076

Kása Ferenc: szobrászként kell embert formálni

6873
Nagy megtiszteltetés érte Kása Ferencet, a szegediek kenus mesteredzőjét, aki a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin, valamint a sportág leköszönő elnöke, Baráth Etele társaságában vehette át a sportág Arany Érdemérmét a szövetség decemberi évzáró gálavacsoráján.

Nem csak a szegediek asztalánál csattant fel nagy taps, amikor színpadra szólították önt. Meglepődött, hogy ekkora sikere és respektje van a munkájának, a személyiségének?

Az egész helyzet meglepett, mert a szövetség vezetésének tényleg sikerült titokban tartani, hogy díjazott vagyok, nem tudtam semmit az egészről. Amikor a műsorvezetők a színpadon a pályafutásomat méltatták, csak fél füllel hallgattam, nem is fogtam fel, hogy valójában rólam van szó. A fiam, bökött meg az asztalnál, hogy „apa, ez Te leszel”. És az ilyen váratlan pillanatok millió gondolatot indítanak el az emberben – mondta Kása Ferenc, akinek saját bevallása szerint óriási megtiszteltetés jelentett, hogy Kovács Katalinnal és Baráth Etelével együtt vehette át a kitüntetését.

Milyen gondolatokat?

Elsőként például azt, hogy jaj, csak rendben legyen az öltönyöm, amikor a színpadra lépek. De a viccet félre téve, szinte másodpercek alatt lepörögtek bennem dobogók, befutók, edzések, kemény időjárások és sok-sok arc. Rengeteg gyerek tekintete, akiket megtaníthattam kenuzni, akikkel megszerettettem ezt a sportágat.

Ennek is köszönhető, hogy ön kapta meg ezt az Érdemérmet.

Sokszor próbáltam megfogalmazni magamnak, hogy mitől lesz az ember jó edző vagy jó pedagógus. Nehéz feladat. Bennem valahogy mindig az érzelem, a szeretet és az alázat munkált és rájöttem, valójában ez is működteti az egészet. A kemény edzések az alapot jelentik, ez a sportág velejárója, ahogyan a fegyelem és a következetesség is. Ám az érzelem, a szeretet, az alázat és jó adag türelem kell ahhoz, hogy, mint jó szobrászok embert formáljunk a srácokból. Mindenki úgy érkezik hozzánk, hogy olimpiai és világbajnok szeretne lenni. Persze ez nem mindenkinek adatik meg, talán, ha ezer gyerekből egy eljut ezekbe a magasságokba. Mégis, a másik kilencszáz-kilencvenkilencnek is meg kell mutatni azt az utat, segíteni kell őket abban, hogy kitaposhassák a maguk kis sikereit. 1970 óta vagyok edző, az első csoportom tagjai 1959-es születésűek, vagyis már egyáltalán nem gyerekek. Minden korosztályból, minden szinten fel tudok mutatni aranyérmet, ami fantasztikus érzés, de a legfontosabb, hogy ilyen sok embernek tudtam átadni a sportágunkkal együtt járó gondolkodásmódot, szemléletet. Edzőként, majd testnevelő tanárként is Szegeden, ahol kajak-kenu sporttagozatot működtetünk az iskolában.

Ha jól tudom, nem csak elméletben segíti a srácokat, hanem személyes példát is mutat. Novemberben ön is futott a Nagy Hideg-hegyen.

A futásra van időm és remélem, hogy az elkövetkező ötven évemet ez garantálja is. Általában öt-fél hatkor kelek, napi tizennégy-tizenhat kilométert futok, a téli időszakban, amikor már nagyon hideg van, napi kétszer úszom. Sajnos az evezésre már nincs időm, fiatal versenyzőkkel foglalkozom, akiknek állandó felügyeletre van szükségük, akiknek folyamatosan javítani kell a mozgását, ez pedig a motorosból a legegyszerűbb. A lényeg, hogy nyugdíjas létemre is aktív, elégedett és boldog ember vagyok.