Fodrozódó hullámok – kajakosok vették birtokba a Csónakázó-tavat

Gyors választ kaptam egy régóta foglalkoztató kérdésre, nevezetesen arra, hogy lehet-e sikeresen megvalósítani egy ötletet reklám és marketingfogások nélkül. Jelentem, lehet! Szipola Antalék megcsinálták, szép csendben, minden hírverés nélkül elindított kajak-kenus edzéseiken tolonganak a fehérvári gyerekek.

Június óta járok kajakozni, nekem nagyon tetszik, ráadásul sikerült gyorsan megtanulnom az alapokat. A legnehezebb az volt, amikor az első kört kellett leevezni a tavon tiszta erőből, de most már egy foglalkozás alatt 15-16 kört is megyünk, ez nagyjából 10-12 kilométert jelent” – A tíz esztendős Drávucz Nikolett és legjobb barátnője, a szintén tízéves Szíjjártó Dóra, ha nem is egymás szavába vágva, de egymás mondanivalóját gyorsan kiegészítve mesélnek a nyár Csónakázó-tavi élményeikről.

Mindketten a Szipola Antal és Fidel László által elindított Vital Club Kajak-Kenu Oktatás lelkes hallgatói. Niki korábban öttusázott, Dóra korcsolyázik, de abban mindketten egyetértenek: a kajakozás lesz az új, közös hobbi, melyben később versenyeken is rajthoz állnának a barátnők.

De nem csupán ők jönnek heti három alkalommal a közelmúltban megújult fehérvári Csónakázó-tóra, míg beszélgetünk, legalább 30 gyerek érkezik és fiatalos magabiztossággal készül a vízre szállásra. A Vital Club június elején indította el a kajak-kenu oktatást, mondhatni szép csendben, mindenféle reklám nélkül. A jó dolgoknak azonban hamar híre megy, így történt ez jelen esetben is, hiszen ma már tömött sorokban jönnek a gyerekek. Nem csoda, hogy az ötletgazda Szipola Antal büszkén néz körül a Koronás Park tőszomszédságában kialakított kis kikötőben.

– A város közepén szerettünk volna meghonosítani olyan hangulatot, amit mi a Velencei-tavon éltünk meg. Kajak-kenu oktatást a háztömbök között megvalósítani ritka lehetőség. Nagyon-nagy az érdeklődés, kis túlzással már titkoljuk az edzéseket, mert rengeteg gyermek jön. Igazán akkor lesz minden tökéletes, ha elkészül a kis csónakházunk, ahol lehet majd öltözni, egy borulás után lezuhanyozni és a hajókat is ott tudjuk majd tárolni. Jelenleg 15 egyes kajakunk van, de a négyes és hatos kenukkal még rengeteg gyereket vízre tudunk tenni. Fontos elmondanom, hogy az általános és középiskolásokkal a délelőtti testnevelésórák keretében ingyenesen ismertetjük meg a kajakozást, kenuzást. Akinek megtetszik, őket visszavárjuk a délutáni foglalkozásokra. Aki pedig majd kinövi ezt a pályát, annak lehetősége van arra, hogy a VVSI-nél már versenyszerűen szelje a hullámokat.

Bizony, erre is adott a lehetőség, bár a gyerekekkel hihetetlen kedvesen és türelemmel foglalkozó Fidel László szerint nem elsősorban az élsportolók nevelése a cél. Az olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnok klasszis szerint a legfontosabb, hogy a kicsikkel megszerettessék a vizet, a kajak és a kenu nyújtotta élményeket.

– A kajakozást mindenki a strandolással köti össze, a nyár és a vízpart miatt. A gyerekeknél ez még így is van, nagyon élvezik és nekünk ez a fontos: szeressék meg, tartozzanak egy közösségbe, legyen egy rendszer az életükben és érezzék jól magukat. Nem feltétlenül akarunk olimpiai bajnokokat nevelni. Szerencsére a sportág elég népszerű hazánkban, így mi egyszerűen csak meg akarjuk szerettetni a kajakozást a gyerekekkel, akik fogékonyak is rá, két hónap alatt már rengeteget fejlődtek. Sokszor egymásra licitálnak, amikor pedig vége a foglalkozásnak, még kint akarnak maradni, menni még egy-két kört, roppant lelkesek. Nagyon jó helyünk van itt a tavon, és ez az egyik nagy vonzereje, hogy nem kell elutazni sehova, hogy kajakozhassanak. Helyben vagyunk, a tó maga a kajak oktatásra is tökéletes. Október végéig tervezzük a foglalkozásokat, ha hűvösebbre fordul az idő, akkor átszállunk a négyes és hatos kenukba, és azzal szeljük a hullámokat.

Szipola Antal szerint nincs nehéz dolguk, hiszen aki egyszer beül egy kajakba, többé biztosan nem akar kiszállni.

– Én már a hatvanasok generációját képviselem, mi anno itt kezdtük a pályánkat, ezen a tavon. Akkor még nem volt ilyen szépen rendbe téve, mint most. Óriási volt a gaz, a fű, mindenhol nádas volt, alumínium hullámlemez garázsokban tartottuk a hajókat. És ebből a generációból világbajnok hajósok, földkerülők kerültek ki. Ettől a sporttól nem lehet szabadulni, ha valakit megfertőzött, az örökre vízi ember marad, és nekünk ez a célunk, hogy a mai fiatalokat megismertessük ezzel a sporttal, ezzel az életformával.

Bár a Vital Club Kajak-Kenu Oktatása szinte teltházzal pörög, azért érdemes még jelentkezni, amit ide kattintva meg is tehetnek az érdeklődők.

Forrás: fmc.hu

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók