Fókuszban a prevenció és a helyes táplálkozás Gödön

Fórum

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kezdeményezésére szakmai konferenciát rendeztek a dunakanyari régió klubjainak Gödön. A fórumon a doppingellenes küzdelemmel kapcsolatos beszámoló, valamint dietetikai és helyes táplálkozást bemutató előadások hangzottak el.

A kétórás szakmai programnak az alsógödi Búzaszem Általános Iskola adott otthont. A 20 dunakanyari műhelyből közel százan vettek részt; a Duna-parti településre az edzők, sportszakemberek mellett versenyzők és szülők is ellátogattak.

A szövetség képviseletében a barcelonai olimpiai bajnok Dónusz Éva köszöntőjében elmondta, hogy az MKKSZ számára kiemelten fontos a dopping elleni küzdelem, ezért preventív jelleggel adnak lehetőséget a régióknak az ilyen jellegű fórumok megszervezésére. A gödi a gyomaendrődi után már a második hasonló szakmai találkozó volt. Az utánpótlás szövetségi kapitány örömmel nyugtázta, hogy jelentős érdeklődés kísérte a hétköznap délután rendezett előadásokat.

Az eseményre Kammerer Zoltán hívta meg a klubokat, hiszen ő képviseli a dunakanyari régiót a szövetség elnökségében. A háromszoros olimpiai bajnok azt mondta, összefogást, együttműködést szorgalmaz a tagegyesületek, a régió szakosztályai között, és a jövőben több közös eseményt, programot is tervez.

Kalló Barbara doppingellenőr közérthető, gyakorlatias előadás keretében mutatta be a dopping történetét, a Magyar Antidopping Csoport feladatait, a doppingellenőrzés menetét – még vizelet tárolására használatos edényeket is mutatott. Beszélt a tiltólista elérhetőségéről, az olimpiák doppingeseteiről, a tiltott szerek szervezetre gyakorolt kellemetlen hatásairól, a káros, olykor visszafordíthatatlan következményekről.

Répási Eszter dietetikus, táplálkozástudományi szakember a sportolók helyes étkezéséhez adott tanácsokat. Előadásában kitért többek közt a zsírszegény táplálkozásra, a mérsékelt sófogyasztásra, a megfelelő folyadékbevitel fontosságára, a rendszeres, napi többszöri változatos étkezésre, a megfelelő mennyiségű gyümölcs- és zöldségfogyasztásra, a minőségi tejtermékekre és húsételekre. Kiemelte a rendszeres testsúlymérés és a szűrővizsgálatok jelentőségét.

Az interaktív előadások a serdülő és ifjúsági korú versenyzőknek és a szülőknek is hasznos tanácsokkal, információkkal szolgáltak.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók