Fiatal sportolókat támogat a Kolonics Alapítvány

Ipacs Endre kezdeményezésére festmény készült a 2008-ban elhunyt kenus legendáról, Kolonics Györgyről. A képet Fülöp Miklós kortárs festőművész készítette Tumbász Hédi 2005-ös zágrábi világbajnokságon készített fényképe alapján. A festményt a Kolonics György Alapítvány árverésre bocsátotta, amelyből több mint egy millió forint gyűlt össze, s ezt most jó ügyre, fiatal sportolók támogatására fordítja.

Pályázat
Hír

Korábbi és jelenlegi sportolók, olimpiai és világbajnokok, sportvezetők, szakemberek, a kajak-kenu sporthoz több szállal is kötődő cégvezetők és magánemberek tettek felajánlásokat Fülöp Miklós kortárs festőművész Kolonics Györgyről készült művére. A harminc felajánló összesen 1 065 000 forintot adományozott, amelyet most jó ügyre fordít a Kolonics György Alapítvány.

A kuratórium pályázatot írt ki olyan 15 és 18 év közötti versenyzők számára, akik kiemelkedő verseny és tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, és szociális vagy családi helyzetük alapján valódi segítséget jelent számukra az alapítvány által nyújtott támogatás. A kuratórium mind a négy szakágból 1-1 sportoló felkészítését segíti, a támogatásokat edzőtáborozásra, sporteszközök vagy táplálék-kiegészítő vásárlására fordíthatják a fiatal versenyzők.

A pályázat beadási határideje: 2017. január 31.

A pályázat forrását képező felajánlásokat az alábbi személyek és szervezetek adományozták, amelyért külön köszönet Kárai Péternek az összefogás kezdeményezőjének és az alábbi felajánlóknak:

Apáthy Endre, Botond Balázs, Csabai Edvin, Dervarics Attila, Doma Gergő, dr. Bácskai János, dr. Molnár Mária, Faludy András, Foltán László (ifj.), Hüttner Csaba, Hüvös Viktor, Ipacs Endre, Juhász András, Juhász Gábor, Kálmán Tibor, Kárai Kázmér, Kárai Péter, Kárász Anna, Kiss Tamás, Kovács László, Kozmann György, Németh Szabolcs, Petrovics Kálmán, Rechnitzer Zoltán, Reisz Attila, Schmidt Gábor, Sík Márton, Slisz Béla, Storcz Botond, Szemán Róbert, Tótka Sándor, Trebitsch András, Vajda Attila, Zsidi József

Pályázati kiírás:

Pályázat Alapítvány

Kipróbálná magát a gyorsasági szakágban

Sikeres évet zárt Kiszli Vanda 2017-ben, ősszel mégis váltott, Budapestre költözött és új csapattal állt neki a felkészülésnek. A paksiak kiválósága a jövőben a maratoni táv mellett a gyorsasági szakágban is szeretné megmérettetni magát, többek közt rajthoz állna 2018-ban az itthoni rendezésű Egyetemi Világbajnokságon is.

Hír

A Dél-Afrikában K-2-ben felnőtt világbajnoki címet szerző Kiszli Vanda, Mihalik Sára páros kapta meg az Év maratoni női kajakosának járó díjat a kajak-kenu sportág év végi gálavacsoráján. Kiszli Vanda az idei világbajnokságon egyesben is jól szerepelt, ezüstérmes lett. Jövőre már K-1-ben is egyértelműen a vb-arany a célja.

“Örültem a második helynek is, de nem elégedhetek meg ezzel, az első hely megszerzésére törekszem. Persze mindenki nyerni akar, ahogy én is, az motivál, hogy egyesben és párosban is aranyérmes lehessek” – mondta Kiszli Vanda.

Egyesben itthon továbbra Csay Renáta lehet a legnagyobb ellenfele. Vanda nagyon jó kapcsolatban van a szakág tizennyolcszoros világbajnokával,  azt viszont, nem tartja elképzelhetőnek, hogy párosban együtt versenyezzenek.

“A versenyeken ellenfelek vagyunk, ott mindenki magáért küzd, egyébként pedig barátok. Nem szeretnék párt váltani, hiszen sok idő, amíg megszokja az ember a másikat. Úgy érzem, hogy Sára személyében megtaláltam azt, akivel elérhetjük a célunkat, úgy, ahogy az szeptemberben is sikerült.”

A világbajnokságot követően volt egy kis pihenője, de ősszel már elkezdte a felkészülést a következő szezonra. Budapestre költözött, így Mihalik Sárával minden nap együtt tudnak edzeni.

“Folytatjuk a munkát és készülünk a következő évre. Jelenleg benti edzéseink vannak, de úgy néz ki, hogy februárban el tudunk menni melegvízi edzőtáborba. Szeretném magam kipróbálni a gyorsasági szakágban is, jövőre itthon lesz az Egyetemi Világbajnokság, jó lenne, ha ezer párosban mi állhatnánk ott rajthoz Sárával.”

Avatás Csongrádon

Luca napján adták át a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület új hajóházát a csongrádi Sporttelepen. Az egyesület régi álma vált valóra, amelyet két ütemben, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Csongrád Városi Önkormányzat támogatásával építettek meg. Az avatáson részt vett Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, a térség országgyűlési képviselője, Farkas Sándor és Vajda Attila olimpiai bajnok kenus is.

Hír

Az egyesület 2010-ben alakult 13 taggal, önerőből szereztek be mindent. Eredetileg sárkányhajó egyesületnek indultak, később azonban kajakosok és kenusok is jelentkeztek hozzájuk. A csongrádi önkormányzattól 2013-ban kapták meg a sporttelep egyik épületének emeletét, ahol öltözőket és közösségi teret alakítottak ki, ehhez nyújtott először segítséget az egyesületnek a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A következő évben további támogatást kaptak, ekkor készült el a mostani hajóház alapja, néhány oszloppal és tetővel, vagyis egy szín épült a hajóknak. Egy évvel később a villamos hálózatot fejlesztették, majd újabb mintegy 5 millió forintból tudták befejezni a hajóházat. Összesen mintegy 13 millió forintnyi beruházás zajlott a holtág partján – ismertette az ünnepség elején Kakuszi Gyöngyi, a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület elnöke.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke hangsúlyozta, mióta a kormány támogatja a 16 olimpiai sportágat, köztük a kajak-kenut, egymás után épülnek az ehhez hasonló hajóházak, egyre növekszik a kajak-kenus család, egyre többen választják ezt a sportágat. A gyerekek olyan közösségekben nőhetnek fel, ahol megtanulhatják, hogy a munka az egyetlen olyan dolog, ami előrébb visz. Aki keményen dolgozik a céljaiért, az eredményes lehet. A csongrádi gyerekeknek sok sikert kívánt az MKKSZ elnöke.

Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselő arról szólt, hogy olyan sportcentrum kezd kialakulni a Holt-Tisza partján, amelyet sok település megirigyelhetne, hiszen teniszpálya, műfüves focipálya, több egyesület hajóháza már megépült, de hamarosan kézilabda-csarnok épül a szomszédságban. A kajak-kenu nagyszerű sport, az egyik legeredményesebb sportág. Ezek a létesítmények arra szolgálnak, hogy a gyerekek fejlődjenek.

Bedő Tamás, Csongrád polgármestere szerint az egyesület már meghatározó Csongrád sportéletében. Merjünk nagyot álmodni – mondta a polgármester –, ha az adottságaink ilyen jók, gondolkozni kell a kajak-kenu sport csongrádi fejlesztésében. Ezért is adja az önkormányzat mindig a támogatást, önerőt a pályázatokhoz. A sportfejlesztések döntően nem a stadionépítésekről szólnak, hanem sok sportágnak a mostanihoz hasonló beruházásáról – emelte ki a polgármester.

A hajóháznak az egyesület a Szent Jupát nevet adta, az ünnepségen leplezték le a névtáblát is. Az épületet Topsi Bálint plébános szentelte fel.  Ezután Schmidt Gábor , az MKKSZ elnöke, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, Bedő Tamás polgármester, Kakuszi Gyöngyi egyesületi elnök és Vajda Attila olimpiai bajnok kenus vágta át a nemzeti színű szalagot. Az épületben helyet kapott a hajótároló, edzőterem kondigépekkel, valamint vizesblokk is. A hajóház falán fotómontázsok mutatták be az építkezés történetét.

A Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület versenyzői egyre több versenyen vesznek részt, az összesített bajnoki pontversenyben mintegy 170 egyesület közül a 68. helyen áll a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület, az országos középmezőnyben.   Két magyar bajnoki negyedik helyezettje is van az egyesületnek, illetve ötödik és hatodik helyezettjük is van. Vajda Attila  hírportálunknak elmondta:  elsősorban hitet kell adni az itt sportoló fiataloknak, hinni kell magunkban, hinni kell az álmainkban és dolgozni kell érte. A sportban csak úgy lehet nyerni, ha átlépjük saját határainkat. Bízni kell magunkban akkor is, ha szembe fúj a szél, ha az 1000 méter többnek tűnik, mint 1000 méter, hinni kell, hogy akkor is én lehetek az első – intette a gyerekeket az olimpiai bajnok kenus. Erőt és kitartást kívánt a csongrádi fiataloknak.