Frissítő magyar éremeső a francia hőségben

Majdnem minden számban született magyar érem a Franciaországban zajló maraton Európa-bajnokság nyitónapjának délelőtti programjában.

A több mint 40 fokos napközbeni hőmérséklet miatt előrehozták a délelőtti és eltolták a délutáni futamokat, és mivel a szállás egyórás útra van a versenyhelyszíntől, ezért hajnali öt órakor kellett kelniük a reggel rajtolóknak. Szerencsére a korai kelés nem viselte meg a magyarokat, hiszen egyből egy aranyéremmel nyitottunk: ifi K1-ben Makrai Sára győzött, Csonka Eszter pedig harmadikként ért célba.

Hasonlóan folytatódott magyar szempontból az Eb, hiszen ifi C1-ben a férfiaknál Pálla Balázs nagy fölénnyel végzett az élen, Nagy Olivér ugyanitt hetedik lett.

Újabb két magyar éremmel folytatódott a délelőtti program, Horányi Dóra ezüst-, Bonyai Regina pedig bronzérmet szerzett a felnőtt kenus nők rövidkörös versenyében. A férfiak ugyanezen számában Laczó Dániel negyedikként, Nagy Gergely pedig hetedikként ért célba.

Női K1-ben a rövidkörös versenyben Czéllai-Vörös Zsófia már menetrendszerűen szállította az aranyérmet, Kiszli Vanda pedig negyedik lett. A férfiak ugyanezen számában Boros Adrián bronzérmet nyert, míg Aranyosi Gábor hetedikként végzett.

Csütörtökön még egy futamot rendeztek este, az ifi férfi kajakosoknál Petró Vince megfejelte még egy arannyal a nyitónap történéseit, Vékássy Bendegúz pedig nyolcadik lett.

A négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel a magyar csapat egyelőre toronymagasan vezeti az éremtáblázatot.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók