Gigászi csaták Szolnokon – tét a szegedi vébé

Keddtől csütörtökig rendezik Szolnokon a kajak-kenusok második válogatóját, amely a jövő heti Európa Játékokra és többségében az augusztusi, szegedi világbajnokságra is válogat. Vannak olyan számok, ahol már eldőlt vagy csak formalitás a verseny, de több számban is hatalmas harc várható, és tizedek dönthetnek a csapatba kerülésről. Előzetes.

Az egyik legfontosabb kérdésre már a válogató előtt választ kaptunk: ahogy az várható volt, nem lesz kihívója Tótka Sándornak, Birkás Balázsnak, Kuli Istvánnak és Nádas Bencének. Ők négyen uralták a négyes összeállítása szempontjából fontos 200 és 400 egyest, valamint 500 párost, és bár össze lehetett volna ülnie bármilyen négyesnek ellenük a második válogatón, de Hüvös Viktor fiai kihívó nélkül maradtak.

„Az biztos, hogy jövő héten az Európa Játékokon ez a négyes indul, de csak ott tudom megállapítani, hogy az európai mezőnyben milyen erőt képvisel ez az egység, így

a világbajnokságon való indulásuk még nem biztos”

– mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Négyük közül nem is áll rajthoz a válogatón Kuli és Nádas, hiszen nekik a céljuk a négyesbe való bekerülés volt, ezt elérték, így rápihennek az Európa Játékokra, Tótka és Birkás azonban ott lesz, és összecsap 200 egyesben. Az első válogatót Birkás nyerte 0,061 másodperccel Tótka előtt.

A Kuli, Birkás, Tótka, Nádas négyes kihívó nélkül maradt

A király számban, 1000 egyesben Kopasz Bálint nagy fölénnyel nyert, itt csupán 11 induló várható, hiszen más számokra koncentrálnak a férfi kajakosok. Például az 1000 párosra, ahol alakultak új egységek, hogy harcba szálljanak az első válogatón győztes Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté duóval. Az első válogatón második Tóth Dávid, Kulifai Tamás kettős ismét ott lesz a mezőnyben, új páros viszont az Erdőssy Csaba, Bogár Gábor, a Kammerer Zoltán, Gál Péter István és a Noé Zsombor, Solti László egység is, de nem szabad megfeledkezni a Noé Bálint, Ilyés Róbert egységről sem.

A férfi kajak 1000 páros döntője az első válogatón:

A férfi kenusok ugyanezen számában is hasonló a helyzet, az első válogatót mindössze 0,183 másodperccel nyerte meg a Kiss Balázs, Dóri Bence páros 1000 méteren a Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás egység előtt, de a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám kettősnek is csupán egy másodperc volt a hátránya a győztessel szemben. A Kiss, Dóri duó kihívói azonban változtattak a felállásokon: Sáfrán Mátyás Mike Róberttel, Bakó Tamás Korisánszky Dáviddal, Hajdu Jonatán pedig Fekete Ádámmal ül össze, míg az első válogató negyedik helyezettje, a Lelovics Dávid, Adolf Balázs kettős változatlan felállásban küzd meg a győzelemért.

A férfi kenu 1000 páros döntője az első válogatón:

„Ugyanúgy sok induló van, mint az első válogatón volt, azt gondolom, hogy

ennyi jó páros kevés országban van, mint most nálunk,

szóval egészen biztosan fantasztikus versenyeket láthatunk majd” – kommentálta Hüttner Csaba, aki szerint egyesben is nagy csata lesz. Ott az első válogatón Kiss Tamás 0,083 mp-el nyert Bodonyi András előtt, aki azóta fogadkozott, hogy sokat fejlődött a technikája, és vissza szeretne vágni a vereségért. Férfi kenuban csak ebben a két olimpiai számban rendeznek versenyt a második válogatón is.

Női kenuban a szövetségi kapitány szerint nem várható meglepetés, hiszen 500 párosban a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső egység kiemelkedik a mezőnyből, a másik olimpiai szám, a 200 egyes pedig ismét Lakatos Zsanett és Nagy Bianka csatáját hozhatja. Az első válogatón itt Lakatos nyert 0,1 másodperccel megelőzve Nagyot.

A Balla, Devecseriné párosnak nincs ellenfele itthon

A legerősebb szakágban, női kajakban az ötszörösolimpiai bajnok Kozák Danuta vélhetően ismét kiemelkedik majd a mezőnyből 500 egyesben, de nagy csata várható az első válogatón mögötte végzett Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra között. Sőt, az első válogatón a döntőben kevésbé jól szerepelt Kárász Anna és Gazsó Dorka is odaérhet a legjobbak közé, valamint nem szabad elfeledkezni a két olimpiai bajnokról, Szabó Gabrielláról és Fazekas-Zur Krisztináról.

Párosban az első válogatón győztes Kárász Anna, Kozák Danuta kettős és az ott másodikként végzett Csipes Tamara, Medveczky Erika duó csatája várható.

Várhatóan most sem lesz ellenfele Kozák Danutának

„Mint mindig, most is hatalmas harc várható a női kajakosoknál, hogy beverekedjék magukat a csapatba. Egyesben Dana mögött az első válogatón nagyon kevés volt a különbség a másodiktól az ötödik helyezettig, Kárász Anna és Gazsó Dorka pedig nem azt nyújtotta a döntőben, amit tud” – mondta Hüttner Csaba, aki beszélt arról is, hogy egyelőre nem biztos, hogy minden számban lesz szétlövés az Európa Játékok előtt, ha nem ugyanazok a hajók nyerik a két válogatót.

„Szétlövés biztos, hogy lesz, de nem biztos, hogy az Európa Játékok előtt.

Nagyon sűrű a program, hiszen a jövő héten már kezdődik Minszkben a verseny, és nem biztos, hogy igazságos lenne, ha a válogató után, mondjuk pénteken úgy rendeznénk szétlövést, hogy valaki többet versenyzett az előtte való három nap során. Egyeztetni fogunk az edzőkkel és a versenyzőkkel, és igyekszünk a legjobb döntést meghozni, de egyelőre erről korai beszélni” – nyilatkozta Hüttner Csaba.

A szövetségi kapitány várhatóan pénteken hirdeti ki az Európa Játékokra utazó keretet, amely tehát még nem feltétlenül fog minden számban egyezni a szegedi világbajnokságon induló csapattal.

A paraversenyzőknek ez lesz az első válogatójuk, hiszen az Európa-bajnokságon szerepeltek, amikor az épek első válogatóját rendezték. Itt a második válogatóra július közepén kerül sor.

A 16 éves Kiss Péter berobbant az Eb-n aratott győzelmével

„A legnagyobb verseny a férfiaknál várható KL1-ben, ahol megküzd egymással a tavalyi vb-ezüstérmes Suba Róbert, a tavalyi vb-negyedik Juhász Tamás és az idei Európa-bajnok Kiss Péter. Közülük csak kettő juthat ki a világbajnokságra – kezdte Weisz Róbert szövetségi kapitány. – Kiélezett verseny lehet még KL3-ban, ahol a szakma nagy öregje, Fábián István, valamint a két fiatal titán, Kiss Erik és Török Dávid harcol majd a vb-részvételért. Nagyon örülök annak, hogy minden számban lesz legalább két induló a válogatón, ez pedig a para szakág erősödését jelzi.”

A parások szerdán szállnak vízre Szolnokon.

A teljes versenyműsort megújult oldalunkon, ide kattintva nézhetik meg, ahol az eredményeket is nyomon lehet követni a következő napokban, de Facebook-oldalunkon is jelentkezünk Szolnokról a szokásos közvetítéssel, honlapunkon pedig a versenyzők véleményét is olvashatják majd.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók