Előadást tartottak Spanyolországban

előadás

Nemzetközi kongresszuson adott elő Szilárdi Katalin edző, valamint Faludy András, a szövetség szakmai alelnöke a spanyolországi Catoirában. A tapasztalatokról Szilárdi Katalin mesélt.

Ismét nemzetközi kongresszusnak adott otthont Catoira. Az esemény főszervezője Manuel Isorma Folgar volt, aki kajakedző a városban és pszichológiát tanít a vigói egyetemen. A három napos rendezvényen körülbelül háromszázan vettek részt a világ minden tájáról, az előadók között pedig ott szerepelt Szilárdi Katalin és Faludy András is.

„Komoly sporttudományi kutatások eredményeivel találkozhattunk ezen a konferencián, színvonalas pályataktikai elemzések hangzottak el a riói olimpia összes versenyszámáról, például megtudhattuk, hogy a Vasbányai, Mike páros a pálya második felében alacsonyabb csapással jóval gyorsabban haladt, mint az első ötszáz méteren nagyobb csapással. Megfigyelhettük a győztesek jellemző irambeosztás-görbéinek hasonlóságát is. Többek között hallottunk a sérülések megelőzéseinek lehetőségéről a kajak-kenuban, sporttáplálkozásról, a sportág olimpiai jövőjéről, a különféle szülői típusokról, viselkedésekről a versenyeken és viszonyulásukról a gyermekeik sportolásához. Max Hoff, a németek olimpiai bajnoka is az előadók között volt, ő részletesen mesélt vadvízi kajakos múltjáról és arról, hogy milyen utat járt be az olimpiai győzelemig” – mondta Szilárdi Katalin, aki a londoni olimpiai felkészülés edzésmódszertani, pedagógiai és sportpszichológiai hátteréről adott elő, míg Faludy András az utánpótlás felkészítéséről tartott beszámolót.

„Igyekeztünk az edzők számára hasznos és gyakorlatias előadást tartani, és a visszajelzések alapján nagy sikerünk volt” – mondta az edzőnő. Méghozzá olyannyira nagy sikerük, hogy a magyar szakemberek további előadásokra kaptak felkérést.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók