Mégse

Jól vagyok, sőt, Prímán…

Kilenc világbajnoki győzelem, három olimpiai érem, egy regénybe illő életpálya, szerető család és jó néhány barát. Wichmann Tamás nem először készít mérleget, de az egyre inkább pozitív. A hetvenes évek legendás kenusa hetvenéves.

Hír

– Kétféle ember van: az egyik hosszasan készül egy ilyen kerek évfordulóra, számvetést csinál, a másik inkább nem is akar gondolni az idő múlására. Ön melyik típusba tartozik?

– Én már évek óta minden egyes születésnapomon csinálok ilyen számadást, de hát ez most egy komolyabb. Szép nagy kerek számról van szó.

– Milyen lett a mostani számvetés eredménye?

– Teljesen pozitív. Főképpen, ha azt nézem, hogy honnan indultam, honnan kezdtem mindazt, amit megcsináltam. Amikor kezembe vettem a kenulapátot, csak a magam örömére tettem, aztán valamilyen oknál fogva utolértem a többieket vagy le is hagytam, aztán idővel az lett az eredménye, hogy olyan versenyeken is indulhattam, amiken a világ legjobbjai mérettetnek meg: világbajnokságokon, olimpiákon. Ott pedig hál’ Istennek, sikereket tudtam elérni. Egy dolog nem jött össze abból, amit megígértem, de összességében mégis azt mondhatom, hogy ez az élet többé-kevésbé jól sikerült.

– Korábban többször is beszélgettünk már sorsról, sorsszerűségről, szerencséről.  Van olyan gondolat ezek tükrében, amit mára átértékelt?

– Talán nem is átértékelés ez, hanem magának az időnek a hatalma a kialakult kép felett. Úgy gondolom, hogy egy ember sorsát összességében illik megítélni. Ahogy a mai életemet megélem, abban a korábbi történetek is ugyanúgy ott vannak.  Komoly, nagy regény ez. Van olyan része, amire az ember nagyon szívesen emlékezik és van, ami olykor fájdalmasan előtör vagy legalábbis, az ember érzi a jelenlétét.  Olyan ez, mint egy szálka, amit szeretnénk eltávolítani, de sajnos nem lehet. Mint egy betegség, ami kapcsán gyakran eltűnődünk azon, hogy miért nem lehetett megelőzni? Miért nem lehetett elszökni előle?

– Ha már a „ nagy regény” hasonlatot említette: gondolt már rá, hogy megírja a saját történetét?

– Én magam nem. Látó János csinált régebben egy interjúkötetet „…Akkor hát lapát!” címmel, amiben volt némi kritika is az akkori sportvezetéssel szemben, amiatt, ami nekem akkor kicsit rosszul esett. Sőt, tulajdonképpen ma is sajnálom, hogy én nem kaptam lehetőséget, mint a mostani élsportolók  jelentős  része, akik a versenyzői pályafutás után is hellyel-közzel ottmaradhatnak a sportágban. Nekem ez csak hobbiszinten sikerült, de így is lelkes hozzáállással csináltam és csinálom ma is, bár koromnál fogva most már jóval szerényebben. Tény, hogy annak idején volt olyan meggyőződés velem szemben,  hogy kicsit megbízhatatlan vagyok. Nem tudom, miért gondolták így, mikor a munkahelyeimen való helytállásom mindig ékes bizonyítékkal szolgált egyfajta stabilitásra és elhivatottságra. De hát valamiért azt akasztották a nyakamba, hogy én olyan „hebehurgya” vagyok.

– Lehetséges, hogy ez a megítélés tulajdonképpen abból fakadt, hogy egy jó értelemben vett bohém művészlélekről volt szó, aki nehezen volt belepasszítható egy merevebb rendszerbe?

– Igen, ebben biztos van valami: a kockák egymás mellé építkeznek és ha valami gömbölyű, az nem is fog illeni igazán oda. Kocka a kockával szívesebben és könnyebben kötődik.

– Visszatérve az „életregényéhez”, melyik a kedvenc fejezete?

– Az a furcsa, hogy én mindegyikben megtaláltam az örömömet. De talán azok a legérdekesebbek, amikor a meghatározó váltások történtek. Amikor 18 évesen nemzetközi szintű versenyző lett belőlem, akkor megvolt annak is a lehetősége, hogy a privát munkámban induljak a karrier felé. Épp egy sikeres szakmai verseny után kaptam segédlevelet és nagyon jó állást. Onnan léptem át az élsportba, ami 84-ig tartott. Akkor sajnos értékét vesztette az a munka, amit beleinvesztáltunk és elérkezett az idő az újabb váltásra. Ez pedig arra késztetett, hogy onnantól egy másik területen,  a vendéglátásban találjam meg a kiteljesedést – és ez nekem sikerült is. Mindemellett, mint említettem is, továbbra is megmaradtam az én imádott sportágam mellett.

– Tudna bármiféle párhuzamot vonni a két tevékenység között?

– Hogyne, például az állóképesség ugyanolyan fontos. A vendéglátásban ugyanúgy nap mint nap meg kell felelni, mint egy edzésen. Persze nem csak arról szól egy vendéglős munkája, hogy beszerzi, elkészíti és feltálalja az ételeket, hanem kijön az vendégek közé és beszélget. Épp ez az egyik sajátossága az én szerény kis műintézményemnek, hogy itt nincs gépzene, nincs tévé vagy újság,  csak élő emberi beszéd. Szerintem ez egy nagyon jó dolog . Épp most volt nálam Jónyer Pista, akivel jót beszélgettünk és azt tapasztalom, hogy a fiatalok is szívesen jönnek és társalognak.

– Milyennek látja a most versenyző generációt?

– A céljaikhoz aló hozzáállásukban sokkal racionálisabbak, mint mi voltunk annak idején. Ha van egy elképzelésük, azt próbálják megvalósítani, de ha nem jön össze, nem görcsölnek, eldobják. Mi jóval álmodozóbbak voltunk. De az is lehet, hogy manapság türelmetlenebbek és kevésbé kitartóak a sportolók, talán éppen azért, mert egy  csomó dolgot készen kapnak. Ha egy cél elérésére nem látnak racionálisan esélyt, könnyebben feladják és elmennek inkább széklábat faragni. Aztán ha ezt kicsit tovább boncolgatjuk, el is értünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi is maga a boldogság. Korábban mindig azt mondtam, hogy ez egy pillanatnyi állapot, ugyanakkor azért valahol annak is a függvénye, hogy az ember mit ért el az álmaiból.

– A tavalyi esztendő végén Príma díjban részesült. Hogyan élte meg ezt az elismerést?

– Nagyon meglepett és hihetetlen boldogságot okozott. Teljes szívemmel készültem, vártam, vajon hogyan fogok megfelelni ennek a jelölésnek. Hála Istennek komoly arányban kaptam szavazatokat , ami tényleg nagyon jól esett  és az is, hogy egyáltalán gondoltak rám..

– Természetesen, nem ez az első  hivatalos elismerés az életében. Hogy mást ne említsünk, a Halhatatlanok Klubjának is oszlopos tagja…

– Igen, hatalmas megtiszteltetés bekerülni ebbe a csapatba, ahol most elnökségi tag vagyok. Fantasztikus jó érzés olyan emberek közt lenni, mint Török Feri, Kárpáti Gyuri bácsi és a többiek. Csodálatos emberek és ha együtt lehetünk, az nekem mindig fénypontot jelent. De büszkeséggel tölt el  az is, hogy még mindig az MTK kötelékébe tartozom: 61 óta a kék-fehér család tagja vagyok – akárhogy nézzük, az nem kis idő.

– Hogyan ünnepli  az idei születésnapot?

– Szolid családi körben, gyerekekkel, unokákkal,  egy kedves barátom éttermében. Én ugyan készültem, hogy megcsinálom, de a család nem engedte. Azt mondták, te most ne dolgozzál, mi  mindent elrendezünk.

– Szóval ezúttal nem főzhet…

– Isten ments! Ott kell ülnöm az asztalfőn, én leszek az ünnepelt és úgy is fogok viselkedni. Legfeljebb az ujjammal vezénylek majd egy kicsit, hogy „ide egy kis levest a tányéromba” meg „ide egy kis vörösbort a poharamba”, de semmi többet. Talán még a szalvétát is a nyakamba kötik.

– Mit kér ebből az alkalomból Szent Jupáttól?

– Egészséget. Semmi mást. Maradhassak még ilyen jó karban néhány évig. Láthassam az unokáimat felcseperedni. Legyen egészségük, tehetségük, szerencséjük. Most már nem én vagyok a fontos, hanem az „utánpótlás”.

– Az ünnepi összejöveteleken, évfordulókon mindig dalra fakad. Melyik lenne az a dal, amit ezúttal legszívesebben elénekelne?

– Van egy saját nótám, ez mindent elmond. Így szól:

„Elmentek már a vendégek, elhallgattak a zenészek,

csak a füst száll még a terem közepén.

Itt ülök most már egymagam, számolom közben azt, ami van.

A terítőt is le kell cserélni már…

Negyven ember- ivott, s beszélgetett a múltról ,

elfogyott sok pohár bor, hozzá egy adag humor.

Elmentek már a vendégek, üresek lettek a székek,

itt ülök most már csendesen egymagam.

Az asztalon egy gyertya ég, nem vakít el a fény;

a negyven ember múltja érdekel, a negyven ember emléke,

a boldog percek fényébe’

de szép is volt ez a délután….

Átugrani a magasra tett lécet

Az év ifjúsági női kajakosa Rendessy Eszter, férfi kajakosa pedig Kós Benedek lett 2018-ban. Tavaly ilyenkor egyikőjük sem számított arra, hogy ilyen kiváló szezont futnak majd. Rövid évértekelőre és előretekintésre kértük a két tizenéves tehetséget.

évzárás
Hír

Rendess Eszter ifjúsági olimpiai bajnok lett egyéniben, valamint serdülő létére ifjúsági világbajnoki címet is szerzett K1-500 méteren. A világbajnokságon való indulás jogát úgy érte el, hogy a tavalyi egyéni világbajnokot kellett legyőznie a hazai válogató versenyen.

Kós Benedekkel már kétszeres egyéni ifjúsági világbajnokként beszélgettünk, hiszen K1-500 és 1000 méteren, a klasszikus versenyszámokban lett győztes az ifi vb-n – ezt utoljára Kammerer Zoltán tudta megcsinálni.

Hogy telt a karácsony?
Rendessy Eszter: Kevés edzéssel. Utoljára 24-én edzettünk, a két ünnep között pedig nem volt vezetett edzésünk. Mozogni persze kellett, de egyénileg futottunk. Legközelebb január 2-án találkozunk.

Kós Benedek: Mi is 24-én edzettünk utoljára, reggel kondiztunk egyet, de a két ünnep között mi már edzettünk. Sőt, még 31-én reggel is lesz egy kondink, de az elsejét megkaptuk pihenőnapnak. Másodikán aztán ismét belecsapunk a munkába.

Kós Benedek karácsonykor két napot pihenhetett

Milyen érzés volt, amikor a szövetség gálavacsoráján bejelentették, hogy az év ifjúsági versenyzője lettél?
RE: Nem hittem el, álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan versenyzők mellett állhatok majd, mint akik nyerték a különböző kategóriákat. Az ifjúsági olimpiai bajnoki címem ellenére sem számítottam rá.

KB: Én sem számítottam rá, hogy nyerni fogok, de titkon azért reménykedtem benne. Külön örültem annak, hogy edzőm, Nyerges Attila lett a legjobb ifjúsági edző. Ott van a díj a többi kupám között, pont középen.

Rendessy Eszter (balról a második) nem gondolta, hogy ilyen illusztris társasásba kerül

Ha tavaly ilyenkor felajánlották volna, hogy olyan idényed lesz, mint amilyen végül lett 2018-ban, akkor előre aláírtad volna?
RE: Hát, ha valaki nekem tavaly ilyenkor ezt mondja,

biztos, hogy körbenevetem,

és közlöm vele, hogy az lehetetlen. Hogy minek köszönhető mégis ez a jó év? Nem tudok nagy titkot elárulni, a megfelelő szakemberek és a rengeteg edzés lehet a válasz.

KB: Örültem volna, ha valaki ezt előre megmondja, de nem hittem volna el neki. Szerencsére a világbajnokság hétvégéjén minden összejött. A felkészülésem is nagyon jól sikerült, annak is köszönhető, hogy kicsit változtattunk rajta. Én észre se nagyon vettem, edzőm, Attila mondta, hogy úszásban, futásban és kondiban apróságokat változtatott, többet is spinningeltünk.

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat 2018-ban?
RE: Amikor kijutottam a világbajnokságra.

KB: Amikor 1000 méteren világbajnok lettem, ugyanis akkor nyertem először vébét. Az 500 méteren aratott győzelemre pedig azért emlékszem vissza szívesen, mert vert helyzetből tudtam felállni, nagyot küzdve nyerni.

Kós Benedek két aranyérme az ifi vébén:

Mik a céljaid 2019-re? Át lehet ugrani azt a lécet, amit az idén ilyen magasra tettél?
RE: Biztos, hogy át lehet, de azt még nem tudom, hogyan. Ehhez azonban mindenben fejlődnöm kell, és az eddigieknél is keményebben kell edzenem.

KB: Az biztos, hogy az idén is változtatunk egy kicsit a felkészülésen, de még nem beszéltük meg Attilával, hogy milyen célokkal vágunk neki az évnek. Mindenesetre nagyon várom már a szezont, kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lesz az U23-as korosztállyal versenyezni. Elsősorban fizikailag kell sokat fejlődnöm, de mentálisan is. Hiába, hogy idősebbek és erősebbek az ellenfeleim, de el kell hinnem, hogy oda lehet érni ebben a korosztályban is a legjobbak közé.

Rendessy Eszteré a Kolonics-díj – támogatást kapnak a fiatalok

Rendessy Eszter kapta a Kolonics György-díjat, amelyet minden évben a legjobb utánpótláskorú versenyzőnek ítélnek oda a Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében. Az ifjúsági olimpiai bajnoki címet nyert kajakos a díjat a Kolonics György Alapítvány évértékelő rendezvényén vehette át, amelyen megnevezték a Jövő Reménységei ösztöndíj nyerteseit, díjazták az alapítvány első elnökét, Angyal Zoltánt, és szó esett az alapítvány sikeres 2018-as évéről is.

Hír

A tavaly Buenos Airesben ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett Rendessy Eszter (felső képünkön) az év ifjúsági női kajakosa díj után az év utánpótlás versenyzője címet is bezsebelte. A 16 éves versenyző Schmidt Gábortól, az MKKSZ elnökétől vehette át a Kolonics-díjat, amellyel egy egymillió forintos támogatás is jár a szövetség részéről. Az összeget sporteszközre, táplálékkiegészítőre vagy akár edzőtáborozásra is fordíthatja Rendessy Eszter.

Schmidt Gábor beszédében elmondta, hogy Kolonics György személyisége, a szerénysége, az alázata, az, hogy nemes küzdelemben, a célnak mindent alárendelve versenyzett, tökéletes lenyomata a kajak-kenu sportág alapértékeinek.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke

A Kolonics György Alapítvány kuratóriuma döntött “A Jövő Reménységei” elnevezésű programja keretében támogatott versenyzők névsoráról is. A pályázati felhívásra 26 sportoló nyújtotta be jelentkezését. A kuratórium a döntés során – az eredményességen túlmenően – a tanulmányi eredményeket, illetve a szociális helyzetet is figyelembe vette. Ezen szempontok figyelembe vételével a következők fiatal tehetségek kerültek kiválasztásra a nyolc szakágban:

Női kajak:
Kőhalmi Emese (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület)
Máró Anna (Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület)

Női kenu:
Csorba Zsófia (NKM Szeged Vízisport Egyesület)
Gönczöl Laura (PACS-PACS SE)

Férfi kajak:
Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport Egyesület)
Nagy Raul (Tolnai Kajak-Kenu Egyesület)

Férfi kenu
Besenyei Ádám (Merkapt Mekler ITSE)
Csanki Márk (NKM Szeged Vízisport Egyesület)

A jövő reménységei

Az ösztöndíj célja, hogy az alapítvány olyan fiatalokat támogasson, akiknek a programban való részvétel valódi segítséget és ösztönzést jelent a továbblépéshez, a további sporteredmények eléréséhez, így a kiválasztás egyik fő szempontja a szociális háttér. A teljes ösztöndíjkeret 1 920 000 Ft, amelynek forrása magán- és céges adományokból tevődik össze. A támogatás hat hónapon keresztül havi 40 000 forintot jelent a nyerteseknek, amelyet a sporthoz kapcsolódó költségeik fedezésére használhatnak fel. Az ösztöndíj folyósítása februárban kezdődik. A díjakat Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.

A rendezvényen odaítélték a Kolonics György Alapítványért díjat is, ezt Angyal Zoltánt kapta meg, aki hét évig volt a kuratórium elnöke. A díjat Baráth Etele és Molnár Zoltán adta át, előbbi a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, utóbbi a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára volt, amikor létrejött a Kolonics György Alapítvány. Baráth Etele beszédében kitért arra, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportegészségügyi központja azért is jött létre, hogy megelőzze az olyan tragédiákat, amely Kolonics Györggyel is történt, továbbá a sportolókat arra ösztönözze, hogy ugyanúgy tiszta eszközökkel versenyezzenek, ahogy Koló tette.

Baráth Etele, Angyal Zoltán és Molnár Zoltán

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke az eseményen elmondta, hogy kiváló évet zárt az alapítvány. „Azokat a programokat, amelyeket korábban elkezdtünk, 2018-ban is megcsináltunk.

Az év ráadásul különös volt, hiszen tavaly volt tíz éve, hogy meghalt Koló.

A minden évben megrendezett fáklyás emlékevezés ezért most még hangsúlyosabb és meghatóbb volt, ahova rengetegen jöttek el. Emellett lezajlottak az Erzsébet táborok, több tízezer embert sárkányhajóztattunk meg 11 héten keresztül, az éjszakai sárkányhajós evezésről és a több mint 4000 indulóval megrendezett Kolonics György Emlékfutásról nem is beszélve.”

A korábbi 17-szeres maraton kenu világbajnok kiemelte a Karrierkövető programot, amely két lábon áll. „Az egyik lába, hogy olyan fiatalokat mentorálunk, akik a sportágban képzelik el a jövőjüket – akár edzőként akár sportvezetőként. Jelenleg nyolc gyerek tagja ennek a programnak, ők tavaly például a szegedi Világkupán betekintést nyerhettek a szervezők munkájába, de beülhettek a világbajnokságra készülő versenyzők edzésein is a motorcsónakba az edzők mellé.”

Csabai Edvin, az alapítvány elnöke

A program másik lába három részből áll: a kettős karrierkövetésről, az alkolhol- és drogfogyasztásról, valamint a motiváció és küzdőszellem fontosságáról. „Ezeket a rendkívül izgalmas, inspirációs beszélgetéseket Csáky László, Hadfi Dániel és Dávid Ferenc szokta levezényelni. Nagyon fontosnak találjuk, hogy ezek a tizenéves gyerekek

össze tudják egyeztetni a sportot a tanulással,

vagy a csoportnyomás ellenére nemet tudjanak mondani a drogra és az alkoholra. Igyekszünk 2019-ben is a meglévő programjainkon tovább finomítani, és még sikeresebben végigvinni őket” – zárta Csabai Edvin.