Mégse

„Fontos, hogy hasznos legyek”

A hétvégén ünnep volt a Margitszigeten, mégpedig kettős: egy mesteredzőé, akinek a születésnapi tortáján ragyogó gyertyák fele – éppen harminc - az Építőknél töltött évek számát is jelzi. A duplán kerek dátum apropójából Szilárdi Katalinnal beszélgettünk.

Hír

– Akárhogy is, nem átlagos évfordulóról van szó. Mennyire érintett meg ez az esemény?

– Nem érzékenyülök el ilyen helyzetekben. Emlékszem például, mennyire örültem, amikor Szegeden annak idején Kucsera Gábor világbajnokságot nyert. Megkérdezték, hogy ugye, most nagyon meghatódtam. Akkor is azt válaszoltam, hogy nem, nem vagyok az a típus.

– „Befelé örülök” – így mondtad egyszer, amikor a tanítványaid olimpiai győzelme utáni pillanatokról meséltél.

– Igen, ez így van. Egy siker is inkább a kompetenciaérzésemet erősíti meg, mint hogy látványosabban örüljek. Ettől az érzelem, az öröm természetesen még megvan, de másképp reagálok. Lassabban zajlódnak le bennem ezek a folyamatok. Kisebb hőfokkal, de tartósabban.

– London után azt kívántad magadnak, hogy edzőként még sokáig kitartson benned a reggelenkénti „de jó, hogy ma is mehetek” érzés. Hogy állsz most ezzel?

– Megvan most is; jó érzés nap mint nap találkozni a sportolókkal, edzést tartani, technikát tanítani,még a tanmedencében is. Jó tartozni egy csapathoz.

– Ezekben az edzői mindennapokban olykor azt is megéli az ember, hogy ebből a csapatból kiválik egy-egy meghatározó tanítvány…

– Amikor Dombi Rudi azt mondta nekem, hogy beül Hüvös Viktor négyesébe, de dolgozzak vele továbbra is, és üljek be én is a motorosba, akkor én nem nagyon tudtam, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. Azt viszont tudtam, hogy ez a felállás nekem nem -lenne megfelelő, és nem érezném jól magam úgy, hogy másik edző írja az edzéstervet, én pedig mint egy asszisztens ülök a motorcsónakba. Ehhez nekem nem volt kedvem. Sokkal inkább ahhoz, hogy magam irányítsam a csoportom edzéseit, hogy a magam elképzeléseit valósítsam meg, és azokkal dolgozzam, akik igazán igénylik, hogy rájuk fókuszáljak. Ez sokkal fontosabb volt számomra, mint az, hogy kijön-e egy újabb eredmény abból a négyesből, vagy sem. Rudival azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, mindig örülünk egymásnak, amikor találkozunk, csak mások voltak a preferenciáink. Ennyi történt.

– Korábbi beszélgetéseink során szó esett arról, hogy nőként adott esetben még mindig speciális kihívás edzőként bizonyítani. Hogyan látod most ezt a kérdést?

– A legmeghatározóbb tapasztalatom nem is a sportból, hanem a médiábólszármazik ezen a téren, amikor egy újságíró megkérdezte tőlem, hogy-hogy magára hallgatnak a férfi versenyzők, hiszen maga egy nő. Akkor nekem az jutott eszembe, hogy például Csipes Ferinek sose tették fel a kérdést: hogy-hogy hallgatott magára Kovács Kati vagy Kozák Danuta, hiszen maga egy férfi… Nem mondom, hogy az egész társadalom viszonyulását tükrözi egy ilyen felvetés, de ha egy újságíró ilyet kérdez, akkor az azt jelenti, hogy a közfelfogásban még mindig van olyan meggyőződés, hogy ilyen vonatkozásban csak a férfi dominálhat. Bár szerintem felnőtt versenyzőknél nem is a dominancia a lényeg, hanem az együttműködés. De bevallom, a fejemben egyre kisebb a jelentősége ennek a kérdésnek. Nagyon jó érzés látni, hogy Demeter Irén sikerre tudja vinni Kopasz Bálintot, illetve más nők is sikeresek, például Gintl Andi is rendszeresen hozza a jó eredményeket család és két gyerek mellett, és még folytathatnám a sort. Van egyfajta lelki kapcsolat ezekkel a női edzőkkel, sok mindent megvitatunk. Szeretném, ha tovább erősödne a női edzői vonal.

– Mit tartasz a legértékesebb tanulságnak, amit edzői tevékenységed kapcsán levonnál, továbbadnál?

– Az, hogy a sportban mindenki egyformán fontos, a csoport legkevésbé eredményes versenyzője is. Nem csupán az élen járókkal érdemes foglalkozni, mert

a „hátulja” nagyszerűen tudja tolni a csapatot,

és ha az utolsó embert ösztökéljük-segítjük, akkor az eleje is gyorsabban halad. Talán ez a legfontosabb tanulság a számomra. Ezt az elvet egyébként Counsilman már ’72-ben leírta „A versenyúszás kézikönyvé”-ben, az én tapasztalataim csak alátámasztják. Érdemes az edzősködés filozófiája című részt tanulmányozni, mert működik.

– Sportpszichológiai vonatkozású előadásaidban is hangsúlyosak a „saját bőrön szerzett” megerősítések, visszaigazolások?

– Igen, és ezért is öröm számomra, ha felkérnek egy-egy ilyen előadás megtartására, hiszen azt jelzi, hogy igény van a tapasztalataimra, a tanulmányaimra. Ezek az előadások tényleg attól egyediek, hogy a gyakorlatban kipróbált dolgokat fogalmazok meg. Egy részük konkrétan edzés közben áll össze, amikor figyelem a versenyzőt és közben néhány gondolatot gyorsan bejegyzek a telefonomba. Aztán eszembe jutnak pszichológiai elméletek, amiket a látottak alátámasztanak és este, amikor nem tudok elaludni, jönnek a további gondolatok, amik addig nem hagynak el, amíg le nem írom őket.

– Mi az a konkrét téma, amivel most foglalkozol?

– Az olimpiára való felkészítés. A legutóbbi előadásom már konkrétan arra volt kihegyezve, hogy miben különbözik egy olimpiai felkészülés és részvétel, egy világbajnokságon, vagy más nagy nemzetközi versenyen való szerepléstől.

– Apropó, felkészülés. Hogyan tekintesz most az előtted álló évekre, évtizedekre?

– Tetszik, hogy ez egy kerek évforduló, örülök, hogy megéltem, mert azt látom magam körül osztálytársak, ismerősök példáján, hogy ez már önmagában nagy dolog. Amiatt pedig külön boldog vagyok, hogy ilyen életminőségben, egészségi állapotban éltem meg. A gondolataim viszont valóban inkább előre tekintenek, mint visszafelé. Arra, hogy mit akarok a következő időszakban. Mire kell figyelnem, hogy hosszú ideig hasznos lehessek, ami számomra nagyon fontos. Az, hogy a szeretteimnek miben tudok segíteni, most kiemelkedik a terveimben. Ez foglalkoztat, illetve, hogy megőrizzem az egészségemet és nagyobb életfegyelemmel végezzem a dolgaimat, példát véve az édesanyámról, aki minden reggel ott van az uszodában és leússza a maga ezerötszáz méterét, aztán elgyalogol a Lehel piacra és bevásárol. A legkorszerűbb táplálkozást folytatja, mindent időben csinál, megvannak a kedvenc olvasmányai, filmjei, magas szinten funkcionál szellemileg és lelkileg is. Számomra ő abszolút követendő példa.

– Szakmai téren is tervezel fókuszváltást?

– Ott már részben zajlik is: arra figyelek, hogy a kollégáim sikereit segítsem elő, hogy tanítsam őket tanítani. Természetesen, tartok minden nap edzést, de már nem a saját sikeremet tartom fontosnak.

– A külföldön való edzősködés gondolata már egyáltalán nem foglalkoztat?

– Kaptam néhány ajánlatot, utoljára a szerb válogatotthoz hívtak vezetőedzőnek, de azonnal nemet mondtam rá. Nagyon szerettem velük dolgozni, született is a közös munkánk révén egy olimpiai ezüstérem, de itt az édesanyám, a lányom és a klubom fejlődésért is felelős vagyok. Szeretek utazni, de visszatérni is: három hét múlva már vágyom haza…

– Az imént azt mondtad, nem szoktál nagyon visszatekintgetni, de azért kiemelnél néhány igazán emlékezetes történést, pillanatot?

– Életem egyik legboldogabb hete volt, amikor megszületett a lányom. Azt a hetet végignevettem, felszabadultan boldog voltam, biztonságban éreztem magam,

csoda egy hét volt, ami kiragyog a többi közül.

Hasonlóan szép életszakasz volt, amikor a 77-es korosztállyal dolgoztam együtt, azzal a csapattal, amellyel igazi egységélményt éltünk meg. Imádtam a sevillai edzőtáborokat, azokat az alkalmakat, amikor kimentünk a komárnói szlovák csapathoz edzeni, amikor külföldi versenyekre utaztunk. Jó kis időszak volt. ’95-ben került be az első versenyzőnk a korosztályos válogatottba és onnantól kezdve huszonegynéhány évig folyamatosan neveltünk válogatott versenyzőket. Ezt a folytonosságot is jó volt megélni.

– Mostanában mikor nevettél igazán nagyot?

– Például tegnap egy Facebook-bejegyzésen. Megaz edzés előtti foci alkalmával. Nagyon szeretem nézni a gyerekek játékát, amikor a tornatermi edzések előtt együtt tengózom velük. Ez a játék nagyon a jelenben tartja az embert: nem enged se a múltba, s a jövőbe, és közben még a gyerekek személyiségét is jól meg lehet ismerni. Eszembe jutottak a régi emlékek is: gyerekkoromban Szabadszálláson, ahol felnőttem, hazamentünk az iskolából, ledobtuk a táskát, aztán már rohantunk is ki a szabadba és játszottunk sötétedésig. A tengózások alkalmával még mindig azt kamatoztatom.

– Milyen jelszót választasz magadnak az elkövetkezendő harminc évre?

– „Több vidámság!” És hogy olyan dolgokkal nem szükséges foglalkozni, amire nincs ráhatásom. Talán ez a legfontosabb felismerése ennek a hatvan évnek.

“A bizonytalannál jobb a biztos rossz”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Sportolói Bizottságának elnökével, Medveczky Erikával beszélgettünk arról, hogy 2021-ben rendezik meg a tokiói olimpiát. A sportág örökös bajnoka szerint a versenyzők számára nagy megnyugvást jelenthet, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentése után megszűnt a bizonytalanság.

Hír

Tavaly a szegedi világbajnokságon két aranyérmet nyert női kajakban Medveczky Erika, aki éppen a 2016-os riói játékok után robbant be a közvetlen nemzetközi élmezőnybe olimpiai számokban. A nyolcszoros világbajnoknak idén jó esélye volt arra, hogy életében először olimpiai résztvevő lehessen.

“Nem vagyok már fiatal versenyző, négy évvel ezelőtt vettem egy nagy levegőt, és megfogadtam, hogy a tokiói olimpiáig mindenképpen kitartok. Ebből a négy évből éppen néhány perce lett öt” – mondta Medveczky Erika.

A Honvéd versenyzőjét ennek ellenére megnyugtatja a NOB mai döntése.

“Úgy vagyok vele, hogy jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság, és ezzel nem vagyok egyedül a versenyzők közül. Most már legalább tudjuk, hogy az idei olimpiát elhalasztják a világjárvány miatt. Tegnap, mint a Sportolói Bizottság elnöke, megkértem a felnőtt válogatott tagjait, hogy töltsenek ki egy online kérdőívet. A válaszadók 76%-a úgy nyilatkozott, nem tartja elképzelhetőnek, hogy idén olimpiát rendeznek, de ha mégis, akkor felkészül rá.”

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) tegnap jelentette be, hogy megvan a forgatókönyve arra az esetre, ha elhalasztják a tokiói olimpiát, így hamarosan döntés születhet arról, hogy hogyan folytatódik az idei kajak-kenu szezon.

“Várjuk az ICF döntéseit, mert

szükségünk van új célokra.

Ha bejelentik, hogy mikor és milyen világversenyeket rendeznek meg 2020-ban, akkor az egy olyan biztos pont lehet a sportolók számára, amihez tudnak igazodni.”

A Csipes Ferenc vezette női kajakos csoport – amelyek Medveczky Erika is tagja – szombat hajnalban ért haza a dél-afrikai edzőtáborból. A sportolónő azóta házi karanténba vonult a saját lakásába csoporttársával, Pupp Noémivel együtt. Mindkettőjükön végeztetett koronavírus-tesztet vasárnap az MKKSZ, de a vizsgálatok eredménye a laborok terheltsége miatt még nem érkezett meg.

“Noémi átmenetileg hozzám költözött, most ugyanabban a házban lakunk, mint a vőlegényem, de külön emeleten. Amióta hazaértünk az edzőtáborból, azóta a párommal és a családommal gyakorlatilag nem találkoztam, csak a lépcsőházban kiabáltunk át egymáshoz. A családtagjaim vásárolnak ránk, így boltba nem járunk, csak autóval megyünk el minden nap a teljesen kihalt Honvéd vízitelepre, majd edzés után jövünk haza. Ez nyilván nem a legkellemesebb így, de fő a biztonság, ráadásul tudom, hogy

rengetegen vannak most olyanok, akik ennél sokkal nagyobb nehézségekkel küzdenek”

– tette hozzá az MKKSZ Sportolói Bizottságának elnöke.

Nem ért sokként az olimpia elhalasztása

Csipes Tamara aranyesélyesként utazhatott volna idén nyáron a tokiói ötkarikás játékokra - írja az origo.hu. Az olimpiai bajnok a 2017-es szezont szülési szabadság miatt kihagyta, egy évvel később viszont már aranyérmet nyert a portugáliai világbajnokságon. Tavaly már a magyar csapat egyik legnagyobb sztárja volt a szegedi olimpiai kvalifikációs vb-n, egyesben és a női kajaknégyes tagjaként is aranyérmes lett, így nagy reményekkel vágott neki a felkészülésnek. A koronavírus-járvány ugyan közbeszólt, de Csipes Tamara koránt sincs elkeseredve az olimpia elhalasztása miatt, mert plusz egy év felkészüléssel még magabiztosabban utazhat majd Tokióba.

Hír

– Hogyan érintette, hogy elhalasztották az olimpiát?

– Számítottunk rá. Napok óta kaptuk a rossz híreket a dél-afrikai edzőtáborban, így mondhatom, hogy nem ért sokként. Sőt, ilyen körülmények között nagyon nehéz lett volna felkészülni, ami sokkal lehangolóbb lett volna, mint a halasztás.

– A Budapesti Honvéd Facebook-oldalán azt mondta, hogy vannak érveim pro és kontra, de nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják az olimpia rajtját. Mi szól mellette, és mi ellene?

– Sportolóként sokszor nem vagyok elég magabiztos, és felvetődik bennem, hogy vajon jól végeztem-e el a felkészülést az adott versenyre, így az egyik érvem a halasztás mellett, hogy van még egy egész évem kiküszöbölni a hiányosságaimat. Sokszor érzem azt is, hogy az anyaság és a sportkarrier között egyensúlyozva kevés az időm, és emiatt csúszik el az életemben egy-egy fontos részlet, ami előre vinne, de egy év elég idő lehet ezekre a részletekre is. Természetesen a halasztás mellett szól az a tény is, hogy mivel korlátozott lehetőségeink vannak a felkészülésben, illetve a meleg vízi edzőtáborunk is meg lett szakítva, így már nem a tervezett menetrend szerint készültünk volna az idei olimpiára, ezért nem tudtam volna azt mondani, hogy sikeres lesz a verseny. Viszont emellett nagyon

vártam már az idei szezont, jól éreztem magam a hajóban,

és nagy volt a lendület, ami fontos tényező a versenyek előtt, azonban erre idén már nem lesz szükség. Nehéz egyik napról a másikra újrahangolni a munkát, új lendületet venni és kitűzni ugyanazt a célt egy későbbi dátumra. Négy évet várni egy versenyre hosszú idő, és ez a plusz év a türelem próbája is lesz. Ráadásul úgy terveztem, hogy a következő évemet abszolút az anyaságra, a sportkarrierem utáni életre összpontosítottam volna, amit huszonegy év kötöttségekkel teli élsport után borzasztóan várok már, emiatt is soknak érzem az egy évet.

– Azt is mondta, nem érzi azt, hogy bármiféle akadálya lenne annak, hogy jövőre is úgy teljesítsen, ahogyan idén szeretett volna. A szavaiból azt vettem ki, hogy nagyon jó formában érzi magát. Így van?

– Még csak négy hete kezdtük meg a vízi felkészülést, így ezt még túlzás lenne kijelenteni, de az első evezések jól sikerültek, és ez bíztató volt.

– Dél-Afrikában mennyit éreztek ebből a koronavírusos jelenségből? Készültek rá, hogy haza kell jönniük, vagy hirtelen döntés volt?

– Minden nap kaptuk a híreket, sokszor egy napon belül két ellentétes információt is fel kellett dolgozni. A hazautazással kapcsolatban is ez volt, így számítottunk rá, annak ellenére, hogy maradni akartunk, hazahívtak minket a bizonytalan helyzet miatt.

– A Dél-Afrikából való hazaérkezés után mindenkin koronavírus-tesztet végeztek. Ennek meglett már az eredménye?

– Igen,

az egész csapatnak negatív lett az eredménye,

és azon vagyunk, hogy ez így is maradjon.

– Hogy néz ki egy ilyen vizsgálat?

– Kenetet vesznek a garatról. Előtte nyolc-tizenkét óráig nem javasolt enni, inni, fogat mosni az eredmény pontossága érdekében.

– Milyen számokban szeretett volna elindulni az olimpián?

– Egy sikeres válogató után akár három számban is rajthoz állhattam volna, és meg szerettem volna mutatni, hogy a csapatunk minden egysége kiemelkedően tud teljesíteni.

– Milyen tervei vannak most, hogy talán egyetlen verseny sem lesz nyáron?

– A következő három hónap egy hosszú és nyugodt alapozás lesz, utána lesz egy igazi nyári vakációm, ami nekünk sosincs az augusztusi versenyek miatt, ezután pedig kezdjük újra, amit idén már elkezdtünk. Nem szeretném, ha a versenyzésről szólna a következő időszak, akkor sem, ha esetleg nyár végén rendeznek valamit. A karrierem során két szezon is volt, amikor nem versenyeztem, és nem volt hatással a következő évemre, így emiatt nem aggódom.

– Most házi karanténban vannak? Hogy telik egy napja?

– Nincs kötelező karanténunk, járunk napi egyet edzeni is, így valamennyire megmaradt a rutin. Természetesen nem hiányzik nekünk sem ez az armageddon állapot, így a vízitelepen csak a mi ötfős csapatunk tartózkodhat, és ezen kívül otthon próbáljuk átvészelni ezt az időszakot. Ami nekem egy majdnem két és fél éves öntudatos, örökmozgó kislánnyal nem unalmas, ámbár sokszor emberpróbáló.

– Más-e az anyaság, mint egy éve volt? Ugyanolyan fárasztó? Egy évvel ezelőtt Olívia még rendszeresen felkelt éjszaka. Most már valamelyest könnyebb, vagy ahogy nő, úgy jönnek újabb és újabb megoldandó feladatok?

– Minden korszaknak megvannak a maga nehézségei és szépségei egyaránt. Nem gondolom, hogy más lenne az anyaság, inkább beleszoktam, sokkal rutinosabb vagyok már így két év után. Most a dacos Olíviával küzdök, de szerencsére a nyugodt alvás ideje eljött pár hónapja, ráadásul van még egy évem kipihenni az elmúlt kettőt.

forrás: origo.hu