Én köszönöm szépen.
Részben a váratlanság miatt nem voltam elég összeszedett, részben a jelenlevők kis száma miatt én nem tudtam volna elköszönni méltó módon attól a nagyszámú közösségtől, mely kívülről jöttként – hiszen én sosem kajakoztam, kenuztam – befogadott, és közel 3 évtizedig elviselt. Ezt most itt szeretném megtenni.
28 év. Sok. 53 éves vagyok, az életem több mint fele, a tudatos életem kétharmada a kajak-kenu jegyében zajlott. Számos mai válogatottat tudnék felsorolni, akiknek a szüleit ifi versenyzőként kísértem versenyre.
Gyakran érdemtelenül használunk magasztos kifejezéseket. A továbbiakban nem udvariasságból írom le a dicsérő jelzőket, hanem őszintén gondolom.
Én köszönöm, hogy személyetekben számos csodálatos sportembert és embert ismertem meg mind a vízen, mind a parton. Büszke vagyok arra, hogy személyes ismeretség, megkockáztatom, barátság köt azokhoz, akik sok-sok ember számára méltán példaképek. Nem a szó mai, esetenként lejáratott, hanem a szó klasszikus értelmében.
Én köszönöm, hogy 1981 óta Olimpián, VB-n, EB-n, felnőtt, U23 és ifi versenyeken közel 200 alkalommal hallhattam a Himnuszt.
Sosem voltam és nem vagyok szólista alkat. Mindig arra törekedtem, hogy egy gyönyörűen játszó zenekar tagja legyek (ha már Dobos…). A kajak-kenu válogatott bármelyik „évfolyama” mindig jó zenekar volt. Én köszönöm, hogy széles értelemben véve tagja lehettem.
Én köszönöm a feledhetetlen élményeket. Bármennyire furcsának is tűnhet, nagyon-nagyon jó érzés agyonizzadt, talpig vizes emberekkel összeborulni a befutó után és együtt örülni. Összekovácsoló élmény volt az is, bár senkinek nem kívánom, mikor 1984-ben a dunavarsányi edzőtáborban egymás vállán zokogtunk, sirattuk az olimpiai részvételt.
Én köszönöm azt a bizalmat, amit akár nem tudatosan nyilvánítottatok ki, mikor a dopping vizsgálathoz szükséges anyag alkalmanként több órás gyűjtése közben a várakozás hosszú percei alatt a beszélgetések során tanúsítottatok, elmondtatok az életetekből olyan részleteket, amit valóban csak barátainak mond el az ember.
Én köszönöm, hogy személyes példamutatásotokkal erősítettétek bennem a meglevő hitet, hogy a padlóról felállva is meg lehet fordítani a nehéz helyzeteket, hogy a kitartó, következetes munka hosszútávon meghozza eredményét.
Az ünnepség bevezetőjében elhangzott, hogy a kajak-kenus sikerek alapja a sportág előbb jellemzett szellemisége. Ezzel teljesen egyetértek. Amíg ezt a vezetők, edzők meg tudják őrizni, át tudják adni a kezdő versenyzőknek, addig nem féltem a későbbi eredményességet. Kívánom, hogy a külvilág ezzel ellentétes behatásaival szemben sikerüljön gátat építeni. Amíg a munka lesz a központban, amíg a magyar edzők hozzáértése lesz az útmutató, amíg az egymás közti versengés (bármely szinten) megmarad a sportszerűség keretein belül, addig nem kell félni a jövőtől.
Az ünnepségen díjazták a legjobb ifi versenyzőket is. Anna, Bence, András! Kívánom, hogy éljétek át Ti is azt, amit elődeitek! Kívánom, hogy néhány év múlva Ti legyetek a példaképek. Ha csak néhány gyerek a Ti eredményeitek, helytállásotok hatására hajóban ülve, térdelve friss levegőt fog szívni és nem füvet, valós teljesítményre fog törekedni és nem a napjainkat egyre inkább behálózó felszínes, üres, délibáb jellegű látszat-csillogásra, már nagyon-nagyon sokat tettetek.
Én köszönöm közvetlen munkatársaimnak, mindenek előtt felejthetetlen Vásárhelyi Gyuri bácsinak valamint Klenyán Tominak és a Sportkórház munkatársainak munkám segítését.
Lányok, fiúk! Szüleitek és edzőitek után a legnagyobb szurkolótok én leszek. Ha a munkámmal összeegyeztethető lesz, ott leszek Ferihegyen a virágokkal és pezsgőkkel.
Ha, ne adj Isten, olyan gondotok lenne, amin szerintetek tudok segíteni, számíthattok rám.
Sok sikert kívánok mindenkinek.
Dobos József
