Kammerer Zoltán és az atombiztos érzések

Több mint 15 éve rendre ott szerepel a neve a világversenyekre utazó férfi kajakcsapatban. Alapember lett. Főként mostanában, amikor meglehetősen sok problémával küzd ez a szakág. A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán 33 évesen is a legjobbja tud lenni a férfi kajakosok mezőnyének.

 

A napokban kapta meg a 2010-es esztendő legjobbjának járó kitüntetést a szövetségben. Jó volt önre nézni, és nekem személy szerint az állandósult minőség, a sziklaszilárdság, a megbízhatóság jutott az eszembe. Mióta is kezdődik az ön nevével a kajakcsapat?

Hogy mióta kezdődik? Szerintem az elmúlt néhány évben jutottam el oda, hogy velem kezdődik a csapat. De ha a tényekre kíváncsi: 1996 óta szerepelek a válogatottban, és az elmúlt 15 év alatt mindössze egy botlásom volt, amikor nem kerültem be a csapatba az 1998-as szegedi világbajnokságon. Mondhatom azt, sok generációt megélt versenyző vagyok. Szerencsém volt, hiszen nagyon fiatalon együtt versenyezhettem még Gyulay Zsolttal és Csipes Ferenccel, majd jött a Horváth, Storcz, Vereckei, Kammerer fémjelezte nagy időszak, aztán Bauer Marciék, a Kucsera Gábor féle generáció, és most Szalay Tamásék. Jönnek, jönnek a fiatalok, és én még mindig itt vagyok.

Hogy csinálja?

Fogalmam sincs. Vagyis igazából nincs receptem rá. Talán van kitartásom, tehetségem, de ami a legfontosabb nagyon szeretem azt, amit csinálok. Imádom azt, ami, és aki lenni tudok a sport, a kajakozás által. Szeretem ezt az életformát, és nem igazán akarok lemondani róla. Most éppen egykori olimpiai bajnok társam, Storcz Botond szövetségi kapitányként adta át nekem az év legjobbjának járó kitüntetést. A csapathajó másik tagja, Horváth Gábor már szakosztály-igazgató, vagyis sikerült megtalálni a helyüket az életben. Örülök az ő pályájuknak, de nekem még mindig az adja a legtöbbet, hogy olimpiára készülhetek, hogy én még mindig törhetem magam azon, hogy a legjobb lehessek.

%REKLAM%

Ha visszanéz 15 évvel ezelőtti önmagára, mit lát? Mi volt akkoriban fontos és mi fontos ma a kajakozásban?

Tizenöt évvel ezelőtt úgy gondolkoztam, hogy legyek ott, és éljem túl az edzést valahogy. Ha fél gőzzel, akkor csak fél gőzzel… Ma már elképzelhetetlen a számomra, hogy ne legyek ott. Ez az életforma adja a legtöbbet, és nem tudom félvállról venni a kötelezettségeimet. Eggyé tudok válni azzal, amit csinálok, valódi örömet ad a kajakozás, és ennek köszönhetően szinte minden alkalommal képes vagyok a legtöbbet kihozni magamból. Ez kivételes érzés, kivételes állapot.

Önnek többször kellett a megújulással szembenéznie. Legutóbb a 2008-as olimpia után, amikor világbajnok társa, Kucsera Gábor az egyes mellé tette le a voksát. Mennyire volt nehéz új utat találni?

Nem könnyű egy nagy kudarc után talpra állni, de rájöttem arra, hogy csakis rajtam múlik a saját sikerem. Minden évben arra törekszem, hogy egyesben jól menjek, ez pedig kiváló belépőt adhat a páros- vagy a csapathajóba.

Az idén is Vereckei Ákossal közösen futnak neki az idénynek?

Ha mindketten olyan állapotban leszünk, mint tavaly, akkor természetesen. 2010-ben egyértelmű volt, hogy egymás alternatívái vagyunk, és bár minden év tiszta lapot, akár más lehetőségeket hoz ebben a sportágban, úgy gondolom, az idén is van értelme terveznünk egymással.

Kucsera Gábor személyisége után milyen volt egy jóval érettebb Vereckei Ákossal megkezdeni a jövő építését?

Ákossal több mint egy évtizede ismerjük egymást, 1999-ben már mentünk párost is, vagyis tudjuk, hogy mit várhatunk a másiktól. Két olimpiát nyertünk együtt négyesben, és bár ennek a legendás négyesnek a tagjai sosem voltak barátok, talán mondhatom azt is, tűz, víz, levegő és föld voltunk a személyiségünk szempontjából, ettől függetlenül atombiztosan megbíztunk egymásban. Tavaly Ákossal azonnal előjött ez az atombiztos érzés. Ez egy feltétel nélküli bizalom, egy rendkívül erős munkakapcsolat.

%REKLAM2%

Az elmúlt 15 esztendő alatt három olimpiát nyert már. A férfi mezőnyben talán az egyedüli háromszoros olimpiai bajnok lehet majd a szegedi MOL világbajnokságon. Megélte már a csúcsot?

Igazából majd nyolcvanon túl, a halálos ágyamon szeretnék számot vetni. Ki tudja még, hogy addig mennyi minden történik velem. Szerintem voltak csúcsközeli állapotaim, de ez is viszonylagos. 2000-ben, amikor két olimpiai aranyat szereztem, egy suhanc voltam, egy fiatal srác, aki megragadta a szerencséjét. Pekingben százszor jobban mentem, százszor jobb, tapasztaltabb versenyzőnek éreztem magam, mégis elbuktuk az érmet. Én remélem, hogy lesz még lehetőségem arra, hogy átéljek nagy győzelmeket.

És hogy pihen rá a nagy csatákra Kammerer Zoltán? Mi az, ami a kikapcsolódást, az elemek feltöltését jelenti?

Ma már ülök a fenekemen. Elnyúlok otthon a kanapén, kinyitok egy üveg bort, ha kedvem tartja, megbeszéljük az élet nagy dolgait a barátokkal. Ennél több nem is kell. Korábban mindig irigyeltem azokat az öregeket, akik korán kelnek, akiknek van rendszer és tartás az életükben, akik tudják, hogy hova tartanak. Ma már valahogy én is így érzek. Időben fekszem, korán kelek, és tartalmasnak érzek mindent, ami körbevesz. Azt hiszem, az ilyen emberekre mondják, hogy megtalálták a boldogságukat…

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók