Ismét jön a sárkányhajó Nagydíj Sukorón

Sárkány

Szombaton és vasárnap Sukorón rendezik meg a hagyományos sárkányhajó Magyar Nagydíjat, amely a bajnokság ötödik, egyben utolsó fordulója. A kétnapos programban megtalálható a Sulisárkány-sorozat döntője is, amelyen 31 iskolai csapat vesz részt.

Sűrű program és remélhetőleg nem annyira rossz idő vár majd a hétvégén a sárkányhajó Magyar Nagydíj részvevőire. Az eseményen felvonul a hazai sárkányhajózás színe-java, szombaton a Sulisárkány versenyeket, a Roadshow döntőit, valamint Nagydíj számokat rendezik meg, vasárnap pedig a bajnokság ötödik, vagyis utolsó fordulójára kerül sor, amelyen eldől a bajnoki címek sorsa.

„Szombaton már nagyüzem lesz Sukorón, hiszen harmincegy Sulisárkány csapat száll vízre, a Roadshown pedig tizenegy csapat rajtol – mondta Patyi Melinda, a sárkányhajó szakág vezetője. – A Sulisárkány sorozatban tizennégy elődöntőből jutottak ide a csapatok, s a tavalyi kiírástól eltérően most a középiskolások számára is volt megmérettetési lehetőség. Ezen a napon a Roadshow mellett rendezzük meg a Nagydíj számokat, a váltót és a 4000 métert. A vasárnap már a bajnokságban szereplő csapatoké, most avatunk összetett bajnokot. A szegedieknek még matematikai esélyük van arra, hogy befogják a Römi egységet, míg a harmadik hely sorsa a Lapátolók és a Dunai Sárkányok között dőlhet el.”

Patyi Melinda kitért arra is, hogy a júliusi szegedi Európa-bajnokság milyen hatással volt a szakágra.

„Az Európa-bajnokság lehetősége sokakat megmozgatott, a tavalyihoz képest kétszázzal több versenyengedélyt adtunk ki, a meglévő csapataink mellé öt új egység jelentkezett a versenysorozatba. Az Európa-bajnokságon csak a klubfutamokban hatszáz magyar induló volt, a hazai rendezésű nemzetközi esemény újabb lendületet adott ennek a szakágnak. Jövőre újításokkal várjuk majd a mezőnyt, a bajnoki futamok is kapnak frissítést vagy a távok vagy a hajóegységek terén, erről a közeljövőben döntünk majd.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók