Kenus lányaink már várják a maratoni rajtot

Két női kenusunk, Takács Kincső és Lakatos Zsanett is tagja lett a győri maraton világbajnokságon induló csapatnak miután teljesítették a válogatást. A csapattagsághoz részt kellett venniük az első válogatón, és be kellett kerülniük a milánói világbajnokságon induló válogatottba.

Csay Renáta és Kövér Márton mellett két női kenusunk, Lakatos Zsanett és Takács Kincső is tagja lett a szeptemberi győri maraton világbajnokságon induló csapatnak. A két versenyző azonban egyelőre még az augusztusi milánói világbajnokságra fókuszál.

„Nagyon örülök neki, hogy mi is szerepelünk majd a világbajnokságon, amelyen most először rendeznek női kenus számot. Igaz, egyelőre még a milánói gyorsasági világbajnokságra való felkészülésünk a hangsúlyos, majd csak a verseny után kezdünk el a maratonra edzeni. Általában tavasszal és ősszel szoktunk hosszabbakat evezni, húsz kilométer felett is. Nincs vele bajom, sőt, néha jobban is esik egy folyamatos, hosszabb edzés, mint a pörgősebb, mert ilyenkor jobban tudunk figyelni a mozgásra, a technikára. Kíváncsian várom egyébként, hogy milyen ellenfeleink lesznek majd a világbajnokságon, örülnék neki, ha egy jó tempós, izgalmas versenyen szerepelhetnék” – mondta Lakatos Zsanett, aki nagyon várja már a hazai rendezésű versenyt, mert a magyar közönség plusz töltetet ad, ráadásul győriként neki tényleg hazai lesz a hazai.

„Én is nagyon várom már a maraton világbajnokságot, ami jó levezetése lesz majd a szezonnak. Mivel most először került be a női kenu a programba, így még izgatottabb vagyok, hogy az elsők között vagyunk, akik versenyezhetnek. Mivel tavasszal és ősszel, valamint az utóalapozáskor sok hosszút evezünk, így nem áll tőlünk messze a 22 kilométeres táv” – mondta Takács Kincső.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók