Kiszakadt üléssel nyert versenyt Boros Adrián Dél-Afrikában

Boros Adrián és társa, a dél-afrikai Carl Folscher megnyerte a Hella Hella to Josephines bridge elnevezésű maratoni kajakversenyt Dél-Afrikában.

A 36 kilométeres viadal az előversenye az Umkomaas Canoe maratonnak, és rendkívül erős sodrású folyókon rendezik meg. Rengeteg a szikla és sok víz is zúdul le a folyón, ezért másfajta mellényt és bukósisakot is kell viselni.

„Semmi időt nem töltöttünk ezen a folyón, nem gyakoroltunk itt, ezért jobbnak láttuk, ha elkezdünk követni valakit, és az elején megnézzük, hogy merre kell majd mennünk az Umkomass maratonon, amelyet ugyanezen a folyón rendeznek” – kezdte Boros Adrián a beszámolót.

A magyar kajakos szerint nagyon hasznos volt, hogy mások mögött mentek, bár így is rendkívül nehéz dolguk volt a sok szikla, a hullámok és a nagy kanyarok miatt. A víz nagy nyomása egyszer meg is forgatta őket, de körülbelül 10 másodpercet veszítettek csak, és tudták tartani a lépést a négyes élbollyal.

Később már csak két hajó maradt az élen, amikor Borosék elhibáztak egy kisebb zúgót, és rámentem egy sziklára. „Kiszakadt az ülésem a helyéről, úgyhogy mondtam Carlnak, hogy ne hagyjuk a végére a döntést, mert az ülésen csak egyre hátrébb csúszik, szóval két kilométerrel a vége előtt 200 métert adtunk az ellenfélnek, amivel be is biztosítottuk a győzelmünket. Nagyon örülök, de a következő versenyen szeretnénk még jobban menni, akkor már az új hajóval, amely remélhetőleg egy kicsit gyorsabb lesz” – mondta a magyar kajakos.

A célban a kiszakadt üléssel:

Boros Adrián idei utolsó dél-afrikai versenye az Umkomaas maraton lesz, amit március 17-én ás 18-án rendeznek.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók