Mégse

Kopasz Bálint meggyógyult, Lucz Dóra nem, Kiss Tamás motivált

Kopasz Bálintot nem gyengítette le annyira a betegség, hogy ne nyerje meg a szegedi rangsorolón az 1000 kajak egyest. Kiss Tamás motiválatlansága már a múlté, győzött is 1000 kenu egyesben, míg Hagymási Réka először nyert 200 egyesben, miután Lucz Dóra betegség miatt nem indult el.

Hír

A nap első felnőtt A döntőjének, a férfi kajak egyes 1000 méternek az volt a legfőbb kérdése, hogy Kopasz Bálintból mennyit vett ki a betegsége. A fiatal versenyző már csütörtökön szeretett volna elindulni 400 egyesben, de hét napon keresztül torokgyulladása volt, antibiotikumot kellett szednie. Kedden azonban már tudott edzeni, szombaton pedig megnyerte a rangsorolót.

„Be voltam nevezve 400 egyesre is, de a betegség miatt nem tudtam volna mindkét számot végigversenyezni. Négy-öt napom volt, hogy kijöjjek a betegségből, úgy néz ki, hogy sikerült. Nagyon elégedett vagyok az 1000 egyessel, 3:26-ot mentem, amely egy tájékoztatón nagyon jó időnek számít, igaz, hogy hátszelünk volt, de akkor is örülök. A Világkupán is az 1000 egyes lenne a fő célom, ott pedig a dobogóra szeretnék állni.”

A nap második döntőjében az volt a kérdés, hogy a rosszul sikerült olimpia után a motiváltságát, így a jó formáját is elveszítő Kiss Tamás magára talált-e az idén. Kozák Danutával csinálta végig a téli felkészülést, és kijelentette a versenyszezon előtt, hogy az első számú férfi kenus szeretne lenni, ezért csak az egyesre koncentrál. A döntőben sokáig vezetett előtte Bodonyi András, de fantasztikus hajrával beérte, és meg is előzte őt – egy kilométer versenyzés után csupán 0,325 másodperc volt az első két helyezett között.

„Egyáltalán nem ilyen pályát terveztem, magas iramban akartam végigmenni, de ez nem sikerült, egy fokozó pálya lett belőle – kezdte Kiss Tamás. – Nem volt egy kiforrott pálya, dolgozni kell még rajta, de az a lényeg, hogy nyertem egy közepesen jó idővel. Jó úton haladok, az alapedzettségem megvan, a versenysebességet kell még gyakorolnom. Hosszú időszak volt, amíg a riói kudarcot kihevertem, segített ebben a Danutával való közös edzés is, rám ragadt a hozzáállása, amilyet még csak Kolonics Gyurin láttam. Mostanra mondhatom, hogy a korábbi motiválatlanságom teljesen elmúlt.”

A 200 méter női kajak egyes mezőnyébe nem nevezett a szám Európa-bajnoka, Lucz Dóra, mivel egy kisebb betegség miatt antibiotikumot szedett. Távollétében is nagy volt a verseny, végül az a Hagymási Réka nyert, aki párosban ezen a távon tavaly világbajnoki címet szerzett Szabó Ágnessel. Egyesben azonban még soha nem nyert versenyt 200-on, most Vad Ninettát és Lucz Annát megelőzve lett első. A riói olimpia óta a szegedi rangsorolón először versenyző Douchev-Janics Natasa a pénteki páros ezüst után negyedik lett egyesben.

„Nagyon örülök a győzelemnek, még akkor is, ha foghíjas volt a mezőny, hiszen az Európa-bajnok Lucz Dóra nem indult a versenyen – kezdte Hagymási Réka. – Nagy motivációval tölt el a következő hetekre ez a siker. Még nem tudom, hogy mi lesz a fő számom, természetesen készülünk tovább a 200 párosra, amelyen szintén elindulhatnánk a Világkupán, de majd megbeszéljük az edzőmmel. Sok függ attól, hogy milyen közel lesz egymáshoz az egyes és a páros versenyszám.”

A nap két záróeseménye két nem olimpiai szám volt, viszont a férfi kajak kettes 500 méter döntője nagyban beleszámít az 500 négyes összetételébe. Itt a Somorácz Tamás, Mozgi Milán kettős nyert a Kugler Attila, Gacsal Ákos és a Balaska Márk, Birkás Balázs duó előtt. A Molnár Péter, Tótka Sándor páros lett a negyedik, de a 400 egyesben mutatott teljesítményével várhatóan Molnár és Tótka is ott lesz a négyesben, Tótka ráadásul a 200 egyest is megnyerte pénteken.

Férfi kenu kettes 500 méteren az esélyeknek megfelelően a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős győzött.

A jövő heti szegedi Világkupán a tavalyi világbajnoki indulók mellett azok vehetnek még részt B egységként, akik a mostani rangsorolón győztek. Hüttner Csaba szövetségi kapitány a szakmai bizottsággal egyeztetve a következő egy-két napban dönt a keretről, így a két férfi 500-as kajaknégyes összetételéről is.

Férfi K-1 200 méteren jött a meglepetés

Az egyesek között 200 méteren Kozák Danuta és Balla Virág, 1000 méteren Kopasz Bálint, párosban 200 méteren a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám egység, 500-on pedig a Mozgi Milán, Somorácz Tamás duó az első után a második világbajnoki válogatót is megnyerte szombaton, Szolnokon. Ugyanakkor meglepetés született férfi K-1 200 méteren, ahol Csizmadia Kolos legyőzte Birkás Balázst.

Hír

A férfi K-1 1000 méter fináléjában a nagy esélyes, 21 éves algyői Kopasz Bálint ellenfele csak az óra volt, hasonlóan az első fordulóhoz, most is hatalmas fölénnyel nyerte meg a futamot, így készülhet az augusztusi világbajnokságra.

Mögötte a második helyért zajlott a küzdelem, ezt a Honvéd kajakosa, Ceiner Benjámin nyerte, aki majdnem négy másodperccel Kopasz után ért célba. A kétéves doppingeltiltása után visszatérő Dombvári Bence ötödik lett a döntőben.

“Nagyon örülök, hogy nem kellett senkivel csatáznom.

Keményen készültem erre a versenyre. Jó rajt után erős utazóval haladtam, és ez elég volt” – nyilatkozott Kopasz, aki azt is elárulta, hogy egyelőre nem sikerült párostársat találnia, mert ugyan Dombvári Bencével összeültek, két közös edzésük is volt, de végül úgy döntöttek, hogy nem dolgoznak együtt.

Férfi C-1 1000 méteren a “címvédő” Kiss Tamás most is az első válogatón mögötte második Bodonyi Andrással vívott nagy csatát, szinte végig fej-fej mellett haladtak. A hajrához érve aztán úgy tűnt, a csepeliek olimpiai bronzérmese most is “behúzza” a győzelmet, de a szegedi rivális sokkal jobban rúgta be a hajóját, ezzel Bodonyi András megnyerte élete első felnőtt válogatóját.

“Nagyon küzdős pálya volt, a balos szél főleg a jobbosoknak egyáltalán nem kedvez. Ilyenkor nem tud az ember olyan szépen kenuzni, nem tudja magát kievezni.

Tamással egész évben hatalmasakat csatáztunk, kétszer ő nyert, kétszer én, most jön a döntő ütközet”

– utalt a szétlövésre Bodonyi András.

Centiméterek, egészen pontosan 17 ezredmásodperc döntött K-1 200 méteren is, ahol az első versenyen győztes Birkás Balázs nyakában végig ott lihegett az akkor második Csizmadia Kolos, aki most remek ritmusban rúgta be a hajót, így sikerült megvernie szegedi ellenfelét. Ebben a számban is szétlövés dönthet.

“Nagyon ideges voltam a verseny előtt. Az edzőm Pál Zoltán mondogatta, hogy nincs vesztenivalóm, úgyhogy vágtassak egy nagyot és lesz, ami lesz. Ezt is tettem. Nem nézelődtem, csak mentem egy nagyot. A berúgás az elég érdekesen sikerült, korábban még sosem borultam be a célba érve. Meg is ijedtem egy kicsit, mert elég rosszul éreztem magam a végén, de szerencsére nem lett baj, ki tudtam kászálódni a vízből” – mesélte a partra érve Csizmadia Kolos.

C-2 200 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám esélyeshez méltóan második győzelmét aratta, és a kajakpárosok 500 méteres fináléjában is papírforma eredmény született, miután újra a friss Európa-bajnok Mozgi Milán és Somorácz Tamás szerezte meg az első helyet.

A négy női döntő közül az elsőben, K-1 1000 méteren a hazai közönség előtt versenyző, szolnoki Bodonyi Dóra diadalmaskodott nagyon magabiztosan. Mögötte az a Takács Tamara végzett a második helyen, aki az első válogatón is másodikként ért célba a most ebben a számban rajthoz sem álló Medveczky Erika mögött, majd az Eb-n is ő indulhatott, és ott is ezüstérmes lett. Női párosban, szintén 1000 méteren Medveczky és Csipes Tamara duója ért elsőként a célba, az első válogatót megnyerő Szabó Gabriella, Bodonyi kettős ezúttal harmadikként zárt.

Női K-2 200 méteren az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta beragadt ugyan a rajtnál, de utána elképesztő tempót diktált, végüls le is hajrázta ellenfeleit, ezzel – hasonlóan az 500 méter egyeshez – ebben a számban is második sikerét aratta a válogatón. Danuta a belgrádi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett ebben a versenyszámban.

“Nekem a 200 méter mindig nagy kihívás, mert nem kifejezetten vagyok sprinter alkat, valamiért mégis kedvelem a számot. Nagy koncentrációt igényel az, hogy jól kapjam el a rajtot, nekem magamhoz képest erőn felül kell ehhez teljesítenem, viszont

nagyon szeretem az ilyen kihívásokat”

– mondta a döntő után az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta.

Az új ötkarikás számban, női kenu egyes 200 méteren is duplázót láthatott a közönség, a friss Eb-bronzérmes győri Balla Virágnak ugyancsak egy elrontott rajt után sikerült nyernie. A 24 éves versenyző a pénteki, 500 méteren aratott diadala után második győzelmét ünnepelhette a Holt-Tiszán C-1-ben, mögötte Lakatos Zsanett futott be a második helyen, párja, a szintén győri színekben versenyző Devecseriné Takács Kincső pedig harmadik lett.

“Azt vártam, hogy Kincső fog nyerni, mert jól felkészült és tényleg hihetelen nagy energiákat mozgósított azért, hogy a második válogatón sikeres legyen. Nem volt túl reális a pálya, hiszen a szél nekem kedvezett. Ha mondjuk szembeszél, vagy teli hátszél lett volna, akkor sokkal nagyobb lett volna a csata a győzelemért” – ismerte el rendkívül sportszerűen Balla Virág.

A szolnoki felnőtt világbajnoki válogató vasárnapi versenynapján 11.30 órakor kezdődnek a döntők. A finálékat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos Facebook oldalán élőben közvetítjük majd.

A vb-re hajrázta magát Bodonyi és a Kárász, Kozák páros

A Kárász Anna, Kozák Danuta páros és Bodonyi András nyerte a világbajnoki indulásról döntő szétlövést Szolnokon.

Hír

Az első szétlövésben az első válogatón győztes Medveczky Erika, Csipes Tamara kettős a második válogató győztesével, a frissen alakult Kárász Anna, Kozák Danuta duóval csapott össze a kajak párosok 500 méteres versenyében. A táv első felében fej-fej mellett haladt a két hajó, 250-300 méternél váltott tempót a Kárász, Kozák kettős, és végül magabiztosan, mintegy fél hajó előnnyel nyert, ezzel kvalifikálta magát a világbajnokságra.

A második szétlövésben C-1 1000 méteren, tehát olimpiai számban Bodonyi András és Kiss Tamás küzdött meg a vb-indulásért. Hasonló volt a forgatókönyv, mint az előző futamban, az elején szoros volt kettőjük harca, majd Bodonyi ritmust váltott, és a hajrát jobban bírva győzött. Bodonyi András először állhat rajthoz felnőtt világbajnokságon, ha Hüttner Csaba és a szakmai bizottság is így dönt. Várhatóan a jövő héten hirdet hivatalos keretet a szövetségi kapitány.

A világbajnokságot Portugáliában rendezik meg augusztus 22. és 26. között.