Hongkong hiányozni fog

Boros Adrián igazi kalandor. Bizonyította ezt már többször is, hiszen idén a dél-afrikai vadvizektől kezdve európai kihívásokon át jó pár maratoni versenyen állt helyt. Vasárnap új "terepen", a hongkongi surfski-világbajnokságon próbálta ki tudását.

A dunai hullámokon edződött kajakosok számára az óceán igazi kihívás. Pontosan ezt akarta megtapasztalni maratoni világbajnokunk, Boros Adrián, aki vasárnap a magyar színeket képviselhette a hongkongi surfski-világbajnokságon. Barina József tanítványa a 28. helyen zárt a versenyben, s ahogyan fogalmazott: ebben a műfajban van még mit tanulnia…
“Nem állítom, hogy jó volt, nagyon durván lötyögött a víz, alig lehetett evezni és a rajtot is rendesen elkapkodták a szervezők – mondta Boros Adrián, aki Szaszák Dénesnek köszönheti, hogy rajthoz tudott állni ezen a versenyen. – Az első hét kilométert szembeszélben tettem meg, és erősnek éreztem magam, így el tudtam menni egy olyan társasággal, amelyben ausztrál, új-zélandi, spanyol és portugál versenyzők lapátoltak. Ám amint a hátszélre fordultunk, mintha puskából lőtték volna ki őket, úgy meglódultak. Próbáltam tartani a tempót, de össze-vissza jöttek a hullámok, és nem igazán találtam a kombinációkat. Majd a vége felé, ahogyan ismét csillapodott a víz, újra rátaláltam magamra. A huszonnyolcadik helyen zártam, jó verseny volt, de van még mit tanulnom ebben a műfajban. Most szívem szerint egy kicsit örülök, hogy vége van ennek a versenynek, másrészt Hongkong hiányozni fog, mert remek hely.”
A surfski világbajnokságot két évente rendezik meg, 2019-ben Franciaország ad otthont a versenynek, amelyen mindenképpen szeretne indulni, és jobb eredményt elérni Boros Adrián.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók