Három kvótát szerzett a parakenu csapat Duisburgban

A magyar parakenu válogatott tagjai három kvótát szereztek a paralimpiára a Duisburgban csütörtökön befejeződött világbajnokságon, így Váczi Anita korábban begyűjtött indulói helyével együtt összesen négyen képviselhetik majd az országot szeptemberben, Rióban. Ma a VL-1-es kategóriában Suba Róbert emellett ezüstérmes lett.

Az épek olimpiai pótkvalifikációs regattájával egy időben megrendezett parakenu világbajnokságon kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők, de az egyik paralimpiai indulási jog már a verseny rajtja előtt biztossá vált, ez a nők középső, KL-2-es kategóriájában a tavalyi, milánói vb-n B döntős Varga Kataliné lett.

Ő ugyan nem szerepelt Duisburgban, de az úgynevezett klasszifikációs vizsgálaton annyian kikerültek előle, hogy az ötödik helyre került a kvótaszerzők között.

A férfiaknál Rozbora András (KL-2) és Suba Róbert (KL-1) szerzett riói indulási jogot Duisburgban. Rozbora feladata a kilences döntőben az volt, hogy legalább két hajót előzzön meg. A versenyző ezt teljesítve, nagyon jó idővel lett hetedik. A Honvéd sportolója a KL-1-es kategóriában 2014-ben világbajnok volt, a tavalyi átminősítés után került a KL-2-be, ahol eleinte úgy tűnt, hogy esélye sincs a kvóta megszerzésére.

„Ez életem legnagyobb eredménye, mert bebizonyíthattam azt, hogy ebben a kategóriában is lehet kvótát szerezni és edzőmmel, Pruzsina Istvánnal mégis megcsináltuk – mondta Rozbora András. – Szeretnék a paralimpián pontszerző helyen végezni, de ez az én sérültségemmel nagyon nehéz lesz. Annyit megígérhetek, hogy rajtam nem fog múlni, minden megteszek, hogy sikeres legyek.”

Suba Róbert bravúros versenyzéssel került be a döntőbe, ahol elég volt rajhoz állnia a kvóta megszerzéséhez, mert négy indulói hely sorsa dőlt el a mai versenyen, de a finálé öt résztvevője már tavaly megszerezte a kvótát a paralimpiára.

“Azt hiszem, maximálisan elégedettek lehetünk a parakenu világbajnokságon elért eredményekkel – mondta Weisz Róbert, a parakenu szakág vezetőedzője. –  Egyetlen szívfájdalmunk, hogy Bencze Jánost még a verseny előtt átkategorizálták KL2-ből a 3-as csoportba, így szinte egyáltalán nem volt esélye a kvótaszerzésre.”

A vezetőedző hozzátette: a versenyzők az országnak szerezték a kvótát, de csak egy kategóriában lehet magyar válogató az indulási jogért, ez a férfi KL-1, amelyben Suba Róbert és Juhász Tamás is pályázhat a riói helyre.

A világbajnokság egyetlen magyar érmét Suba Róbert szerezte meg a paralimpián nem szereplő VL-1-es számban, amelynek döntőjében másodikként ért célba.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók