Idén ismét lesz sárkányhajó Roadshow

A sárkányhajó magyar bajnokság mellett az idén újraindul a Roadshow. Öt helyszínen mérhetik össze tudásukat a cégek, települések és baráti társaságok csapatai.

A téli alapozó időszak lezárult a sárkányhajós csapatoknál is, szép lassan vízre merészkednek a „nagyhajósok” is, a profik a magyar bajnoki futamokra, a „fél profik”, amatőrök, a víz szerelmesei pedig a Roadshow-sorozatra készülődhetnek, amely május 7-én a Roadshow hagyományos kezdő állomásán, Győrben rajtol majd.

„Nagyon várjuk már mi is az idei Roadshow-t, mert mindig nagyszerű hangulata van a futamoknak. A mostani Roadshow továbbjutásos rendszerű lesz, minden helyszín első három helyezettje bekerül a döntőbe, amelyet a szeptemberi sukorói Nagydíjon rendezünk meg. A fináléban értékes ajándékok várnak majd a döntő első három helyezettjére, valamint az első helyezett kvalifikálja magát a 2017-es szegedi Európa-bajnokság Roadshow fináléjára is – árulta el a versennyel kapcsolatban Patyi Melinda, a szövetség szabadidős koordinátora.

A 2016-os sárkányhajó Roadshow időpontjai és helyszínei:

Május 7. Győr

Június 4. Nagykanizsa

Június 25. Balatonfüred

Július 30. Budapest

Augusztus 6. Tiszafüred

Szeptember 17.18. Sukoró, döntő

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók