Hüttner Csaba: mi itt most taroltunk

A szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott minden várakozást felülmúlóan szerepelt a Plovdivban vasárnap befejeződött kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelyen 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt.

tarolás
Hír

“Hatvan olimpiai pontot és olimpiai versenyszámokban öt aranyérmet szereztünk, ez minden idők egyik legjobb magyar eredménye” – nyilatkozta Hüttner Csaba az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában vasárnap. A szövetség kapitány “maximálisan elégedett” ezzel a teljesítménnyel, és szerinte magyar részről a sportágban újabb nagy generációváltás történt, a fiatalok pedig szereplésükkel minden várakozást felülmúltak.

“Valahol törvényszerű volt, hogy ők áttörnek majd egy gátat” – folytatta a korábbi utánpótlás vezetőedző. Hüttner emlékeztetett: a fiatal magyar kajak-kenusok a korosztályos vb-ken, Eb-ken és a nagy nemzetközi versenyeken az elmúlt években folyamatosan szállították a győzelmeket és az érmeket.

“Reményeim szerint a világbajnokságon még jobb formában lesznek” – utalt a magyar csapat tagjaira a szövetségi kapitány, hozzátéve, közben persze az ellenfelektől is hasonló formajavulást vár, mivel nem valószínű, hogy bárki az Eb-re időzítette a csúcsformáját.

“Mi itt most taroltunk, és megpróbáljuk a vb-re átmenteni ezt a teljesítményt. Sőt, akár még ennél is jobb formába hozni a versenyzőinket” – fogalmazott a kapitány, aki elmondta: a magyar kajak-kenusokra a vb-ig hátralévő öt hétben előbb pótalapozás vár, majd az utolsó két hét feladata lesz a végső forma elérése.

“Minden magyar edző előtt meg kell emelnem a kalapomat” – dicsérte kollégáinak munkáját Hüttner, aki szerint nagyszerűen felkészítették a versenyzőiket az Eb-re. A kapitány bízik abban, hogy ez a vb-n is így lesz.

Az aranyérmek számát tekintve korábban csak a 2002-es szegedi, a 2004-es poznani és a 2006-os racicei Eb volt olyan eredményes, mint a mostani.

Csúcsformán kívül is kiváló szereplés

Az éremszámmal elégedett Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki szerint a csúcsformát a válogatóra időzítő magyar csapat így is jól teljesített a szegedi kajak-kenu Világkupán.

Szeged2018
Hír

„Hiányérzetem legfeljebb amiatt lehet, hogy olimpiai számban nem szereztünk aranyérmet – kezdte az értékelést Hüttner Csaba a szegedi Világkupán 24 érmet nyert, így az éremtábla élén végzett magyar válogatott teljesítményéről. – Természetesen ez egy nagyon fontos nemzetközi verseny volt, ráadásul hazai közönség előtt, de ne felejtsük el, hogy nekünk két hét múlva lesz a válogatónk, akkorra időzítették a csúcsformát a versenyzők, nem pedig mostanra.”

Kiemelte, hogy az új olimpiai számban, 500 méteren mindkét férfi kajak négyesünk felállhatott a dobogóra, amely azt jelenti, hogy van nyolc olyan versenyzőnk, akik közül egy négyest kialakítva meg tudjuk majd szerezni az olimpiai kvótát.

„A női mezőnyben lesz a legsűrűbb a válogató, hiszen 500 egyesben dől el, hogy ki ül a négyesbe, tehát nagy baklövés lett volna, ha a versenyzők ide hozzák ki a csúcsformát. Ezzel együtt láttunk kiváló időeredményt Bodonyi Dórától, akit csak egy új-zélandi kajakos vert meg, de ők ugye csúcsformában érkeztek ide a válogatójuk után. Kellemes meglepetés volt a Lucz Anna, Kiss Blanka páros teljesítménye is.”

A kenusoknál látott előrelépést Hüttner Csaba, kiemelte, hogy Hajdu Jonatánék két számban is a dobogóra álltak, és már 500 méteren is tudnak jól menni, a kapitány reméli, hogy jövőre, olimpiai számban, 1000 méteren is számolni kell majd velük.

„Az egyik legnagyobb mezőny női kenuban volt, hiszen volt olyan szám, ahol hat előfutamot rendeztek. Nagyon jó jel, hogy a szegedi Nagy Bianka ifjúsági korú versenyzőként is dobogóra tudott állni, tehát van még egy emberünk Balla Virágon, Takács Kincsőn és Lakatos Zsanetten kívül, aki nemzetközi versenyen is kimagaslót tud nyújtani.”

A duisburgi Világkupára jóval kisebb és fiatalabb magyar küldöttség utazik, a két férfi kajak négyesben két-két ember helyet cserél, Balaska és Birkás megy Mozgival és Somoráczzal, míg a másik hajóba Tótka, Molnár, Kuli és Dudás ül be. Mellettük Nagy Bianka, Molnár Csenge, Apagyi Levente, Csizmadia Kolos és Varga Márk alkotja még a magyar csapatot.

Duisburgban folytatódik a négyesek versengése

Kiemelkedő eredményt ért el vasárnap a férfi kajak négyesek olimpiai távján a magyar válogatott. A mieink tavaly K-4 500 méteren nem jutottak be a világbajnoki döntőbe, azonban Szegeden mindkét egységünk a dobogóra állhatott a világkupán. A két kiváló magyar négyesben „sorcsere” történt, a hétvégén a két hajó új összeállításban mérheti össze tudását többek között a világbajnok német hajóval.

2. VK - Duisburg
Hír

Egy miniatűr csapattal, összesen 13 versenyzővel és három edzővel érkezett meg ma délelőtt a második idei világkupa helyszínére, Duisburgba Hüttner Csaba felnőtt kapitány. A válogatott tagjai Dortmundban szálltak le és a földet érés után érte őket az első meglepetés.

„70 kilométer van a dortmundi repülőtér és Duisburg között, ez a német szervezőknek akkora táv, amire már eszükbe sem jut transzfert biztosítani, úgyhogy autókat kellett bérelnünk. Később kiderült, hogy ez a szerencsénk, mert normális versenyzői buszjárat nem közlekedik a szállásunk és a pálya között. Ennek ellenére rendben megérkeztünk, a hotel jó, az ellátás rendben van és a hajók is megjöttek, délután már tudtunk evezni” – mondta a felnőtt kapitány a kiutazásról.

A második világkupa – magyar szempontból – legfontosabb kérdése, hogy a két férfi négyes hogyan szerepel majd a megváltoztatott összeállításban. A szegedi világkupán ezüstérmes hajóból kiszállt Dudás Miklós és Kuli István, ők ezen a hétvégén Tótka Sándor és Molnár Péter mögött eveznek majd, míg a másik négyesben Balaska Márk és Birkás Balázs mögött Mogzi Milán és Somorácz Tamás fog kajakozni.

„A Balaska Márk sztrókolta négyes állítólag az edzéseken nagyon hamar össze tudott szokni, hiszen két páros ül a hajóban, de biztos vagyok benne, hogy a másik egységünk is jól szerepel majd,

mert abban meg nagyon gyors versenyzők ültek össze, ebben a hajóban ezúttal Tótka Sándor lesz a vezérevezős. A múlt heti világkupa legjobb egységei közül a bombaerős spanyolok hiányoznak majd, helyettük meccselhetünk a világbajnok németekkel és az összes többi Szegeden döntőbe jutott hajóval. Jó teszt lesz ez a verseny is a mieinknek, kíváncsi vagyok az eredményekre” – tette hozzá Hüttner Csaba, aki a két világkupán látottak alapján állítja majd össze az Európa-bajnokságra készülő legjobb magyar négyest.

A két magyar kajaknégyesben ülő nyolc versenyzőn túl még két ifjúsági korú női kenus, Nagy Bianka (C-1 200, C-1 5000m, C-2 500m) és Molnár Csenge (C-1 500, C-2 500m, C-1 5000m) száll majd vízre, valamint a rövidebb férfi kajakos távokon Pál Zoltán három tanítványa, Apagyi Levente (K-1 500m, K-2 200m), Csizmadia Kolos (K-1 200m, K-2 200m) és Varga Márk (K-1 200m, K-1 500m) versenyezhet a hétvégén Duisburgban.