Mégse

Kiss Ádám arany-, Gönczöl Laura ezüstérmes az olimpián!

Rendessy Eszter fantasztikus pénteki aranyérme után szombaton a fiú kajakosoknál is magyar győzelem született Kiss Ádám révén a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpia gyorsasági versenyében, míg a kenus Gönczöl Laura ezüstérmet nyert.

Hír

Kiss Ádám a negyeddöntőbe jutást követően a cseh Hradil Tomas ellen kvalifikálta magát az elődöntőbe, ahol a hazai pályán versenyző argentin Valentin Rossit is legyőzte. A fináléban Jules Vangeellel kellett megküzdenie az aranyéremért, és több mint egy másodperccel jobb időt evezve meg is szerezte a magyar kajak-kenu csapat második aranyérmét.

Gönczöl Laura a selejtezőben a harmadik legjobb időt elérve jutott tovább, a 16 között esélyt sem hagyott a nigériai Blessing Toboh Amusarnak, 18 másodperccel (!) verte meg az alig több mint kétperces versenyben. A negyeddöntőben ennél is simábban, húsz másodperccel előzte meg az ukrán Amina Palamarcsukot. A négy között viszont már komoly erőbedobásra késztette őt a mexikói Stephanie Angie Rodriguez Guzman, de a magyar versenyző őt is másfél másodperccel legyőzte.

A fináléban az üzbég Gulbakhor Fajzieva volt az ellenfél, aki azonban űridőt ment, Gönczöl Laurának nem volt esélye az aranyéremre, de az ezüst is fantasztikus eredmény!

A mieink tehát két arannyal és egy ezüsttel állnak a gyorsasági szakág versenyei után, ez minden idők legjobb ifjúsági olimpiai szereplése a magyar kajak-kenunak.

A vasárnapi pihenőnapot követően hétfőn és kedden rendezik a szlalom küzdelmeit, ott azonban nem lehetnek ilyen reményeink, mint a gyorsasági versenyeken voltak.

Dupla UTE-diadal a nyitónapon

Kozák Danutát és Tótka Sándort ezúttal sem lehetett megállítani az idei I. világbajnoki válogató nyitónapján. A nőknél K-1 500 méteren Csipes Tamara és Medveczky Erika állhatott fel még a dobogóra, férfi K-1 400 méteren pedig Nádas Bence és Birkás Balázs végzett a második és a harmadik helyen.

Hír

Csütörtökön mindössze két döntőt rendeztek meg az NKM szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra és az Európa Játékokra válogató versenyen, a szolnoki Holt-Tiszán. Talán a legfontosabb női számban győzött az olimpiai-, és világbajnoki címvédő Kozák Danuta, akit 2015 óta senki sem tudott itthon megverni.

Az UTE ötszörös olimpiai bajnoka ezúttal már a rajt után vezetett fél hajóval, és tulajdonképpen a célig növelve előnyét másfél másodperccel nyert Csipes Tamara és a mögötte néhány ezreddel befutó Medveczky Erika előtt. Érdekesség, hogy a negyedikként befutó Bodonyi Dóra is csak centiméterekkel maradt le a dobogóról.

A férfi kajak egyesek 400 méteres száma még ennél is izgalmasabban alakult. A versenyt ma a szintén UTÉ-s Tótka Sándor nyerte meg 28 ezredmásodperccel Nádas Bence és 67 ezreddel Birkás Balázs előtt. A negyedik helyen is egy Hüvös Viktor-tanítvány, Kuli István futott be. Tótka és általában a “Hüvös-team” szereplése nem meglepetés azok után, hogy két hete a rangsorolón is kiválóan teljesített ez a társaság.

“Nem tudom, hogy mit jelent a négyes összeállítása szempontjából, hogy a csapatunk ilyen jól szerepel, ezt majd a szövetségi kapitány eldönti. Persze nagyon örülnék, ha ez a négy ember most összeülne, nemcsak azért, mert egy edző tanítványai vagyunk, hanem azért is, mert a csapattársaimban bízom a legjobban, azt pedig tudom már, hogy nemcsak a jó egyes teljesítmény számít a csapathajóban, hanem az egymásban vetett hit is. Holnap 200 egyes lesz, aztán jön az 500 páros, szóval van még meló” – mondta Tótka Sándor, aki elárulta, hogy ebben az összetételben próbáltak már négyest menni edzésen, és szerinte ez az egység akár ütőképes is lehet.

A válogatóverseny holnap a női és a férfi 200, valamint az 1000 méteres döntőkkel folytatódik, és egészen vasárnap estig tart.

 

Rokonlelkek, lapát nélkül

Ha valahol, hát a Latorca utcában gyakran megesik, hogy feltűnik egy-egy „legenda”: hajdani bajnokok, akik nagyságán és egyediségén nem fog az idő. Arra viszont már ritkábban adódik alkalom, hogy két olyan sportember látogasson el együtt az MKKSZ székházába, akik különböző nemzet csúcsversenyzőjeként küzdöttek egymással a világelsőségért, évtizedeken át. Wichmann Tamás és Ivan Patzaichin kettőse mindemellett mégsem az örökös versengésről szól, hanem a barátságról…

Hír

Az újságírók már helyet foglaltak, a vendégek a teraszon kapaszkodnak össze egy kihagyhatatlan fotó kedvéért – stílszerű dunai látvánnyal a hátuk mögött. Ivan – a maga hetven évével és az elmaradhatatlan hosszú copfjával – továbbra is egy éles szemű, fürge indián benyomását kelti, Tamás pedig a sokat tapasztalt emberek jellegzetes tekintetével és tekintélyével hitelesen alakítja mellette a törzs bölcsét. Néhány perccel később hangsúlyozza is: – „tartalmas életút van mögöttünk”… 

A házigazda szerepét betöltő Vaskuti István személyes emlékekkel indítja a beszélgetést, hiszen tizenéves kenusként kortársaival egyetemben – ahogyan ő maga fogalmaz – „szent áhítattal„ nézett fel a két ikonra. A mindössze egy év korkülönbséggel bíró példaképek akkoriban már javában vívták világraszóló csatáikat, melyeknek következményeképpen idővel nemcsak közismertté, hanem kiemelten közkedveltté is váltak a hazájukban.  Ivan-t beválasztották a többek közt művészeket, tudósokat, pop-sztárokat is felvonultató „minden idők 100 legnagyobb román személyisége” közé, Wichmannt pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által 1991-ben kezdeményezett szavazáson sorolták a legnépszerűbb magyar sportolók közé.  A minden idők legeredményesebb kenusaként tisztelt román Patzaichin versenyzőként öt olimpián vett részt, melyekről összesen négy arannyal és három ezüsttel tért haza. Wichmann Tamás két olimpiai ezüst-, egy bronz-, valamint kilenc világbajnoki aranyérem és nem utolsósorban egy UNESCO Fair Play-díj birtokosaként vált igazi legendává.

Hogy mi a titka a legendaságnak? Részben természetesen az elért eredmények, ez kétségtelen. De nem csupán azok. Ahhoz, hogy valaki valódi, őszinte közszeretetnek örvendhessen, a nagy dobás nem elegendő. Több kell annál. Valami, ami minden bizonnyal az adott sportoló személyiségével áll összefüggésben, sokszor meg sem magyarázható, csak érzékelhető módon.

– Érdekes kérdés, hogy ki lesz népszerű – fejtegeti Tamás is, aki nem titkolja, számára fontos, hogy szeressék. – Manapság sokan dolgoznak azon, hogy bizonyos emberek népszerűségét növelni tudják. Ivan nem foglalkozott ezzel, csak célokat tűzött ki maga elé és azt csinálta, amit fontosnak tartott. Nekem pedig a sport mellett egy-egy tévészereplés illetve a szakácstudományom is hozzájárulhatott ahhoz, hogy valamilyen szinten belophattam magam a közönség szívébe.

Ivan szerint az olyan nyilvános elismerés, mint egy nemzet száz „legnagyobbja” közt lenni, óriási megtiszteltetés ugyan, de hatalmas felelősség is. – Egyébként én igazából sosem szerettem magamról beszélni. Mindig mások beszéltek rólam – teszi hozzá nevetve.                                                                                                               

Ezúttal viszont szerencsére nem marad szűkszavú. Közvetlen hangon mesél, ha nem is annyira önmagáról, inkább az egykori élményekről.  Arról, hogy az első edzője milyen sokat emlegette a magyar csapatot, hangsúlyozva, hogy a magyaroknak csapatuk van! De megtudjuk azt is, hogy a hetvenes években nagy valószínűséggel az az ezüstszínű, vörös kárpitos Ford Taunus volt a leggyönyörűbb autó Bukarestben (de az ő számára egészen biztosan), amit az akkori viszonyok közt kalandos úton, a nagy német rivális, Detlef Lewe közreműködésével tudott megvásárolni. Természetesen, a vízen való legemlékezetesebb összecsapások felelevenítése sem maradt ki a délután programjából. Patzaichin – akiről úgy tartják, hogy előbb tudott kenuzni, mint járni – a müncheni olimpián való szereplést idézi fel, ahol az előfutamban az első csapások után eltört a lapátja. Mivel a jelzése ellenére nem fújták vissza a rajtot, jobb híján a lapátcsonkkal teljesítette végig a távot.  – Amikor beért, a többiek már lezuhanyoztak – kommentálja a történteket Tamás, aki akkor rövid ideig úgy érezhette, a fináléban már csak a német favorit legyőzésére kell koncentrálnia. A döntőben azonban a reményfutamból továbbjutva újra ott volt mellette Ivan, aki ráadásul hasonló taktikát tartogatott a táv második felére.

– Úgy gondoltam, 500-nál megindítom a hajót és hajtok, mint az őrült… de arra nem számítottam, hogy ő is akkor indul el. Az ő hajója akkor sokkal gyorsabb volt, mint az enyém, és végül az ő nyakába akasztották az aranyérmet, nekem pedig be kellett érnem a második hellyel. Lewe lett a harmadik – meséli Wichmann. 

Amikor a sportág jelenlegi történései felé fordul a diskurzus, Ivan gratulációját fejezi ki az augusztusi, kvalifikációs világbajnokság rendezési jogának megszerzéséért. Mint mondja, ez a legegyértelműbb elismerése a magyar szövetség munkájának.  Meggyőződése, hogy különleges Vb-t fognak szervezni a szegedi pályán, ahol a versenyek hangulata is mindig nagyszerű.

A nemzetközi színtéren való küzdelmek ideje számukra ugyan lejárt, a két kenus kapcsolata viszont nem ért véget. Sőt. Az utóbbi években a vendéglátásban jeleskedő egykori bajnok és a divatszakmában tevékenykedő hajdani ellenfele egyre gyakrabban kereste egymás társaságát.  A tisztelet egymás iránt mindig is megvolt, mondják, annak idején sem ellenségként, hanem kollégaként tekintettek egymásra, de a sporttársi viszony az idő múlásával valódi barátsággá formálódott.  A kérdésre, hogy a kenuzáson kívül mi is a közös kettőjükben, Tamás már a hivatalos program után válaszol: – nézd meg a tekintetünket…van benne némi rokonság… Természetesen, arra is kíváncsi vagyok, vajon megtanított-e legalább egy, igazi, autentikus magyar kenus nótát a román kajak-kenu hősének. No és persze, mi volt Ivan reakciója? – Hát persze hogy daloltam neki… Jókat nevetett a szövegen…-hangzik a válasz.

A mostani látogatásnak egyébként még egy sajátos apropója is van: a Wichmann Tamás életéről készülő film forgatása, amelyben kihagyhatatlanul feltűnik Patzaichin is.  Dokumentumfilm lévén ezúttal mindketten önmagukat alakítják: a legeredményesebb, illetve a legnagyobb szívű kenust…