Hosszú Katinka útját járja Boros Adrián

Maraton

A maratoni világbajnok Boros Adrián a 11. helyen végzett a dél-afrikai zúgók között megrendezett Drak versenyen. Két hónapot lesz kint, és azt a szemléletet vallja, mint Hosszú Katinka, szinte minden hétvégén elindul egy versenyen.

A kétnapos Drak viadalt 25 éve rendezik meg, az első nap általában 40-42 kilométert, a másodikon 38 kilométert tesznek meg a versenyzők, ám ez egy különleges év volt, mivel nem esett annyi eső, így kétszer 19 kilométer volt a táv.

A rajtnál a partra kitett hajókhoz kell futni, bepattanni, és elindulni. Ez nagyon jól sikerült Boros Adriánnak, a második-harmadik helyen haladt, a rajtnál azonban egyik ellenfele rárakta a hajóját az övére, így megtelt vízzel. Boros úgy döntött egy idő után, hogy megáll, kiönti belőle a vizet, ezzel pedig visszacsúszott a 30. helyre.

„A következő három-négy kilométeren összeszedtem magam, feljöttem a hetedik helyre, ekkor jöttek a köves, zúgós, technikás részek, amihez ismerni kell a folyót – kezdte Boros Adrián. – Szombaton ráadásul volt egy-két meglepő zúgó, ahol szinte egyáltalán nem volt víz, így ismerni kellett volna az utat. Én másodszor indultam itt, az első alkalommal jóval magasabb volt a vízállás, a helyiek azonban van, hogy egy évben száznál is többször feljönnek ide evezni, így nyilván betéve ismerik a folyót, 10 centis vízállásbeli különbségnél is tudják, hogy melyik utat kell választani. Ha nem tudtam valaki mögött pontosan menni, és néhány centivel eltértem attól, akkor azonnal fennakadtam a köveken. Ilyenkor ki kell szállni a hajóból, le kell ugrálni a köveken, ez hatalmas időveszteség, és sokan elmennek az ember mellett.”

Boros Adrián összességében elégedett a 11. helyezésével, hiszen két nappal a verseny előtt érkezett meg Dél-Afrikába, akklimatizálódni sem nagyon volt ideje, és azon is meglepődött, hogy a hajója egyáltalán kibírta ezt a pályát. „A kajak, amivel mi megyünk, nagyon hasonlít a síkvizi kajakra, annyi különbséggel, hogy rugalmasabb anyagból készítik, amit nehéz összetörni.

Ennek ellenére kisebb csoda, hogy megúszta a hajóm lyuk nélkül a versenyt.”

A Drak beleszámít a World Series-be, amely egy több versenyből álló sorozat, ezt tavaly megnyerte Boros Adrián, most pedig, öt állomás után a második helyen áll. Szeretne minden viadalon elindulni, de a portugáliai versenyhétvége első napján valószínűleg nem tud résztvenni, mivel ugyanekkor rendezik az országos bajnokságot is, amely egyben Európa-bajnoki válogató is.

„Ob-t is szeretnék nyerni, az Eb-re is szeretnék kijutni, de a World Series-t is szeretném ismét megnyerni, ezért azt tervezem, hogy a szombati ob után gyorsan repülőre ülök, és a portugáliai verseny második napján, vasárnap még rajthoz állok, mert minden pont számítani fog a végelszámolásnál” – mondta Boros Adrián.

Addig azonban még a világ egyik leghíresebb kajak-kenu versenye, a Dusi vár rá, amelyet az idén párosban rendeznek meg Dél-Afrikában. A február 15. és 17. között tartandó, sok futással és kemény zúgókkal tarkított versenyen való jó szereplés az idei fő cél Boros Adrián számára, és Carl Foscher személyében egy remek társra is lelt ebben.

„Ő egy helyi srác, akinek eddig a hetedik volt a legjobb helyezése a Dusin, nekem pedig a kilencedik, mindketten szeretnénk megdönteni a legjobbunkat. Közel egy éve edzünk együtt, nagyon felkészült versenyző, és én sem voltam még januárban ilyen formában, mint most, szóval minden esély megvan rá, hogy ez sikerülni fog. Napi hat-nyolc óra edzéssel készülünk a Dusira, 30 kilométert evezünk, 15 kilométert futunk és emellett még minden nap kondizunk is – nyilatkozta a magyar kajakos, aki 63 napot lesz kint Dél-Afrikában, és szinte minden hétvégén elindul valamilyen kisebb versenyen. – Én is azt vallom, mint Hosszú Katinka, hogy a verseny a legjobb edzés, de azért meg kell szabni a határokat. Ezzel együtt évről évre érzem, hogy jobb vagyok, szóval jó úton járok.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók