Mégse

Idén a Szeged lett a legeredményesebb

Elkészült a tagszervezetek közti bajnoki összesítés, idén az NKM Szeged VE végzett az abszolút első helyen a pontversenyben. A klub az elmúlt években rendre ott volt a dobogó valamelyik fokán. 2019-ben a második a Graboplast Győr lett, a harmadik pedig a KSI SE.

Hír

A szegediek tavaly sem maradtak le sokkal a győri klub mögött, sőt, ha a masters eredményeket nem számítjuk bele, akkor az egyesület – minimális különbséggel – már 2018-ban is megnyerte a bajnoki összesítést.

“Óriási büszkeség számunkra, hogy az élen zártunk. A versenysportban 2018-ban mindössze 0,25 pont előnnyel nyertük meg az összesített pontversenyt. Az idén még több pontot szereztünk,

sokat léptünk előre és szinte mindenben fejlődtünk.

Ez a nagyszerű eredmény pedig egy tudatos szakmai munka gyümölcse, amely mögött egy nagy csapat áll” – mondta Sík Márton. Az NKM Szeged VE szakmai vezetője hozzátette, hogy az egyesület motorjai azok a lelkes edzők, akik szinte az év minden napján dolgoznak, de megköszönte a segítséget a klub minden alkalmazottjának, valamint a szülőknek, és az egyesület támogatóinak is.

Az összesített pontversenyben tavaly 1571 pontot szerzett a győztes győri klub, idén a szegediek 1674-el nyertek. 2019-ben az első és a második között 76,5 pont lett a különbség, 2018-ban ennél jóval kisebb, mindössze 8,5 pont különbség döntött. A harmadik helyezett mindkét évben a KSI SE lett, amelyik 130 ponttal többet szerzett idén, mint egy évvel korábban. A bajnoki összesítésbe idén már a sárkányhajós eredmények is bekerültek, de ebben a szakágban a legjobb három egyesület közül csak a Graboplast Győr szerzett pontokat.

Az első három helyezett mögött 2019-ben az UTE lett a negyedik, de a lila-fehérek már több mint 150 bajnoki ponttal vannak lemaradva a dobogóról, tehát a legjobb három, és az üldözők között ezúttal is kisebb szakadék alakult ki. Az UTE kajak-kenusai ennek ellenére egy helyet előreléptek, hiszen idén meg tudták előzni a most ötödik helyen végző Lágymányosi Sparit.

További érdekesség, hogy a legjobb tíz egyesület mezőnye alig változott. Az élklubbok közül 2019-ben kiesett a Tiszafüred (ezúttal 11. lett), míg a tavaly tizenegyedikként végző MTK idén a nyolcadik helyezést szerezte meg a bajnoki listán.

Bajnoki Pont Részletes 2019

Átesett a tűzkeresztségen a Balla, Devecseriné páros

Pályafutása első melegvízi edzőtáborában tökéletes körülmények között készülhetett Montebelóban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső. Női kenu párosunk versenyen is elindult, és már rekordot is evezett annak ellenére, hogy még az alapozás kellős közepén járnak mindketten.

Hír

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső szakított az eddig jól bevált hagyományokkal, és pályafutásuk során először nem itthon készültek, hanem két hétre kiutaztak Portugáliába melegvízi edzőtáborba Szabados Krisztián irányítása alatt.

„Ez az első alkalom, hogy melegvízi edzőtáborban készültünk. Csodálatos környezetben, kiváló szállás és pálya állt rendelkezésünkre – kezdte az edzőtábor értékelését Balla Virág. – Maximálisan el tudtuk végezni az edzőnk által kiírt edzésmunkát, miután az időjárás is kedvező volt végig a két hét alatt. Mielőtt kiutaztunk, volt bennem egy kis félsz, mert hallottuk, hogy nagyon szeles tud lenni az itteni pálya, de szerencsére erre nem volt példa.”

Balla Virág elmondta, hogy akárcsak a többiek, ők is még csak az alapozó időszakban vannak, hosszú evezéseket kondival és futóedzésekkel egészítették ki. „Szerintem már most jó formában vagyunk Kincsővel, voltak hosszabb pályaevezések időre, amiken

sikerült rekordot eveznünk két hét után.

Valamint elindultunk a Nelo Winter Challange nevezetű versenyen, ahol kicsit fel tudtuk eleveníteni, milyen érzés versenyezni. Nagyon jó hangulatban, nagyon sok kilométert tudtunk gyűjteni, és hogy ne legyen túl monoton, résztávos edzésekkel színesítettük a programunkat.”

„Én elsősorban annak örültem, hogy itt melegebb volt, mint otthon – kezdte Devecseriné Takács Kincső az első melegvízi edzőtáborról. – Szerencsére egész télen tudtunk minden héten evezni, de jó érzés volt végre lazán öltözve kenuzni. Nekem kicsit furcsa érzés volt, hogy más nemzetekkel együtt edzőtáborozunk,

az első pár nap inkább versenyhangulatom volt.

Annak ellenére, hogy sokan táboroztak a központban, mindig tudtunk a vízen arra menni, ahol más nem volt. Az apartmanban volt konyha, így meg tudtuk magunknak főzni azokat az ételeket, amelyeket Marics Balázs dietetikus az edzéseink mellé összeállított. Összeségében úgy érzem, ez alatt a két hét alatt elég kilométert gyűjtöttünk ahhoz, hogy jó alapokkal folytassuk otthon a munkát. Jól ki tudtuk használni ezt a két hetet Portugáliában, de már nagyon várom, hogy otthon, a megszokott környezetben készülhessünk.”

Fő céljuk természetesen a C-2 500 méteres olimpiai szám, ám páros edzésük még nem volt. „Amint hazaértünk, szombaton lesz az első páros edzésünk, amit izgatottan várok, mivel megérkezett az új páros kenunk. Elsődleges célunk idén, hogy az olimpiai válogató megnyerjük párosban. Utána két világkupán a másik magyar egység előtt kell végeznünk. Ha ezeket a kitételeket teljesítjük, akkor szerepelhetünk az olimpián” – mondta Balla Virág.

Két legjobb női kenusunk még egy edzőtáborba elvonul a válogató előtt, de ezúttal nem külföldre: március 9. és 21. között otthon, Szolnokon készülnek majd.

Gazsó Dorka: Kezdek felnőni, de még ráérek

A szegedi világbajnokságon a négyessel felnőtt világbajnoki címet nyert Gazsó Dóra Alida nem feltétlenül az olimpiára készül az idén, mert mint mondja, tudja, hogy még fiatal. A mindössze 19 éves kajakos ezzel együtt azt gondolja, hogy még soha nem volt ilyen jó állapotban, mint amilyenben most, a téli felkészülés után érzi magát.

Hír

„Kezdünk belevágni a tavaszi felkészülésbe, már evezünk, amikor jobb idő van, és nem akkora a szél – kezdte a Kossuth Rádiónak adott interjút Gazsó Dorka. – Nagyon jól sikerült a téli felkészülés, végre se betegség, se sérülés nem hátráltatott, maximálisan tudtam teljesíteni. Annak is örülök, hogy fejlődtem úszásban, mert egyébként nagyon rosszul úszom, de most a tél végén rekordot tudtam úszni. De fejlődtem futásban is, akárcsak kondiban,

sokkal jobb erőben vagyok, mint ilyenkor szoktam.”

Gazsó Dorka nem érzi azt, hogy a felnőtt világbajnoki címével párhuzamosan megnőttek volna az elvárások vele szemben, saját magától azonban nagyon komolyan követel. „Mindig is nagy elvárásokat támasztottam magam felé. Ha például nem sikerül úgy egy edzés, ahogy azt elterveztem,

akkor teljesen kiakadok, sírok, és elmegyek még hat kört evezni.

De azt abszolút nem érzem, hogy bárki is terhet tenne a vállamra azután, hogy Szegeden a négyessel világbajnok lettem. Inkább mindenkitől azt hallom, hogy ne aggódjak, kicsi vagyok még, ráérek, és nekem dolgozik az idő.”

Éppen ezért úgy vág neki a szezonnak, hogy lesz, ami lesz. „Az egyes rangsorolón majd eldől, hogy mire kell készülnöm az idén. Olyan helyzetben vagyok, hogy nem veszíthetek semmit, mindegy, hogy hova jutok ki, az U23-as világbajnokságra, a szegedi, nem olimpiai számok világbajnokságára vagy akár az olimpiára. Ha kihozom magamból a maximumot, akkor bármi megtörténhet, de

ha nem jön össze az olimpia, én akkor is ráérek még,

mert szinte csak olyanok vannak előttem, akik tíz évvel idősebbek nálam.”

Gazsó Dorka kiemelte, hogy szerinte a magyar élmezőnyt most Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra alkotja, de reméli, hogy egyszer ő is eljut erre a szintre „Dolgoztam velük, nagyon kemény munkát végeznek, emellett rendkívül rutinosak is, és ez a tapasztalat viszi őket előre.

Remélem, hogy egyszer én is beérek oda, ahol ők tartanak most.

Fejben és fizikailag is sokat fejlődtem, sokkal jobban odafigyelek magamra, a táplálkozásomra, a táplálékkiegészítőkre. Ez már a felnőtt mezőny, nem az ifjúsági, és kezdek én is felnőni.”