Mégse

Kitüntetést kapott Szőke Attila edzője

Pár hónap híján 27 éve foglalkozik kenus utánpótlás-neveléssel Guj Attila, mégpedig olyan szakma iránti lelkesedéssel, ami mindig átsegítette az esetleges nehézségeken. A Lágymányosi Spari kötelékében tevékenykedő kiváló tréner – az ifi Eb és vb győztes Szőke Attila nevelőedzője - szerint a jó edzőnek legalább akkora kitartásra van szüksége, mint az élversenyzőknek.

Hír

Milyen érzésekkel, gondolatokkal fogadta, hogy a napokban Ön kapta meg az “Újbuda kiváló edzője” elismerést?

Mindenképpen meglepett, nagy megtiszteltetés ez számomra. Nem vagyok egy fiatal edző, másképp gondolkodom, mint mondjuk húsz éve; az erkölcsi elismeréseknek az én koromban már jobban örül az ember. Ifjúsági Európa- és világbajnokok minden évben vannak,  így ez önmagában még nem feltétlen adna okot kitüntetésre.  Az elismerés a hosszú időn át elvégzett szakmai-nevelő munkának szól, amint azt az oklevél is említi. 1991 őszétől vagyok edző, nagyon jól esik, ha az emberre így gondolnak. Nagyon örültem neki és köszönöm azoknak, akik jelöltek. Egyébként lehet, hogy furcsa, amit mondok, de a környezetemben egy csomó ember van, aki szintén érdemes lenne erre a címre – és ezzel nem a saját szerepemet vagy eredményemet akarom kisebbítem. Nem is beszélve arról, hogy az Attilával elért szakmai siker sem csupán az enyém, hiszen ez egy csapatmunka. Benne van az egyesület, a kollégák, köztük a korábbi nevelőedző, Dávid Eszter, vagy például a gyúró, az orvos, akik nélkül aligha érhettük volna el ezt az eredményt.

Minek köszönhető, hogy az edzői pályát választotta?

Semmiféleképp sem anyagi meggondolások vezettek, hanem leginkább az, hogy nekem ez a sportág tetszett. Előtte nyolc évig versenyeztem, aztán másutt dolgoztam három évig. Ez azért fontos, mert  ezáltal kaptam egy felkészítést arra, hogy tudjak emberekhez, kollégákhoz igazodni, megtanultam a munkafegyelmet és még sok minden mást. Úgy gondolom, ha a versenyzői pálya után azonnal edzőként kezdek, nem biztos, hogy kibírtam volna ennyi időt. Azért mondom ezt, mert látom, hogy sokan beleugranak az edzőségbe, gyorsan akarnak eredményt elérni, aztán kudarcként élik meg, ha nem úgy jönnek össze a dolgok.

Az utánpótlás-nevelés ráadásul természeténél fogva amúgy is a sokáig-, vagy akár a mindvégig „csendes”, illetve kevésbé látványos előkészítésről szól…

Ez így van. Itt borzasztó nagy türelemre van szükség. Meg önfegyelemre, kitartásra és egyfajta fanatizmusra. Épp, mint egy jó versenyzőnek. Sokaknak pár év után elmegy a kedvük, mert mielőtt belevágnak, azt gondolják, hogy ez a munka nagyon könnyű. Azt hiszem, hogy aki nem amiatt fog hozzá, mert nagyon szereti, hanem csak úgy „próbálkozik”, az ki is fog esni ebből a szakmából, az nem való edzőnek.

Milyen szakmai példákat tartott követendőnek?

Néztem az idősebb kollégákat és mindig azt figyeltem, hogy kitől mit lehet tanulni. Mert azt mindig lehet, adott esetben még azoktól is, akiktől azt tanulhatja meg az ember, hogy hogyan nem szeretne csinálni valamit. De szerencsére körülöttem olyan kenus kollégák voltak, akikről abszolút pozitív értelemben tudtam példát venni. Mindenekelőtt a saját edzőmet, Ludasi Róbertet említem, aki borzasztóan tudta fanatizálni a versenyzőit. Tőle nagyon sokat tanultam. De legalább ilyen fontos számomra Kása Ferenc vagy Hubik András illetve jelenlegi kollégám, Koletics Mikós szakmai tudása – példája, amiből szintén sokat lehetett meríteni.

Mi az, ami a munkájában teljes mértékben saját szemléletet tükröz, mondhatni „Guj-módszer”-nek tekinthető?

Nem biztos, hogy  csak én csinálom így, de például nem bontom szét a csapatomat annak alapján, hogy ki mire képes. Nem rekesztem ki, nem bántom azokat a gyerekeket, akik nem tudnak versenyezni. A csoport a mai napig úgy néz ki, hogy ők együtt vannak a csúcsversenyzőkkel.

Egy ilyen megoldás kétségkívül nagyon emberséges, de az élenjárókat nem hátráltatja túlságosan az előrelépésben?

Erre csak azt tudom mondani,  hogy valahol minden kiegyenlítődik. A régi tanítványok, akik nem feltétlen voltak élversenyzők, nagyon sokat segítenek vissza nekünk. Sokszor hajót vesznek, eszközöket, lapátot. Nekik köszönhető például, hogy az ifi világbajnok Szőke Attila egy normális kenuban tud versenyezni.  El lehet képzelni: odakerül az ember kezébe egy gyémánt és ha nincs meg az induláshoz a szülői tőke, és az egyesület sem túl tehetős, akkor akár el is veszhetne az a versenyző. De nem csak ilyen formában működik a kiegyenlítődés. Nobilis Márton, aki tavaly óta az elnökünk,  annak idején nálam kenuzott és  most tízenegynéhány év után visszatért hozzánk. Nagyon büszke vagyok erre is, mert ebben valahol az én egykori munkám is benne van. Szóval olyan erkölcsi plusszokat kapok, amik bőven ellensúlyozzák azokat az esetleges kompromisszumokat, ami egy szétválasztás nélküli csoport nevelésével együtt jár.

Gyakorlati szempontból viszont egy idő után mégiscsak nehéz lenne összeegyeztetni a különböző szinten kenuzó sportolók felkészítését…

Nem csupán nehéz, hanem lehetetlen. Nekem ez eddig azért működött, mert arányaiban messze nem a csúcsversenyzők voltak többségben a csoportban.

A gyémánt-hasonlathoz visszatérve: adott esetben lehet valaki a világ egyik legjobb edzője, ha nem hozza össze a sors egy kivételes tehetségű versenyzővel, talán sosem produkál kiemelkedő eredményeket. Ön ezt hogy látja?

Igen, kell a szerencse. Előfordulhat persze, hogy valakinek ez hirtelen, rövid idő alatt összejön. Nekem nem volt ilyen mákom. De szerintem tíz utánpótlásedzőből kilenc olyan, mint én, vagyis megint csak oda kanyarodunk vissza, hogy szükség van a türelemre. Az edzői pályám alatt nekem óriási pechjeim is voltak, a tavalyi évben viszont minden bejött.

Ha a kizárólagos okot nem is, az apropót mégiscsak Szőke Attila párosban aratott győzelmei adták az elismeréshez. Miben áll az ő erőssége?

Mindenekelőtt az, hogy borzasztó jól tud idomulni a másik ember mozgásához és nagyon jól tud kormányozni is.  Egy 175 cm magas, 70 kilós fiatalemberről van szó, aki rendkívül  gyors és robbanékony, de a legspeciálisabb képessége talán az, hogy téthelyzetekben tud nagyot villantani: egy versenyen gyakran többet teljesít, mint edzésen.

Említette  az imént , hogy az anyagi feltételek még egy ilyen tehetséges versenyzőnél is kockázatot jelentenek. Mennyire tud így előre tervezni?

Nézze, a miénk egy olyan egyesület, ami anyagiakban soha nem dúskált; nem mondom, hogy napi gondjaink lennének, de nagyon messze vagyunk a csúcsegyesületektől. Ahogy a főnököm, Dávid Géza  szokta mondani, mi az „árnyékos oldalon” vagyunk, ezért egy ilyen egyesületnél sokkal nagyobbat kell domborítani. Ugyanakkor mindig érkeznek felajánlások és az elmúlt évtizedek alatt én is nagyon sokat kaptam ettől az egyesülettől. Meg sem fordul a fejemben, hogy elmenjek innen. Mi nagyon nagy gyereklétszámot tudunk megmozgatni, de a felnőttekre már nem igazán marad pénz.

Ha úgy alakul, szívesen vinné tovább Attilát a felnőtt mezőnyben is?

Hát hogyne. Természetesen. Ez nem is kérdés.

Az felnőtt mezőnybe való átlépés időszaka jellemzően mindig kritikus pont, hacsak nem kerül valaki  már 18-19 évesen a felnőtt menők közé. Ön szerint mi lenne a kulcsa annak, hogy a feltörekvő utánpótlás ebben a szakaszban ne vérezzen el?

A biztos eredmény sosem garantált, de 2-3 évet be kell fektetni keményen, másképp nem megy. A mai fiatalok más helyzetben vannak, mint annak idején mi. Őket ma már könnyebben elviszi egy biztosabbnak látszó lehetőség, ami kiszámíthatóbb és nem jár annyi lemondással. Viszont kitartás nélkül nem megy. Nincs mese. Én legalábbis így gondolom. Szerencsére, a szövetség részéről ma már vannak olyan előremutató dolgok, amik segíthetik az átmenetet. Nekem például húsz évvel ezelőtt is volt már egy ifi Eb-aranyérmesem, de akkor még szóba sem jött olyan lehetőség, hogy ezzel az eredménnyel egy utánpótláskorú versenyző központi támogatást élvezve külföldön edzőtáborozzon.  Az biztos, hogy szükség van az átmeneti időszak támogató finanszírozására is, hiszen ma már alig van „sportállás”, főleg a kenusoknál.

Mi a véleménye a női kenuról?

Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy ha már felvették az olimpia műsorára,akkor foglalkoznunk kell vele és nem az alapján, hogy ez tetszik vagy nem tetszik. Minden változik és idővel más szempontok alapján működnek a dolgok. A mai világban maradiság lenne ezt a szakágat nem elfogadni. Nekem is van egy kenus lánytanítványom. Természetesen azt is megértem, hogy sokan azért viseltetnek ellenszenvvel a női kenu iránt, mert a két olimpiai férfi szám elvétele bizonyos tekintetben sokat ártott a sportágnak. De erről nem a női kenusok tehetnek…

 A tavalyi sikerek ellenére felvetődött, hogy a Slihoczky-Szőke páros nem feltétlen folytatja együtt tovább…

Igen, lehetséges, de nem fogunk kétségbeesni, ha bomlik ez a páros. Azt gondolom a tavalyi eredmény azt bizonyította, hogy Attila kiváló csapatember és ez más párral összetérdelve is érvényes.

Kikerülhetetlen, hogy az edző konkrét helyezésekben gondolkodva készítse el az adott idény szakmai tervét. Az Öné most milyen célkitűzéseket tartalmaz?

Valóban, létezik a megcélzott eredményeket tartalmazó terv, de szám szerint most nem szeretném ezt nyilvánossá tenni, mert nem akarok ezzel terhet tenni a versenyzőmre. Inkább úgy fogalmaznám meg az elképzeléseimet, hogy hasonló eredményeket szeretnék, mint tavaly, vagyis tartani a szintet a nemzetközi mezőnyben is. Az edző nyilván a minél jobb eredményekre törekszik. De ha a tanítványom éppen nem lesz első, akkor sem fogok leugrani a Gellért-hegyről.

Szárnyaltak sárkányhajósaink a világbajnokságon

Túlszárnyalták a várakozásokat a magyar sárkányhajósok az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon.

Hír

„A kajak-kenus hagyományokhoz híven, világversenyről még nem jöttünk haza érem nélkül, remélem, így lesz ez az idei világbajnokságon is, főleg 500 és 2000 méteren várok jó eredményt, és érmeket” – mondta még a világbajnokság előtt Patyi Melinda csapatvezető.

Ehhez képest a vb-re több gyorsasági kenussal megerősített magyar csapat nem jó, hanem kiváló eredményeket, és rengeteg érmet hozott haza, ugyanis mind a három éremből hatot-hatot szereztek.

Világbajnok lett 500 méteren a 10-es és 20-as férfi hajóegység, valamint 2000 méteren a 10-es mix, a 20-as férfi, a masterseknél pedig a férfi és a mix 10-es hajóegység is.

Ezüstérmet nyert 200 méteren a férfi 20-as, a masters férfi 10-es és mix hajó, valamint 500 méteren a mix 10-es és 20-as és a masters férfi 10-es egység. Bronzérmes 200 méteren a férfi és a mix 10-es, 500-on a masters mix 10-es, 2000 méteren pedig a női és férfi 10-es, valamint a mix 20-as hajóegység.

„Fontos megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy csak 35-en utaztak ki az Egyesült Államokba, 21 versenyszámban álltunk rajthoz, amelyből 18 versenyszámban érmet is hoztunk, két alkalommal pedig a negyedik helyen végeztünk – kezdte az értékelést Reményi Péter, a csapat edzője. – Örülök, hogy néhány fiatal kenussal is sikerült megszerettetnünk a sárkányhajózást itt, Amerikában. Rendkívül fontos ez a négy senior aranyérem, hiszen nemzetek közötti világbajnokságon 2010 óta nem álltunk a dobogó legfelső fokán ebben a kategóriában.”

Jövőre Moszkvában rendezik az Európa-bajnokságot, 2020-ban pedig Indiában a világbajnokságot.

Hüttner Csaba: Radikális változások kellenek férfi kenuban

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége további két évre bizalmat szavazott mindhárom szövetségi kapitánynak, így Hüttner Csaba, Makrai Csaba és Weisz Róbert fejezheti be a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó ciklust. Az újraválasztott felnőtt kapitány elégedett a női kajakosok és női kenusok, valamint a férfi kajakosok idei teljesítményével, a férfi kenu szakágban azonban radikális változásokat sürget. Hüttner Csaba szerint gond van a jelenlegi felnőtt versenyzők technikájával és azzal is, hogy a keret tagjai az edzések során nem kényszerülnek arra, hogy maximális teljesítmény nyújtsanak. Ahogy fogalmaz, jelenleg nincs meg a kultúrája annak a magyar kenusoknál, hogy rendesen "megnyomják" a tréningeket.

folytatják a kapitányok
Hír

– A nemzetek közti pontverseny megnyerésével zárta az idei világbajnokságot a felnőtt válogatott augusztus végén, hogyan teltek a napjai azóta?

– Mozgalmasan. A szakmai csapatban dolgozó kollégáimhoz hasonlóan én is elkészítettem az idei szezonra vonatkozó beszámolómat. Ezt az edzőbizottság megtárgyalta, együtt kiértékeltük az eredményeket és levontuk a tanulságokat. Ezután hétfőn az elnökségnek is beszámoltam a szezon tapasztalatiról és arról, hogy hogy áll a felnőtt gyorsasági szakág egy évvel a szegedi kvalifikációs világbajnokság és két évvel az olimpia előtt. Természetesen azt is felvázoltam, hogy mit kellene másként csinálni a jövőben. Az elnökség ezek után úgy ítélte meg, hogy folytathatom a munkát mint felnőtt szövetségi kapitány. 

– 2 évvel az olimpia előtt ott tart a csapat, ahol ilyenkor kell?

– Három szakágban igen. Női kajakban továbbra is kimagaslunk a mezőnyből, de látszik, hogy a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington és vele együtt három másik honfitársnője is rengeteget fejlődött az elmúlt 2 évben. Rájuk nagyon kell figyelnünk, mert még okozhatnak fejfájást. Női kenuban a két kiváló versenyzőnk mellett kezd felnőni egy fiatalabb generáció is, jó esélyünk lehet arra, hogy mindhárom kvótát begyűjtsük ebben a szakágban. Ebből a szempontból helyzeti előny, hogy a nemzetközi mezőnyben nagy az átfedés a párosok és az egyesek között, így a rivális nemzetek nagy része nem fog tudni két kvótánál többet szerezni ebben a szakágban. Férfi kajakban rá kell feküdni az 1000 párosra, mert ott nagyon messze vagyunk az élvonaltól. Viszont a többi olimpiai számban sokat léptünk előre, a legfontosabb, hogy négyesben megvan a bázis, megtaláltuk azt a 6-8 embert, akikre lehet építeni. Ugyanakkor hiába szereztünk K-4 500 méteren érmet a világbajnokságon, nem szabad ülni a babérjainkon, tovább kell fejlődni csapathajóban. Viszont az új műszeres mérésekkel és az idén gyűjtött tapasztalatokkal talán közelebb kerülhetünk a mezőnyből kiemelkedő német és spanyol egységhez. Emberanyagban vagyunk olyan erősek, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Férfi kenuban azonban radikális változásokra van szükség. Ha nem húzza be mindenki fülét-farkát és nem rendel mindent alá a cél érdekében, akkor nagy baj lesz.

– Évek óta látható, hogy férfi kenuban valami nincs rendben, most milyen konkrét változásokat tervez?

– Nincs mese, végre össze kell raknunk egy olyan párost, amelyik ütőképes tud lenni 1000 méteren. Kell találnunk három-három épkézláb jobbos és balos kenust, ebből a halmazból alakul majd három páros, ezeket az egységeket pedig rendszeresen össze kell mérnünk egymással. Hangsúlyozom, szükségünk van a versenyzők és az edzők teljes együttműködésére.

Nem akarok még egyszer olyan kenusokat meglátni a felnőtt keret közelében, akik már azzal is elégedettek, hogy valamilyen számban kijutottak egy világversenyre. Ez nekünk nem szint.

Azért kell hajtani minden edzésen, hogy minél előbb pontszerzők, érmesek és aranyesélyesek legyünk, méghozzá az olimpiai számokban. Elegem van azokból, akik a langyos vízben akarnak ülni. 

– Amikről most beszél, az nem magától értetődő minden versenyző számára?

– Az kellene, hogy legyen, de nem szabad mindent a versenyzőkre kenni, a kialakult rendszerrel is baj van. A mezőny rengeteget szűkült itthon a nemzetközi változások miatt, sportolóink így már nem nagy csapatokban, hanem néhány fős elszigetelt csoportokban készülnek és hiányzik nekik a mindennapi verseny, vagyis nincsenek arra kényszerítve, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsák. Vannak tehetségeink, jó balos lehet a párosban például Kiss Balázs, vagy Hajdu Jonatán is, utóbbi persze csak akkor, ha végre beleáll a rendes munkába. Közben Vasbányai Henrikről sem mondtam még le. Ugyanakkor bárki térdel be a C-2-be, technikailag alkalmazkodnia kell a mai modern kenuzáshoz.

– Ez már többször felmerült az elmúlt években. Mit csinálnak rosszul a mieink?

– Sokkal nagyobb dinamikával kell a hajót futtatni, mint ahogy az edzők eddig tanították.

Ha megvan a két párosra alkalmas emberünk, akkor azoknak fel kell építeni úgy az aerob rendszerét, hogy ne okozzon nekik gondot az eddiginél magasabb frekvencián végigevezni a 1000 méteres távot. A manapság sikeres párosok már nem a vizet tuszkolva, a lapátot úsztatva kenuznak, hanem szinte csak a vízfogásra figyelnek, feszes csípővel valósággal megütik a vizet és ezzel a gyorsabb, dinamikusabb mozgással tartják fenn a hajó sebességét. 

– 2020. október 31-ig kapott bizalmat, vagyis Ön vezetheti a válogatottat a következő olimpián. Milyen tokiói eredménysorra számít? 

– Szerintem férfi és női kajakban, valamint női kenuban van esélyünk éremszerzésre, ezek között több számban, persze főleg női kajakban, nyerhetünk is. A férfi kenusok előtt most egy hosszabb út áll, de abban a szakágban is visszakerülhetünk a legjobbak közé. Számunkra azonban most a legfontosabb a következő szezon, hiszen jövőre lehet megszerezni a tokiói kvóták nyolcvan százalékát. Elsősorban arra kell koncentrálunk, hogy a 2019-es szegedi világbajnokságon, hazai közönség előtt a lehető legtöbb indulói helyet gyűjtsük be az olimpiára.