Kettős győzelem a női párosoknál, címvédés férfi kenuban!

Világbajnok lett a Kiszli Vanda - Mihalik Sára és a Kövér Márton - Dóczé Ádám páros

Férfi kajakhoz hasonló izgalmas csatában dőlt el a női elsőség a párosok mezőnyében. Ezúttal ugyanis nem szakadt szét a mezőny, öten együtt érkeztek az utolsó futáshoz, köztük a két magyar duó. Vandáék itt megléptek a többiektől, és az utolsó métereken már mosolyogni is volt erejük, míg Reniék zseniális utolsó fordulóval, a negyedik helyen mentek be és a másodikon jöttek ki, óriási küzdelemben szerezték meg az ezüstérmet.

Kenu párosban Marciék már az első kanyar végén megléptek két spanyol egységgel együtt, majd amikor a negyedik futószakasz végén Camposék beborultak, már csak ketten maradtak. Az utolsó fordulónál Granáék a lehető legszélesebbet fordulták, így Marciék szinte a partra kerültek, de a hídnál a mieink ritmust váltottak. Ezt a tempót 50 méteren át bírták a spanyolok, de aztán letették a lapátjukat, így Kövér Márton és Dóczé Ádám ismét megnyerte a világbajnoki címet. A másik magyar egység, Dóri Bence és Koleszár Zoltán a táv felénél feladta.

Egy döntő még hátra van, délben rajtolnak férfi kajakosaink. A 21 fős mezőnyben Boros Adrián és Solti László (607) és a Györgyjakab Máté és Kulifai Tamás (604) párosnak szurkolhatunk.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók