Mégse

Kajakkal az egyetemre is – Hetvenöt éves dr. Csizmadia István

Nem könnyű az élsportot és a tanulást összeegyeztetni, de sokaknak sikerül. Ám olyanok már kevesebben vannak, akik az olimpia évében sem halasztanak szemesztert, így csinálják végig a felkészülést. A kettős életpályamodell szobra is lehetne akár dr. Csizmadia István olimpiai bronzérmes kajakosunk. Hetvenötödik szülinapja alkalmából köszöntjük.

Hír

Csizmadia István 1944. december 16-án született Budapesten. Ahogy sokan, ő sem elsőre kötött ki későbbi versenysportjánál, általános iskolásként teniszezett. Nyolcadikos volt, mikor osztályából többen a Fradi kajakosainak edzéseit kezdték el látogatni, velük tartott, ott maradt. Nevelőedzője Székffy Géza lett, de akkoriban ott edzősködött a későbbi szövetségi kapitány, Granek István is. Az 1959-es ifjúsági válogatóra még nem nevezték, mondván túl vékony, de egy évvel később már ott lehetett a tatai edzőtáborban. Pályafutása alatt összesen hét magyar bajnoki címet szerzett.

A felnőtt válogatottba 1965-ben került be, és a snagovi Eb-n K-4 500 méteren már egy negyedik helynek örülhetett. Egy évvel később, a berlini világbajnokságon egyéniben 500 méteren hatodik. A mexikói olimpián 1968-ban tagja volt a 1000 méteren bronzérmet nyert négyesnek, és bár lehettek volna elsők is, már akkoriban sem bánta egy cseppet sem, hogy nem lett fényesebb az érem. Így vallott erről egy interjúban: „Bennem egyébként semmi különösebb nagy csalódás nem maradt, sőt! Már azt is óriási dolognak tartottam, hogy egyáltalán ott lehettem Mexikó fővárosában, ugyanis sokakkal szemben én nem halasztottam évet az egyetemen.

A téli hónapokat leszámítva kajakkal jártam a Lidótól az egyetemre, este pedig vissza.”

Az olimpia után egy Eb- és egy vb-bronzzal is gyarapította éremkollekcióját 4×500 méteres kajakváltóban. Pályafutásának zárása is emlékezetesre sikerült, hiszen egy 1971-ben elszenvedett izomszakadás után tornázta vissza magát az élmezőnybe, a ’73-as Tamperében megrendezett világbajnokságon a fentebb említett stafétában a dobogó második fokára állhatott fel társaival.

A sport mellett mindig is fontos volt számára a tanulás. Középiskolai tanulmányait a komoly követelményeket támasztó Eötvös József Gimnáziumban végezte, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult tovább, ahol előbb gépész-, majd mint gazdasági mérnök végzett. Doktorátusát 1977-ben szerezte meg. 1975-ben került a Fővárosi Garázsipari Vállalathoz, mint üzemvezető, majd főmérnökké léptették elő. Tíz évvel később az Újpesti Autójavító Vállalat igazgatója lett, a ’80-as évek végétől a magánszektorban dolgozott, mint adótanácsadó.

Egy 2010-es interjúban azt mondta: „A sport nekem sokat és sokféleképpen adott: állóképességet, szorgalmat, önfegyelmet és önismeretet egyaránt. A sport révén megtanultam, hogy bárkit le lehet győzni, de feladni egy versenyt, azt soha nem szabad.”

forrás/fotó: mob.hu

Az ICF minden eshetőségre felkészül az olimpia kapcsán

Vészhelyzeti forgatókönyvet készít a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) arra az esetre, ha az idei olimpiai és paralimpiai játékokat elhalasztják - áll a szervezet mai közleményében.

Hír

Az ICF követi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tanácsait és útmutatásait, amely a 2020-as tokiói olimpia szervezőivel folyamatos megbeszéléseket folytat az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezéséről.

Az ICF legfontosabbnak a sportolók és más csapattagok egészségét tartja, ezt figyelembe véve fog javaslatokat tenni a szakágak nemzetközi versenyei-, valamint a felzárkóztató táborok megrendezésével kapcsolatban.

“Példátlan nehézségekkel néz most szembe az egész világ,

amelynek a kajak-kenu sport csak egy kis része” – mondta Jose Perurena, az ICF elnöke.

„Az olimpia elhalasztását természetesen egyikünk sem akarja. De felelőtlenség lenne a részünkről, a sportág nemzetközi irányító szervezetétől, ha nem készülnénk fel vészhelyzeti tervekkel az összes lehetséges forgatókönyv kezelésére.”

„Biztosítani szeretnénk minden sportolónkat, edzőnket, tisztviselőnket, a szervezőket és a velük együttműködő önkénteseket, hogy a sportág érdekeit is szem előtt tartva, ezek a vészhelyzeti tervek elsősorban az ő érdekeiket veszik figyelembe. Széles körű egyeztetéseket tartunk, és mindenkit tájékoztatni fogunk, amint új információkkal rendelkezünk.”

„Az ICF állandó kapcsolatban áll a NOB-al, és az általuk meghozott döntésekhez alkalmazkodik, valamint tájékoztatjuk őket a sportolóinkkal kapcsolatos helyzetről, beleértve a versenyek elmaradását, az edzéslehetőségeket korlátozó tényezőket, valamint az olimpiai kvalifikációs rendszerünket érintő körülményeket.” 

Az ICF múlt héten szerdán jelentette be, hogy május végéig számos versenyt töröl, illetve elhalaszt, és folyamatosan figyeli a koronavírus terjedésének globális helyzetét.

Azon dolgoznak, hogy a még ki nem osztott olimpiai kvóták sorsáról a lehető legigazságosabb kvalifikációs program döntsön – zárul az ICF hírlevele.

forrás: canoeicf.com

Az ICF támogatja a tokiói olimpia és paralimpia elhalasztását

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) üdvözli a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a tokiói olimpia szervezői és a japán kormány által meghozott döntést, hogy elhalasztják az idei olimpiai és paralimpiai játékokat - áll az ICF keddi hírlevelében.

Hír

Az ICF szerint az érintettek nehéz döntést hoztak, de ez a helyes út és a legjobb irány a sportolók számára.

„Gratulálunk a NOB-nak, a japán kormánynak és a 2020-as tokiói olimpia szervezőinek a bátor, és rendkívüli jelentőségű döntéshez” – mondta az ICF elnöke, Jose Perurena.

„Helyesen tették az érintettek, hogy a végsőkig kitartottak az olimpia és paralimpia idei megrendezése mellett. Hatalmas feladat egy olyan esemény elhalasztása, mint az ötkarikás játékok, ilyen döntést csak elkerülhetetlen esetben szabad hozni. A koronavírus világszintű elterjedése azonban éppen ilyen. A döntéshozók egyértelműen az olimpiai család, valamint a nemzetközi közösség egészségét és biztonságát helyezték előtérbe.”

“Az ICF kész együttműködni a NOB-al abban, hogy a halasztás minél zökkenőmentesebb legyen. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy

a tokiói olimpia hihetetlenül sikeres lesz,

függetlenül attól, hogy mikor rendezik meg.”

Jose Perurena arról is beszélt, hogy a koronavírus már eddig is sok bizonytalanságot okozott az idei kajak-kenu szezonban, és ez elsősorban azoknak a versenyzőknek jelentett problémát, akik még olimpiai kvótáért küzdenek. Azt is elmondta, hogy sportolóiknak a világ számos pontján az elmúlt hetekben nem volt lehetőségük a vízreszállásra. 

A közlemény hozzátette, hogy az ICF hamarosan életbe lépteti azt a vészforgatókönyvet, amelyet az olimpia és a paralimpiai játékok elhalasztása esetére készített, de előbb megvárja a NOB hivatalos állásfoglalását az olimpia új időpontjával kapcsolatban. 

Az ICF elnöke ugyanakkor türelmet kért a kajak-kenus családtól, mivel a vírus folyamatos terjedése továbbra is problémát okozhat az események szervezőinek, valamint a sportolóknak.