Indul a nyári sárkányhajó-őrület

Május elsején a Vass István Emlékversennyel elrajtol a sárkányhajó szezon. Az idei nyáron is minden korosztály megtalálja a tudásának megfelelő sorozatot, legyen szó sulisárkányról, roadshow-ról vagy a profiknak szóló magyar bajnokságról.

Minden év május elsején az évadnyitó Vass István Emlékverseny hosszú távú versennyel indul a sárkányhajós szezon a Soroksári-Duna ág partján. Az első szabadtéri sárkányhajós megmérettetés távja négy kilométer, amelyet 1000 méterről indulva három 500 méteres fordulóval fejeznek be a csapatok.

Az emlékverseny után három olyan versenysorozat is indul a sárkányhajósoknak 2018-ban, amely minden korosztályt és érdeklődőt kielégít. Május 6-án Győrben indul a sulisárkány program, ez az általános és középiskolás gyerekeknek szól, és 14 területi elődöntőt tartalmaz. Ugyanitt, ugyanekkor rendezik meg az első roadshow-t, amely a felnőtt amatőr korosztályt szólítja meg. A 2007-ben, cégek számára indított Sárkányhajó Roadshow gyorsan kinőtte magát, így mára a teljesen amatőröknek szóló versenysorozat mellett már a versenyengedéllyel rendelkező sárkányhajósokat is várják a roadshow szervezői, természetesen ők külön kategóriában állnak rajthoz. A harmadik sorozat pedig a Magyar Sárkányhajó Bajnokság, amelyen csak a versenyengedéllyel rendelkező versenyzők indulhatnak el, amely a versenyengedéllyel rendelkezőknek szól ennek első állomása május 13-án, Szegeden lesz.

A 2016-os szegedi magyar bajnoki forduló ilyen volt:

A hazai sárkányhajós évad zárásaként, szeptemberben már hatodik alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó Magyar Nagydíjat. Az év közben párhuzamosan futó sárkányhajós sorozatok, azaz a profiknak szóló bajnokság, a roadshow és a sulisárkány Fadd Domborin fut majd össze egy közös nagy sárkányhajós ünnep keretében. Ezen a Magyar Nagydíjon dől el a magyar bajnoki cím sorsa, de itt rendezik meg a roadshow és a sulisárkány döntőjét is, amelybe a területi elődöntőkből lehet bekerülni.

Akik tehát szeretnék akár versenyzőként, akár szurkolóként sportos környezetben, barátságos társaságban, vízen vagy vízparton eltölteni a nyarat, azoknak nyugodt szívvel ajánljuk a mindig kiváló hangulatú sárkányhajó versenyeket.

A magyar bajnokság öt állomása:
május 13., Szeged
június 2., Szolnok
június 30., Szolnok
augusztus 4., Budapest
szeptember 7-9., Magyar Nagydíj, Fadd-Dombori

A roadshow területi elődöntői:
május 6., Győr
május 27., Orfű, Pécsi-tó
június 9., Nagykanizsa
június 16., Balatonfüred
június 23., Vásárosnamény

A sulisárkány következő állomásai:
május 6., Győr
május 15., Dunakeszi
május 18., Siófok
május 18., Dunavarsány
május 30., Vác
június 2., Omszki-tó
június 7., Baja+Kalocsa
június 8., Tiszaújváros
június 8., Dunaújváros
június 8., Hajdúnánás
június 8., Nagykanizsa
június 8., Orfű, Pécsi-tó
június 23., Vásárosnamény

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók