Györe Attila éremhalmozó volt Moszkvában

Moszkva

Vasárnap egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérem lett a magyarok mérlege a moszkvai sárkányhajó világbajnokságon. Győzött a 20-as masters mix csapat 2000 méteren, Györe Attila pedig tíz éremmel térhet haza erről a versenyről.

A fiatalok is csodájára jártak annak, amit korábbi maratoni világbajnokunk, Györe Attila előadott a moszkvai világbajnokságon. A maratoniban 11-szeres világbajnok, 41 esztendős kenus ugyanis a szenior és a masters korosztályban is szerepelt, gyakorlatilag végigversenyezte az egész világbajnokságot, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen egy arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel térhet majd haza Moszkvából a civilben tűzoltóként dolgozó kenus.

– Strapás lett volna ez a világbajnokság, ha az aktív sportot abbahagytam volna. Bár a maratoni szakágtól elköszöntem, ma is rendszeresen megyek le evezni, a munkám mellett heti öt-hat edzésem van, vagyis fizikálisan nem volt gondom ezen a világbajnokságom. Az eredményekkel elégedett vagyok, de némi hiányérzetem van, mert a szerencsétlen sorsolás miatt nem tudtunk nyerni a 10-es és a 20-as mixed hajókban 2000 méteren. A nagy mezőny miatt sajnos sok hajó vízét kellett áttörnünk, ezek akár megnyert futamok lehettek volna. De majd jövőre a szegedi Európa-bajnokságon más lesz, már ha én még beférek az egységekbe. Nagyon jó csapatokat sikerült összehozni erre a világbajnokságra, bízom benne, hogy a kontinensviadalra is hasonlóan erős összetételben tudunk majd odaállni – magyarázta Györe Attila.

Hogy ez mit jelent?

– Az olimpián szereplő Vasbányai Henrik és Mike Róbert kivételével szinte a teljes gyorsasági kenus élvonalat sikerült megnyerni ennek a világbajnokságnak – mondta Reményi Péter csapatvezető. – És bár tényleg nagyon jó képességű csapatot hoztunk össze, nem volt szerencsénk kétezer méteren. Az elsők között induló egységek ugyanis tiszta vízen tudták eldönteni a versenyt. Egyébként nem csak mi érkeztünk gyorsasági versenyzőkkel az ukránok és az oroszok is felsorakoztatták a teljes válogatottjukat, éppen ezért büszke vagyok a szenior csapatainkra. Ahogy a mastersekre is, ebben a korosztályban sikerült két aranyat is nyernünk. A moszkvai olimpiai pálya gyönyörű volt, a szervezésben nekem nem tetszett, hogy lebonyolítottak úgy eredményhirdetéseket, hogy az érmet szerző versenyzők közül többen a vízen voltak és más hajóegységekben versenyeztek, vagyis nem minden esetben tudták kiélvezni azt, hogy dobogóra állnak.

A zárónapon egyébként a 20-as masters mix csapatunk aranyérmes lett 2000 méteren, ezüstöt szerzett 20-as masters 40+ női 200 méteren, a 10-es masters férfi 2000 méteres 50+-os, valamint 40+-os egység és a 20-as szenior mix csapat 2000 méteren, míg a 20-as szenior férfi csapat 200 méteren a 10-es masters 50 + férfi csapat  200 méteren a 20-as masters 40 + férfi csapat 200 méteren, a 20-as senior női 200 méteren bronzérmet vehetett át.

 

– Izgalmas napot zártunk – összegzett Patyi Melinda, a szabadidős szakág szakmai koordinátora. – Olyan nagy mezőnyök indultak 2000 méteren, hogy tényleg igazi hullámlovaglást hozott ez a nap. Akik elöl indultak szerencsések voltak, nekünk többnyire meg kellett küzdeni azzal, hogy a becsapódó víz miatt bokáig érő vízben lapátoltunk. A legviccesebbek az oroszok voltak, akik a döntőben utolsóként indultak, s olyan sok vizet kaptak, hogy a célba érkezéskor konkrétan elsüllyedt alattuk a hajó.

És akkor nézzük számokban a vb második döntős napját:

  1. helyezett

20-as master mix 2.000 méter

  1. helyezett

20-as masters 40+ női 200 m

10-es masters 50+ férfi 2.000 m

10-es mastesr 40+ férfi 2.000 m

20-as senior mix 2.000 m

 

  1. helyezett

10-es mesters 50 + férfi 200 m

20-as masters 40 + férfi 200 m

20-as senior női 200 m

20-as senior ffi 200 m

 

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók