Kajakoznak a város közepén

Két évvel ezelőtt paskolták először a Csónakázó-tó vízét azok a lapátok, melyeket a Vitál Sportegyesület kajakjaiban ülők markoltak. Akkor alig tízen eveztek a város szívében, most már több mint húsz gyerek hasítja a vizet kétnaponta.

A lángoló nap panelházak ablakairól visszaverődő sugarai vakítón csillannak a Csónakázó-tó sima víztükrén. Mígnem a szerda délutáni csendet a csónakházhoz érő gyerekek nyüzsgése töri meg. A vadkacsák sietve rebbennek a fűzfák alá, mikor vízre csobbannak a kajakok.

„15 kör a mai program! 12 kilométer, az egyeneseket húzzátok meg!” – adta ki az utasítást az edző, Fidel László. Az ötszörös világbajnok, olimpiai ezüstérmes kajakos heti háromszor vezényel kétórás tréninget a Vitál Club Sportegyesület fiataljainak, akik szorgosan lapá­tolnak a 800 méteres pályán.

 – Van egy-két gyerek, aki komolyabban gondolja, mint a többiek. Járkálunk versenyekre is. Nem az a fontos, hogy olimpiai bajnokokat neveljünk. Legyen rendszer az életükben, érezzenek alázatot. Próbálom a hobbikajakosokból is kisajtolni azt, hogy legyen értelme vízre menni. Próbálom őket mindenre megtanítani, még ha kicsi is a tavunk. – meséli Fidel László, aki 8 és 13 év közötti gyerekekkel dolgozik Fehérvár szívében.

A hajópark egyre bővül, ráadásul saját tervezésű és építésű kajakkal is vízre szállnak.

– A PC-2-es hajóforma ötvenéves, Vaskuti István olimpiai bajnokkal kitaláltuk, hogy a gyerekeknek nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy benne maradjanak a hajóban. Egy régi hajó víz alatti felületét átalakítottuk, a hajó futását lassító vonalakat kisimítottuk, felül pedig szögletes íveket kapott, a keresztmerevítőt pedig megemeltük, így a nagyobbacska versenyzők is be tudnak térdelni – mutatta az újítást Szipola Antal, az egyesület elnöke.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség is rendelt a típusból, melyeket a szegedi világbajnokságon adtak át a kiválasztott utánpótlás­nevelő-műhelyeknek, mint például a Vitálnak.

Országos bajnokságon, vidékbajnokságon is jártak már a klub kajakosai. Egy ob-n szerzett 11. és 25. hellyel is büszkélkedhetnek.

– Nem vagyunk teljesítménykényszer alatt – mondja Fidel László. – Sok teendőnk van, miközben a gyerekek bontogatják szárnyaikat. Ennyi idős korban máshol akár tíz edzést tudnak le egy héten, mi hármat. A legfontosabb, hogy sokat evezzünk.

Forrás

Fotók: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók