Mégse

„Fontos, hogy hasznos legyek”

A hétvégén ünnep volt a Margitszigeten, mégpedig kettős: egy mesteredzőé, akinek a születésnapi tortáján ragyogó gyertyák fele – éppen harminc - az Építőknél töltött évek számát is jelzi. A duplán kerek dátum apropójából Szilárdi Katalinnal beszélgettünk.

Hír

– Akárhogy is, nem átlagos évfordulóról van szó. Mennyire érintett meg ez az esemény?

– Nem érzékenyülök el ilyen helyzetekben. Emlékszem például, mennyire örültem, amikor Szegeden annak idején Kucsera Gábor világbajnokságot nyert. Megkérdezték, hogy ugye, most nagyon meghatódtam. Akkor is azt válaszoltam, hogy nem, nem vagyok az a típus.

– „Befelé örülök” – így mondtad egyszer, amikor a tanítványaid olimpiai győzelme utáni pillanatokról meséltél.

– Igen, ez így van. Egy siker is inkább a kompetenciaérzésemet erősíti meg, mint hogy látványosabban örüljek. Ettől az érzelem, az öröm természetesen még megvan, de másképp reagálok. Lassabban zajlódnak le bennem ezek a folyamatok. Kisebb hőfokkal, de tartósabban.

– London után azt kívántad magadnak, hogy edzőként még sokáig kitartson benned a reggelenkénti „de jó, hogy ma is mehetek” érzés. Hogy állsz most ezzel?

– Megvan most is; jó érzés nap mint nap találkozni a sportolókkal, edzést tartani, technikát tanítani,még a tanmedencében is. Jó tartozni egy csapathoz.

– Ezekben az edzői mindennapokban olykor azt is megéli az ember, hogy ebből a csapatból kiválik egy-egy meghatározó tanítvány…

– Amikor Dombi Rudi azt mondta nekem, hogy beül Hüvös Viktor négyesébe, de dolgozzak vele továbbra is, és üljek be én is a motorosba, akkor én nem nagyon tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. Azt viszont tudtam, hogy ez a felállás nekem nem -lenne megfelelő, és nem érezném jól magam úgy, hogy másik edző írja az edzéstervet, én pedig mint egy asszisztens ülök a motorcsónakba. Ehhez nekem nem volt kedvem. Sokkal inkább ahhoz, hogy magam irányítsam a csoportom edzéseit, hogy a magam elképzeléseit valósítsam meg, és azokkal dolgozzam, akik igazán igénylik, hogy rájuk fókuszáljak. Ez sokkal fontosabb volt számomra, mint az, hogy kijön-e egy újabb eredmény abból a négyesből, vagy sem. Rudival azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, mindig örülünk egymásnak, amikor találkozunk, csak mások voltak a preferenciáink. Ennyi történt.

– Korábbi beszélgetéseink során szó esett arról, hogy nőként adott esetben még mindig speciális kihívás edzőként bizonyítani. Hogyan látod most ezt a kérdést?

– A legmeghatározóbb tapasztalatom nem is a sportból, hanem a médiábólszármazik ezen a téren, amikor egy újságíró megkérdezte tőlem, hogy-hogy magára hallgatnak a férfi versenyzők, hiszen maga egy nő. Akkor nekem az jutott eszembe, hogy például Csipes Ferinek sose tették fel a kérdést: hogy-hogy hallgatott magára Kovács Kati vagy Kozák Danuta, hiszen maga egy férfi… Nem mondom, hogy az egész társadalom viszonyulását tükrözi egy ilyen felvetés, de ha egy újságíró ilyet kérdez, akkor az azt jelenti, hogy a közfelfogásban még mindig van olyan meggyőződés, hogy ilyen vonatkozásban csak a férfi dominálhat. Bár szerintem felnőtt versenyzőknél nem is a dominancia a lényeg, hanem az együttműködés. De bevallom, a fejemben egyre kisebb a jelentősége ennek a kérdésnek. Nagyon jó érzés látni, hogy Demeter Irén sikerre tudja vinni Kopasz Bálintot, illetve más nők is sikeresek, például Gintl Andi is rendszeresen hozza a jó eredményeket család és két gyerek mellett, és még folytathatnám a sort. Van egyfajta lelki kapcsolat ezekkel a női edzőkkel, sok mindent megvitatunk. Szeretném, ha tovább erősödne a női edzői vonal.

– Mit tartasz a legértékesebb tanulságnak, amit edzői tevékenységed kapcsán levonnál, továbbadnál?

– Az, hogy a sportban mindenki egyformán fontos, a csoport legkevésbé eredményes versenyzője is. Nem csupán az élen járókkal érdemes foglalkozni, mert

a „hátulja” nagyszerűen tudja tolni a csapatot,

és ha az utolsó embert ösztökéljük-segítjük, akkor az eleje is gyorsabban halad. Talán ez a legfontosabb tanulság a számomra. Ezt az elvet egyébként Counsilman már ’72-ben leírta „A versenyúszás kézikönyvé”-ben, az én tapasztalataim csak alátámasztják. Érdemes az edzősködés filozófiája című részt tanulmányozni, mert működik.

– Sportpszichológiai vonatkozású előadásaidban is hangsúlyosak a „saját bőrön szerzett” megerősítések, visszaigazolások?

– Igen, és ezért is öröm számomra, ha felkérnek egy-egy ilyen előadás megtartására, hiszen azt jelzi, hogy igény van a tapasztalataimra, a tanulmányaimra. Ezek az előadások tényleg attól egyediek, hogy a gyakorlatban kipróbált dolgokat fogalmazok meg. Egy részük konkrétan edzés közben áll össze, amikor figyelem a versenyzőt és közben néhány gondolatot gyorsan bejegyzek a telefonomba. Aztán eszembe jutnak pszichológiai elméletek, amiket a látottak alátámasztanak és este, amikor nem tudok elaludni, jönnek a további gondolatok, amik addig nem hagynak el, amíg le nem írom őket.

– Mi az a konkrét téma, amivel most foglalkozol?

– Az olimpiára való felkészítés. A legutóbbi előadásom már konkrétan arra volt kihegyezve, hogy miben különbözik egy olimpiai felkészülés és részvétel, egy világbajnokságon, vagy más nagy nemzetközi versenyen való szerepléstől.

– Apropó, felkészülés. Hogyan tekintesz most az előtted álló évekre, évtizedekre?

– Tetszik, hogy ez egy kerek évforduló, örülök, hogy megéltem, mert azt látom magam körül osztálytársak, ismerősök példáján, hogy ez már önmagában nagy dolog. Amiatt pedig külön boldog vagyok, hogy ilyen életminőségben, egészségi állapotban éltem meg. A gondolataim viszont valóban inkább előre tekintenek, mint visszafelé. Arra, hogy mit akarok a következő időszakban. Mire kell figyelnem, hogy hosszú ideig hasznos lehessek, ami számomra nagyon fontos. Az, hogy a szeretteimnek miben tudok segíteni, most kiemelkedik a terveimben. Ez foglalkoztat, illetve, hogy megőrizzem az egészségemet és nagyobb életfegyelemmel végezzem a dolgaimat, példát véve az édesanyámról, aki minden reggel ott van az uszodában és leússza a maga ezerötszáz méterét, aztán elgyalogol a Lehel piacra és bevásárol. A legkorszerűbb táplálkozást folytatja, mindent időben csinál, megvannak a kedvenc olvasmányai, filmjei, magas szinten funkcionál szellemileg és lelkileg is. Számomra ő abszolút követendő példa.

– Szakmai téren is tervezel fókuszváltást?

– Ott már részben zajlik is: arra figyelek, hogy a kollégáim sikereit segítsem elő, hogy tanítsam őket tanítani. Természetesen, tartok minden nap edzést, de már nem a saját sikeremet tartom fontosnak.

– A külföldön való edzősködés gondolata már egyáltalán nem foglalkoztat?

– Kaptam néhány ajánlatot, utoljára a szerb válogatotthoz hívtak vezetőedzőnek, de azonnal nemet mondtam rá. Nagyon szerettem velük dolgozni, született is a közös munkánk révén egy olimpiai ezüstérem, de itt az édesanyám, a lányom és a klubom fejlődésért is felelős vagyok. Szeretek utazni, de visszatérni is: három hét múlva már vágyom haza…

– Az imént azt mondtad, nem szoktál nagyon visszatekintgetni, de azért kiemelnél néhány igazán emlékezetes történést, pillanatot?

– Életem egyik legboldogabb hete volt, amikor megszületett a lányom. Azt a hetet végignevettem, felszabadultan boldog voltam, biztonságban éreztem magam,

csoda egy hét volt, ami kiragyog a többi közül.

Hasonlóan szép életszakasz volt, amikor a 77-es korosztállyal dolgoztam együtt, azzal a csapattal, amellyel igazi egységélményt éltünk meg. Imádtam a sevillai edzőtáborokat, azokat az alkalmakat, amikor kimentünk a komárnói szlovák csapathoz edzeni, amikor külföldi versenyekre utaztunk. Jó kis időszak volt. ’95-ben került be az első versenyzőnk a korosztályos válogatottba és onnantól kezdve huszonegynéhány évig folyamatosan neveltünk válogatott versenyzőket. Ezt a folytonosságot is jó volt megélni.

– Mostanában mikor nevettél igazán nagyot?

– Például tegnap egy Facebook-bejegyzésen. Megaz edzés előtti foci alkalmával. Nagyon szeretem nézni a gyerekek játékát, amikor a tornatermi edzések előtt együtt tengózom velük. Ez a játék nagyon a jelenben tartja az embert: nem enged se a múltba, s a jövőbe, és közben még a gyerekek személyiségét is jól meg lehet ismerni. Eszembe jutottak a régi emlékek is: gyerekkoromban Szabadszálláson, ahol felnőttem, hazamentünk az iskolából, ledobtuk a táskát, aztán már rohantunk is ki a szabadba és játszottunk sötétedésig. A tengózások alkalmával még mindig azt kamatoztatom.

– Milyen jelszót választasz magadnak az elkövetkezendő harminc évre?

– „Több vidámság!” És hogy olyan dolgokkal nem szükséges foglalkozni, amire nincs ráhatásom. Talán ez a legfontosabb felismerése ennek a hatvan évnek.

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Czina László és Jancsár László kapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Aranylapát-díját. Mindketten a kajak-kenunak és a gyerekeknek szentelték az életüket, így abszolút kiérdemelték az elismerést.

Hír

„Nagyon meglepett, hogy megkaptam a díjat, ugyanis a kajak-kenu edzők közül rengetegen megérdemelnék, sokan végzik kimagaslóan a munkájukat. Mindenesetre

ez nem egy egyéni díj, hanem egy komoly csapatmunka eredménye

amelyet Tatán végzünk, biztos vagyok benne, hogy ezzel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tatai vízisportot is díjazta egyben” – mondta szerényen Czina László, aki lassan 25 éve dolgozik Tatán kajak-kenu edzőként, két éve lett főállású edző, előtte párhuzamosan egy helyi általános iskolában testnevelőként dolgozott.

„Boros Ferenc volt a nevelőedzőm, ő adott a kezembe lapátot, majd Hörömpöli Lászlónak is nagyon sokat köszönhettem. Amikor a főiskolán szakirányt kellett választani, akkor már tudtam, hogy a kajak-kenu lesz az a terület, ahol edzőként szeretnék majd dolgozni” – mondta az 58 éves szakember, aki arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb edzői pályafutásából, így felelt: „Hogy rengeteg gyerekkel és felnőttel megismertettem a sportágunkat, és sikerült folytatni azt a hagyományt, hogy a tatai gyerekek nemzetközi versenyeken tudjanak rajthoz állítani. Az is rendkívül büszkévé tesz, hogy több korábbi tanítványom is testnevelői tanári vagy edzői hivatást választott magának. Mi pedig

csak tesszük tovább a dolgunkat, folytatjuk a hagyományokat.

Az idei másik díjazott, Jancsár László nem tudta átvenni személyesen az Aranylapát-díjat, az indok talán jelzésértékű is, hogy jó helyre került az elismerés.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy nekem ítélték, nagyon szerettem volna Budapestre utazni, de a kollégám megbetegedett, így edzés nélkül maradt volna 35 gyerek, és én azt választottam, hogy inkább megtartom nekik az edzést” – mondta a 65 éves Jancsár László, aki 43 éve edzősködik.

A Tiszaújvárosi Vízisport Egyesületnek elnöke és edzője volt, a klub 57 év után beleolvadt a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesületben, most itt dolgozik edzőként, számtalan jelenlegi kollégája a tanítványa volt.

„Motorcsónak-versenyző szerettem volna lenni, de beindult Tiszaújvárosban a kajak-kenu, és ez megfogott. Hat-nyolc év versenyzés után éreztem, hogy nagyobb hasznára tudok lenni az egyesületnek azzal, ha elkezdek edzősködni. 1976-ban megépült a tanmedence, abban az évben, május 1-jén kezdtem el hivatalosan az edzői munkát. Azóta nagyon sok gyereket megtanítottam kajakozni és úszni, nem tudom megmondani, hogy mennyi tanítványom nyert magyar bajnoki címet” – mesélte Jancsár László, akinek versenyzőként nem voltak nagy eredményei.

„Szorgalmas és megbízható versenyző voltam, ugyanezt próbálom belenevelni most is a gyerekekbe. Nincs olyan hét, hogy ne mondjam el legalább egyszer, hogy az a legfontosabb, hogy

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Tisztességgel és becsülettel neveltem a gyerekeket, és készítettem fel a versenyekre, mindig is hittel, szívvel és alázattal tettem, amit tettem. Hogy meddig tudom még ezt csinálni? A szívemben örök fiatal vagyok, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudok a gyerekekkel dolgozni, mert amikor közöttük vagyok, akkor az számomra a világ legszebb és legbékésebb pillanata.”

Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját és további sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik!

Kolos máris vízre szállt

A téli alapozás monotonitását egy dél-afrikai edzőtáborral szakította meg Csizmadia Kolos, aki edzőjével, Pál Zoltánnal, vasárnap érkezett meg Roodeplaatba, a magyar válogatott közkedvelt felkészülési helyszínére. A Fémalk Bomba AVSE versenyzője az augusztusi szegedi világbajnokságon 11. lett K-1 200 méteren, így ebben a számban mindenek előtt kvótát kell szereznie annak a magyar sprinternek, aki a májusi pótkvalifikációs időszak előtt a leggyorsabb lesz a hazai válogatón.

Hír

Hüttner Csaba szövetségi kapitány a jövő évre vonatkozó felkészülési tervben kerek perec leírta, májusban minden meg kell tennie a válogatottnak azért, hogy a hiányzó kvótákat megszerezze. Férfi kajakban a négyes ötödik helyének, és Kopasz Bálint K-1 1000 méteren nyert világbajnoki címének köszönhetően a lehetséges hat indulói helyből ötöt már begyűjtöttek a mieink Szegeden.

A kvótaszerzésről két olimpiai számban, K-2 1000 méteren, valamit K-1 200 méteren maradtunk le, de a kapitány szerint az utóbbiban jó esélye lehet a legjobb magyar sprinternek a pótkvalifikáción. Csizmadia Kolos pedig április végére a legjobb magyar sprinter akar lenni.

“Ez a tábor is segíteni fog abban, hogy igazán gyorsan formában kerüljek.

Jövőre nem lesz elég a nyár közepére jól menni,

hiszen tavasszal a kvótáért kell harcba szállni – mondta a válogatott kerettag versenyző. – Ketten jöttünk ki az edzőmmel, Pál Zoltán, azt a munkát, amit most kell végezni, az edzőpartnereim nélkül is remekül meg tudom csinálni.”

A versenyző és edzője az MKKSZ támogatásával utazott ki Dél-Afrikába, ahol a mindennapos vízi edzések mellett természetesen az erősítést sem hanyagolják el.

“Jól sikerült a csapatom őszi alapozása, a téli felkészülést november elején kezdtük meg, nagyon kemény hónapon vannak túl a versenyzőim – meséli Pál Zoltán. – Éppen ennek a téli időszaknak a monotóniáját szakítja meg Kolos itt Dél-Afrikában. Ő

egyértelmeűen a 200 egyesre készül,

Apagyi Levente és Dudás Miklós pedig az 500 négyesre fókuszál, ezért differenciált program szerint tréningeznek. Kolosnak most lehetősége van arra, hogy szinten tartsa, illetve frissítse a technikáját. Aztán hazaérve, az ünnepek alatti regenerálódás után újult erővel álljon neki egy komoly téli ciklusnak a koratavaszi edzőtábor előtt, ahova a terveink szerint már Miki és Levi is csatlakozik.”

A magyar versenyző mellett jelenleg két másik kiemelkedő sprinter, az olimpiai-, és világbajnok brit Liam Heath, és a litván Arturas Seja is Roodeplaatban készül.

“Jó a víz, kiválóak a körülmények, bár az időjárás kissé változékony. Hétfőn és kedden 35-37 fok volt, de szerda reggel jött egy hidegfront, most 20 fok van, és esik az eső, de az otthoni hóeséshez és mínuszokhoz képest ez így is ajándék. Két hét múlva, december 18-án megyünk haza – tette hozzá Csizmadia Kolos.

Pál Zoltán csoportja a tervek szerint kora tavasszal nem Roodeplaatban, hanem egy másik dél-afrikai helyszínen fog edzőtáborozni.

“A szöveteségi kapitánnyal úgy gondoltuk, az a legjobb megoldás, ha tavasszal nem ide, hanem Kopasz Bálintékkal Port Edwardsba megyünk. El szeretnénk kerülni, hogy túl nagy legyen a zsúfoltság, és egymást zavarjuk a vízen – tette hozzá Pál Zoltán.