Janics Natasa 200-on megrázta magát

A délelőtti gyengébb 500-as szereplés után a délutáni 200 méteres döntőkben duplázott Janics Natasa. Nyert egyesben és Kovács Katalinnal párban.

Vajon ki tudja-e pihenni magát bő másfél óra alatt Janics Natasa és Kovács Katalin, vagy a rövidebb olimpiai távon is lesznek problémáik? – ez volt a 200 méteres döntők előtt a szegedi válogatóverseny legizgalmasabb kérdése.

Janics Natasa csattanós választ adott, egyesben és Kovács Katalinnal párosban is megnyerte a sprintszámot! A háromszoros olimpiai bajnok kajakos mellé Paksy Tímea, illetve Hegyi Zomilla állhatott fel a dobogóra egyesben, míg párosban Paksy Tímea és Medveczky Erika, valamint Vad Ninetta és Hegyi Zomilla ért be az olimpiai bajnok páros mögött.

Borzasztó volt a délelőtt, nagyon elfáradtam az 500 egyes döntőjében, és ez hatással volt az egész napomra. A 200-as döntő utolsó méterein is merevnek, fáradtnak érzetem magam, pedig ennél sokkal lazábban szoktam beérni a célba. Nagy tragédia nincs, a sprintszámok aranyérmei szerencsére megvannak, szerintem ennek így kellett ma történnie – értékelte a napot Janics Natasa. Kovács Katalin annyit tett hozzá, hogy örül a páros győzelmének, de „ettől még nem szabad elfelejteni az előzményeket, vagyis a délelőtti vereségeket”.

%REKLAM%

Szintén duplázott a kenusoknál Kovács Gergely. A BSE-ESMA AON Credit versenyzője életében először indulhat egyesben felnőtt világversenyen, miután Horváth Gábor és Nagy Péter előtt megnyerte a válogatót. Kovács Gergely Végh Attila párjaként C-2-ben is győzni tudott, méghozzá meggyőző fölénnyel (2. Horváth Gergely, Németh Szabolcs; 3. Hajdu Gergő, Balázs Péter).

Nagyon szép nap volt, minden összejött, a szezon további részében is hasonló versenyeket kívánok magunknak. Bebizonyosodott, hogy 30 év felett is van gyorsaság – összegezte a napot mosolyogva Kovács Gergely.

Női kenuban Marschalkó Alexandra nyert.

A K-1 férfi döntő céljában Molnár Péter egy óriási üvöltéssel jelezte, hogy néhány centiméterrel legyőzte vetélytársait, Gyertyános Gergely illetve Dudás Miklós futott be mögötte a második és harmadik helyen.

Kiszabadult a feszültség belőlem! A MOL világkupával ellentétben most a döntőben is kijött a lépés, úgy sikerült, ahogy a rajt előtt elképzeltem. Elég nagy feszültség volt bennem, de sikerült megoldanom a feladatot – nyilatkozta Molnár Péter.

 

Molnárnak viszont nem sikerült a duplázás, úgy, ahogy Janics Natasának illetve Kovács Gergelynek, bár nem sok hiányzott hozzá…

A K-2 200-at Dombi Rudolf és Beé István nyerte a Boros, Sík, illetve a Molnár, Kadler párosok előtt. A MOL világkupán borult Dombi és Beé, most viszont fölényesen győztek.

Sima volt! Az elején volt sűrű a mezőny, de már a táv felétől éreztük, hogy jól megy nagyon a hajó, és meglesz a győzelem. A májusi borulással nem foglalkoztunk, csak arra koncentráltunk, hogy a lehető leggyorsabban a célba érjünk, örülök, hogy sikerült – mondta Beé István.

A válogatóverseny az 5000 méteres futamokkal zárult, férfi kajakban Kammerer Zoltán, kenuban Fürdök Gábor, míg a nőknél nagyszerű versenyzéssel Csipes Tamara győzött.

 

%REKLAM2%

Storcz Botond felnőtt kapitány értékelése:

Nagyon érdekes nap volt a mai, szuper versenyeket láthattunk, ugyanúgy egyébként, ahogy szombaton is. Férfi kajakban szépen ment Molnár Péter, izgalmas csatát nyert Gyertyános Gergely ellen, de ki kell emelni a mindössze 19 éves Dudás Miklós harmadik helyét is. Párosban, a MOL világkupán felborult Dombi Rudolf és Beé István, akkor nem tudták megmutatni mit tudnak a nemzetközi mezőnyben, kíváncsi vagyok, milyen eredményt érnek el majd az Európa-bajnokságon.

A nőknél papírforma eredmény született, egyesben Natasa néhány centivel verte Paksy Tímeát, a párosban biztosabban nyertek. Annak örülök, hogy a gyengébb 500 méter után 200-on megmutatták magukat.

Kovács Gergely megérdemli a dicséretet. Jól ment egyesben és Végh Attilával párosban is. A rangsorolón és a világkupán még úgy láttam, hogy Gergő bekötött a táv végén, most jobb pályát ment.

A válogatási elveknek megfelelően kedden lesz csapathirdetés, előtte természetesen egyeztetünk minden érintett edzővel.

A válogató teljes jegyzőkönyve

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók