyökkel jár a versenysport ebben az életkorban; például azzal, hogy megtanítjuk a gyerekeket önállóan teljesíteni. De számtalan olyan dolog van, ami látszólag nem is tartozik kifejezetten a kajakozáshoz; például minden csoportnak rendezünk tánctanfolyamokat. Ahhoz, hogy megfelelő hangulat alakuljon ki, kell a csapat. Azokat is el kell fogadnunk, akikről pontosan tudom, hogy nem lesz bajnok soha. A másik dolog, hogy ebben az életszakaszban fontos a folyamatosság, és hogy lásson példát a gyerek. Egymástól szinte többet tanulnak, mint tőlem. Magyarázhatok én bármilyen bülbül hangon, ha látja, hogy a nála idősebb hogy csinálja, akkor minden rábeszélés nélkül ő is megpróbálja ugyanúgy csinálni.

– Te a régi nagyokat is láttad testközelből. Ma már természetesen sok minden nem állja meg a helyét  szakmailag, technikailag, de van olyan dolog, amit tőlük, illetve azokból az időkből mentettél át?

– Kicsit közhelyszerű, amit mondok, de a sportág szellemiségét. Ez az, amit az edzőknek át kell adniuk a gyerekeknek, és amiről az előbb is beszéltem: a minta, ami többet ér minden tudományoskodásnál, meg méricskélésnél. Ha konkrét személyt kéne említenem ez ügyben, akkor itt volt Szabó Feri bácsi, a „Tömpe”. Ő volt az, aki ezt a szellemiséget a legtömörebben és leghumorosabban tudta megragadni, holott nagyon egyszerű közegből érkezett, de végül a Testnevelési Egyetemet is elvégezte. Sokat kapott a kajak-kenu sporttól, és rengeteget adott a tanítványainak. Amit képviselt, az sokakra hatott és hagyományozódott át, köztük rám is. Lehet úgy fogalmazni, hogy a sportágban edzői „vérvonalak” vannak és nagyon szépen vissza lehet vezetni az egyes embereket az „edző-őseikhez”. Babella Laci, az „Öreg” tanítványai közül is legalább húszan edzők lettek, és olimpiai bajnokokat neveltek, ahogy nálam is sok versenyző a sportágban maradt, és edzőként sikeres bajnokokat nevelt.

– Szerinted mennyire árnyékolhatja be ezt a szellemiséget az esetleges szakmai féltékenység, az edzői rivalizálás?

– Az edzők a legtöbb esetben alapból ellenérdekeltek. Ennek ellenére nagyon sokszor az ellenfelek is segítenek egymásnak. – „Ma az én kajakosom borul fel a Dunán, holnap a tiéd”- és ez az egymást segítő szellem a sportág nagyon lényeges jellemzője. Többek közt ennek is köszönhető a kajak-kenu ereje, eredményessége: akármennyire haragszol valakire, akármennyire galád is volt egyszer, ha azt látod, hogy bajban van, akkor segítesz rajta.

Azt gondolom, addig lesz sikeres ez a sportág, amíg az edzők tudják egymást támogatni.

– A Multi SE fennállásának 30. évfordulója szintén a közösség erejét reprezentálta…

– Sajnos már nem vagyok olyan formában szervezést tekintve, mint korábban. Megöregedtem… De hála Istennek, megtaláltak a volt versenyzői csapatomból azok, akik elvállalták, hogy megszervezik ezt a rendezvényt. Nagyon sok segítséget kaptam tőlük – köztük olyanoktól is, akik nem voltak élversenyzők – és a Szövetség részéről is. Nem hiszek abban, hogy az ember egyedül olyan marha nagy csodákra képes. Vannak jó pillanatai, de ez önmagában kevés. Szóval nem én vagyok ebben a főmufti, csak körülvesznek azok az emberek, akikkel megszerettettem valamit, és akik akarják, hogy működjön ez az egész, amit Multi Kajak Klubnak neveznek.

– Világos, hogy nem te csinálsz mindent, de mindig kell, hogy valaki először lángra lobbantsa a tüzet. Aztán a többiek majd pakolják rá a fát…

– Na igen… És engem ki tüzel?

– Ezt leginkább te tudhatod…

– Engem a feleségem, Andrea, akivel már 55 éve ismerjük egymást. Ez most jutott az eszembe, mert akárhogy is, a legmeghatározóbb módon ő segített. A munkatársaim közül pedig Dragos Áginak és Janza Péternek köszönhetek a legtöbbet.

– Mit tartasz a legnagyobb fegyverténynek az életedben?

– Nagyon giccses lesz, amit mondok, pedig igaz…

– Ha igaz, akkor nem számít, hogy valaki esetleg giccsesnek gondolja…

– Én mind

a mai napig szeretek kezdő gyerekekkel foglalkozni,

a stég végén fogni a hajójukat, amíg stabilak nem lesznek, vagy amikor átülnek egy gyorsabb, labilisabb hajóba. Elég sok versenyzőt végigkísérhettem ezen a folyamaton, ami hatalmas ajándék és nagyon jó érzés.

– Kívánsz magadnak valamit az új évre?

– Hát, hogy minél előbb megtaláljam az utódomat.

– És ha megtaláltad? Átadod magad a jól megérdemelt pihenésnek?

– Akkor tovább oktatom a kezdőket a stégen…

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók