Mégse

„Ketten, egy hajóban” – ma 75 éves Hesz Mihály

Siklanak a korik a főtér aprócska jégpályáján. Nyugalmas, adventi hangulatú váci délután az ünnep küszöbén és egy olyan születésnap előtt, ami ebben az esztendőben biztosan nem lesz „besöpörve az asztal alá”. Még akkor sem, ha kevesen sejtik, hogy a magas, jóvágású úriember személyében Mexikó bajnoka sétál be mellettük a kávézóba. Hesz Mihály, az egykori „fegyencfrizurás” kajakos hetvenöt év bölcsességével ül az asztalomhoz, hogy emlékeztessen arra, amit annak idején Máté Péter is megénekelt: most élsz.

Hír

– Tudod, amikor jöttél, épp azon tűnődtem, hogy téged majd’ mindenki úgy emleget, hogy a ”Misa”. Szereted egyáltalán, ha így szólítanak?
– Tényleg mindenki így hív. Meg úgy, hogy a „ravasz tót”. Megszoktam.

– Valaki nemrég azt mondta, mindent meg lehet szokni, csak az idő múlását nem. Te hogy vagy ezzel? Mennyire foglalkoztat?
– Annyira nem. A lányokat már nem tudom úgy követni, mint húszévesen, de máskülönben nem tartom nagy dolognak. Az évek összegyűlnek, ami természetes.

A kajakosok általában amúgy sem érzik magukat annyi idősnek, mint ahány évesek.

Hetven fölött is ugyanúgy hülyéskednek, mint annak idején.

– Szíved szerint hogyan ünnepelnél most? Népes partival, hetvenöt szál gyertyával?
– Vannak, akik úgy tartják, hogy ilyenkor létjogosultsága van a nagy csinnadrattának, amire én azt mondom, rendben; – ugyanakkor tudom, hogy ettől a naptól még nem áll meg a világ.

– Melyik volt ezidáig a legemlékezetesebb születésnapod?
– A huszonötödik, amikor megnyertem az olimpiát. Akkor azt éreztem, hogy felnőttem. Addig mindig bennem volt az is, hogy még nem tettem meg mindent, nem vagyok elég gyors, ügyes meg szép. De azzal a születésnappal ez megváltozott és azt éreztem, hogy oké, most tényleg hátradőlhetsz, ennél többet már nem lehet megtenni. A születésem napja egyébként annyira a karácsony küszöbére esik, hogy máskor többnyire mindig bekerült az asztal alá…

– Huszonöt évesen pont nem dől hátra az ember….
– Persze, nem ez történt, csak akkor fogalmazódott meg bennem, hogy más dolgok felé is nyitnom kell. A sportot valahol gyerekes csínynek tartottam – annak ellenére, hogy nagyon is komolyan vettem – és akkor jött a kérdés: hogyan tovább? Korábban úgy gondoltam, én örök életemre kajakos leszek, de Mexikó után azt éreztem, hogy ennél többet, nagyobbat én már nem tudok dobni. Tisztában voltam azzal is, milyen apróságokon múlik egy aranyérem sorsa; hogy minden évben feljön egy-két nagyon jó képességű versenyző, és ők is hús-vér emberek, nekik is vannak izmaik, ambícióik… És mi lesz, ha jön egy sérülés, ha jön egy szép szőke kislány? Akkor esetleg lőttek az egésznek és ott ülsz majd a parton üres kézzel. A sportban nagyon megtanultam előre gondolkodni, és hogy

ne vakítson el az adott nap csillogása.

– Azért ez a fajta tudatosság inkább a személyiség, mint az életkor függvénye… Bár az is igaz, hogy tanulható…
– Nézd, az utánam következő korosztályokban is voltak nagyon tehetséges kajakosok, akik megragadták a dolgok lényegét, a Dunakanyar kajakos-szellemiségét. Ők megkapták ezt a mintát és hajlandóak voltak hasonló mentalitással dolgozni. Igaz, időnként biztosan szidtak is, mint a bokrot, és mondták, hogy „már megint a Misával hozakodtok elő”…

– Amellett, hogy példaképnek lenni mégiscsak kitüntetés, érezted úgy, hogy teher számodra ez a szerep?
– Igen… De mindig arra gondoltam, hogy ezzel én jót teszek a magyar kajaksportnak. Szükség van példaképekre. Nekem is volt: a Papp Laci. Aki ugye szintén olyan miliőből jött, ahol nem sorakoztak a paloták. De voltak olyan tanácsadóim is, akik jóval magasabb társadalmi osztályokhoz tartoztak és fontosnak tartották, hogy inspirálják azt a fiatal gyereket, aki ott gyötri magát nap mint nap a Duna mellett. Ott volt ugyanis a jó kis korzó, ahol az idősebb urak sétálgattak és látták, ahogy a Babellával nyomjuk.

– Milyen tanácsokat kaptál tőlük?
– Például azt, hogy „most hajts, most vagy tizennyolc éves. Minden mást tegyél félre. Lányok majd jönnek később is. Nem baj.”

– Tényleg nem volt baj? Soha nem érezted az, hogy valaha valamit is elmulasztottál, kihagytál volna?
– Nem. Én akkor eldöntöttem, hogy a munkára fókuszálok, hogy az a fontos. Sok minden elvihette volna a figyelmemet: randevú, tánc, mozi. De úgy gondoltam, azokra lesz még alkalom. Az élet pedig igazolt is: szép lett volna még egy olimpia, de ’72-ben már tartalék voltam.

– Milyen emlék jut most eszedbe, ha végigsétálsz itt a váci főutcán?
– Itt laktam a Széchenyi utcában és hétvégén, amikor ilyen időben elmentünk hegyet futni, jöttünk vissza nyakig sárosan, koszosan, szemben meg az osztálytársaim kézen fogva a Zsuzsikával. Nagyon égtem. Közben meg tudtam, hogy a versenyen majd ez fog erőt adni. De abszolút érthető, hogy a következő generáció ezt a hozzáállást már nem vállalta. Előbb jöttek vissza az edzésről és legfeljebb mosolyogtak rajta, hogy „ez a hülye elment még egy kört evezni.” A megalkuvási készség könnyen megerősödik, amikor a kisördög ott sugdos a füledbe, hogy „hagyd már abba, a másik is abbahagyta…”

Én a sport révén hozzájutottam egy olyan önuralomhoz,

célirányos koncentrálóképességhez, ami mellett nem számít sem a tegnap, sem a holnap, csak a most.

– Ez a mostban élés máig is működik? Tényleg csak erre a pillanatra koncentrálsz most? Rám, a beszélgetésünkre, a kávéra meg a sütire?
– Százszázalékosan. (nevet)

– Az idei esztendő elején összetalálkoztam a Duna-parton az „Öreggel” ( Babella László ) és már messziről kérdezte, hogy: „ugye tudod, milyen év van? Ötven éve nyert a Misa olimpiát!” Számodra is ezzel az érzéssel kezdődött a 2018-as év?
– Igen, amikor elindult az év, bennem is megszólalt egy hang…

– Mik azok a mozzanatok, emlékek, amik leginkább megelevenedtek?
– Tokióban mi kajakosok kinn laktunk az olimpiai falutól 80 kilométerre, Mexikóban viszont benn voltunk a közös nagy térben. Láthattuk más sportágak nagy bajnokait, ami engem nagyon feldobott és inspirált. Azt az érzést keltette bennem, hogy én is ennek a nagy családnak a tagja vagyok és ha már itt lehetek, akkor kutya kötelességem a lehető legmagasabb szinten helytállni. Ez az emlék is visszajött most, vagy például a döntő, ahogy – szokás szerint – hátulról jövök fel. „Jön föl a Misa és jön és jön…” Volt a pálya mellett egy töltés, ahol bringával követtek meg gyalog is sokan rohantak mellettünk. A végén már többnyire benn voltak a vízben. Óriási volt a lelkesedés. Aztán jött Tatai Tibor és az eredmény ugyanaz. Ettől szárnyakat kaptak a többiek. Akkor, ott ez annyira nem is volt kihangsúlyozva, de most sok minden ki lett mondva. – Fölénk nőttél – mesélte például Giczy Csaba – és mi nem tudtunk mást csinálni, csak hajtani.

– Ez a hátrányból való győzelem abszolút jellemző rád. Mondhatni: a védjegyeddé is vált…
– Ez egy hasznos stratégia: az ember megtanul mindenből aranyat csinálni. Az orvosi egyetemre való bejutásnál például szintén hátrányban voltam azokkal szemben, akik nappalin végezték a középiskolát és ott megtanulták a biológiát. Kezdetben nagyon zavart, hogy a többiek sokkal többet tudnak, de aztán erre is azt mondtam: nem baj! Elsőre nem vettek fel ugyan, de két év alatt fel tudtam készülni a felvételire.

– A sportban ez szó szerint egy tudatos taktikát jelentett…
– Igen, kialakult egy olyan képességem, hogy a versenyeken ki tudtam előre szúrni, kik a jók és azoknak be tudtam ülni az oldalvizére. Tudod, hányszor mondták, hogy: „szemét váci, menj a francba! Kiengedtek a börtönből? ” Csak azért, mert így megvertem őket.

– Emiatt azért sok kritikát is kaptál… Pontosabban: azért, hogy neked ezt elnézték, másnak nem…
– A többiek is csinálták, csak azt nem lehetett nem észrevenni. A Hesz meg úgy csinálta, hogy még a nádasban úszó vadkacsának is az oldalvizén ült… Ez is váci tudomány. Az Öregnek könnyű hajója volt, nekem meg nehéz. Hát persze hogy arra törekedtem, hogy még az oldalvizének az oldalvizére is beüljek.

– Ötven év után, idén az egykori csapattal visszalátogathattál Mexikóba. Milyen élmény volt?
– Azért volt remek, mert ott az ember tökéletesen vissza tudta hozni azokat az érzéseket, amiket annak idején átélt. Még azt is, amikor totál be volt tojva. Aztán jött az a pillanat, ahogy szembesültem vele, hogy a pálya melletti csónakház tetején ott van az én hajóm, amiben annak idején versenyeztem… A mostani kiutazás egyébként azért is érdekes volt, mert a többiek döbbenten tapasztalták, hogy egy egészen más Hesz Misa van velük, mint akire a múltból emlékeztek. Én akkor egy eléggé magába zárkózó fickó voltam. Megfogadtam azt a tanácsot, hogy

legyenek álmaid, mert azok fölemelnek, de ne beszélj róluk senkinek.

Sőt, annyira komolyan vettem, hogy lementem a Fradiba és egész edzés alatt egy szót se szóltam. Mondta is most a Rozsnyói Kati: – Misa, én nem ismerek rád! Hogy te milyen felszabadult vagy! Hát persze, hogy felszabadult az ember, ha már sikerült az, amire az életében vágyott.

– Egyszer azt mondtad nekem, hogy hiszel valamiféle sorsszerűségben…
– Mi mással lehetne magyarázni például azt, hogy az olimpiai döntő előtt az utolsó pillanatban felébredtem? Megcsináltam a bemelegítő pályát, ahogy a többiek, aztán visszamentem a csónakházhoz és egy pokrócos nyugágyon próbáltam relaxálni. Volt egy nagyon aranyos gyúrónk – amolyan lelki szemetesláda is egyben -, a Frici bácsi, aki engem is nagyon szeretett; mondtam neki, hogy én akkor most lefekszem, ekkor és ekkor keltsen fel. Nem tudom, hogyan történt, mi ébresztett fel, mert ő megfeledkezett erről. Volt hátra még nyolc perc az indulásig. Felkaptam a kajakot és nem fecséreltem energiát arra, hogy esetleg haragudjak Frici bácsira, inkább az edzéseken összegyűjtött erőt próbáltam mobilizálni. Most… most szétszeded őket… Mire felértem az ezer méterhez, már megnyugodtam és tele voltam energiával, a többieken meg azt láttam, hogy az egyiknek így remeg a szája, a másiknak meg úgy…

– Te meg épp szétharapni készülted a világot…
– Nem vagyok hagyományos értelemben vett istenhívő, de a természettel, az univerzummal való szimbiózist sokszor megtapasztaltam. Ha tudnád, hányszor ücsörögtem lenn a parton egy nagy fűzfa árnyékában „meditálva”, vagyis hányszor gondolkodtam el a természetben az élet nagy dolgairól! Úgy gondolom, hogy ezek az erők, amiket én mindig tiszteltem, hozzásegítettek, hogy összejöjjön a kajakozás, hogy ne legyek sokszor beteg, hogy megfelelő célokat tűzzek ki.

– Említetted az imént, hogy „mindig legyen egy álmod”. Most miről álmodsz?
– Olyan kihívások már nincsenek, mint annak idején, tényleg ellazulhat az ember és élvezheted a mindennapokat például azért, hogy nem kell panaszkodnod, hogy itt fáj, ott fáj. Ez óriási dolog. Amiről szívesen álmodom? Nekem van három fiam. Nagyon szeretném egyszer őket elvinni Mexikóba és megmutatni nekik is: nézzétek, ott van az én hajóm…

– Voltak dolgok, amelyekre mindig nagyon érzékeny voltál. Maradt benned még bármiféle fel nem oldott feszültség – például az egykori vetélytársakkal szemben?
– Á dehogy! Azok már régen feloldódtak. Az idő elmosta őket. Csak a vidámság maradt. A múltkor például találkoztam Csapó Gézával és mondtam neki, hogy ha beszél a Kemecsey-vel, adja át, hogy a Misa üzeni: 700-nál jön!

Rendessy Eszteré a Kolonics-díj – támogatást kapnak a fiatalok

Rendessy Eszter kapta a Kolonics György-díjat, amelyet minden évben a legjobb utánpótláskorú versenyzőnek ítélnek oda a Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében. Az ifjúsági olimpiai bajnoki címet nyert kajakos a díjat a Kolonics György Alapítvány évértékelő rendezvényén vehette át, amelyen megnevezték a Jövő Reménységei ösztöndíj nyerteseit, díjazták az alapítvány első elnökét, Angyal Zoltánt, és szó esett az alapítvány sikeres 2018-as évéről is.

Hír

A tavaly Buenos Airesben ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett Rendessy Eszter (felső képünkön) az év ifjúsági női kajakosa díj után az év utánpótlás versenyzője címet is bezsebelte. A 16 éves versenyző Schmidt Gábortól, az MKKSZ elnökétől vehette át a Kolonics-díjat, amellyel egy egymillió forintos támogatás is jár a szövetség részéről. Az összeget sporteszközre, táplálékkiegészítőre vagy akár edzőtáborozásra is fordíthatja Rendessy Eszter.

Schmidt Gábor beszédében elmondta, hogy Kolonics György személyisége, a szerénysége, az alázata, az, hogy nemes küzdelemben, a célnak mindent alárendelve versenyzett, tökéletes lenyomata a kajak-kenu sportág alapértékeinek.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke

A Kolonics György Alapítvány kuratóriuma döntött “A Jövő Reménységei” elnevezésű programja keretében támogatott versenyzők névsoráról is. A pályázati felhívásra 26 sportoló nyújtotta be jelentkezését. A kuratórium a döntés során – az eredményességen túlmenően – a tanulmányi eredményeket, illetve a szociális helyzetet is figyelembe vette. Ezen szempontok figyelembe vételével a következők fiatal tehetségek kerültek kiválasztásra a nyolc szakágban:

Női kajak:
Kőhalmi Emese (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület)
Máró Anna (Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület)

Női kenu:
Csorba Zsófia (NKM Szeged Vízisport Egyesület)
Gönczöl Laura (PACS-PACS SE)

Férfi kajak:
Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport Egyesület)
Nagy Raul (Tolnai Kajak-Kenu Egyesület)

Férfi kenu
Besenyei Ádám (Merkapt Mekler ITSE)
Csanki Márk (NKM Szeged Vízisport Egyesület)

A jövő reménységei

Az ösztöndíj célja, hogy az alapítvány olyan fiatalokat támogasson, akiknek a programban való részvétel valódi segítséget és ösztönzést jelent a továbblépéshez, a további sporteredmények eléréséhez, így a kiválasztás egyik fő szempontja a szociális háttér. A teljes ösztöndíjkeret 1 920 000 Ft, amelynek forrása magán- és céges adományokból tevődik össze. A támogatás hat hónapon keresztül havi 40 000 forintot jelent a nyerteseknek, amelyet a sporthoz kapcsolódó költségeik fedezésére használhatnak fel. Az ösztöndíj folyósítása februárban kezdődik. A díjakat Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.

A rendezvényen odaítélték a Kolonics György Alapítványért díjat is, ezt Angyal Zoltánt kapta meg, aki hét évig volt a kuratórium elnöke. A díjat Baráth Etele és Molnár Zoltán adta át, előbbi a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, utóbbi a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára volt, amikor létrejött a Kolonics György Alapítvány. Baráth Etele beszédében kitért arra, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportegészségügyi központja azért is jött létre, hogy megelőzze az olyan tragédiákat, amely Kolonics Györggyel is történt, továbbá a sportolókat arra ösztönözze, hogy ugyanúgy tiszta eszközökkel versenyezzenek, ahogy Koló tette.

Baráth Etele, Angyal Zoltán és Molnár Zoltán

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke az eseményen elmondta, hogy kiváló évet zárt az alapítvány. „Azokat a programokat, amelyeket korábban elkezdtünk, 2018-ban is megcsináltunk.

Az év ráadásul különös volt, hiszen tavaly volt tíz éve, hogy meghalt Koló.

A minden évben megrendezett fáklyás emlékevezés ezért most még hangsúlyosabb és meghatóbb volt, ahova rengetegen jöttek el. Emellett lezajlottak az Erzsébet táborok, több tízezer embert sárkányhajóztattunk meg 11 héten keresztül, az éjszakai sárkányhajós evezésről és a több mint 4000 indulóval megrendezett Kolonics György Emlékfutásról nem is beszélve.”

A korábbi 17-szeres maraton kenu világbajnok kiemelte a Karrierkövető programot, amely két lábon áll. „Az egyik lába, hogy olyan fiatalokat mentorálunk, akik a sportágban képzelik el a jövőjüket – akár edzőként akár sportvezetőként. Jelenleg nyolc gyerek tagja ennek a programnak, ők tavaly például a szegedi Világkupán betekintést nyerhettek a szervezők munkájába, de beülhettek a világbajnokságra készülő versenyzők edzésein is a motorcsónakba az edzők mellé.”

Csabai Edvin, az alapítvány elnöke

A program másik lába három részből áll: a kettős karrierkövetésről, az alkolhol- és drogfogyasztásról, valamint a motiváció és küzdőszellem fontosságáról. „Ezeket a rendkívül izgalmas, inspirációs beszélgetéseket Csáky László, Hadfi Dániel és Dávid Ferenc szokta levezényelni. Nagyon fontosnak találjuk, hogy ezek a tizenéves gyerekek

össze tudják egyeztetni a sportot a tanulással,

vagy a csoportnyomás ellenére nemet tudjanak mondani a drogra és az alkoholra. Igyekszünk 2019-ben is a meglévő programjainkon tovább finomítani, és még sikeresebben végigvinni őket” – zárta Csabai Edvin.

Kajak-kenusok az év legjobb sportolói között

Megkezdődött az internetes szavazás 2018 legjobb sportolóira. A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 61. alkalommal voksolhatnak, a jelöltek között ismét számos kajak-kenu versenyző található.

Hír

Az MSÚSZ elnöksége és a Magyar Paralimpiai Bizottság 11 kategóriában tízes jelöltlistát állított össze.

A legjobb női sportolók versenyében két kajakosra is lehet szavazni, egyrészt a világbajokságon három olimpiai számban három aranyérmet nyert Kozák Danutára, valamint a K1 1000 méteren világbajnok Bodonyi Dórára. Mindketten bekerültek az egyéni sportágak csapatversenyében is a jelöltek közé, amelyek a következők:
Férfi kajak kettes, 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs)
Női kajak páros, 500 m (Kozák Danuta, Kárász Anna)
Női kajak páros, 1000 m (Csipes Tamara, Medveczky Erika)
Női kajak négyes (Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Medveczky Erika).

Ezen felül a legjobb edző kategóriában Somogyi Bélára (Kozák Danuta tréneré), a paraversenyzők között pedig a vb-n ezüstérmet szerző Suba Róbertre is szavazhatnak a magyar sportújságírók.

Február 4-én ismertetik, hogy az egyes kategóriákban kik kerültek az első három közé. A végeredményt az M4 Sport – Az Év Sportolója gáláján jelentik be, az eseményt élő televíziós közvetítés keretében február 14-én, csütörtökön 20 órától a Nemzeti Színházban rendezik meg.

A jelöltek:

férfiak:
Bácsi Péter (birkózó)
Berecz Zsombor (vitorlázó)
Fucsovics Márton (teniszező)
Halász Bence (kalapácsvető)
Liu Shaoang (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Lőrincz Tamás (birkózó)
Milák Kristóf (úszó)
Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszó)
Veres Roland (kick-boxos)

nők:
Babos Tímea (teniszező)
Bodonyi Dóra (kajakos)
Dévai Boglárka (tornász)
Érdi Mária (vitorlázó)
Háfra Noémi (kézilabdázó)
Hosszú Katinka (úszó)
Késely Ajna (úszó)
Kovacsics Anikó (kézilabda)
Kozák Danuta (kajakos)
Márton Anita (atléta, súlylökő)

edzők:
Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (férfi és női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó)
Eperjesi László (Márton Anita)
Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott)
Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott, szövetségi kapitány)
Ambros Martín (Győri Audi ETO KC)
Marko Nikolic (MOL Vidi FC)
Sávolt Attila (Fucsovics Márton)
Sike András (kötöttfogású birkózószakág, szövetségi kapitány)
Somogyi Béla (Kozák Danuta)
Szokolai László (Rasovszky Kristóf)

csapat (hagyományos csapatsportokban):
Békéscsabai Röplabda SE
Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics (női vízilabda)
FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda)
Férfi vízilabda-válogatott
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Junior női kézilabda-válogatott
MOL-Pick Szeged (férfi kézilabda)
MOL Vidi FC (labdarúgás)
Női kosárlabda-válogatott
Sopron Basket (női kosárlabda)

csapat (egyéni sportágak csapatversenye):
Férfi kajak kettes, 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs)
Férfi kardválogatott (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)
Férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba, tartalék: Oláh Bence)
Kötöttfogású birkózó-válogatott
Női kajak kettes, 500 m (Kozák Danuta, Kárász Anna)
Női kajak kettes, 1000 m (Csipes Tamara, Medveczky Erika)
Női kajak négyes (Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Medveczky Erika)
Női öttusacsapat (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia)
Női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Heidum Bernadett)
Tenisz Davis-Kupa-csapat (Piros Zsombor, Valkusz Máté, Borsos Gábor, Nagy Péter)

labdarúgás (férfiak):
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Juhász Roland (MOL Vidi FC)
Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC)
Davide Lanzafame (Bp. Honvéd, FTC)
Nagy Ádám (Bologna FC)
Loic Nego (MOL Vidi FC)
Willi Orbán (RB Leipzig)
Sallai Roland (APOEL Nicosia, Freiburg)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

labdarúgás (nők):
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg):
Rácz Zsófia (Philips SV, Haladás Viktória FC)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Szabó Viktória (Ferencváros)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Vágó Fanny (SKN Sankt Pölten)

Fogyatékos sportolók:

férfiak:
Földi Bence (hallássérült kerékpározó)
Gelencsér Róbert (szervátültetett atléta)
Horváth Zsolt (speciális bocsázó)
Iván Bence (paraúszó)
Mihálovits Tamás (szervátültetett atléta)
Osváth Richárd (kerekesszékes vívó)
Pálos Péter (para-asztaliteniszező)
Suba Róbert (parakajakozó)
Tóth Attila (szervátültetett asztaliteniszező)
Velkey Ádám (szervátültetett atléta)

nők:
Dávid Krisztina (parasportlövő)
Demeter Judit (speciális tollaslabdázó)
Ekler Luca (paraatléta)
Gyöngyösi Erzsébet (speciális bocsázó)
Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó)
Hajmási Éva (kerekesszékes vívó)
Hasznos Szabina (szervátültetett bowlingozó)
Illés Fanni (paraúszó)
Jung Andrásné (szervátültetett tollaslabdázó)
Pap Bianka (paraúszó)

edzők:
Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Hajmási, Osváth)
Havasi Gábor (bocsa)
Jancsik Árpád (úszás, Iván, Konkoly)
Király Ákos (tollaslabda, Jung, Luib)
Miklós Nándor (curling)
Milos Imre (asztalitenisz)
Pécsi Annamária (úszás, Gyurkó)
Pethő Ferenc (atlétika, Mihálovits)
Sipos Béla, Cserni János (tollaslabda, Demeter)
Szabó Álmos (úszás, Pap, Illés)

csapat:
Asztalitenisz vegyes páros (szervátültetett, Tóth Irma, Tóth Attila)
Bocsaválogatott (para, Szabó Alexandra, Suha Vivien, Hegedűs László)
Bocsa vegyes páros (Varga Ágnes, Horváth Zsolt)
Curlingválogatott (hallássérült)
Férfi asztalitenisz-páros (szervátültetett, Tóth Attila, Kóka Zoltán)
Férfi 4×100 méteres atlétaváltó (szervátültetett, Velkey Ádám, Gelencsér Róbert, Szabó Donát, Zilaj Csaba)
Női kerekesszékes válogatott (Madarászné dr. Mező Boglárka, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla)
Női teniszpáros (szervátültetett, Almagro Carmen, Jakab Ivett)
Női ülőröplabda-válogatott (para)
Tollaslabda vegyes páros (szervátültetett, Jung Andrásné, Luib István)