Kialakult a YOG kvalifikációra készülő csapat

YOG

A hét végén Sukorón rendezték meg az első válogatóversenyt a jövő októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpiára. Ez alapján szakáganként Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány 4+2 versenyzőt jelölt ki, akik központilag megkezdhetik a felkészülést a jövő áprilisi barcelonai európai kvalifikációs versenyre, amelyen szakáganként a legjobbak állhatnak rajthoz.

Hétvégén a Dunai István keretfeltöltő versenyen rendezték meg a válogató első felvonását a jövő októberi Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpiára. A verseny eredményei alapján Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány szakáganként 4 versenyzőt, valamint két tartalékot jelölt ki, akik megkezdhetik a közös felkészülést a jövő áprilisi barcelonai európai kvalifikációs versenyre.

„Ahogyan az Ifjúsági Olimpián lenni szokott, nyolcas alakú pályán válogatóztak a versenyzők. Elsőre időfutamot mentek a fiatalok, ez alapján raktuk össze a párokat – mesélte Dónusz Éva, aki az eredmények alapján egy bő keretet jelölt ki, ezek a versenyzők kezdhetik meg a felkészülést a YOG barcelonai európai kvalifikációjára. Barcelonában és Buenos Airesben szlalomban és az úgynevezett nyolcas pályán vetélkednek majd a versenyzők, a legügyesebbek a két szakágban szerzett összesített pontok alapján nyerhetnek kvótát a Buenos Aires-i eseményre.

„A tél folyamán az alapozó munka mellett speciális szlalom felkészülést is végeznek a fiatalok, tavasszal pedig kiválasztjuk azt az egy vagy két versenyzőt (erről még nem döntött a nemzetközi szövetség), aki képviselheti a színeinket Barcelonában” – tette hozzá Dónusz Éva.

És hogy kik kerültek be a bő keretbe?

Férfi kajakban Kiss Ádám, Majoros Mátyás, Péli Zalán, Nyerges Áron (tartalék: Kurdi Csongor, Vigassy Barnabás, Keresztes Kristóf Domonkos), női kajakban Rendessy Eszter, Angyal Villő, Újfalvi Laura, Rugási Csilla (tartalék: Zupkó Vanda, Kőhalmi Emese), férfi kenuban Pálla Balázs, Kuska Bence, Pálos Levente Balázs, Vajkai András (tartalék: Papp László, Jurecska Márk István), míg női kenuban Gönczöl Laura, Fólbert Nóra, Opavszky Réka és Horányi Dóra (tartalék: Csorba Zsófia Katalin, Kálmán Brenda).

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók