Indul a harc a kínai vb-indulásért

A hétvégén kialakul a maraton kajak-kenu világbajnokságra utazó magyar felnőtt, U23-as- és ifjúsági válogatott kerete, miután szombaton és vasárnap Tokajban rendezik a vb-válogatot.

A fiatalabbaknál ez az egyetlen verseny dönt a vb-indulásról, a felnőtteknél azonban ez lesz a második válogató. „Természetesen az első válogató eredményei is beleszámítanak a keret kialakításába, de a világbajnokság közelsége miatt a második válogató eredménye többet nyom a latba” – mondta Weisz Róbert maraton szövetségi kapitány.

A nagy nevek, a világbajnokok nagy része ott lesz, így rajthoz áll többek között Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia, Kiszli Vanda és Boros Adrián is, de Kövér Mártont is láthatjuk párosban versenyezni.

„A nőknél Mihalik Sára nem indul, így nem lesz Mihalik, Kiszli páros, Vanda új párja klubtársa, Pupp Noémi lesz, aki a síkvíz után tér vissza a maratonra, de nem lesz neki új ez a közeg, hiszen ifi korában már maratonozott – folytatta Weisz Róbert. – Új név a férfi egyeseknél az idén Györgyjakab Máté, aki az ugyancsak síkvízen eredményes Kulifai Tamással párosban is rajthoz áll. Itt is komoly versenyre számítok, a nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is van több jó páros. Solti László évek óta Boros Adriánnal indult, de sajnos most nem lesz ott a mezőnyben, Adriánnak így Máthé Krisztián lesz a társa. A kenu egyeseknél ismét indul Dóczé Ádám, aki párosban a sokszoros világbajnok Kövér Mártonnal is ott lesz Tokajban.”

Az idén először rendezik  meg a világbajnokságon a rövidkörös versenyt, ám erre nem lesz itthon külön válogató, hanem a kerettagok közül választja ki az indulókat Weisz Róbert.

A világbajnokságnak október 17. és 20. között Kína ad otthont, előtte kéthetes edzőtáborba vonul majd a válogatott két csoportban.

A vb-re utazó keretet várhatóan jövő kedden hirdetik ki.

A hétvégi válogató indulóit és majd az eredményeket itt lehet böngészni, de Facebook-oldalunkon igyekszünk mi is minél gyorsabban beszámolni a történésekről.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók