Mégse

Kopaszt megszorongatták, Balla két aranyat nyert egy nap alatt

Kopasz Bálint a rövidebb távon is nyert, Balla Virág két aranyérmet zsebelt be szombaton, az 500-as négyes pedig visszavágott az 1000-es négyesnek a Szolnokon zajló országos bajnokságon.

Hír

Az ob második napjának délutánján az 500 méteres döntőket rendezték meg. A férfiak király száma, a K1 1000 méter megnyerése után másnap Kopasz Bálint 500-on sem talált legyőzőre, bár Noé Bálint meglehetősen megszorongatta, hiszen a győriek klasszisa csak 0,2 másodperccel tudott győzni.

A nők ugyanezen számában Hagymási Réka nyert az 1000 méteren diadalmaskodó Fazekas-Zur Krisztina előtt. Utóbbi versenyző párosban Kovács Petra Sárával nyerni tudott, így második aranyérmét is megszerezte.

Szintén két aranyérmet nyert, csak egy nap alatt Balla Virág, aki előbb kenu egyesben állhatott fel a dobogó második fokára, majd párosban Devecseriné Takács Kincsővel is behúzták a kötelezőt.

A férfiak ugyanezen számában a Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán egység ért elsőként a célba, míg egyesben Bodonyi András nyert Kiss Tamás és Hajdu Jonatán előtt.

A férfi kajak négyesek versenyében a két világbajnoki induló egység csatáját hozta az 500 méter is, a papírformának megfelelően a Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Tótka Sándor kvartett magabiztosan verte az Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek hajót, visszavágva ezzel az 1000 méteren elszenvedett vereségért.

Tóth és Kulifai a párosban szerzett aranyéremmel vigasztalódott.

A női kajakosoknál a Gazsó Alida Dóra, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra világbajnoki négyes tagjai nem állnak rajthoz a hétvégén egyetlen számban sem, távollétükben pedig a Szendy Lilla Katalin, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes, Szénási Zsófia egység nyert.

A férfi kenu négyesek versenyében Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás és Bakó Tamás, míg a K2 vegyes 200-as döntőben a Kovács Petra Sára és Lazur Barnabás páros győzött.

Vasárnap a 200 és az 5000 méteres versenyekkel zárul az ob.

Átesett a tűzkeresztségen a Balla, Devecseriné páros

Pályafutása első melegvízi edzőtáborában tökéletes körülmények között készülhetett Montebelóban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső. Női kenu párosunk versenyen is elindult, és már rekordot is evezett annak ellenére, hogy még az alapozás kellős közepén járnak mindketten.

Hír

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső szakított az eddig jól bevált hagyományokkal, és pályafutásuk során először nem itthon készültek, hanem két hétre kiutaztak Portugáliába melegvízi edzőtáborba Szabados Krisztián irányítása alatt.

„Ez az első alkalom, hogy melegvízi edzőtáborban készültünk. Csodálatos környezetben, kiváló szállás és pálya állt rendelkezésünkre – kezdte az edzőtábor értékelését Balla Virág. – Maximálisan el tudtuk végezni az edzőnk által kiírt edzésmunkát, miután az időjárás is kedvező volt végig a két hét alatt. Mielőtt kiutaztunk, volt bennem egy kis félsz, mert hallottuk, hogy nagyon szeles tud lenni az itteni pálya, de szerencsére erre nem volt példa.”

Balla Virág elmondta, hogy akárcsak a többiek, ők is még csak az alapozó időszakban vannak, hosszú evezéseket kondival és futóedzésekkel egészítették ki. „Szerintem már most jó formában vagyunk Kincsővel, voltak hosszabb pályaevezések időre, amiken

sikerült rekordot eveznünk két hét után.

Valamint elindultunk a Nelo Winter Challange nevezetű versenyen, ahol kicsit fel tudtuk eleveníteni, milyen érzés versenyezni. Nagyon jó hangulatban, nagyon sok kilométert tudtunk gyűjteni, és hogy ne legyen túl monoton, résztávos edzésekkel színesítettük a programunkat.”

„Én elsősorban annak örültem, hogy itt melegebb volt, mint otthon – kezdte Devecseriné Takács Kincső az első melegvízi edzőtáborról. – Szerencsére egész télen tudtunk minden héten evezni, de jó érzés volt végre lazán öltözve kenuzni. Nekem kicsit furcsa érzés volt, hogy más nemzetekkel együtt edzőtáborozunk,

az első pár nap inkább versenyhangulatom volt.

Annak ellenére, hogy sokan táboroztak a központban, mindig tudtunk a vízen arra menni, ahol más nem volt. Az apartmanban volt konyha, így meg tudtuk magunknak főzni azokat az ételeket, amelyeket Marics Balázs dietetikus az edzéseink mellé összeállított. Összeségében úgy érzem, ez alatt a két hét alatt elég kilométert gyűjtöttünk ahhoz, hogy jó alapokkal folytassuk otthon a munkát. Jól ki tudtuk használni ezt a két hetet Portugáliában, de már nagyon várom, hogy otthon, a megszokott környezetben készülhessünk.”

Fő céljuk természetesen a C-2 500 méteres olimpiai szám, ám páros edzésük még nem volt. „Amint hazaértünk, szombaton lesz az első páros edzésünk, amit izgatottan várok, mivel megérkezett az új páros kenunk. Elsődleges célunk idén, hogy az olimpiai válogató megnyerjük párosban. Utána két világkupán a másik magyar egység előtt kell végeznünk. Ha ezeket a kitételeket teljesítjük, akkor szerepelhetünk az olimpián” – mondta Balla Virág.

Két legjobb női kenusunk még egy edzőtáborba elvonul a válogató előtt, de ezúttal nem külföldre: március 9. és 21. között otthon, Szolnokon készülnek majd.

Fejben még nem vagyok öreg

Annak idején a magassága miatt csalták le a váci csónakházba. Rövidesen kiderült: a tehetsége révén még inkább ott a helye. Az indiánregényeken nevelkedett „Vadas” – alias Völgyi Péter - ezúttal duplán kerek évfordulót ünnepel: ötven évvel ezelőtt kezdte azt a szezont, amelyben a hazai mezőny legjobbja volt, s nem mellesleg, éppen hetvenéves.

Hír

– A becenevedről már beszélgettünk korábban, így tudom, hogy áttételesen azt is a sportnak köszönheted, mint annyian mások…

– Így van. Válogatottként az edzőtáborokban faltam az indiánkönyveket, azokból merítettem erőt, motivációt. Akik ott voltak velem, sokat ugrattak emiatt, stílszerűen kikötöztek, „megkínoztak”. Ezzel ragadt rám a név. Voltam Bőrös, Bőrharisnya, Vadölő, és végül ebből maradt a Vadas.

– Mennyire volt akkor számodra egyértelmű, hogy egy nemzedékváltó generációhoz tartozol?

– Igazából később, már visszatekintve fogalmazódott meg bennem, hogy milyen szerencsés évjáratban születtünk. Persze, kiemelkedően tehetséges is volt az a csapat; olyan nevekkel, mint Bakó, Szabó, Svidró, Csapó… De adott esetben hiába tehetséges valaki, ha az életkora miatt egy nemzedékváltás félidejében jut oda, talán esélye sincs bekerülni a válogatottba. Mi azonban épp jókor nőttünk föl, és ifiből felnőttbe lépve egyből le tudtuk váltani a korábbi menők – Kemecsey, Szöllősi, Fábián és a többiek – már kiöregedő csapatát.

– Tartod a kapcsolatot az egykori sporttársakkal?

– Ha máskor nem, az év végi, régi sikerekre visszatekintő, szövetségi kajak-kenus rendezvényen mindenképp találkozunk. Az eredményeim szerint idén ott leszek és elvileg az elkövetkezendő négy évben is…

– Mit gondolsz, a termeteden és az eredményeiden túl mi az, amiben még kitűntél a váci kajakosok közül?

– A nemzetközi szinten is eredményesen versenyzők közt én voltam az egyetlen, aki itt kezdte és itt is fejezte be a pályafutását. Persze nekem is volt lehetőségem, hogy elmenjek, például, amikor katona voltam, vagy amikor húszévesen elcsábítottak Szegedre. Csapót akkor hívták oda Szolnokról, Svidrót Miskolcról. Ők maradtak, engem viszont hazahozott a honvágy. Ott nekem a Dunakanyarhoz képest minden túl lapos volt, a víz meg „büdös”.

Ismered a Duna szagát, tudod, miről beszélek.

Van egy jellegzetes illata, mint minden természetes víznek. A Tiszáé más.

– Megbántad valaha is, hogy így döntöttél?

– Hat vébén indulhattam, ahol összesen két második és két harmadik helyezéssel lettem gazdagabb. Ha Szegeden maradok, vagy eligazolok máshová, talán többre vihettem volna. De ez is csak feltételezés. Ami a „ha” mögött van, az mindig ismeretlen. Így utólag azt gondolom, minden így volt jól. Eléggé röghöz kötött vagyok.

– A kortársaid közül többen is említették, hogy olykor álmodnak a kajakozással. Veled is előfordul?

– Mostanában nekem is jönnek vissza sorban az életemben megélt korszakok: a gyerekkorral indult, most pedig épp gépész vagyok az uszodában… Versennyel még nem álmodtam, de kajakozással igen.

– Említenél néhány valóságos, de álomszerűen szép epizódot a pályafutásodból?

– Amikor 17 évesen EORV-t nyertem egyesben Szófiában. Vagy ott vannak például a hajdani „melegvizes” edzőtáborok. Mexikó… Óriási élmények voltak. Az az év, amikor hosszú távon a legjobb voltam és 1000 egyesben is második a Csapó mögött, sőt, előfordult, hogy meg is vertem. Én indultam ’71-ben a vébén is, csak az edzőtáborban kaptunk egy szalmonellafertőzést és teljesen leroggyantunk. Nekem ott tört meg a pályám.

Aztán a következő évben jött az olimpia, és hiába voltam egyesben második—harmadik, nem kerültem be egy négyesbe se. Akkor még mások voltak a válogatási elvek. A pesti egyesületek voltak a dominánsak, a Honvéd, a Dózsa, a vidékiek még nem voltak úgy menedzselve. Amikor az élmezőnybe kerültem, még előnyt is lehetett kovácsolni a vidéki, kis egyesület adta feltételekből, például abból, hogy az ember nehezebb hajókon edződött. Később, más vonatkozásban viszont nem feltétlen volt ezt ideális.

– 15 éven át edzősködtél is Vácott. Milyen stílusban? Milyen szempontok szerint?

– Nagyon sok mindent a Babellától vettem át. A jó dolgait. Rajta kívül edzőm volt a Fábián László, a Kemecsey, az Ürögi is, vagyis több edzőnek a tudását ötvöztem. Mondhatni, eredményesen, hiszen négy ifi világbajnoki címet szereztek a tanítványaim, közülük Pauman Dani pedig később olimpiai ezüstérmes lett. De én nem csak a hajtásra mentem rá; csináltunk közös programokat, moziztunk, elmentünk Gödöllőre biciklivel a Grassalkovich-kastélyt megnézni, Visegrádra bobozni. Az mindegy, hogy szakadó esőben mentünk, meg jöttünk, a lényeg az volt, hogy együtt vagyunk.

Mindent megragadtam, hogy élményeket adjak a versenyzőimnek,

akik a mai napig emlegetik ezeket a kirándulásokat. Úgy emlékeznek vissza, hogy szerettek velem edzeni. Ez még akkor is jó érzés, ha idővel elköszöntek tőlem.

– Ha nem is feltétlen Gödöllőre, de a hosszabb távú biciklizés megmaradt. Aki járatos a Duna menti kerékpárúton, az egészen biztosan sűrűn találkozik veled…

– Igen, a kerékpározás megmaradt, majdnem minden nap, télen is. Igaz , az utóbbi két évben már csak elektromos kerékpárral. Megkoptam… Nyögöm az élsport mellékhatásait. Aki érintett, tudja, miről beszélek. De a baj igazából az, hogy fejben még nem vagyok öreg.

 

 

– Ez nem feltétlen baj…

– Ahogy vesszük. Fejben pozitív vagyok és motivált. Úgy csinálnám még, futnék, versenyeznék… és kicsit irigykedem arra, aki képes rá. Ami pedig nagyon megérint, hogy sorra mennek el a kortársaim. Ez nagyon megráz. Nehéz tudomásul venni. De aztán kimegyek, kerékpározom egyet és minden jó lesz. A szél kimossa az agyamat.

– Mit kérnél ajándékként legszívesebben ezen a kerek születésnapon?

– Hát például azt, hogy a pici lányunokámat, az én kis szerelmemet még láthassam kajakozni. Meg két jó lábat. Két új térdprotézist. Az nagyon kéne…