Így evezd a sárkányodat (avagy a poroszlói sulisárkányosok diadala)

„Jó tanár úr, de mi az a sárkányhajó?” – kérdezték még április végén a gyerekek, amikor csapatot toboroztunk a május 23-án Sarudon megrendezendő „Országos Sulisárkány Verseny” területi futamára, amely úttörő kezdeményezésként hagyományteremtő szándékkal idén először került megrendezésre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ füzesabonyi tankerületének szervezésében.

A sárkányhajó, mint sporteszköz, az ókori Kínából indult hódító útjára és vált napjaink egyik legszórakoztatóbb evezős sportágává szerte a világon. A Poroszlói Vass Lajos Általános Iskola néhány bátor, félelmet nem ismerő mindenre elszánt tanulója idén tavasszal került testközelbe eme „fura” találmánnyal, méghozzá rögtön versenykörülmények között! Ugyanis csupán egyetlen, az eszközzel való megismerkedéssel egybekötött edzésre adódott lehetőség Tiszafüreden Szabó Attila vezetésével. (Itt szeretném megemlíteni, hogy néhány csapattagunk ekkor még remegő lábbal, kezdeti víziszonnyal küszködve toporgott a stégen…) Ám ez szerencsére olyannyira sikeres felkészülés volt, hogy a verseny napján a meglehetősen barátságtalan időjárás ellenére az összesített időeredmények alapján 14 másodperces előnnyel csapatunk az első helyen végzett. Ezzel az eredménnyel automatikusan továbbjutottunk a szeptemberi országos döntőre, mely Sukorón, a Velencei-tavon került megrendezésre szeptember 27-én. A nyár rossz szokásához híven idén is hamar elillant és bár megbeszéltünk néhány augusztusi edzési lehetőséget, sajnos lehetetlennek bizonyult egy mindenki számára alkalmas időpontot összeegyeztetni. Így aztán a tavaszi „felkészüléshez” hasonlóan ismét csupán egyetlen sebtében megszervezett tréningre nyílt lehetőségünk.

Sajnos az időjárás most sem kedvezett a versenynek! Bár az esőt megúsztuk, de a hét közben lehullott tetemes mennyiségű csapadék miatt dagonyává változott az egyébként festői környezetben fekvő sukorói versenypálya partszakasza és sajnos a hőmérséklet sem érte el a kellemesnek mondható értéket. Harci kedvünk a meglehetősen korai ébredésnek és a közel 4 órás utazásnak köszönhetően így sem állt épp a tetőfokán, az egyre erősödő hideg szél pedig csak tovább nehezítette helyzetünket. Rövid eligazítás, átöltözés, átmozgató bemelegítés után 9:20-kor „Poroszlói sárkányok” hajója már a rajtvonalon hánykolódott, ahová ekkorra már ellenfeleink is felsorakoztak. Köztük nem kisebb nevek, mint Szolnok, Tiszaújváros, Szentendre, Baja, Nagykanizsa, Győr vagy Szigetcsép. A kissé álmoskás rajt után óriási meglepetésre egy erős hajrával sikerült a negyedik helyre behoznunk a hajót! Ez aztán megadta a lökést a következő futamra, amelyre 11:40-kor került sor és amelyen hatalmas csatában óriási küzdelemmel tényleg csak nyúlfarknyival (0,06 másodperc) maradtunk le a döntőről, ezzel összesítésben az ötödik helyen zárva a bajnokságot! Azt hiszem, a körülményeket figyelembe véve, valamint azt a tényt, hogy ezek a gyerekek életükben összesen négyszer (!) ültek ilyen hajóban, ez óriási siker, melyhez ezúton is gratulálunk! Reméljük, lesz folytatás és jövőre immár egy megalapozottabb felkészüléssel újabb sikereket érhetünk el ebben a sportágban! HAJRÁ SÁRKÁNYOK!

A csapat tagjai (b-j): Gál Bálint Márton, Lakatos Attila, Sári Martin, Fehérvári Szabolcs, Németh Roland, Ifj. Sárvári Attila, Nagy Zsombor, Sári Dominika, Nagy Csenge, Farkas Anett, Torma Zsófia, Veres Kitti

Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni az Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és a KLIK Füzesabonyi Tankerületének, hogy részt vehettünk az eseményen és hogy megismerkedhettünk ezzel a nagyszerű sportággal, továbbá Kücsön Gyula úrnak a „Sarud – Élményfalu Project” programvezetőjének rendületlen szervezőmunkájáért és önzetlen segítségéért.

Pál László beszámolója

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók