Kiválóan debütáltak kajak négyeseink

A magyar női és a férfi kajak négyes is magabiztos versenyzéssel jutott a vasárnapi döntőbe a portugáliai világbajnokságon, akárcsak a Balla Virág, Takács Kincső kenu páros az 500-as olimpiai számban.

A szombati éremhalmozást (részletek itt) követően a délutáni-esti programban két kajak négyesünk is bemutatkozott 500 méteren a világbajnokságon. A női egységünk tagjai Portugáliában pénteken és szombaton különböző számokban már egyaránt nyertek aranyérmet, ennek megfelelőn a Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra alkotta négyes nagyon könnyed evezéssel nyerte meg futamát, és került a döntőbe.

A vártnál talán egy kicsit simábban kvalifikálta magát a fináléba a Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István négyes is, előfutamukból ugyanis csak az első juthatott egyből a döntőbe, a mieink pedig több mint egy hajóval nyertek.

Szintén remekül ment a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros, amely alapból 200 méteres egység, de mivel az 1000 páros az olimpiai szám, így megpróbálnak a tokiói játékokig felfejlődni erre a távra. Jó úton haladnak, ugyanis szép versenyzéssel az előfutamban a második helyen végeztek, így egyből a döntőbe jutottak. A nők ugyanezen számában középdöntőjében magabiztosan győzve döntős a Balla Virág, Takács Kincső kettős.

Birkás Balázs a 200 párosban szerzett világbajnoki aranyérme után néhány órával 200 egyesben megnyerte futamát, annak ellenére is, hogy nem lehetett egyből a döntőbe jutni, így ő középdöntőzik. Szintén mennie kell még egy futamot a fináléért 200-on Lucz Dórának (K1), Korisánszky Dávidnak (C1) és a Nagy Bianka, Molnár Csenge fiatal kenu párosnak.

A vasárnapi döntőket 13 órától a Duna World élőben közvetíti, de mi is a helyszínről jelentkezünk friss hírekkel és interjúkkal a Facebook-oldalunkon és az Instagramon.

Friss világbajnokaink. ??? #canoehungary #kayak #worldchampionship

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók