Kökény Roland: Keményen dolgoztam, és kergettem az álmaimat

Semmi mást nem tettem, csak keményen dolgoztam, és kergettem az álmaimat – mondta London kajakos olimpiai bajnoka, Kökény Roland, aki Dombi Rudolffal nyert aranyat az angol fővárosban. A kiváló sportember a tavalyi év végén döntött úgy, hogy befejezi az élsportot, manapság sportvezetőként tevékenykedik. Szerinte a magyar férfi kajaksport a mostani szerényebb eredmények után képes lesz a talpra állásra.

Hír

Azt mondom, 2020, Tokió? 
Azt felelem rá: nyári olimpiát rendeznek ott.

Részt vesz ezen az olimpián? 
Sportvezetőként jó lenne kijutni Japánba. Ha ez nem jön össze, esetleg turistaként. Az a helyzet, hogy a Honvédban Horváth Gábor mellett van lehetőségem szakosztályvezető-helyettesként tevékenykedni. Most tanulom ezt a szakmát, nekem is sok minden új ezzel kapcsolatban.

Nem erre gondoltam.
Ja, hogy versenyzőként? Nem, azt semmiképpen sem. Lemondtam róla. Január elsejével befejeztem az élsportot. Már most öreg vagyok ehhez, negyvenegy éves, hát még ha Japánban is vízre szállnék. Nem, ennek nincs már realitása. El kellett engednem ezt a dolgot akkor, amikor véglegessé vált, hogy nem jutok ki a 2016-os riói olimpiára.

Mennyire volt nehéz az elengedés?
Nagyon. Harminchat-harminchét évig arról szólt az életem, hogyan legyek jobb és még jobb, mellette küzdöttem az elemekkel és a körülményekkel. Beültem a kajakba, szeltem a vizet, egyre gyorsabban. Esőben, hóban, szélben, napsütésben. Nem csináltam mást, ezzel teltek a napjaim. Amikor kimondtam, hogy vége, az olyan volt, mintha egy lakatlan szigetről megérkeztem volna egy zsúfolt nagyvárosba. Komolyan mondom, csak kapkodom a fejem. Minden különleges. Az időt mindenki lazábban kezeli. Ezt például meg kell, hogy szokjam, mivel én évtizedeken keresztül szigorú időbeosztás szerint éltem, az időnek nagyon komoly szerepe volt. Például, ha nem értem oda időben edzésre, akkor lemaradtam róla, vagy a versenyek előtti bemelegítéseknek is szigorúan meghatározott időrendjük volt, hogy megfelelő állapotban álljak oda a rajtvonalra. De abban a korban vagyok, amikor ki kell törnöm az élsportolókat körülvevő burokból. Bár alapvetően precíz, rendszerető ember lévén, én mindig tartani fogom az időpontokat. Ezen szerintem már nem tudok, és nem is akarok változtatni.

Ha eltekintünk attól, hogy hány éves, melyik volt az a pillanat, amikor kimondta, hogy vége?
Nem egyetlen momentum volt ez, hanem az egész 2016-os év. Nagy tervekkel vágtam neki ennek az évnek, dacára annak, hogy negyven felett voltam, de nem jöttek össze a dolgok. Két emberrel szerettem volna az álmaimat megvalósítani. Ők másképpen gondolták, igaz, velem együtt ők sem jutottak ki az olimpiára. Egyikük novemberben bejelentkezett, hogy jövőre menjünk párost, ami nagyon jólesett. De ez egy elkésett ajánlat volt.

Két olimpia után (2000, 2004) a harmadikon jött el az a pillanat, amikor Dombi Rudolffal olimpiai bajnokok lettek. Mikor érezte úgy, hogy megszerezheti a hőn áhított aranyat?
Bármennyire is furcsa, én már 2011 decemberében azt mondtam Rudinak, hogy megnyerhetjük az olimpiát. El tudtam vele hitetni a dolgot, tudott a célért küzdeni. Sokszor persze nem beszéltem erről, mert nem akartam túl nagy hátizsákot pakolni rá. Viszont arra határozottam emlékszem, hogy Londonban már a rajt felé eveztünk, amikor közöltem vele, hogy miénk lesz a sportág történetének huszadik olimpiai aranyérme. Sokan Vajda Attilától várták ezt, de neki nem sikerült.

A célbaérkezés pillanata ugyanúgy megvan, mint a rajt előtti perceké? 
Az nagyon fájdalmas dolog volt. Egyfelől ott volt a fizikai fájdalom. Másrészt örökkévalóságnak tűnő másodpercek teltek el addig, amíg kiderült, hogy mi nyertünk. Rudival ugyanis a németekre figyeltünk, a szélső pályán evező portugálokra nem. Ünnepelni szerettünk volna, de nem lehetett, mert senki sem tudta, ki nyert. Átfutott rajtam, hogy megint nem sikerült? Aztán amikor a partról ordítottak nekünk, hogy megvan, megnyugodtam. Mire kiderült, hogy mi nyertünk, arra már nem volt energiánk, hogy kitörő örömmel ünnepeljünk. Persze a dobogón már a büszkeség mosolya volt az arcunkon.

Ha élete eddigi évei megjelennének egy filmen, ez a londoni győzelem lenne a mozi csúcspontja?
Ha csak a sportot nézem, mindenképpen. Amikor a londoni eredményhirdetés előtt, a futam előtt leadott csomagunkból öltöztünk át a ceremóniára, felvéve a melegítőfelsőt, mutattam Rudinak, hogy mi van rajtam, és láttam rajta a megdöbbenést, hogy sikerült az ujjatlan változatot beraknom. Ez a szituáció előbb hatalmas nevetésbe, majd kisebb pánikba torkollott, mivel egy-két perc volt csak az eredményhirdetésig. Szerencsére Rudinak ott volt az esőkabátja, azt vettem fel, nem tűnt fel senkinek. De akadtak azért más katartikus pillanatok. Igaz, ezek a magánéletemhez köthetők. Ilyen az esküvőm, amire máig szívesen emlékszem vissza.

Kökény Roland sorsa akkor rendeltetett el, amikor kisgyerekként a fürdőkádban ülve egy kis kajaklapáttal csapkodta a vizet?
Valószínűleg igen. Édesanyám persze ettől nem volt annyira boldog, mert a fürdés után ő következett a felmosóronggyal és a vödörrel. De apukám büszkén állt az ajtóban, és nézte a gyermekét. Édesapám Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megalapította a megyei kajak-kenu szövetséget, és vele együtt tíz-tizenegy egyesületet. Így aztán a vízparton nőttem fel, ami örökre megpecsételte a sorsomat. Később persze a saját bőrömön tanultam meg, mennyire kemény a kajakozás – ez nem panasz, hiszen minden egyes sportágra jellemző ugyanez.

A londoni aranyéremmel a birtokában hazatérve mennyire változott meg az élete?
Nagy meglepetés nem ért, a korábbi edzőtársak sikerei kapcsán pontosan tudtam, mire számíthatok, hogy sokan fognak keresni, mindenki interjút akart, mindenki barátkozni szeretett volna velem.

Több barátja lett London után, mint előtte?
Sokan szerettek volna a barátaim lenni a győzelem után, de nem tudtak beférkőzni az életembe. Én alapvetően egy zárkózott típusú ember vagyok. A visszafogottságomat sokan nagyképűségnek gondolják, pedig az a néhány ember, aki igazán ismer, pontosan tudja, milyen vagyok.

Ha nem a pénzbeli értékét, az aranyéremért kapott jutalmat vagy az életjáradékot nézzük, akkor mit ér ma Magyarországon egy olimpiai bajnoki cím?
Ha a sajátomat nézem, akkor sokat is, meg nem is. Akik figyelemmel követik az élsportot, tudják, hogy Londonban Dombi Rudolffal nyertünk férfi kajak kettesben. De sokan vannak olyanok is, akiknek erről ma már fogalmuk sincsen. Nekem ezzel sincs semmi bajom. Igazából nem szeretem azt, ha csak azért keresik a társaságomat, mert olimpiai bajnok vagyok. Semmi különlegeset nem tettem. Végeztem a dolgom, kergettem az álmaimat, és ezzel örömet szereztem a szurkolóknak. Ennyi az egész.

Mennyire megbecsült sportág ma Magyarországon a kajak-kenu?
Szerintem ezzel a résszel nincs gond, ráadásul az utóbbi években nagymértékű fejlesztés is elindult. Lassan a vízitelepek is megújulnak, amire nagy szükség van. Emlékszem, London előtt az Építők telepén készültünk Dombival. Ott az egész telepen nem volt egyetlen fűtőtest, radiátor sem. Télen 2-3 fokos öltözőben vetkőztünk. A konditeremben az építkezéseken használt légbefúvóval próbáltunk meleget csinálni 7-8 foknál ott sem volt több. Oxigén, ablak nem volt. Harminc-negyven éves kikopott súlyokkal, kis híján összedőlő padokon edzettünk és készültünk az olimpiára. Ahogy a mondás tartja – innen volt szép nyerni. Azt a telepet azóta felújították, de itt, a Hajógyári-szigeten lévő Honvéd-telepen is történtek jó dolgok. Ha már van egy olyan öltöző, ahol nem esik be az eső, ahol nem azon kell izgulnom, hogy megráz-e az áram, vagy nem, ott nagy baj nem történhet.

Ha mindezt túléli, akkor már csak a természetet kell legyőznie? 
Valahogy úgy. Akkor jön el az a pillanat, amit minden kajakos szeret, ami miatt az egészet elkezdjük. Ülök a hajóban, szelem a vizet, érzem a sebességet. Ez nem egy napi rutin. Ha ezt az ember nem szereti, és nem tud mindezzel azonosulni, akkor megette a fene az egészet. Én, míg élek, szeretni fogom ezt az érzést. Persze sajnos ezentúl már lassabban.

Negyven év elmúltával az ember gyakrabban gondol vissza a múltra. Említette már, hogy gyakorlatilag az egész élete – 37 év – a kajakozással telt el. Egyszer sem jutott eszébe, hogy sajnálja az erre fordított töménytelen mennyiségű időt?
Mivel beleszülettem a sportágba, és meg is szerettem, vele álmodtam meg a jövőmet. Rengeteg emberrel edzettem, nagyon sokuktól tanultam számos jó dolgot. Voltak kevésbé kellemes tapasztalatok is, de az idő sok mindent megszépít. A kajakozás az életem egyik legjobb tanítómestere volt.

Miután a riói olimpián a magyar férfi kajakosok (és kenusok) egyetlen érmet sem nyertek, muszáj megkérdeznem, hogy mi romlott el? Mi kellene ahhoz, hogy a régi dicsőség ne vesszen el az éji homályban? 
A legnagyobb gond talán az, hogy kevés az olyan idősebb versenyző, aki a tudását át tudja adni a fiataloknak. Nekem ebben is szerencsém volt, mert sokak véleményéből tudtam építkezni és tanulni. Ezt a tudást nem elméletben, hanem a vízen kell átadni. Csak így lehet újra nagy a magyar férfi kajaksport. Reménységeink szerencsére vannak. Jelenleg például az algyői Kopasz Bálint tűnik az egyik ilyen versenyzőnek, és azon dolgozunk, hogy a honvédos fiúcsapat is meghatározó tagja legyen a válogatottnak.

Ugyanakkor éppen az elmúlt évben akadt néhány olyan negatív jelenség, amely addig nem volt jellemző a magyar kajak-kenu sportra. Kokain, doppingvétség – elég csak ezt a kettőt említeni. Miért történhetett meg mindez?

Például amikor mi anno elmentünk szórakozni, az is nagy szó volt, ha megittunk egy felest vagy egy korsó sört. Ma a fiatalság körében az ital már háttérbe szorult, jöttek az olcsó dizájnerdrogok, amik egész este, éjszaka kitartanak. Ebből a szempontból is megváltozott a világ, és ezek a negatív jelenségek sajnos nem kerülték el a sportágunkat sem.

Ha a gyermeke kétévesen elkéri a kis kajaklapátot, majd beül a kádba, ugyanolyan büszkén áll majd az ajtóban, ahogyan az édesapja tette?
Jó lenne, ha így lenne.

Jól látom, hogy meghatódott?
Igen, ne haragudjon. Sok sebet szakított fel ezzel a kérdésével.

Elmondja, mire gondol most?
Nézze, ennyi idő után nem szeretnék régi dolgokat elővenni. Legyen annyi elég, hogy egy sportoló lelkébe igen mélyen beleég, ha az edzőjétől folyamatosan azt hallja, hogy a munkája nem ér semmit, hogy csak egy lusta ember, semmi más. Sajnos nekem is volt ilyen edzőm. Hosszú pályafutásom alatt talán sikerült bebizonyítanom ennek az ellenkezőjét.

A gyerekétől akkor elveszi azt a lapátot?
Semmiképpen. Én mindezzel együtt szeretném, ha ez a pillanat eljönne, és esetleg ő is kajakos lenne. Még akkor is, ha sok minden fájni fog neki. Ez ugyanis ugyanolyan kemény dolog, mint az élet bármely része. Kemény dolog a sport, megtanított küzdeni és kiállni magamért. Az erősebb jellem csak még jobban megerősödik, a gyengébbek pedig feladják. Ez a sport természetes szelekciója. Nem bántam meg semmit sem. Ennek köszönhetem, hogy olimpiai bajnok lettem.

origo.hu/Lantos Gábor

Évzárót tartott a RÖMI KKSK is

A hétvégi eseményen a klub sportolói megünnepelték a nemzetközi versenyeken szerzett érmeket és a magyar bajnoki szereplést is.

Hír

Kilenc Európa-bajnoki cím mellett tovább 14 érmet szereztek nemzeti csapatként a szegedi Eb-n a klub sárkányhajósai és az idei klubvilágbajnokságon is nyertek egy arany- és egy ezüstérmet. A RÖMI KKSK idén is simán győzött az ötfordulós magyar bajnokságon, miután rövidtávon, hosszútávon és így az összetettben is ez a klub szerepelt a legeredményesebben.

Az idei sikereket a szombati évzárón ünnepelték, ahol őzből készült pörkölt és idősebb Foltán Lászlónak köszönhetően májas lecsó volt a menü.

“Büszkék vagyunk rá, hogy 2006 óta minden olyan világversenyről, ahol rajthoz álltunk, tudtunk aranyérmet hazahozni. Töretlen akarattal készülünk a jövő évi atlantai világbajnokságra, annak ellenére, hogy ez a túra komoly anyagi kiadást jelent a sportolóinknak. Idén az utolsó akciónk a szokásos december 30-i Margitsziget-kör futás lesz, amit egy termálfürdőzéssel zárunk” – mondta Reményi “Römi” Péter, a klub névadó csapatkapitánya.

Újra beleszeretett a kenuzásba

Kevesen gondolták volna néhány évvel ezelőtt, hogy az immár Merkapt-Mekler SE néven futó dunavarsányi kajak-kenu egyesület négy év alatt olyan fejlődésen megy keresztül, hogy napjaink legjobb kenusa, Vasbányai Henrik is ott készül majd. A klub 2014-ben indult hat fővel, az egykori világbajnoki bronzérmes kenus, Németh Szabolcs vezetésével. Mostanra pedig már 93 lelkes, sportolni vágyó fiatal jár le a Kis-Duna mentén fekvő városba evezni.

Hír

Köztük Fejes Dániel, aki már a kezdetektől Szabolccsal készült, idén szeptemberben Dél-Afrikában pedig maratoni világbajnok lett Simon Sebestyénnel az oldalán. A gyors fejlődésnek hamar híre ment és szeptember végén több neves versenyző is úgy döntött, hogy az egyesületben szeretné folytatni pályafutását. Az elmúlt évek legsikeresebb kenusa, Vasbányai Henrik, valamint az utánpótlás reménységei: Moldován Milán, Koleszár Zoltán és Simon Sebestyén is csatlakozott Németh Szabolcs csapatához.

De vajon mi lehet a gyors fejlődés titka?

Szabolcs már aktív sportolói korában beleszeretett a dunavarsányi Kis-Duna szakasz szépségébe és némi tervezgetés után úgy döntött, hogy egyesületet hoz létre a jövő bajnokai számára. A Mekler László Ifjúsági és Turisztika Sportegyesület meglévő magjának és sporteszközeinek köszönhetően el is indult a munka. Az ebben rejlő lehetőséget a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hamar felismerte és teljes mellszélességgel támogatta az új klubot. Az eredményeket és a koncepciót látva később egy tőkeerős támogató csatlakozott az egyesülethez a Merkapt személyében.

Mindezek mellett Mekler László lánya, Andrea, aki egyben az egyesület elnöke és a helyi általános iskola igazgatóhelyettese, egy egészen újfajta megközelítéssel népszerűsítette a sportágat.

„A Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskolában úgynevezett „kajak-kenus osztályokat” hoztunk létre. Minden évfolyamban három osztály van. Ezeket a testnevelés órákon összevontuk és az év elején választhattak a gyerekek, hogy milyen sportágra szeretnének szakosodni. Így alakult ki a „kajak-kenus osztály”, amely az általános testnevelés órákon kívül heti egyszer, szervezett körülmények között a Kis-Dunán evez, illetve a téli alapozó időszakban ergométeres gépeken készülnek. A program nagyon sikeres, magam sem gondoltam volna, hogy ennyi gyerek szeretne megismerkedni a sportággal” – mondta Mekler Andrea.

Nagyon sok gyermek szerette meg az evezést, a vízi életformát és a tanórákon kívül az edzéseket is lelkesen látogatták. Így került Fejes Dániel is a vízpart közelébe, aki a jövő évben a gyorsasági szakágban is jó eredményeket szeretne elérni.

A vezetőedző mellett két fiatal tréner, a világbajnok kajakos Folláth Vivien és az Európa-bajnoki bronzérmes kenus, Androkity Marcell is segíti az edzésmunkát, a kezdő kajakosok edzője pedig Trencsánszkiné Varjú Violetta. Rajtuk kívül Szabolcs nevelőedzője, Bánszky Imre is jelen van, aki a tökéletes kenus technika átadása véget heti háromszor Dunavarsányba látogat. Látva az iskola, a szülők és a gyermekek lelkesedését kijelenthető, hogy az egyesület utánpótlása biztosítva van.

De mi lehet az a motivációs erő, ami miatt napjaink egyik legtehetségesebb felnőtt kenus, Vasbányai Henrik a dunavarsányi nevelőegyesületet választotta?

„Az elmúlt években nem úgy jöttek az eredmények, ahogy szerettem volna és úgy éreztem változtatnom kell. Beszűkültem, befásultam, új impulzusokra volt szükségem. Ebben a csapatban én vagyok a rangidős. Nekem kell példát mutatnom mind az edzésmunkában, mind a hozzáállásban. Ez nagy felelősség. Éppen ezért nekem is újra bele kellett szeretnem a kenuzásba, amire itt lehetőségem volt. Szabival régen is jó párost alkottunk. Új módszereket visz a felkészülésbe és az edzésmunkán kívül, az életben is mindent megbeszélhetek vele. Úgy érzem, hogy most ebben a közegben tudok igazán kiteljesedni” – jegyezte meg Vasbányai Henrik.

Moldován Milán szintén szeptemberben váltott klubbot és úgy érzi, hogy motiváltabb, mint valaha.

„Jókor jött ez a változás.  Nekem sokat segített, hogy megbeszéljük, az edzések után min kellene változtatni, illetve újfajta edzésmunkát végzünk. A technikában már most is sokat fejlődtem. Jövőre pedig mindenféleképpen szeretném megszorongatni a felnőtt mezőnyt.”

Németh Szabolcs szerint az elmúlt időszakban olyan sportfejlesztések valósultak meg, amelyekből a kajak-kenu sportág is részesült. Ennek megfelelően jövőre a Dunavarsányi Edzőtábor területén egy olyan önálló csónakház épül, amelyben az egyesület végre méltó otthont kap.

„Nem a lassú fejlődés híve vagyok, egy ilyen egyesületnél „nagyot kell tudni álmodni”. Számomra mindig a nagy eredmények elérése volt a cél. Igen, fejlődtünk, de még annál is többet, mint ahogy azt mi magunk gondoltuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a versenyzők és az edzői stáb közötti kommunikáció fejlesztésére, megbeszéljük a napi folyamatokat, kielemezzük az elvégzett munkát és értékeljük a jobbító szándékú észrevételeket. Ez lehet a kulcsa a további töretlen fejlődésnek!”