Jámbor Attila: a sikerhez sokrétűnek kell lenni

A Tolna Megyei Önkormányzat a megye napján számos kitüntetést osztott ki. Sipos Márton-díjat kapott korábbi maratoni világbajnokunk, a Szekszárdi Kajak-Kenu SE megalapítója, Jámbor Attila is. „Jámbi” nemzetközi szinten is eredményes sportkarrierje és kiváló sportszakmai, valamint vezetői munkájának köszönhetően vehetett át elismerést.

Életpálya
Hír

Sok szép érmet nyert meg pályafutása során, most nem csak sportolóként, hanem vezetőként vehetett át elismerést. Mit jelent önnek a Sipos Márton-díj?

Sok mindent, ahogyan a kajak-kenu sport is rengeteget jelent számomra. Ettől a sporttól kaptam az életem alapjait: élményeket, családot, hiszen a feleségem is kajakozott, és egzisztenciát is – mondta Jámbor Attila.

És jövőt, hiszen Szekszárdon az ön nevéhez köthető a kajak-kenu sport.

Hét esztendővel ezelőtt döntöttem úgy, hogy egyesületet alapítok Szekszárdon, és hét év leforgása alatt sikerült egy nagy álmot megvalósítani. A semmiből indultunk útnak, tíz-tizenöt gyerekkel vágtunk neki a munkának. Ma már közel nyolcvan fiatal edz nálunk, akik közül többen is indultak, s érmet is nyertek már korosztályos világversenyeken.

Mi kell ahhoz, hogy valaki hét év leforgása alatt erre a szinte érkezzen el?

Elsőként szerencse. Az, hogy több szempontból is szerencsés időben fogtunk hozzá a klub megalapításához. Aztán kellett lelkesedés, odaadás, no és az, hogy összetett személyiségű ember legyek.

Mit ért ez alatt?

Ma már nem elég csak edzősködni, nem elég csak menedzselni, nem elég, ha csak szakmai tudásodat teszed bele, az előrejutáshoz, a fejlődéshez sokrétűnek kell lenni. De szerencsére nem voltunk egyedül ebben az utazásban, az egyéni szponzoraim, akik a sportpályafutásom alatt támogattak, első szóra a klub mellé álltak, s a mai napig segítenek bennünket. Ahogyan a város vagy éppen a szövetség is. És itt nem elsősorban csak az anyagi támogatásokra gondolok, hanem azokra a gesztusokra, amelyek megkönnyítik, gördülékenyebbé teszik a mindennapjainkat. Az előbb azt mondtam, szerencsés időben alakultunk. Tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt álmodni sem lehetett olyan háttérről, amelyet ma a magyar sport megkap.

Nyilván a gyerekek vagy éppen a szülők esetében fontos az is, hogy egy korábbi világbajnok sportoló nyújt szakmai hátteret. Ismerik a tanítványai az ön múltját?

Ismerik, de nem tőlem. A mai digitális világban semmi sem marad titokban. Az, hogy háromszoros világbajnok vagyok csak az első, kezdeti lépéseknél fontos, a többi már tapasztalás, hiszen nem biztos, hogy, aki jó sportoló volt, jó edző, jó szakember egyben. Egy biztos: én rengeteget merítek a múltamból. Példának okáért abból is, hogy egy mostohább körülmények között élő szakágból, a maratonisták közül jöttem. Mi nem éltünk annyira burokban, mint az olimpikonok, s ez a szívósság most jól jön edzőként és sportvezetőként is, hiszen nem akadok fenn a problémákon, s képes vagyok akár huszonnégy órát is dolgozni, ha éppen arról van szó.

A hétvégén Dél-Afrikában rendezik meg a maratoni világbajnokságot. Ön az egyik világbajnoki aranyérmét éppen ott szerezte 1998-ban. Milyen tanácsokkal indította útnak azt a négy ifjúsági versenyzőjét, aki jogot szerzett a vb-részvételre?

Annak idején azt mondtam nekik: ez egy hosszú projekt lesz. Két-három éve tudjuk, hogy Dél-Afrikában rendezik a világbajnokságot, és amikor először beszéltünk erről, azt mondtam, nyitott kapukat döngetnek, gyerünk, próbálják meg. A hosszú projektet teljesítették, bekerültek a csapatba, s ami a legszebb, éremeséllyel tudtak útnak indulni. Lányaink, vagyis Korsós Zsófia és Nagy Viktória Fruzsina már több világversenyen bizonyítottak, voltak már világ- és Európa-bajnokok is. Most egy erős magyar páros lesz a fő ellenfelük, akikkel tudom, hogy nagy meccset vívnak majd. A fiaink, vagyis Bodnár Balázs és Horváth Ádám párosa esélyes a dobogóra, de az ő esetükben megjósolhatatlan, hogy melyik fokára állnak fel.

Az elmúlt években már megszoktuk, hogy az ön versenyzői is részesei a világon egyedülálló magyar maratoni sikereknek. Harminc év tapasztalata alapján mit mond, miben rejlik ennek a szakágnak az ereje?

Ugyanabban, mint a gyorsasági szakágnak. Hogy rengetegen kajakoznak az országban, van merítési lehetőség, vannak klubok, ahol magas szintű szakmai munka folyik. Amikor befejeztem a pályafutásomat, a cseh, spanyol riválisok arról faggattak, mihez kezdek a jövőben? Mondtam nekik, hogy alapítok egy klubot. Azt felelték: könnyű neked, hiszen az országodban sok a víz. Addig ebbe bele sem gondoltam, de valóban olyan természeti adottságokkal rendelkezünk, ami meghatározhatja az értékeinket, a jövőnket. A magyar kajak-kenu az elmúlt évek során rengeteget fejlődött, és ami még kiemelendő: színesek vagyunk. A kétszáz métertől a maratonig ugyanis mindenki meg tudja találni a helyét, nem vesznek el a tehetségek, mindenkinek lehetőséget tudunk adni az adottságaiknak megfelelően. És ez a legfontosabb.

 

Tokióban elindították az olimpiai visszaszámláló-órát

Leleplezték azt a három méter magas órát Tokióban, amely a 2020-as nyári olimpiáig hátralévő időt mutatja.

Hír

Az ünnepélyes ceremóniára a japán főváros Ginza nevű bevásárló negyedében került sor 981 nappal a játékok megnyitója előtt.

Az 1,2 tonnás óra a japán zászlóra emlékeztet: az ezüstlábakon álló szerkezet kör alakú és piros csakúgy, mint a nemzeti lobogóban található felkelő nap motívum.

Forrás: MOB

Pulai Imre: „Olyan nincs, hogy nincs kenu”

Ötven esztendős lett olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. Sportágunk "Sumákjának" az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti könyvbe készült beszélgetéssel kívánunk boldog születésnapot. Azóta párja, Novák Ferenc hazatért már külföldi "kiküldetéséből", míg Sumák az észt csapat felkészülését irányítja.

Születésnap
Hír

Mi van, Sumák, csak nem megnőttél? – szólt a „frocli” a jó két méter magas óriásnak, olimpiai bajnok kenusunknak, Pulai Imrének egy nyár esti, üde honvédos összejövetelen. Egy estén, amikor tért nyernek az emlékek, amikor egy habos sör felett jó elmerengeni a múlton, és úgy igazán jó érzés örülni az összetartozásnak. Még akkor is, ha az ember párja, az érme „másik oldala”, Novák Ferenc több ezer kilométerre van tőle.

Megtalálta az igazit?

Ó hogyne! – nevet Pulai Imre. – Egyértelműen Feri volt az. Még úgy is, hogy elsőre nem állt össze a mozgásunk. Ettől függetlenül az első közös edzésünkön jó időt mentünk, és tudtam, hogy ha sikerül megtalálnunk a ritmust, ebből valami nagyon jó is kisülhet.

Kisült, hiszen Sydneyben lett egy olimpiai bajnok párosunk, és ha úgy vesszük: összeállt, az egyik legmókásabb formáció, amelyet a magyar kajak-kenu sport magáénak tudhat.

Az kétségtelen, hogy jól elszórakoztattuk egymást Ferivel. Poénokért sosem kellett a szomszédba mennünk. Legalábbis nekem nem, mert Feri – remélem, olvassa ezt a könyvet – folyton csak másolt engem. Mindig mondtam neki, hogy ne legyen már annyira esetlen, találjon ki valami újat, valami egyedit.

Mondana néhány példát, hogy a kevésbé unalmas perceiket mivel ütötték el?

Van egy-két jó történetünk. Például Feri futócipőit télen rendszeresen feltöltöttem vízzel, ami természetesen jégtömbként fagyott bele. Aztán megesett, hogy a tavaszi, nyári edzéseken a vízre szállást követően Feri cipőit gyorsan leszögeztem a stégre, Dunavarsányban pedig rendszeresen leragasztottam az ágya elé a papucsát. Remek pillanatokat szereztem ezzel magamnak. És remélem, neki is, így lesz mit mesélnie az unokáinak. Amúgy a viccet félre téve: tényleg jó kettős volt a miénk. Ha megnézi a magyar sportot vagy szűkebben a kajak-kenut: hány olyan páros van, amelynek tagjai vérig tudják sérteni egymást, nagy összeveszéseket élnek meg. Mi találtunk egy sajátos kommunikációt, poénokkal közvetítettük egymásnak az érzéseinket, az örömünket vagy éppen a kritikáinkat a másikkal kapcsolatban. Szerintem így jobban be is tudja fogadni, jobban meg is tudja élni az ember.

Ha a vízparti pletykáknak hinni lehet, gyerekként sem tartozott a mimózák közé.

Hát nem. Már az első versenyemet meg akartam óvni. Úgy tizenkét-tizenhárom évesek lehettünk, kétezer méteren indultunk, ráadásul úgy, hogy a hét elején mentünk le először a vízitelepre, akkor kezdtünk el ismerkedni a sportággal. Annyira újoncok voltunk a srácokkal, hogy még fordulni sem tudtunk. Természetesen tök utolsók lettünk a versenyben, sőt, mire célba értünk, a versenybíróság már össze is pakolt és hazament. Na, ezen én vérig sértődtem, mondtam is a többieknek, hogy óvjuk meg a futamot. Így kezdődött minden, a BSE-ben. Emlékszik még arra a vízitelepre?  Arra a nagy sóderdombra? Nem? Pedig arra vittük fel a négyest, és a tetejéről úgy csúsztunk le a vízbe, mintha szánkóztunk volna. Volt nagy öröm, amikor az edzőink meglátták, hogy tönkrevágtuk a hajó alját. Igen, valóban elég nehezen kezelhető kölyök voltam, de éppen ezért nekem találták ki ezt a sportágat. Imádtam a vízitelepet, a jó kis társaságot, és a srácokkal alig vártuk a pénteki edzések végét, hogy másnap indulhassunk Szentendrére sátrazni. Nagyon szép időszaka volt az életemnek. De valójában minden korszaknak megvolt a maga szépsége és a maga nehézsége is.

Melyik volt a legjobb?

Ha a kenuzás élményét és az eredményességet nézem, az atlantai olimpia előtti két évem. Hihetetlen volt megélni, hogy akármennyit edzhettem, egyszerűen képtelen voltam elfáradni. Ha tíz résztávunk volt, akkor is úgy éreztem, hogy még képes lennék kettőre-háromra. Nagyon jó érzés ennyire tudatában lenni annak, hogy kirobbansz az erőtől és bármit véghez tudsz vinni.

Például egyéni aranyat tud nyerni C–1 1000 méteren?

Na, az a duisburgi világbajnokság volt életem egyik csúcspontja. Az a győzelem ugyanannyit adott érzésekben, mint a sydneyi olimpia aranya. Ráadásul annak idején jóval erősebb és nagyobb volt a hazai mezőny, sokkal nehezebb volt egy-egy világversenyre kikerülni, mint mondjuk most, amikor szinte már csak egy döntőnyi versenyzőt lehet összekaparni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy időben versenyezhettem Kolonics Gyuriékkal, sőt korábban Vaskuti és Sarusi Kis ellen is. És hálás vagyok azért is, hogy ilyen sokáig a pályán tudtam maradni.

Az újabb sportága, a szánkózás vagy most éppen a bob afféle pótlék? Egy versenyző mindig versenyző marad, és egész életen át nem tud kibújni a bőréből?

Nem, ez egyáltalán nem pótlék. Már korábban is sokat néztem ezeket a sportágakat a televízióban, és mindig bennem volt, hogy egyszer szeretném kipróbálni. A száguldás élménye és az, hogy minden évben előrébb lépjek, igazi kihívást jelent. Itt is meg tudom élni a magam sikereit. Például amikor egy edzésen meg tudtam verni a németek legjobbját, Felix Lochot, az fantasztikus érzéseket adott.

Össze lehet hasonlítani a téli sportokban és a kenuzásban szerzett élményeket?

Felesleges mérlegre tenni őket, mert mást és mást jelentenek az életemben. Harmincöt évig kenuztam, az egyes olimpiai győzelem kivételével mindent megkaptam ettől a sportágtól, amelyben a mai napig úgy mozgok, mint a saját otthonomban. Még most, jóval negyvenen túl is lemegyek edzeni a hajómmal, és rendszeresen indulok a mastersbajnokságokon, mert kitörölhetetlen ez az egész életemből. Olyan nincs, hogy nincs kenu. A szánkó és a bob más világ, profibb közeg, profi versenyrendszerrel, amelyhez jó tartozni, aminek szintén jó részesévé válni.