Kilenc döntőben hat magyar érem

Szeged2018

Hat érmet szerzett a magyar kajak-kenu válogatott a szegedi Világkupa szombati versenynapján, amelyen összesen kilenc döntőt rendeztek. A magyar csapat így nyolc éremnél, a paraérmeket is beleszámolva, már tizenegynél jár a szezon első nemzetközi versenyén.

Női kajak egyes 500 méteren, tehát olimpiai számban két magyarért is szoríthattunk a döntőben, ahol Bodonyi Dóra nagyon érett versenyzéssel ezüstérmes lett az új-zélandi Ryan Caitilin mögött. Ugyanitt Medveczky Erika a hatodik helyen végzett.

Bodonyi Dórát nem lepte meg az eredmény. „Számítottam rá, hogy Caitlin jó lesz, az új-zélandiak csúcsformában versenyeznek, mert már túl vannak a válogatón, szóval nagyon örülök ennek a második helynek. A mi válogatónkon szeretnék jó pályákat menni. Az is eldőlt, hogy Szabó Gabival összeülök 500 párosban és szerintem 1000 párosban is odaállunk a rajthoz.”

A női kajak 500 párosok döntőjében is két magyar hajó volt érdekelt, de kisebb meglepetésre nem sikerült érmet szerezni egyiknek sem, a Takács Tamara, Vad Ninetta egység a negyedik, Szabó Ágnes és Racskó Fruzsina pedig hatodik lett. „Én nagyon meghaltam a végére. Csupán negyedszer ültünk ma össze, nem is edzettünk még így együtt. Levonjuk a következtetéseket, és tanulunk belőle” – mondta Vad Ninetta.

A király számban, férfi kajak egyes 1000 méteren Kopasz Bálint viszont ezüstérmet nyert. Az algyői versenyző a döntőben 250-nél a hatodik, 500-nál az ötödik helyen haladt, majd remek hajrával a második helyre jött fel, de a portugál Fernando Pimentát nem tudta befogni.

„Erős hátszél volt, amelyhez oldalszél is társult, így nem volt tökéletes a pálya, de nekem ez kedvezett – kezdte Kopasz Bálint. – 700 méteren keresztül mentem egy 90-95 százalékos tempóban, de éreztem még magamban erőt, szóval az utolsó 300 méteren megindultam. Gondoltam, hogy Pimenta nagyon gyors lesz, bár szerettem volna megnyerni a versenyt, de így is nagyon elégedett vagyok. Tervezem azért, hogy megverem őt.”

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám zseniális versenyzéssel másodikként ért célba kenu kettes 500 méteren. Ugyanitt Slihoczki Ádám és Szőke Attila hatodik lett. „Az előfutamban volt egy kis diszharmónia, rossz érzéssel keltünk ki, ezt át kellett beszélnünk. Sikerült, és a döntőben meg is tudtuk csinálni azt, amit szerettünk volna” – mondta Fekete Ádám. Hajdu Jonatán hozzátette: a cél, hogy jövőre az olimpiai számban, 1000 méteren is jól tudjanak menni.

Ugyancsak 500 méter férfi párosban, csak a kajakosoknál született még egy magyar érem, Nádas Bence és Erdőssy Csaba harmadikként zárt, ugyanitt Németh Viktor és Koleszár Mátyás hatodik lett. „Nagyon örülök ennek a bronzéremnek. Kemény rajtot vettünk, és ezt az iramot akartuk tartani addig, ameddig csak tudjuk. A hoppot 350-nél mondtam be, abból próbáltunk egy újat indítani, szerintem sikerült” – nyilatkozta Erdőssy Csaba.

Női kenu párosunk, a Balla Virág, Takács Kincső kettős két bronzérmet is nyert, előbb 200 méteren, a gyengébbik számukban lettek harmadikak, majd fél órával később az új olimpiai számban, 500-on is odaálltak, és itt is harmadikként értek célba. Utóbbi versenyben a Kisbán Zsófia, Bragato Giada páros a hatodik helyen ért célba.

„Az 500-as futam sokkal nehezebb volt, nagyobb meccselés zajlott a pályán, mint 200-on. Úgy érzem, hogy a tavasz azon szakaszában vagyunk, amikor erős iramot tudunk menni, de a gyorsaság, a robbanékonyság még hiányzik” – mondta Takács Kincső.

Az új olimpiai számban, női kenu egyes 200-on rendkívül magas volt az indulói létszám, 45-en neveztek, öt előfutamot rendeztek, ahonnan csak a középdöntőbe lehetett bejutni, a két magyar, Takács Kincső és Balla Virág ezt magabiztosan abszolválta is.

Férfi kajak páros 200 méteren Apagyi Levente és Hérics Dávid a hatodik, Csizmadia Kolos és Varga Márk pedig a nyolcadik helyen zárt.

Lapozható galéria:

Kenu egyes 1000 méteren egy középdöntőbe került Kiss Tamás és Bodonyi András, utóbbinak sikerült kiharcolnia a fináléba jutást, ahol a hetedik helyen végzett. Olimpiai bronzérmesünk viszont a középdöntőben a táv első felében a mezőny hátsó régiójában ment, későn kezdte el a hajrát, és 0,01 másodperccel lemaradt az A döntőről. Kiss aztán a B döntőt simán megnyerte.

A pénteki két éremmel együtt már nyolcnál jár a magyar csapat. Ha a paraérmeket is beleszámítjuk, akkor már 11 érmünk van, miután a pénteki kettő mellé szombaton nyertünk még egyet. A VL2 férfi kenu 200 méteres számban Juhász Tamás végzett a harmadik helyen, ugyanitt Suba Róbert hatodik lett.

„Szeles volt a pálya nagyon, nekem nem volt kedvező, mivel én bal oldalt evezek, ki is sodródtam a pálya szélére. Én ugye kenuval kezdtem, majd kajakoztam, most tértem vissza ismét a kenuhoz. Az Eb-n és a vébén is dobogóra szeretnék állni” – monda Juhász Tamás. KL2 női kajak 200-on Varga Katalin hetedikként, KL3 női kajak 200-on pedig Fehér Annamária kilencedikként zárt.

Szombaton délután csak előfutamok és középdöntők lesznek, míg a vasárnapi zárónapon 15 A döntőt is rendeznek a szegedi Maty-éren.

Kiváló a hangulat, várunk mindenkit a szegedi Világkupán! #vilagkupa #szeged #cano #kajakkenusport

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók