Erős csapattal utazunk az ORV-re

Közel harminc ország részvételével rendezik meg ezen a hétvégén a szlovákiai Pöstyénben az Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyre nagyon erős összetételű magyar csapat utazik, hiszen az idei szegedi világbajnokságon, a franciaországi Európa-bajnokságon és a nanjingi ifjúsági olimpián is induló kajakosok és kenusok ragadnak lapátot.

Világversenyt félvállról venni? Ez a magyar kajakosok és kenusok részéről egyáltalán nem szokás, így a pénteken kezdődő pöstyéni Olimpiai Reménységek Versenyén is igen erős csapattal száll harcba válogatottunk.

„Hetven százalékban a korosztály első vonalával szerepelünk, így érmekben, győzelmekben reménykedem – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. – Csapatunkban jelen lesz a franciaországi Európa-bajnokságon szereplő csapat nagy része, köztük a négyesben aranyérmes Racskó Fruzsina, indulnak a szegedi világbajnokságon eredményesen szereplő versenyzők is, így Sólyom Dóra, Piller Szabina, és rajthoz áll a nanjingi Ifjúsági Olimpián ezüstérmet nyerő Homonnai Luca, valamint Koleszár Zoltán is. Az Olimpiai Reménységek Versenye az évek során egyre erősebb mezőnyt vonultat fel, az idén is rajthoz állnak Európa legjobb nemzetei, de jönnek kajakosok és kenusok a tengerentúlról is, így ausztrál, amerikai, sőt tunéziai nevezés is érkezett.”

A versenyen egy nemzetből számonként két egység állhat rajthoz, vagyis a rendszer olyan, mint a felnőtt világkupáké. Pénteken az 1000, szombaton az 500 és vasárnap a 200 méteres versenyeket bonyolítják le, az eredményeket a http://oh2014.canoe.sk/ oldalon lehet megtalálni.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók