Mégse

Körülvesznek azok, akikkel megszerettettem a kajakot

Kell egy csapat! – vallja Minarik Ede után szabadon - , sőt: újabb és újabb csapatok! Horváth Péter több ezer gyereket ültetett kajakba, és adta tovább számukra azt a tradicionális mintát, ami a sportág sajátos, magyar esszenciája. A Multi SE „atyja” – nem mellesleg élő sportágtörténeti lexikon – az ilyenkor szokásos, elbliccelhetetlen edzésekkel búcsúztatja az óévet.

Hír

Sosem fordult még elő, hogy azt mondtad, vagy legalább gondoltad volna, hogy „egye fene, a két ünnep közt most jól kipihenem magam”?

– Ez nem fordult elő, mióta a kajak-kenu sportban vagyok, vagyis az elmúlt hatvan évben, az biztos.

– Mi motivál még? Elviekben mondhatnád azt, hogy már bőven tettél annyit, hogy nyugodt szívvel lazíthatnál a gyeplőn…

– Nincs nélkülözhetetlen ember, tudom. Ugyanakkor – és most talán kicsit csúnyán fogok fogalmazni – kihalófélben lévő állatfajta vagyok. Ez a viszonyulás a sporthoz, az edzőséghez már nem igazán aktuális. Éppen ezért nem is tudom lecserélni magamat.

– Mit gondolsz, kinevelheti még az idő azt a generációt, aki hasonlóképpen tud hozzáállni a dolgokhoz?

– Nem. Megváltozott a világ, ezt tudomásul kell venni. Ez egy teljesen természetes dolog. Ugyanez volt a problémája annak idején a nagyanyámnak, a nagyapámnak, meg azok nagyszüleinek. Azt látták, hogy megváltozott a világ, ők pedig megöregedtek.

– Persze a ma versenyző fiatalok is mások…

– Szerintem 10-14 éves korig hasonlóak, mint ötven évvel ezelőtt. Valójában a fiatalok ugyanolyanok, csak a körülményeik változtak meg, és ők ehhez igazodnak.

– Az idei esztendő a szokásosnál is mozgalmasabb volt számodra, pontosabban: voltak olyan csúcspontok, amelyek nem mindennaposak. A Multi harmincéves évfordulója, egy jeles születésnap … Hogyan élted meg ezeket?

– Nézd, az, hogy hetvenöt éves lettem, szinte hihetetlen nekem. Nem is érdemes gondolkodni rajta. A másik, ami nekem nagyon fontos, hogy a sportágban tudtam tölteni hatvan versenyidényt. Ezt meg is köszöntem, ahol tudtam, azoknak, akik segítettek ebben, akik egyengették az utamat, sőt, még az ellenfeleimnek is, mert tőlük is sokat tudtam tanulni. Ellenségeim nincsenek, és ha valaki engem hinne annak, akkor téved. 55 éve edzősködöm, 1963-ban kaptam az első edzői feladatot, amikor az Újpesti Dózsa csapata kiment szurkolni a jajcei kajak-kenu világbajnokságra. Akkoriban nagy dolog volt kijutni még Jugoszláviába is. Az edző azt mondta: Horváth Péter, te már nem férsz föl a buszra, de akkor most te leszel az edző két hétig, amíg nem leszünk itthon. Na, valahogy így kezdődött.

Aztán „stégedző” voltam sokáig, négy éven keresztül, társadalmi munkában. 1964-ben kezdett nálam kajakozni Rechnitzer Zoli. Őtőle számítom edzői pályafutásom kezdetét. Zoli mind a mai napig kajakozik, a mester korosztály hazai és nemzetközi mezőnyének nagyon sikeres versenyzője.

– Az azóta eltelt évtizedek alatt tényleg szinte minden, a sportághoz kötődő grádicsot és pozíciót végigjártál. Melyek voltak ezen úton a legkedvesebb állomások?

– Abban nem hiszek semmilyen tekintetben, hogy van „legszebb” meg ”legjobb”, hanem vannak nagyon jó meg szép dolgok. Ilyen volt például, amikor az első országos bajnokságot nyerte a Kiss Laci – Martinek Péter páros. Szerencsés edző voltam, mert nemzetközi szinten is elértem, amit el lehetett érni: az egyik legszebb élményem, amikor Zakariás Mária Rakusz Évával az olimpián 1980-ban hatalmas finis után nyert bronzérmet. De sorolhatnám tovább: ott van Storcz Botond, aki háromszoros olimpiai bajnok lett. Igaz, hogy „csak” a nevelőedzője voltam nyolc évig, de vállal engem, és a mai napig segít, amiben tud. Vagy említhetném Baranyai Andrea sikerét is, aki 1990-ben a maraton vébék első magyar női aranyérmét nyerte Erdődi Ágival. A versenyeredményeken túl pedig közel négyezer embernél tartok – ebből 3300 gyerek, 700 felnőtt -,  akiket sikerült megtanítanom kajakozni, és megszerettetni velük a kajakozást. A már említett „Rece” Zoli jövőre lesz hetven éves… Hát kell ennél több, hogy valakinek ilyen emberi kapcsolatai vannak?

– Bár most elsősorban versenyeredményeket említettél, tapasztalatból tudom, hogy egy Rába vízitúráról is legalább olyan lelkesen tudsz mesélni, mint egy olimpiai döntőről, még ha nem is igazán lehet összehasonlítani a kettőt…

– De össze lehet! Mert nekem mindig az volt az alapállásom, hogy nem az a lényeg, ki áll a dobogón és melyik fokán, hanem hogy önmagához, tehetségéhez képest mennyit tudott fejlődni. Ezt próbálom bevinni a gyerekek lelkivilágába, meg a szüleikébe is. A lényeg, hogy az ember a kajakozás révén minél értékesebbé váljon. Lehet, hogy nem ér el semmiféle versenyeredményt, de egész életében egészséges, értelmes, a kajakozást szerető ember legyen belőle. Mondok egy példát: itt van a klubunkban Dr. Serényi György, aki 1953-ban kezdett el kajakozni. Amikor a sportágtörténeti kiállítást csináltuk, adott nekem egy oklevelet 1955-ből. Kajak négyes másodosztályban – akkor volt még ilyen versenyszám is – bronzérmet szerzett. Bár már a 84. életévében jár, Újpestről átbiciklizik ide a Római partra, egyedül leviszi a kajakját, vízre száll, evez tizenegy kilométert, aztán visszajön. Foglalkozik egy kicsit a telep Pufi nevű házőrző kutyájával, mert szeretik egymást, majd hazabiciklizik. Ezt megcsinálja kora tavasztól késő őszig, amíg vízre lehet szállni. Önmagához képest nagyon nagy teljesítményt visz véghez. Majd’ hetven év óta szereti a kajakozást, még mindig hisz benne, és csinálja.

– A mai siker- és pénzorientált világban azért nem könnyű elfogadtatni ezt az elvet azokkal, akik versenysportra adják a fejüket…

– A szülőkkel nagyon nehéz, nehezebb, mint a gyerekekkel.

Ők ugyanis azt mondják, gondolni kell a jövőre, és ha nincs komolyabb eredmény, akkor elég, ha a gyerek hetente csak egyszer-kétszer edz hetente. Hát ennyi nem elég!  Ezért fontos megértetni velük azt, hogy milyen előnyökkel jár a versenysport ebben az életkorban; például azzal, hogy megtanítjuk a gyerekeket önállóan teljesíteni. De számtalan olyan dolog van, ami látszólag nem is tartozik kifejezetten a kajakozáshoz; például minden csoportnak rendezünk tánctanfolyamokat. Ahhoz, hogy megfelelő hangulat alakuljon ki, kell a csapat. Azokat is el kell fogadnunk, akikről pontosan tudom, hogy nem lesz bajnok soha. A másik dolog, hogy ebben az életszakaszban fontos a folyamatosság, és hogy lásson példát a gyerek. Egymástól szinte többet tanulnak, mint tőlem. Magyarázhatok én bármilyen bülbül hangon, ha látja, hogy a nála idősebb hogy csinálja, akkor minden rábeszélés nélkül ő is megpróbálja ugyanúgy csinálni.

– Te a régi nagyokat is láttad testközelből. Ma már természetesen sok minden nem állja meg a helyét  szakmailag, technikailag, de van olyan dolog, amit tőlük, illetve azokból az időkből mentettél át?

– Kicsit közhelyszerű, amit mondok, de a sportág szellemiségét. Ez az, amit az edzőknek át kell adniuk a gyerekeknek, és amiről az előbb is beszéltem: a minta, ami többet ér minden tudományoskodásnál, meg méricskélésnél. Ha konkrét személyt kéne említenem ez ügyben, akkor itt volt Szabó Feri bácsi, a „Tömpe”. Ő volt az, aki ezt a szellemiséget a legtömörebben és leghumorosabban tudta megragadni, holott nagyon egyszerű közegből érkezett, de végül a Testnevelési Egyetemet is elvégezte. Sokat kapott a kajak-kenu sporttól, és rengeteget adott a tanítványainak. Amit képviselt, az sokakra hatott és hagyományozódott át, köztük rám is. Lehet úgy fogalmazni, hogy a sportágban edzői „vérvonalak” vannak és nagyon szépen vissza lehet vezetni az egyes embereket az „edző-őseikhez”. Babella Laci, az „Öreg” tanítványai közül is legalább húszan edzők lettek, és olimpiai bajnokokat neveltek, ahogy nálam is sok versenyző a sportágban maradt, és edzőként sikeres bajnokokat nevelt.

– Szerinted mennyire árnyékolhatja be ezt a szellemiséget az esetleges szakmai féltékenység, az edzői rivalizálás?

– Az edzők a legtöbb esetben alapból ellenérdekeltek. Ennek ellenére nagyon sokszor az ellenfelek is segítenek egymásnak. – „Ma az én kajakosom borul fel a Dunán, holnap a tiéd”- és ez az egymást segítő szellem a sportág nagyon lényeges jellemzője. Többek közt ennek is köszönhető a kajak-kenu ereje, eredményessége: akármennyire haragszol valakire, akármennyire galád is volt egyszer, ha azt látod, hogy bajban van, akkor segítesz rajta.

Azt gondolom, addig lesz sikeres ez a sportág, amíg az edzők tudják egymást támogatni.

– A Multi SE fennállásának 30. évfordulója szintén a közösség erejét reprezentálta…

– Sajnos már nem vagyok olyan formában szervezést tekintve, mint korábban. Megöregedtem… De hála Istennek, megtaláltak a volt versenyzői csapatomból azok, akik elvállalták, hogy megszervezik ezt a rendezvényt. Nagyon sok segítséget kaptam tőlük – köztük olyanoktól is, akik nem voltak élversenyzők – és a Szövetség részéről is. Nem hiszek abban, hogy az ember egyedül olyan marha nagy csodákra képes. Vannak jó pillanatai, de ez önmagában kevés. Szóval nem én vagyok ebben a főmufti, csak körülvesznek azok az emberek, akikkel megszerettettem valamit, és akik akarják, hogy működjön ez az egész, amit Multi Kajak Klubnak neveznek.

– Világos, hogy nem te csinálsz mindent, de mindig kell, hogy valaki először lángra lobbantsa a tüzet. Aztán a többiek majd pakolják rá a fát…

– Na igen… És engem ki tüzel?

– Ezt leginkább te tudhatod…

– Engem a feleségem, Andrea, akivel már 55 éve ismerjük egymást. Ez most jutott az eszembe, mert akárhogy is, a legmeghatározóbb módon ő segített. A munkatársaim közül pedig Dragos Áginak és Janza Péternek köszönhetek a legtöbbet.

– Mit tartasz a legnagyobb fegyverténynek az életedben?

– Nagyon giccses lesz, amit mondok, pedig igaz…

– Ha igaz, akkor nem számít, hogy valaki esetleg giccsesnek gondolja…

– Én mind

a mai napig szeretek kezdő gyerekekkel foglalkozni,

a stég végén fogni a hajójukat, amíg stabilak nem lesznek, vagy amikor átülnek egy gyorsabb, labilisabb hajóba. Elég sok versenyzőt végigkísérhettem ezen a folyamaton, ami hatalmas ajándék és nagyon jó érzés.

– Kívánsz magadnak valamit az új évre?

– Hát, hogy minél előbb megtaláljam az utódomat.

– És ha megtaláltad? Átadod magad a jól megérdemelt pihenésnek?

– Akkor tovább oktatom a kezdőket a stégen…

Kajak-kenusok az év legjobb sportolói között

Megkezdődött az internetes szavazás 2018 legjobb sportolóira. A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 61. alkalommal voksolhatnak, a jelöltek között ismét számos kajak-kenu versenyző található.

Hír

Az MSÚSZ elnöksége és a Magyar Paralimpiai Bizottság 11 kategóriában tízes jelöltlistát állított össze.

A legjobb női sportolók versenyében két kajakosra is lehet szavazni, egyrészt a világbajokságon három olimpiai számban három aranyérmet nyert Kozák Danutára, valamint a K1 1000 méteren világbajnok Bodonyi Dórára. Mindketten bekerültek az egyéni sportágak csapatversenyében is a jelöltek közé, amelyek a következők:
Férfi kajak kettes, 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs)
Női kajak páros, 500 m (Kozák Danuta, Kárász Anna)
Női kajak páros, 1000 m (Csipes Tamara, Medveczky Erika)
Női kajak négyes (Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Medveczky Erika).

Ezen felül a legjobb edző kategóriában Somogyi Bélára (Kozák Danuta tréneré), a paraversenyzők között pedig a vb-n ezüstérmet szerző Suba Róbertre is szavazhatnak a magyar sportújságírók.

Február 4-én ismertetik, hogy az egyes kategóriákban kik kerültek az első három közé. A végeredményt az M4 Sport – Az Év Sportolója gáláján jelentik be, az eseményt élő televíziós közvetítés keretében február 14-én, csütörtökön 20 órától a Nemzeti Színházban rendezik meg.

A jelöltek:

férfiak:
Bácsi Péter (birkózó)
Berecz Zsombor (vitorlázó)
Fucsovics Márton (teniszező)
Halász Bence (kalapácsvető)
Liu Shaoang (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Lőrincz Tamás (birkózó)
Milák Kristóf (úszó)
Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszó)
Veres Roland (kick-boxos)

nők:
Babos Tímea (teniszező)
Bodonyi Dóra (kajakos)
Dévai Boglárka (tornász)
Érdi Mária (vitorlázó)
Háfra Noémi (kézilabdázó)
Hosszú Katinka (úszó)
Késely Ajna (úszó)
Kovacsics Anikó (kézilabda)
Kozák Danuta (kajakos)
Márton Anita (atléta, súlylökő)

edzők:
Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (férfi és női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó)
Eperjesi László (Márton Anita)
Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott)
Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott, szövetségi kapitány)
Ambros Martín (Győri Audi ETO KC)
Marko Nikolic (MOL Vidi FC)
Sávolt Attila (Fucsovics Márton)
Sike András (kötöttfogású birkózószakág, szövetségi kapitány)
Somogyi Béla (Kozák Danuta)
Szokolai László (Rasovszky Kristóf)

csapat (hagyományos csapatsportokban):
Békéscsabai Röplabda SE
Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics (női vízilabda)
FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda)
Férfi vízilabda-válogatott
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Junior női kézilabda-válogatott
MOL-Pick Szeged (férfi kézilabda)
MOL Vidi FC (labdarúgás)
Női kosárlabda-válogatott
Sopron Basket (női kosárlabda)

csapat (egyéni sportágak csapatversenye):
Férfi kajak kettes, 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs)
Férfi kardválogatott (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)
Férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba, tartalék: Oláh Bence)
Kötöttfogású birkózó-válogatott
Női kajak kettes, 500 m (Kozák Danuta, Kárász Anna)
Női kajak kettes, 1000 m (Csipes Tamara, Medveczky Erika)
Női kajak négyes (Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Medveczky Erika)
Női öttusacsapat (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia)
Női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Heidum Bernadett)
Tenisz Davis-Kupa-csapat (Piros Zsombor, Valkusz Máté, Borsos Gábor, Nagy Péter)

labdarúgás (férfiak):
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Juhász Roland (MOL Vidi FC)
Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC)
Davide Lanzafame (Bp. Honvéd, FTC)
Nagy Ádám (Bologna FC)
Loic Nego (MOL Vidi FC)
Willi Orbán (RB Leipzig)
Sallai Roland (APOEL Nicosia, Freiburg)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

labdarúgás (nők):
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg):
Rácz Zsófia (Philips SV, Haladás Viktória FC)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Szabó Viktória (Ferencváros)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Vágó Fanny (SKN Sankt Pölten)

Fogyatékos sportolók:

férfiak:
Földi Bence (hallássérült kerékpározó)
Gelencsér Róbert (szervátültetett atléta)
Horváth Zsolt (speciális bocsázó)
Iván Bence (paraúszó)
Mihálovits Tamás (szervátültetett atléta)
Osváth Richárd (kerekesszékes vívó)
Pálos Péter (para-asztaliteniszező)
Suba Róbert (parakajakozó)
Tóth Attila (szervátültetett asztaliteniszező)
Velkey Ádám (szervátültetett atléta)

nők:
Dávid Krisztina (parasportlövő)
Demeter Judit (speciális tollaslabdázó)
Ekler Luca (paraatléta)
Gyöngyösi Erzsébet (speciális bocsázó)
Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó)
Hajmási Éva (kerekesszékes vívó)
Hasznos Szabina (szervátültetett bowlingozó)
Illés Fanni (paraúszó)
Jung Andrásné (szervátültetett tollaslabdázó)
Pap Bianka (paraúszó)

edzők:
Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Hajmási, Osváth)
Havasi Gábor (bocsa)
Jancsik Árpád (úszás, Iván, Konkoly)
Király Ákos (tollaslabda, Jung, Luib)
Miklós Nándor (curling)
Milos Imre (asztalitenisz)
Pécsi Annamária (úszás, Gyurkó)
Pethő Ferenc (atlétika, Mihálovits)
Sipos Béla, Cserni János (tollaslabda, Demeter)
Szabó Álmos (úszás, Pap, Illés)

csapat:
Asztalitenisz vegyes páros (szervátültetett, Tóth Irma, Tóth Attila)
Bocsaválogatott (para, Szabó Alexandra, Suha Vivien, Hegedűs László)
Bocsa vegyes páros (Varga Ágnes, Horváth Zsolt)
Curlingválogatott (hallássérült)
Férfi asztalitenisz-páros (szervátültetett, Tóth Attila, Kóka Zoltán)
Férfi 4×100 méteres atlétaváltó (szervátültetett, Velkey Ádám, Gelencsér Róbert, Szabó Donát, Zilaj Csaba)
Női kerekesszékes válogatott (Madarászné dr. Mező Boglárka, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla)
Női teniszpáros (szervátültetett, Almagro Carmen, Jakab Ivett)
Női ülőröplabda-válogatott (para)
Tollaslabda vegyes páros (szervátültetett, Jung Andrásné, Luib István)

Rendessy Eszteré a Kolonics-díj – támogatást kapnak a fiatalok

Rendessy Eszter kapta a Kolonics György-díjat, amelyet minden évben a legjobb utánpótláskorú versenyzőnek ítélnek oda a Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében. Az ifjúsági olimpiai bajnoki címet nyert kajakos a díjat a Kolonics György Alapítvány évértékelő rendezvényén vehette át, amelyen megnevezték a Jövő Reménységei ösztöndíj nyerteseit, díjazták az alapítvány első elnökét, Angyal Zoltánt, és szó esett az alapítvány sikeres 2018-as évéről is.

Hír

A tavaly Buenos Airesben ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett Rendessy Eszter (felső képünkön) az év ifjúsági női kajakosa díj után az év utánpótlás versenyzője címet is bezsebelte. A 16 éves versenyző Schmidt Gábortól, az MKKSZ elnökétől vehette át a Kolonics-díjat, amellyel egy egymillió forintos támogatás is jár a szövetség részéről. Az összeget sporteszközre, táplálékkiegészítőre vagy akár edzőtáborozásra is fordíthatja Rendessy Eszter.

Schmidt Gábor beszédében elmondta, hogy Kolonics György személyisége, a szerénysége, az alázata, az, hogy nemes küzdelemben, a célnak mindent alárendelve versenyzett, tökéletes lenyomata a kajak-kenu sportág alapértékeinek.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke

A Kolonics György Alapítvány kuratóriuma döntött “A Jövő Reménységei” elnevezésű programja keretében támogatott versenyzők névsoráról is. A pályázati felhívásra 26 sportoló nyújtotta be jelentkezését. A kuratórium a döntés során – az eredményességen túlmenően – a tanulmányi eredményeket, illetve a szociális helyzetet is figyelembe vette. Ezen szempontok figyelembe vételével a következők fiatal tehetségek kerültek kiválasztásra a nyolc szakágban:

Női kajak:
Kőhalmi Emese (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület)
Máró Anna (Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület)

Női kenu:
Csorba Zsófia (NKM Szeged Vízisport Egyesület)
Gönczöl Laura (PACS-PACS SE)

Férfi kajak:
Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport Egyesület)
Nagy Raul (Tolnai Kajak-Kenu Egyesület)

Férfi kenu
Besenyei Ádám (Merkapt Mekler ITSE)
Csanki Márk (NKM Szeged Vízisport Egyesület)

A jövő reménységei

Az ösztöndíj célja, hogy az alapítvány olyan fiatalokat támogasson, akiknek a programban való részvétel valódi segítséget és ösztönzést jelent a továbblépéshez, a további sporteredmények eléréséhez, így a kiválasztás egyik fő szempontja a szociális háttér. A teljes ösztöndíjkeret 1 920 000 Ft, amelynek forrása magán- és céges adományokból tevődik össze. A támogatás hat hónapon keresztül havi 40 000 forintot jelent a nyerteseknek, amelyet a sporthoz kapcsolódó költségeik fedezésére használhatnak fel. Az ösztöndíj folyósítása februárban kezdődik. A díjakat Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.

A rendezvényen odaítélték a Kolonics György Alapítványért díjat is, ezt Angyal Zoltánt kapta meg, aki hét évig volt a kuratórium elnöke. A díjat Baráth Etele és Molnár Zoltán adta át, előbbi a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, utóbbi a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára volt, amikor létrejött a Kolonics György Alapítvány. Baráth Etele beszédében kitért arra, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportegészségügyi központja azért is jött létre, hogy megelőzze az olyan tragédiákat, amely Kolonics Györggyel is történt, továbbá a sportolókat arra ösztönözze, hogy ugyanúgy tiszta eszközökkel versenyezzenek, ahogy Koló tette.

Baráth Etele, Angyal Zoltán és Molnár Zoltán

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke az eseményen elmondta, hogy kiváló évet zárt az alapítvány. „Azokat a programokat, amelyeket korábban elkezdtünk, 2018-ban is megcsináltunk.

Az év ráadásul különös volt, hiszen tavaly volt tíz éve, hogy meghalt Koló.

A minden évben megrendezett fáklyás emlékevezés ezért most még hangsúlyosabb és meghatóbb volt, ahova rengetegen jöttek el. Emellett lezajlottak az Erzsébet táborok, több tízezer embert sárkányhajóztattunk meg 11 héten keresztül, az éjszakai sárkányhajós evezésről és a több mint 4000 indulóval megrendezett Kolonics György Emlékfutásról nem is beszélve.”

A korábbi 17-szeres maraton kenu világbajnok kiemelte a Karrierkövető programot, amely két lábon áll. „Az egyik lába, hogy olyan fiatalokat mentorálunk, akik a sportágban képzelik el a jövőjüket – akár edzőként akár sportvezetőként. Jelenleg nyolc gyerek tagja ennek a programnak, ők tavaly például a szegedi Világkupán betekintést nyerhettek a szervezők munkájába, de beülhettek a világbajnokságra készülő versenyzők edzésein is a motorcsónakba az edzők mellé.”

Csabai Edvin, az alapítvány elnöke

A program másik lába három részből áll: a kettős karrierkövetésről, az alkolhol- és drogfogyasztásról, valamint a motiváció és küzdőszellem fontosságáról. „Ezeket a rendkívül izgalmas, inspirációs beszélgetéseket Csáky László, Hadfi Dániel és Dávid Ferenc szokta levezényelni. Nagyon fontosnak találjuk, hogy ezek a tizenéves gyerekek

össze tudják egyeztetni a sportot a tanulással,

vagy a csoportnyomás ellenére nemet tudjanak mondani a drogra és az alkoholra. Igyekszünk 2019-ben is a meglévő programjainkon tovább finomítani, és még sikeresebben végigvinni őket” – zárta Csabai Edvin.