Mégse

„Ketten, egy hajóban” – ma 75 éves Hesz Mihály

Siklanak a korik a főtér aprócska jégpályáján. Nyugalmas, adventi hangulatú váci délután az ünnep küszöbén és egy olyan születésnap előtt, ami ebben az esztendőben biztosan nem lesz „besöpörve az asztal alá”. Még akkor sem, ha kevesen sejtik, hogy a magas, jóvágású úriember személyében Mexikó bajnoka sétál be mellettük a kávézóba. Hesz Mihály, az egykori „fegyencfrizurás” kajakos hetvenöt év bölcsességével ül az asztalomhoz, hogy emlékeztessen arra, amit annak idején Máté Péter is megénekelt: most élsz.

Hír

– Tudod, amikor jöttél, épp azon tűnődtem, hogy téged majd’ mindenki úgy emleget, hogy a ”Misa”. Szereted egyáltalán, ha így szólítanak?
– Tényleg mindenki így hív. Meg úgy, hogy a „ravasz tót”. Megszoktam.

– Valaki nemrég azt mondta, mindent meg lehet szokni, csak az idő múlását nem. Te hogy vagy ezzel? Mennyire foglalkoztat?
– Annyira nem. A lányokat már nem tudom úgy követni, mint húszévesen, de máskülönben nem tartom nagy dolognak. Az évek összegyűlnek, ami természetes.

A kajakosok általában amúgy sem érzik magukat annyi idősnek, mint ahány évesek.

Hetven fölött is ugyanúgy hülyéskednek, mint annak idején.

– Szíved szerint hogyan ünnepelnél most? Népes partival, hetvenöt szál gyertyával?
– Vannak, akik úgy tartják, hogy ilyenkor létjogosultsága van a nagy csinnadrattának, amire én azt mondom, rendben; – ugyanakkor tudom, hogy ettől a naptól még nem áll meg a világ.

– Melyik volt ezidáig a legemlékezetesebb születésnapod?
– A huszonötödik, amikor megnyertem az olimpiát. Akkor azt éreztem, hogy felnőttem. Addig mindig bennem volt az is, hogy még nem tettem meg mindent, nem vagyok elég gyors, ügyes meg szép. De azzal a születésnappal ez megváltozott és azt éreztem, hogy oké, most tényleg hátradőlhetsz, ennél többet már nem lehet megtenni. A születésem napja egyébként annyira a karácsony küszöbére esik, hogy máskor többnyire mindig bekerült az asztal alá…

– Huszonöt évesen pont nem dől hátra az ember….
– Persze, nem ez történt, csak akkor fogalmazódott meg bennem, hogy más dolgok felé is nyitnom kell. A sportot valahol gyerekes csínynek tartottam – annak ellenére, hogy nagyon is komolyan vettem – és akkor jött a kérdés: hogyan tovább? Korábban úgy gondoltam, én örök életemre kajakos leszek, de Mexikó után azt éreztem, hogy ennél többet, nagyobbat én már nem tudok dobni. Tisztában voltam azzal is, milyen apróságokon múlik egy aranyérem sorsa; hogy minden évben feljön egy-két nagyon jó képességű versenyző, és ők is hús-vér emberek, nekik is vannak izmaik, ambícióik… És mi lesz, ha jön egy sérülés, ha jön egy szép szőke kislány? Akkor esetleg lőttek az egésznek és ott ülsz majd a parton üres kézzel. A sportban nagyon megtanultam előre gondolkodni, és hogy

ne vakítson el az adott nap csillogása.

– Azért ez a fajta tudatosság inkább a személyiség, mint az életkor függvénye… Bár az is igaz, hogy tanulható…
– Nézd, az utánam következő korosztályokban is voltak nagyon tehetséges kajakosok, akik megragadták a dolgok lényegét, a Dunakanyar kajakos-szellemiségét. Ők megkapták ezt a mintát és hajlandóak voltak hasonló mentalitással dolgozni. Igaz, időnként biztosan szidtak is, mint a bokrot, és mondták, hogy „már megint a Misával hozakodtok elő”…

– Amellett, hogy példaképnek lenni mégiscsak kitüntetés, érezted úgy, hogy teher számodra ez a szerep?
– Igen… De mindig arra gondoltam, hogy ezzel én jót teszek a magyar kajaksportnak. Szükség van példaképekre. Nekem is volt: a Papp Laci. Aki ugye szintén olyan miliőből jött, ahol nem sorakoztak a paloták. De voltak olyan tanácsadóim is, akik jóval magasabb társadalmi osztályokhoz tartoztak és fontosnak tartották, hogy inspirálják azt a fiatal gyereket, aki ott gyötri magát nap mint nap a Duna mellett. Ott volt ugyanis a jó kis korzó, ahol az idősebb urak sétálgattak és látták, ahogy a Babellával nyomjuk.

– Milyen tanácsokat kaptál tőlük?
– Például azt, hogy „most hajts, most vagy tizennyolc éves. Minden mást tegyél félre. Lányok majd jönnek később is. Nem baj.”

– Tényleg nem volt baj? Soha nem érezted az, hogy valaha valamit is elmulasztottál, kihagytál volna?
– Nem. Én akkor eldöntöttem, hogy a munkára fókuszálok, hogy az a fontos. Sok minden elvihette volna a figyelmemet: randevú, tánc, mozi. De úgy gondoltam, azokra lesz még alkalom. Az élet pedig igazolt is: szép lett volna még egy olimpia, de ’72-ben már tartalék voltam.

– Milyen emlék jut most eszedbe, ha végigsétálsz itt a váci főutcán?
– Itt laktam a Széchenyi utcában és hétvégén, amikor ilyen időben elmentünk hegyet futni, jöttünk vissza nyakig sárosan, koszosan, szemben meg az osztálytársaim kézen fogva a Zsuzsikával. Nagyon égtem. Közben meg tudtam, hogy a versenyen majd ez fog erőt adni. De abszolút érthető, hogy a következő generáció ezt a hozzáállást már nem vállalta. Előbb jöttek vissza az edzésről és legfeljebb mosolyogtak rajta, hogy „ez a hülye elment még egy kört evezni.” A megalkuvási készség könnyen megerősödik, amikor a kisördög ott sugdos a füledbe, hogy „hagyd már abba, a másik is abbahagyta…”

Én a sport révén hozzájutottam egy olyan önuralomhoz,

célirányos koncentrálóképességhez, ami mellett nem számít sem a tegnap, sem a holnap, csak a most.

– Ez a mostban élés máig is működik? Tényleg csak erre a pillanatra koncentrálsz most? Rám, a beszélgetésünkre, a kávéra meg a sütire?
– Százszázalékosan. (nevet)

– Az idei esztendő elején összetalálkoztam a Duna-parton az „Öreggel” ( Babella László ) és már messziről kérdezte, hogy: „ugye tudod, milyen év van? Ötven éve nyert a Misa olimpiát!” Számodra is ezzel az érzéssel kezdődött a 2018-as év?
– Igen, amikor elindult az év, bennem is megszólalt egy hang…

– Mik azok a mozzanatok, emlékek, amik leginkább megelevenedtek?
– Tokióban mi kajakosok kinn laktunk az olimpiai falutól 80 kilométerre, Mexikóban viszont benn voltunk a közös nagy térben. Láthattuk más sportágak nagy bajnokait, ami engem nagyon feldobott és inspirált. Azt az érzést keltette bennem, hogy én is ennek a nagy családnak a tagja vagyok és ha már itt lehetek, akkor kutya kötelességem a lehető legmagasabb szinten helytállni. Ez az emlék is visszajött most, vagy például a döntő, ahogy – szokás szerint – hátulról jövök fel. „Jön föl a Misa és jön és jön…” Volt a pálya mellett egy töltés, ahol bringával követtek meg gyalog is sokan rohantak mellettünk. A végén már többnyire benn voltak a vízben. Óriási volt a lelkesedés. Aztán jött Tatai Tibor és az eredmény ugyanaz. Ettől szárnyakat kaptak a többiek. Akkor, ott ez annyira nem is volt kihangsúlyozva, de most sok minden ki lett mondva. – Fölénk nőttél – mesélte például Giczy Csaba – és mi nem tudtunk mást csinálni, csak hajtani.

– Ez a hátrányból való győzelem abszolút jellemző rád. Mondhatni: a védjegyeddé is vált…
– Ez egy hasznos stratégia: az ember megtanul mindenből aranyat csinálni. Az orvosi egyetemre való bejutásnál például szintén hátrányban voltam azokkal szemben, akik nappalin végezték a középiskolát és ott megtanulták a biológiát. Kezdetben nagyon zavart, hogy a többiek sokkal többet tudnak, de aztán erre is azt mondtam: nem baj! Elsőre nem vettek fel ugyan, de két év alatt fel tudtam készülni a felvételire.

– A sportban ez szó szerint egy tudatos taktikát jelentett…
– Igen, kialakult egy olyan képességem, hogy a versenyeken ki tudtam előre szúrni, kik a jók és azoknak be tudtam ülni az oldalvizére. Tudod, hányszor mondták, hogy: „szemét váci, menj a francba! Kiengedtek a börtönből? ” Csak azért, mert így megvertem őket.

– Emiatt azért sok kritikát is kaptál… Pontosabban: azért, hogy neked ezt elnézték, másnak nem…
– A többiek is csinálták, csak azt nem lehetett nem észrevenni. A Hesz meg úgy csinálta, hogy még a nádasban úszó vadkacsának is az oldalvizén ült… Ez is váci tudomány. Az Öregnek könnyű hajója volt, nekem meg nehéz. Hát persze hogy arra törekedtem, hogy még az oldalvizének az oldalvizére is beüljek.

– Ötven év után, idén az egykori csapattal visszalátogathattál Mexikóba. Milyen élmény volt?
– Azért volt remek, mert ott az ember tökéletesen vissza tudta hozni azokat az érzéseket, amiket annak idején átélt. Még azt is, amikor totál be volt tojva. Aztán jött az a pillanat, ahogy szembesültem vele, hogy a pálya melletti csónakház tetején ott van az én hajóm, amiben annak idején versenyeztem… A mostani kiutazás egyébként azért is érdekes volt, mert a többiek döbbenten tapasztalták, hogy egy egészen más Hesz Misa van velük, mint akire a múltból emlékeztek. Én akkor egy eléggé magába zárkózó fickó voltam. Megfogadtam azt a tanácsot, hogy

legyenek álmaid, mert azok fölemelnek, de ne beszélj róluk senkinek.

Sőt, annyira komolyan vettem, hogy lementem a Fradiba és egész edzés alatt egy szót se szóltam. Mondta is most a Rozsnyói Kati: – Misa, én nem ismerek rád! Hogy te milyen felszabadult vagy! Hát persze, hogy felszabadult az ember, ha már sikerült az, amire az életében vágyott.

– Egyszer azt mondtad nekem, hogy hiszel valamiféle sorsszerűségben…
– Mi mással lehetne magyarázni például azt, hogy az olimpiai döntő előtt az utolsó pillanatban felébredtem? Megcsináltam a bemelegítő pályát, ahogy a többiek, aztán visszamentem a csónakházhoz és egy pokrócos nyugágyon próbáltam relaxálni. Volt egy nagyon aranyos gyúrónk – amolyan lelki szemetesláda is egyben -, a Frici bácsi, aki engem is nagyon szeretett; mondtam neki, hogy én akkor most lefekszem, ekkor és ekkor keltsen fel. Nem tudom, hogyan történt, mi ébresztett fel, mert ő megfeledkezett erről. Volt hátra még nyolc perc az indulásig. Felkaptam a kajakot és nem fecséreltem energiát arra, hogy esetleg haragudjak Frici bácsira, inkább az edzéseken összegyűjtött erőt próbáltam mobilizálni. Most… most szétszeded őket… Mire felértem az ezer méterhez, már megnyugodtam és tele voltam energiával, a többieken meg azt láttam, hogy az egyiknek így remeg a szája, a másiknak meg úgy…

– Te meg épp szétharapni készülted a világot…
– Nem vagyok hagyományos értelemben vett istenhívő, de a természettel, az univerzummal való szimbiózist sokszor megtapasztaltam. Ha tudnád, hányszor ücsörögtem lenn a parton egy nagy fűzfa árnyékában „meditálva”, vagyis hányszor gondolkodtam el a természetben az élet nagy dolgairól! Úgy gondolom, hogy ezek az erők, amiket én mindig tiszteltem, hozzásegítettek, hogy összejöjjön a kajakozás, hogy ne legyek sokszor beteg, hogy megfelelő célokat tűzzek ki.

– Említetted az imént, hogy „mindig legyen egy álmod”. Most miről álmodsz?
– Olyan kihívások már nincsenek, mint annak idején, tényleg ellazulhat az ember és élvezheted a mindennapokat például azért, hogy nem kell panaszkodnod, hogy itt fáj, ott fáj. Ez óriási dolog. Amiről szívesen álmodom? Nekem van három fiam. Nagyon szeretném egyszer őket elvinni Mexikóba és megmutatni nekik is: nézzétek, ott van az én hajóm…

– Voltak dolgok, amelyekre mindig nagyon érzékeny voltál. Maradt benned még bármiféle fel nem oldott feszültség – például az egykori vetélytársakkal szemben?
– Á dehogy! Azok már régen feloldódtak. Az idő elmosta őket. Csak a vidámság maradt. A múltkor például találkoztam Csapó Gézával és mondtam neki, hogy ha beszél a Kemecsey-vel, adja át, hogy a Misa üzeni: 700-nál jön!

Dupla UTE-diadal a nyitónapon

Kozák Danutát és Tótka Sándort ezúttal sem lehetett megállítani az idei I. világbajnoki válogató nyitónapján. A nőknél K-1 500 méteren Csipes Tamara és Medveczky Erika állhatott fel még a dobogóra, férfi K-1 400 méteren pedig Nádas Bence és Birkás Balázs végzett a második és a harmadik helyen.

Hír

Csütörtökön mindössze két döntőt rendeztek meg az NKM szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra és az Európa Játékokra válogató versenyen, a szolnoki Holt-Tiszán. Talán a legfontosabb női számban győzött az olimpiai-, és világbajnoki címvédő Kozák Danuta, akit 2015 óta senki sem tudott itthon megverni.

Az UTE ötszörös olimpiai bajnoka ezúttal már a rajt után vezetett fél hajóval, és tulajdonképpen a célig növelve előnyét másfél másodperccel nyert Csipes Tamara és a mögötte néhány ezreddel befutó Medveczky Erika előtt. Érdekesség, hogy a negyedikként befutó Bodonyi Dóra is csak centiméterekkel maradt le a dobogóról.

A férfi kajak egyesek 400 méteres száma még ennél is izgalmasabban alakult. A versenyt ma a szintén UTÉ-s Tótka Sándor nyerte meg 28 ezredmásodperccel Nádas Bence és 67 ezreddel Birkás Balázs előtt. A negyedik helyen is egy Hüvös Viktor-tanítvány, Kuli István futott be. Tótka és általában a “Hüvös-team” szereplése nem meglepetés azok után, hogy két hete a rangsorolón is kiválóan teljesített ez a társaság.

“Nem tudom, hogy mit jelent a négyes összeállítása szempontjából, hogy a csapatunk ilyen jól szerepel, ezt majd a szövetségi kapitány eldönti. Persze nagyon örülnék, ha ez a négy ember most összeülne, nemcsak azért, mert egy edző tanítványai vagyunk, hanem azért is, mert a csapattársaimban bízom a legjobban, azt pedig tudom már, hogy nemcsak a jó egyes teljesítmény számít a csapathajóban, hanem az egymásban vetett hit is. Holnap 200 egyes lesz, aztán jön az 500 páros, szóval van még meló” – mondta Tótka Sándor, aki elárulta, hogy ebben az összetételben próbáltak már négyest menni edzésen, és szerinte ez az egység akár ütőképes is lehet.

A válogatóverseny holnap a női és a férfi 200, valamint az 1000 méteres döntőkkel folytatódik, és egészen vasárnap estig tart.

 

Birkás Balázs duplázott pénteken

Beindult a nagyüzem Szolnokon, az első idei gyorsasági kajak-kenu válogatóversenyen, pénteken nyolc számban (ebből öt olimpiai szám) rendeztek felnőtt döntőket. Továbbra is kiválóan teljesítenek Hüvös Viktor csapatának férfi kajakosai, ma Birkás Balázs duplázott, de jól szerepelt Tótka Sándor is, Kozák Danuta pedig még mindig verhetetlen, ötszáz után a kétszáz egyest is megnyerte.

Hír

Férfi K-1 200 méteren Birkás Balázs nyert, mögötte második Tótka Sándor, míg a harmadik Kuli István lett. Tegnap négyszázon Tótka győzött Nádas és Birkás előtt, Kuli István akkor negyedik lett.

“Kuli Istvánnal vagyok egy szobában, ő is nagyon fáradt volt a négyszáz egyes után, meg is beszéltük tegnap este, hogy ez a K-1 200 méter most fájni fog, de a fáradtság ellenére sikerült nyernem” – mondta Birkás Balázs.

Szintén kajak egyes kétszáz méteren a hölgyeknél az ötszörös olimpiai bajnok, tegnap 500 egyesben is aranyérmet szerző Kozák Danuta győzött, ezüstérmes lett Csipes Tamara, ahogy tegnap is, a bronzot pedig a táv tavalyi U23-as világbajnoka, Lucz Anna vehette át.

“Nagyon elégedett vagyok magammal,

ezek az eredmények nekem sokat jelentenek

– értékelte eddigi két ezüstérmét Csipes Tamara. – Holnap viszont nagyon szeretnénk nyerni Erikával K-2 500 méteren, ha olyan jó napom lesz mint ma és tegnap, akkor meglehet a győzelem.”

Női C-1 200 méteren – jövőre már ez is olimpiai szám – az első válogató győztese az esélyeknek megfelelően Lakatos Zsanett lett, aki végig nagyot versenyzett a mellette rajtoló szegedi Nagy Biankával, mögöttük még Bragato Giada állhatott fel a dobogóra.

“Számoltam Biankával, hiába mondják sokan, hogy Virág és Kincső távollétében gyenge ez a mezőny, figyelni kell mindenkire. Jó formában vagyok fizikálisan, mentálisan kell még fejlődnöm, bíznom kell magamban és akkor nem okozhat gondot, hogy kvótát szerezzek, amennyiben szerepelhetek majd a világbajnokságon is ebben a számban” – mondta Lakatos Zsanett.

A férfiak királyszámában, kajak egyes 1000 méteren az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Kopasz Bálint nyert. A győri színekben versenyző 22 éves kajakos az előfutamból egyenes ágon jutott a döntőbe, és már a táv első harmadának megtétele után több mint egy hajóval vezetett, a végén ennek megfelelően hatalmas különbséggel, közel 5 másodperccel nyert Gál Péter István és a maratoni világbajnok Solti László előtt.

“Hiába tűnik úgy, hogy könnyedén nyerek itthon, egy 1000 méteres döntő nekem is mindig kemény. Erős rajttal indítottam, 200 méter után már az élre álltam, az utolsó kétszázon pedig indultam egy nagyot, finiseltem, még egy kicsit meg is billentem, szóval egyáltalán nem volt ez egy könnyű pálya” – számolt be pénteki döntőjéről Kopasz Bálint.

C-2 1000 méteren is megvan az első válogató végeredménye, győzött a Dóri Bence Balázs, Kiss Balázs egység, a Sáfrán, Bakó duó és a Korisánszky, Fekete páros előtt. Sáfrán Mátyás és Bakó Tamás óriásit versenyzett, bevállalták a nagyobb iramot, sokáig vezettek és csak az utolsó néhány méteren kaptak ki a nyertes egységtől.

“Jobban kell bíznunk a saját állóképességünkben és

nekünk is fel kell vállalnunk az erősebb utazó iramokat,

ha nemzetközi szinten akarunk versenyezni. Jól rajtoltunk és 400 méternél pontosan láttuk, hogy megindul a Sáfrán, Bakó páros, mégsem tudtunk időben reagálni, így nehéz lett a vége” – mondta a verseny után fáradtan Dóri Bence Balázs.

Férfi K-2 200 méteren győzött a világbajnoki címvédő Balaska Márk, Birkás Balázs egység a Csizmadia, Apagyi duó előtt.

 

“Nehezen vertük meg Csizmadia Kolosékat, mert ők is nagyon gyorsak, ráadásul a nap végére már fáradt volt a derekunk. Nem olyan volt ez a pálya, amilyet mi tudunk, de van még időnk fejlődni, másodszor ültünk össze az idén” – mondta Balaska Márk még az eredményhirdetés előtt.

A nőknél, szintén K-2 200 méteren kisebb meglepetésre a Lucz Anna, Kiss Blanka páros lett az első válogató nyertese, a Hagymási Réka, Medveczky Erika és az Orosz Adrienn, Katrinecz Rita egység előtt.

Női C-2 200 méteren viszont nem borult a papírforma, több mint 2 és fél másodperccel nyert a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó a Molnár Rebeka, Sáling Laura és a Kisbán Zsófia, Bragato Giada páros előtt.

“Idén egyértelműen a C-2-re fókuszálunk, mindenképpen kvótát szeretnénk szerezni ötszázon. Ha a rövidebb távon is kijutunk, akkor ebben a számban is elindulunk, mert a C-2 200 méteres versenyt szerencsére az 500-as szám után rendezik” – mesélte el a páros idei terveit Balla Virág.

Az I. felnőtt válogató szombaton a női és a férfi kajakpárosok, valamint a női kenu kettesek döntőivel folytatódik.