Mégse

Kiszolgálták a hokis vb-hősök a kajak-kenusokat

Ismét kiváló hangulatban zajlott a Séra Miklós Kajak-Kenus Jégkorong Bajnokság, amelyet második alkalommal rendeztek meg.

Hír

A korábbi kiváló kajak-kenus és hokiedző emlékére megrendezett tornát – akárcsak tavaly, az idén is – az Endreffy Zoltán Ügyvédi Iroda nyerte meg, ám ezúttal jóval nagyobb csatákat láthattak a nézők.

„Az idén nem volt olyan csapat, amely annyira kilógott volna felfelé a mezőnyből, sokkal szorosabb mérkőzéseket játszottak – kezdte Foltán László főszervező. – Elég csak a két elődöntőt említeni, amely egyaránt döntetlennel zárult, és büntetőkkel dőlt el, a döntőben pedig a győztes csapat 3-1-re győzött. Az látszódott, hogy a kajak-kenus társadalomban van egy réteg, amely ki van éhezve arra, hogy megmérettesse magát egy ilyen hokitornán.”

A tornagyőztes csapat a vándorserleggel

A Megyeri úti jégcsarnokban rendezett torna gálamérkőzésén a magyar jégkorong aranygenerációja, a sapporói Divízió I-es világbajnokságon aranyérmet nyert válogatott több játékosa egy-egy vegyes csapatot alkotott a kajak-kenus olimpikonokkal. Jégre lépett például – a teljesség igénye nélkül – Kangyal Balázs, Vas Márton, Tokaji Viktor, Peterdi Imre, Szélig Viktor, Hoffmann Attila, Jánosi Csaba, Gebei Péter és Svasznek Bence is, míg a kajak-kenusok közül többek között Horváth Gábor, Fidel László, Bozsik Gábor, Beé István és Boros Gergely is ott volt a csapatban. Megtisztelte továbbá jelenlétével az eseményt Pat Cortina, a sapporói vb-hősök szövetségi kapitánya, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke is.

Pat Cortina is ellátogatott a gálára

„Egyedülálló volt a gálameccs,

a jégkorongozók nagyon szépen kiszolgálták a kajak-kenusokat,

sorra osztották nekik az asszisztokat, nagy élmény volt látni őket játszani. Gólt azonban így sem volt könnyű ütni, mert az egyik kapuban a MAC U16-os válogatott hokisa, Oláh Dávid, a másikban pedig az UTE U20-as válogatott kapusa, Márkus Levente állt. A rendes játékidőben 3-3 volt az állás, és hét másodperccel a hosszabbítás vége előtt szerzett góllal dőlt el a gálameccs. Összességében mindenki nagyon jól érezte magát, köszönjük a nézőknek is, hogy kijöttek. Jövőre folytatjuk” – mondta Foltán László.

Wichmann Tamás megható díjazása, Kiss Péter az év legjobbja

Az Év sportolója díjátadó gála fénypontjaként Wichmann Tamás átvehette az MSÚSZ és a MOB közös életműdíját, míg az Év fogyatékos férfi sportolója kategóriában Kiss Péter Pált választották 2019 legjobbjának.

Hír

A Nemzeti Színházban tartották meg a 2019-es Év sportolója gálát, amelyen több kategóriában is jelöltek voltak kajak-kenusok. Az Év fogyatékos férfi sportolója díjat meg is kapta Kiss Péter Pál, aki 16 évesen előbb Európa-bajnokságot nyert, majd a szegedi világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

„Nagyon sokat jelent számomra ez a díj,

ez egy jó visszajelzés az olimpiára nézve, hogy jó úton haladok.

Szeretném megköszönni a családomnak, a barátaimnak, akik mindig mellettem állnak, segítenek, ahol csak tudnak. Ha kell, még szállást is adnak” – mondta önfeledt mosollyal az arcán Kiss Péter Pál.

Edzője, Pruzsina István is jelölt volt az Év legjobb fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzői között, de itt Szabó Tamás (paraúszás) győzött.

Ugyancsak jelölték az egyéni sportágak csapatversenyében az Év legjobbjának a szegedi világbajnokságon aranyérmes női kajak négyest, ám nem a Bodonyi Dóra, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kvartett kapta a díjat, hanem a Babos Tímea, Kristina Mladenovic világbajnok teniszpáros.

Csipes Tamara is jelölt volt az Én női sportolója díjra, amelyet végül ismét Hosszú Katinka gyűjtött be.

A gála fénypontja csak ezután következett, ugyanis felállva, szűnni nem akaró tapssal köszöntötték Wichmann Tamást. A Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság közös életműdíját kapta meg a kenulegenda, aki négy olimpián szerepelt, ezeken két ezüstöt és egy bronzérmet nyert, továbbá kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnoknak, 37-szeres magyar bajnoknak mondhatja magát.

„31 éve vagyok a kék-fehér család oszlopos tagja – kezdte beszédét az MTK korábbi kenusa.

61 éve ismerkedtem meg szeretett sportágammal,

azóta rengeteg emlék ülepedett le bennem. Nagyon sok gyerekkel tanítottam meg a lapát helyes kezelését, odáig jutottunk, hogy elszállt felettem az idő, és már nem foglalkozom vele olyan szinten, mint korábban. Az olimpiára készülő minden egyes sportolónak, edzőnek, vezetőnek nagyon jó egészséget, kitartást, szerencsét kívánok, valamint

hazafiságot, amivel minden magyarnak rendelkeznie kell.

Nagyon köszönöm azt a szeretetcunamit, amit önöktől most kaptam, hihetetlenül jólesik.”

A Kolonics György Alapítvány szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a napokban a Wichmann Tamásról készült, a Magyar lapát című portréfilmet. Erről bővebben itt írtunk.

Megfertőződtem a Duna jó vízillatától – ma 85 éves Nánássy András

Január 18-án ünnepli 85. születésnapját Nánássy András, aki a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás nevelőedzője is volt. Ő készítette fel az olimpiára Tatai Tibort is, aki 1968-ban, Mexikóvárosban egyesben olimpiai bajnok lett.

Hír

„A Berzsenyi Gimnáziumba jártam a Markó utcába, az egyik osztálytársam mondta, hogy menjünk le kajakozni – kezdte el mesélni Nánássy András, hogy miként ismerkedett meg a kajak-kenuval. – Lementünk, de csak a tanmedencébe, ahol nem kajakosok, hanem evezősök edzettek. Nem voltam egy díjbirkózó alkat, nem is tetszett az evezés, ügyetlenül mozogtam. Akkor átjöttek a honvédos kajakosok, hogy menjünk át hozzájuk, próbáljuk ki a négyszemélyes kajakot.

Beültettek, és ott már egész jól mozogtam,

erre mondták, hogy ha van kedvünk, akkor menjünk le a Margitszigetre, így kezdtem el a Honvédban kajakozni. Annyira jó vízillata volt a Dunának, megfertőződtem tőle. Akkor még nem volt minden hétvégén verseny, ez csak később alakult ki, ezért sokat jártunk túrázni.”

Komolyabb eredményei versenyzőként nem voltak, magyar bajnokságon indult, de a válogatottba nem került be, 1955-ben bevonult katonának, két évvel később leszerelt, de már akkor, 22 évesen elkezdett fiatalokkal foglalkozni, segédedző, edző, majd szakedző lett. Dolgozott az MHS-ben, majd később az MTK-ban, utóbbi klubnál 29 éven át volt edző, majd technikai igazgatóként vonult vissza 1992-ben.

Edzőként egyre másra jöttek a sikerek, ő volt a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás nevelőedzője, legnagyobb eredményének a Wichmann Tamás, Petrikovics Gyula kenupáros olimpiai ezüstérmét tartja.

Noha edzőjének nem őt jelölte meg, de elmondása szerint a mexikóvárosi olimpián 1000 egyesben aranyérmes Tatai Tibort is ő készítette fel.

„Nagyon sikeres voltam akkoriban, egyre másra jöttek az eredmények, ezért Tatai Tibor odajött hozzám, hogy szeretne velem dolgozni. Elküldtem a szövetségi kapitányhoz, hogy neki kell eldöntenie foglalkozhatok-e vele. Innentől én edzettem őt, cipeltem a hajóját, még a motorcsónakomat is átalakítottam, hogy tudjam szállítani a hajóját, és a rendőrség ne kössön bele. Én voltam az esküvői- és a válókereseti tanúja is, de megmondom őszintén, van egy kis tüske bennem, mert azóta nem igazán beszéltünk.

Az olimpiáért akkor én kaptam nyolc ezer forintot és egy budapesti, éves kombinált autóbusz-villamos bérletet.

Még azt is felvállaltam, hogy Wichmann Tamás megorrolt rám, hogy egy riválisát készítem fel, ráadásul a verseny előtt két nappal ők szétlövésben döntötték el Mexikóvárosban, hogy melyikük indul egyesben. De Tamással a 90-es évek elején leültem az MTK egyik elnökségi ülése után, és egy hosszú beszélgetéssel mindent tisztáztunk. Azóta is nagyon jóban vagyunk, kiváló a kapcsolatunk, sokat beszélünk, most is felhívtam, hogy gratuláljak neki az életműdíjhoz.”

Tanítványai közül kiemelte még Árva Gábort, aki C-2 1000 méteren nyert világbajnoki címet. „Napi kapcsolatban vagyunk azóta is, minden évben összejövünk a káposztásmegyeri éttermében egy társasággal. Ő azon sok jó ember egyike, akit a kajak-kenunak köszönhetek. Nagyon jó barátokat ismertem meg ebben a csodálatos sportágban, amelynek az egészségemet is köszönhetem. 85 éves vagyok, de még azért ketyegek, ennek a szép kornak minden örömével és bánatával.”

Isten éltesse még sokáig Nánássy Andrást!