Felkészülni! Holnap rajt a sárkány Eb-n!

Sárkányhajó Eb

Holnaptól a kontinens legjobb sárkányhajósaival találkozhatunk a szegedi Maty-éren. Megkezdődik a Nemzetközi és klub sárkányhajó Európa-bajnokság, amelyen a magyar csapatok éremeséllyel rajtolnak.

A Maty-ér már készen áll, a csapatok az utolsó simításokat végzik a pályán, hiszen csütörtök reggel 8 órától megkezdődnek a versenyek az ECA Nemzetközi és klub sárkányhajó Európa-bajnokságon.

Az eseményre kilenc nemzet versenyzői érkeztek, a magyarok mellett rajthoz áll a svéd, a francia, az orosz, a román, az ukrán, a lengyel, a német és az olasz válogatott is, a klub versenyeken pedig közel negyven csapat lesz érdekelt.
A magyar egységek a májusi szolnoki válogató alapján kvalifikálták magukat az eseményre, a nemzeti verseny nagy részét a Römi KKSK „legénysége” fedi le, mastersben néhány szám jutott az Óbudai Sárkányok, valamint az Old Lake Dragons versenyzőinek, míg klubszinten több magyar csapat is érdekelt lesz. A versenyeket három távon, 200, 500 és 2000 méteren bonyolítják le, és a szokásoknak megfelelően lesznek 10 és 20 üléses számok is. A magyar nemzeti egységekben olimpiai és világbajnokokkal is találkozhatunk, rajthoz áll Vaskuti István és Foltán László, indulni fog Bara Alexandra, Kövér Márton és Györe Attila, a rafting válogatott tagjai közül pedig Süveges Lilla. A 18-szoros maratoni világbajnok Csay Renáta is tervezte a részvételt, de kislánya betegsége miatt vissza kellett mondania az indulást.

„Izgalmas összecsapásokat hozhat ez az Európa-bajnokság, a leglátványosabb számokat pénteken és vasárnap láthatjuk, hiszen mindkét nap rendezünk kétezer métereket. Úgy gondolom, jól felkészült, erős csapatokkal állunk rajthoz a nemzetközi és a klubverseny során is, így bízom benne, hogy sok érem marad itthon” – mondta Patyi Melinda, a sárkányhajó szakág vezetője.

A program.

Szerda: Megnyitó, 17.30, Maty-ér

Csütörtök: 200 m

Péntek: 200 és 2000 m

Szombat: 500 m

Vasárnap: 500 és 2000 m

A versenyre a belépés ingyenes.

A verseny honlapja: dragonszeged2017.com

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók