Fa Nándor is előadást tart a szakmai konferencián

A magyar kajak-kenu sport színe-java pénteken és szombaton Egerben találkozik, ahol a szokásos őszi közgyűlés mellett szakmai konferenciát is tart a szövetség. Az előzetes jelentkezések alapján óriási az érdeklődés a konferencia iránt, amelynek egyik érdekes színfoltja a vitorlázó Fa Nándor előadása lesz.

Őszi közgyűlését tartja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Egerben. A szokásos idény végi szakmai, pénzügyi és stratégiai beszámolók után péntek délutántól már a szakmai konferencia előadásai pörögnek, amelyen az edzők, a sportágban dolgozó szakemberek kaphatnak érdekes információkat, segítséget a versenyzőik felkészítéséhez.

Elsőként dr. Kováts Tímea sportorvos, kardiológus beszél a mérési protokollokról a kajak-kenu sportágra vetítve, majd Trájer Emese, a Testnevelési Egyetem tanársegédje tart előadást az élettani mérések szerepéről az élsportban. Kollégája, Katona Péter a kajak-kenu sporttal kapcsolatos mozgáselemzés lehetőségeit mutatja be, míg Futó Iván egyetemi tanár és Sík Márton edző a mesterséges intelligencia kutatások szerepéről beszél az egybegyűlteknek.

Szombaton dr. Marics Balázs dietetikus nyitja az előadások sorát, aki a felkészülést és versenyzést segítő táplálkozásról ad tájékoztatást, míg Tóth Dániel pszichológus az „Y és a Z” generáció viselkedési sajátosságait mutatja be.

A nap egyik „vendégszereplője” Fa Nándor vitorlázó lesz, aki saját példája alapján mutatja meg, hogy milyen utat kell bejárni a felkészüléstől a célok megvalósításáig, hogyan lehet eljutni a Velencei-tótól a világ legnagyobb Földkerülő versenyeire. Fa Nándor korábban birkózott, majd 1970-től a Köfém SC-ben kenuzott 27 éves koráig, vagyis abszolút képben van a sportágat illetően. (Képünkön egy sukorói emlék látható, amelyen Molnár Ferenccel, Szipola Antallal és Horgos Lajossal szállt egy hajóba.)

A szakmai konferenciát Fajtné Thúróczy Zsuzsanna, a TE egyetemi tanára zárja, aki „Képességfejlesztés gyerekkorban a saját testtel végzet gimnasztikai gyakorlatok alkalmazásával” címmel tart előadást.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók