Mégse

„Fontos, hogy hasznos legyek”

A hétvégén ünnep volt a Margitszigeten, mégpedig kettős: egy mesteredzőé, akinek a születésnapi tortáján ragyogó gyertyák fele – éppen harminc - az Építőknél töltött évek számát is jelzi. A duplán kerek dátum apropójából Szilárdi Katalinnal beszélgettünk.

Hír

– Akárhogy is, nem átlagos évfordulóról van szó. Mennyire érintett meg ez az esemény?

– Nem érzékenyülök el ilyen helyzetekben. Emlékszem például, mennyire örültem, amikor Szegeden annak idején Kucsera Gábor világbajnokságot nyert. Megkérdezték, hogy ugye, most nagyon meghatódtam. Akkor is azt válaszoltam, hogy nem, nem vagyok az a típus.

– „Befelé örülök” – így mondtad egyszer, amikor a tanítványaid olimpiai győzelme utáni pillanatokról meséltél.

– Igen, ez így van. Egy siker is inkább a kompetenciaérzésemet erősíti meg, mint hogy látványosabban örüljek. Ettől az érzelem, az öröm természetesen még megvan, de másképp reagálok. Lassabban zajlódnak le bennem ezek a folyamatok. Kisebb hőfokkal, de tartósabban.

– London után azt kívántad magadnak, hogy edzőként még sokáig kitartson benned a reggelenkénti „de jó, hogy ma is mehetek” érzés. Hogy állsz most ezzel?

– Megvan most is; jó érzés nap mint nap találkozni a sportolókkal, edzést tartani, technikát tanítani,még a tanmedencében is. Jó tartozni egy csapathoz.

– Ezekben az edzői mindennapokban olykor azt is megéli az ember, hogy ebből a csapatból kiválik egy-egy meghatározó tanítvány…

– Amikor Dombi Rudi azt mondta nekem, hogy beül Hüvös Viktor négyesébe, de dolgozzak vele továbbra is, és üljek be én is a motorosba, akkor én nem nagyon tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. Azt viszont tudtam, hogy ez a felállás nekem nem -lenne megfelelő, és nem érezném jól magam úgy, hogy másik edző írja az edzéstervet, én pedig mint egy asszisztens ülök a motorcsónakba. Ehhez nekem nem volt kedvem. Sokkal inkább ahhoz, hogy magam irányítsam a csoportom edzéseit, hogy a magam elképzeléseit valósítsam meg, és azokkal dolgozzam, akik igazán igénylik, hogy rájuk fókuszáljak. Ez sokkal fontosabb volt számomra, mint az, hogy kijön-e egy újabb eredmény abból a négyesből, vagy sem. Rudival azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, mindig örülünk egymásnak, amikor találkozunk, csak mások voltak a preferenciáink. Ennyi történt.

– Korábbi beszélgetéseink során szó esett arról, hogy nőként adott esetben még mindig speciális kihívás edzőként bizonyítani. Hogyan látod most ezt a kérdést?

– A legmeghatározóbb tapasztalatom nem is a sportból, hanem a médiábólszármazik ezen a téren, amikor egy újságíró megkérdezte tőlem, hogy-hogy magára hallgatnak a férfi versenyzők, hiszen maga egy nő. Akkor nekem az jutott eszembe, hogy például Csipes Ferinek sose tették fel a kérdést: hogy-hogy hallgatott magára Kovács Kati vagy Kozák Danuta, hiszen maga egy férfi… Nem mondom, hogy az egész társadalom viszonyulását tükrözi egy ilyen felvetés, de ha egy újságíró ilyet kérdez, akkor az azt jelenti, hogy a közfelfogásban még mindig van olyan meggyőződés, hogy ilyen vonatkozásban csak a férfi dominálhat. Bár szerintem felnőtt versenyzőknél nem is a dominancia a lényeg, hanem az együttműködés. De bevallom, a fejemben egyre kisebb a jelentősége ennek a kérdésnek. Nagyon jó érzés látni, hogy Demeter Irén sikerre tudja vinni Kopasz Bálintot, illetve más nők is sikeresek, például Gintl Andi is rendszeresen hozza a jó eredményeket család és két gyerek mellett, és még folytathatnám a sort. Van egyfajta lelki kapcsolat ezekkel a női edzőkkel, sok mindent megvitatunk. Szeretném, ha tovább erősödne a női edzői vonal.

– Mit tartasz a legértékesebb tanulságnak, amit edzői tevékenységed kapcsán levonnál, továbbadnál?

– Az, hogy a sportban mindenki egyformán fontos, a csoport legkevésbé eredményes versenyzője is. Nem csupán az élen járókkal érdemes foglalkozni, mert

a „hátulja” nagyszerűen tudja tolni a csapatot,

és ha az utolsó embert ösztökéljük-segítjük, akkor az eleje is gyorsabban halad. Talán ez a legfontosabb tanulság a számomra. Ezt az elvet egyébként Counsilman már ’72-ben leírta „A versenyúszás kézikönyvé”-ben, az én tapasztalataim csak alátámasztják. Érdemes az edzősködés filozófiája című részt tanulmányozni, mert működik.

– Sportpszichológiai vonatkozású előadásaidban is hangsúlyosak a „saját bőrön szerzett” megerősítések, visszaigazolások?

– Igen, és ezért is öröm számomra, ha felkérnek egy-egy ilyen előadás megtartására, hiszen azt jelzi, hogy igény van a tapasztalataimra, a tanulmányaimra. Ezek az előadások tényleg attól egyediek, hogy a gyakorlatban kipróbált dolgokat fogalmazok meg. Egy részük konkrétan edzés közben áll össze, amikor figyelem a versenyzőt és közben néhány gondolatot gyorsan bejegyzek a telefonomba. Aztán eszembe jutnak pszichológiai elméletek, amiket a látottak alátámasztanak és este, amikor nem tudok elaludni, jönnek a további gondolatok, amik addig nem hagynak el, amíg le nem írom őket.

– Mi az a konkrét téma, amivel most foglalkozol?

– Az olimpiára való felkészítés. A legutóbbi előadásom már konkrétan arra volt kihegyezve, hogy miben különbözik egy olimpiai felkészülés és részvétel, egy világbajnokságon, vagy más nagy nemzetközi versenyen való szerepléstől.

– Apropó, felkészülés. Hogyan tekintesz most az előtted álló évekre, évtizedekre?

– Tetszik, hogy ez egy kerek évforduló, örülök, hogy megéltem, mert azt látom magam körül osztálytársak, ismerősök példáján, hogy ez már önmagában nagy dolog. Amiatt pedig külön boldog vagyok, hogy ilyen életminőségben, egészségi állapotban éltem meg. A gondolataim viszont valóban inkább előre tekintenek, mint visszafelé. Arra, hogy mit akarok a következő időszakban. Mire kell figyelnem, hogy hosszú ideig hasznos lehessek, ami számomra nagyon fontos. Az, hogy a szeretteimnek miben tudok segíteni, most kiemelkedik a terveimben. Ez foglalkoztat, illetve, hogy megőrizzem az egészségemet és nagyobb életfegyelemmel végezzem a dolgaimat, példát véve az édesanyámról, aki minden reggel ott van az uszodában és leússza a maga ezerötszáz méterét, aztán elgyalogol a Lehel piacra és bevásárol. A legkorszerűbb táplálkozást folytatja, mindent időben csinál, megvannak a kedvenc olvasmányai, filmjei, magas szinten funkcionál szellemileg és lelkileg is. Számomra ő abszolút követendő példa.

– Szakmai téren is tervezel fókuszváltást?

– Ott már részben zajlik is: arra figyelek, hogy a kollégáim sikereit segítsem elő, hogy tanítsam őket tanítani. Természetesen, tartok minden nap edzést, de már nem a saját sikeremet tartom fontosnak.

– A külföldön való edzősködés gondolata már egyáltalán nem foglalkoztat?

– Kaptam néhány ajánlatot, utoljára a szerb válogatotthoz hívtak vezetőedzőnek, de azonnal nemet mondtam rá. Nagyon szerettem velük dolgozni, született is a közös munkánk révén egy olimpiai ezüstérem, de itt az édesanyám, a lányom és a klubom fejlődésért is felelős vagyok. Szeretek utazni, de visszatérni is: három hét múlva már vágyom haza…

– Az imént azt mondtad, nem szoktál nagyon visszatekintgetni, de azért kiemelnél néhány igazán emlékezetes történést, pillanatot?

– Életem egyik legboldogabb hete volt, amikor megszületett a lányom. Azt a hetet végignevettem, felszabadultan boldog voltam, biztonságban éreztem magam,

csoda egy hét volt, ami kiragyog a többi közül.

Hasonlóan szép életszakasz volt, amikor a 77-es korosztállyal dolgoztam együtt, azzal a csapattal, amellyel igazi egységélményt éltünk meg. Imádtam a sevillai edzőtáborokat, azokat az alkalmakat, amikor kimentünk a komárnói szlovák csapathoz edzeni, amikor külföldi versenyekre utaztunk. Jó kis időszak volt. ’95-ben került be az első versenyzőnk a korosztályos válogatottba és onnantól kezdve huszonegynéhány évig folyamatosan neveltünk válogatott versenyzőket. Ezt a folytonosságot is jó volt megélni.

– Mostanában mikor nevettél igazán nagyot?

– Például tegnap egy Facebook-bejegyzésen. Megaz edzés előtti foci alkalmával. Nagyon szeretem nézni a gyerekek játékát, amikor a tornatermi edzések előtt együtt tengózom velük. Ez a játék nagyon a jelenben tartja az embert: nem enged se a múltba, s a jövőbe, és közben még a gyerekek személyiségét is jól meg lehet ismerni. Eszembe jutottak a régi emlékek is: gyerekkoromban Szabadszálláson, ahol felnőttem, hazamentünk az iskolából, ledobtuk a táskát, aztán már rohantunk is ki a szabadba és játszottunk sötétedésig. A tengózások alkalmával még mindig azt kamatoztatom.

– Milyen jelszót választasz magadnak az elkövetkezendő harminc évre?

– „Több vidámság!” És hogy olyan dolgokkal nem szükséges foglalkozni, amire nincs ráhatásom. Talán ez a legfontosabb felismerése ennek a hatvan évnek.

Wichmann Tamás megható díjazása, Kiss Péter az év legjobbja

Az Év sportolója díjátadó gála fénypontjaként Wichmann Tamás átvehette az MSÚSZ és a MOB közös életműdíját, míg az Év fogyatékos férfi sportolója kategóriában Kiss Péter Pált választották 2019 legjobbjának.

Hír

A Nemzeti Színházban tartották meg a 2019-es Év sportolója gálát, amelyen több kategóriában is jelöltek voltak kajak-kenusok. Az Év fogyatékos férfi sportolója díjat meg is kapta Kiss Péter Pál, aki 16 évesen előbb Európa-bajnokságot nyert, majd a szegedi világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

„Nagyon sokat jelent számomra ez a díj,

ez egy jó visszajelzés az olimpiára nézve, hogy jó úton haladok.

Szeretném megköszönni a családomnak, a barátaimnak, akik mindig mellettem állnak, segítenek, ahol csak tudnak. Ha kell, még szállást is adnak” – mondta önfeledt mosollyal az arcán Kiss Péter Pál.

Edzője, Pruzsina István is jelölt volt az Év legjobb fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzői között, de itt Szabó Tamás (paraúszás) győzött.

Ugyancsak jelölték az egyéni sportágak csapatversenyében az Év legjobbjának a szegedi világbajnokságon aranyérmes női kajak négyest, ám nem a Bodonyi Dóra, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kvartett kapta a díjat, hanem a Babos Tímea, Kristina Mladenovic világbajnok teniszpáros.

Csipes Tamara is jelölt volt az Én női sportolója díjra, amelyet végül ismét Hosszú Katinka gyűjtött be.

A gála fénypontja csak ezután következett, ugyanis felállva, szűnni nem akaró tapssal köszöntötték Wichmann Tamást. A Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság közös életműdíját kapta meg a kenulegenda, aki négy olimpián szerepelt, ezeken két ezüstöt és egy bronzérmet nyert, továbbá kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnoknak, 37-szeres magyar bajnoknak mondhatja magát.

„31 éve vagyok a kék-fehér család oszlopos tagja – kezdte beszédét az MTK korábbi kenusa.

61 éve ismerkedtem meg szeretett sportágammal,

azóta rengeteg emlék ülepedett le bennem. Nagyon sok gyerekkel tanítottam meg a lapát helyes kezelését, odáig jutottunk, hogy elszállt felettem az idő, és már nem foglalkozom vele olyan szinten, mint korábban. Az olimpiára készülő minden egyes sportolónak, edzőnek, vezetőnek nagyon jó egészséget, kitartást, szerencsét kívánok, valamint

hazafiságot, amivel minden magyarnak rendelkeznie kell.

Nagyon köszönöm azt a szeretetcunamit, amit önöktől most kaptam, hihetetlenül jólesik.”

A Kolonics György Alapítvány szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a napokban a Wichmann Tamásról készült, a Magyar lapát című portréfilmet. Erről bővebben itt írtunk.

Megfertőződtem a Duna jó vízillatától – ma 85 éves Nánássy András

Január 18-án ünnepli 85. születésnapját Nánássy András, aki a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás nevelőedzője is volt. Ő készítette fel az olimpiára Tatai Tibort is, aki 1968-ban, Mexikóvárosban egyesben olimpiai bajnok lett.

Hír

„A Berzsenyi Gimnáziumba jártam a Markó utcába, az egyik osztálytársam mondta, hogy menjünk le kajakozni – kezdte el mesélni Nánássy András, hogy miként ismerkedett meg a kajak-kenuval. – Lementünk, de csak a tanmedencébe, ahol nem kajakosok, hanem evezősök edzettek. Nem voltam egy díjbirkózó alkat, nem is tetszett az evezés, ügyetlenül mozogtam. Akkor átjöttek a honvédos kajakosok, hogy menjünk át hozzájuk, próbáljuk ki a négyszemélyes kajakot.

Beültettek, és ott már egész jól mozogtam,

erre mondták, hogy ha van kedvünk, akkor menjünk le a Margitszigetre, így kezdtem el a Honvédban kajakozni. Annyira jó vízillata volt a Dunának, megfertőződtem tőle. Akkor még nem volt minden hétvégén verseny, ez csak később alakult ki, ezért sokat jártunk túrázni.”

Komolyabb eredményei versenyzőként nem voltak, magyar bajnokságon indult, de a válogatottba nem került be, 1955-ben bevonult katonának, két évvel később leszerelt, de már akkor, 22 évesen elkezdett fiatalokkal foglalkozni, segédedző, edző, majd szakedző lett. Dolgozott az MHS-ben, majd később az MTK-ban, utóbbi klubnál 29 éven át volt edző, majd technikai igazgatóként vonult vissza 1992-ben.

Edzőként egyre másra jöttek a sikerek, ő volt a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás nevelőedzője, legnagyobb eredményének a Wichmann Tamás, Petrikovics Gyula kenupáros olimpiai ezüstérmét tartja.

Noha edzőjének nem őt jelölte meg, de elmondása szerint a mexikóvárosi olimpián 1000 egyesben aranyérmes Tatai Tibort is ő készítette fel.

„Nagyon sikeres voltam akkoriban, egyre másra jöttek az eredmények, ezért Tatai Tibor odajött hozzám, hogy szeretne velem dolgozni. Elküldtem a szövetségi kapitányhoz, hogy neki kell eldöntenie foglalkozhatok-e vele. Innentől én edzettem őt, cipeltem a hajóját, még a motorcsónakomat is átalakítottam, hogy tudjam szállítani a hajóját, és a rendőrség ne kössön bele. Én voltam az esküvői- és a válókereseti tanúja is, de megmondom őszintén, van egy kis tüske bennem, mert azóta nem igazán beszéltünk.

Az olimpiáért akkor én kaptam nyolc ezer forintot és egy budapesti, éves kombinált autóbusz-villamos bérletet.

Még azt is felvállaltam, hogy Wichmann Tamás megorrolt rám, hogy egy riválisát készítem fel, ráadásul a verseny előtt két nappal ők szétlövésben döntötték el Mexikóvárosban, hogy melyikük indul egyesben. De Tamással a 90-es évek elején leültem az MTK egyik elnökségi ülése után, és egy hosszú beszélgetéssel mindent tisztáztunk. Azóta is nagyon jóban vagyunk, kiváló a kapcsolatunk, sokat beszélünk, most is felhívtam, hogy gratuláljak neki az életműdíjhoz.”

Tanítványai közül kiemelte még Árva Gábort, aki C-2 1000 méteren nyert világbajnoki címet. „Napi kapcsolatban vagyunk azóta is, minden évben összejövünk a káposztásmegyeri éttermében egy társasággal. Ő azon sok jó ember egyike, akit a kajak-kenunak köszönhetek. Nagyon jó barátokat ismertem meg ebben a csodálatos sportágban, amelynek az egészségemet is köszönhetem. 85 éves vagyok, de még azért ketyegek, ennek a szép kornak minden örömével és bánatával.”

Isten éltesse még sokáig Nánássy Andrást!