Kész tervek Tokióig

Az Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségének felkérésére Hüttner Csaba, és Weisz Róbert szövetségi kapitányok már júniusra beterjesztik a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó felkészülési programokat és válogatási elveket. A szervezet mai online ülésén elfogadta a tavalyi évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámolókat, az MKKSZ mérlegét, közhasznú jelentését, és a 2020-ra vonatkozó pénzügyi terveket is.

“Az ülés elején tájékoztattam az Elnökséget arról, hogy az elmúlt héten több mint 100 egyesülettel folytattunk online egyeztetést – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. – A megbeszélések alapján megállapítható, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések feloldása után a sportág újraindult. A tagszervezetek arról számoltak be, hogy a vízitelepekre 100 százalékban visszatértek a gyerekek, ráadásul megnőtt az érdeklődés a kajak-kenu iránt, mert

a sportágat járványügyi szempontból a szülők biztonságosnak látják.” 

Schmidt Gábor hozzátette: az Elnökség örömmel látta azt is, hogy a sportág ebben a rendkívül nehéz helyzetben is bizonyította rátermettségét és együttműködő képességét.

“Az élversenyzők, a klubvezetők, a szülők, a támogatók, szóval a teljes közösség együttműködött abban, hogy ezt az időszakot vesztségek nélkül vészelhessük át.”

Az Elnökség arról is döntést hozott, hogy 2020 júniusában, miután a nemzetközi szövetségek véglegesítik az idei versenynaptárakat, tárgyalja majd Hüttner Csaba felnőtt gyorsasági-, és Weisz Róbert para szövetségi kapitányok felkészülési programjait és válogatási elveit. Így már több mint egy évvel az olimpia előtt egyértelmű menetrend szerint készülhetnek a versenyzők és edzők Tokióra. 

Júliusban pedig a következő közgyűlés időpontját fogja kitűzi az Elnökség. A szervezet megerősítette korábbi döntését, hogy az MKKSZ őszi közgyűlésén, amelynek várható időpontja szeptember első hétvégéje, megtartja a négy évente esedékes tisztújítását is. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók