Gabi_ba_index

Elnöki interjú az index.hu-n

4539
A magyar kajak-kenu évtizedek óta sikersportág, bár a válság jelei itt is megjelentek. Baráth Etele kurzusa után új elnökkel vágunk neki az olimpiai felkészülésnek. Schmidt Gáborral beszélgettem.

- Az elmúlt húsz évben a kajak-kenu volt a legsikeresebb magyar sportág az olimpiákon, de amikor jött a tisztújítás, egyetlen kormánypárti jelölt sem bukkant fel. Ennyire nem vonzó a sportág?

– Révész Máriusz kormánybiztossal folyamatos kapcsolatban állunk a vízi turizmus miatt. Éreztem a kérdésben az iróniát, ezért ha komoly választ akar, azt mondom: semmiféle politikai nyomás nem volt rajtunk soha, nemcsak az előző néhány évben, hanem előtte sem. A kajak-kenus társadalom pedig szerette azokat az embereket vezető pozícióban látni, akik a sportágból nőttek ki. A leköszönő Baráth Etele kajakozott, 21 évvel ezelőtti megválasztása előtt már a budapesti szövetséget irányította, így zavartalanul vehette át a nagy egész vezetését. A sportágban mindig is helyük volt a tenni akaróknak, az elnökség rájuk hagyatkozott, nyolcvan százalékban olyanok ülnek a vezetésben, akik erősen kötődtek a sportághoz. Ebben az elnökségben nem volt téma, hogy ki milyen pártállású, mert elsősorban a teljesítmény, az elvégzett munka számított. Hiszem, hogy ez így lesz a jövőben is.

– A szövetség elnöki irodájában beszélgetünk, aminek közös a bejárata Baráth Etele irodájával. Amikor ideértem, találkoztam is vele, az átadás-átvétel elég zökkenőmentesnek látszik.

– A látszat nem csal. A munkamegosztás köztünk évekre visszamenőleg megvolt, Etele nem csinált hiúsági kérdést a félreállásból. Nem feszélyez, hogy egymás mellett vagyunk, inkább még inspirál is. Etele lesz a jövőben a közösség szeme, és mint a közgyűlés elnöke figyeli, mi történik. És ez így is van rendjén.

– Nem hallottunk olyanról, akit megdöbbentett volna Baráth Etele félreállása, de azért sokan meglepődtek. Hogy sikerült ilyen zajmentesre a váltás?

– Az ugye nem baj, ha nyugalom van köröttünk? Egy belső kör már tudott a szándékáról hónapokkal korábban. A szervezet hatékonyabb működtetése ezt kívánta meg. Nem lózungokról beszélünk, ez a valóság. A tagság ezt pozitívan értékelte, az irányt is helyesnek vélte, ehhez nem kellett nyílt szavazás sem. Nem kell rejtett hátteret keresni: ha valaki vezet egy brüsszeli bizottságot, akkor kevesebb ideje marad a milliárdokkal gazdálkodó szövetségre – ilyen egyszerű.

– Még 2012 végén az első között kapott a kormánytól több mint egymilliárdot a sportág. Szimbolikus, hogy önök voltak az elsők?

– Van ilyen tartalma szerintem. Elismerték a munkánkat, hogy szélesebb bázisú lett a sportág, több egyesülettel, több gyerekkel. A nagyobb céljainkhoz több forrást kaptunk, amit megfelelően használtunk fel. Sok helyen megújultak a bázisok. Azt hiszem, nagyon sokan cseréltek volna akkor velünk. Nem lehet más a feladatunk, mint hogy a jövőben is példát mutassunk.

- Mindjárt itt lehet az újabb alkalom, amikor majd akadémiai szintre emelik a kajak-kenut. A Magyar Közlönyben már megjelent, hogy a kormány egyetért sportági központok létrehozásával. Az úszás, az öttusa van még kivételezett helyzetben. Hogyan képzelik el ezt a folyamatot?

– Az akadémiához társult némi pejoratív felhang az utóbbi időben, ezért nem is biztos, hogy helyes ez a szó. Abban hiszünk, hogy a műhelyek versengése előreviszi az egész sportágat, hiszen a felemelkedésünket is ennek köszönhettük. Terveink szerint egy olyan módszertani bázis jönne itt létre, amely agytrösztként lenne képes utat mutatni a sportágban. A klubrendszer gyengítése értelmetlen, a kluboknak dolgozó edzők képzése és továbbképzése viszont alapkövetelmény, ha a világ élvonalában szeretnénk maradni. Ha nekik adunk mankókat, milyen mérésekkel jutnak még előrébb, mire figyeljenek a gyerekeknél, akkor végezzük jól a dolgunkat. Egy új típusú tehetségmenedzselést szeretnénk, esetünkben bentlakásról szó sincs, a központi tervezés viszont elengedhetetlen. Volt három aranyunk, de nem volt mellette más színű érmünk az olimpián, máris megvan tehát, hol lehet előrelépnünk: férfi kajak és a kenu, és akkor a szlalomról még nem is beszéltünk. Az is egy kötelezően fejlesztendő terület.

- Mikor írtak utoljára szakkönyvet a sportágról?

– Nagyon régen. Jogos kritika felénk, hogy erre nem törekedtünk, a nagy edzőgeneráció tudását nem vittük tovább, nincs összefoglalva és rendszerezve. A sportág nyilván a gyakorlati tudáson alapul, de természetesen segítséget kaphatnak az edzők, ha maguk előtt látják, mi és miért történt a múltban. Illetve hogy milyen új tendenciák vannak, hogyan változott meg a felkészítése menete, és még lehetne sorolni.

- És van elég edző? Debrecent például évek óta nem tudják lefedni, nincs klubja a második legnagyobb magyar városnak, mert nem sikerült megfelelően képzett szakembert találni erre a posztra.

– A Testnevelési Egyetemmel közösen újra elindítjuk a szakedzői képzést, ami nyolc vagy kilenc éve sajnos megszűnt.

- Biztos, hogy sajnos? Somogyi Béla úgy készítette fel Kozák Danutát, hogy nincs meg a legmagasabb végzettsége, de mindenre nyitott. Hüvös Viktor is úgy nyert vb-t a Molnár, Tótka sprinterpárossal, hogy nem szakedző.

– Ettől még biztos. Az anatómiáról, pszichológiáról ott kaptunk azért fontos, mindenkor felhasználható ismereteket, amik azóta sem változtak. A sportág persze fejlődött a kétszáz méteres számok megjelenésével, az említettek olyan edzők, akiknek ugyan nincs meg a legmagasabb végzettségük, mégis jól használták fel az elérhető ismereteket, kutakodtak a világban, felhasználták a netet, az idegen nyelvű szakirodalmat.

- Az is érzékelhető ugyanakkor, mintha most kapna a kajakozás egy kis tudásimportot. Likér Péter és Rami Zur érkezésére gondolok.

– Likér Péter egy magyar ember, aki Szlovákiában ért el sikereket. A szolnoki edzőtáborban, de máshol is információkat cserélhetett magyar edzőkkel. Ha a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella úgy ítélte meg, hogy tőle kap új impulzusokat, az egy fontos jel. Fazekas Kriszta férje, Rami sokat tanult a magyaroktól, hiszen Kati néni csoportját tanulmányozta az Egyesült Államokban; amikor még versenyzett, sok mindent elleshetett. Hogy ő mennyire hasznosította ezeket a felkészítési elveket, hogyan alakította ki saját hitvallását, az hamarosan kiderül. A feleségénél minden kétséget kizáróan tökéletesen ment, a most hozzá csatlakozó olimpiai ezüstérmes férfi kajakos versenyzőknél jön a következő próba. Nem hinném, hogy folyamatról beszélhetünk, de a jeleket nem szabad figyelmen kívül hagyni, a nyitottságra és befogadásra szükség van.

- És a doppingban lát tendenciát?

– Nem. Különböző esetekről van szó. Dombvári Bence doppingvétséget követett el, bár egy olyan szerrel tette, aminek nem sok értelme van, eltiltást kaphat. Hazugságvizsgálatot kért, pillanatnyilag is folyamatban az ügye, hamarosan döntés születik, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania. A két győri kajakosnál nem állítottuk a doppingvétséget, sohasem volt szó róla, azt ellenben hangsúlyoztuk a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelentésére hivatkozva, hogy nem természetes anyag volt a szervezetükben. Megérte volna kockáztatni, hogy majd négy vagy nyolc év múlva, vagy ki tudja, mikor, egy újabb teszteléskor megbukjanak? Nem hiszem. Ez volt a tét, az elnökség úgy határozott, hogy nem mehetnek az olimpiára. Erősen megkérdőjelezhető ugyanis, hogy tisztán készültek fel, mi pedig nem tolerálunk semmilyen kilengést. Büszkén vállaljuk, hogy a sportágunk végeztette el a legtöbb vizsgálatot a MACS-csal. Akinél tűt találunk, az is büntetésre számíthat. Ez is egy elvünk, ebből sem engedünk. Nem életszerű, hogy egy versenyző hátizsákjának fontos tartozéka lenne a tű. Kemény a szigor, amit ez a sportág felépített az előző évtizedekben, nem szabad senkinek sem megingatnia.

- És az mennyire volt sokkoló erejű, hogy Vaskuti István kikerült a sportág nemzetközi szövetségének (ICF) legfelső vezetéséből?

– Elöljáróban gyorsan megjegyezném, hogy nem vagyunk elszigetelve, a világban tapasztalható rezdülések így is eljutnak hozzánk, legfeljebb most nem első kézből. István bekerülése egy szavazaton múlt. Természetesnek vettük, hogy nekünk, a sportág egyik nagyhatalmának ott a helyünk. Nyilván jobban örültünk volna, ha újra bekerül a legszűkebb grémiumba, de ettől még nem állt fejére a világ, és azon ügyködünk, hogy hamarosan felépítsük azt a szakembert, akivel hosszú távon számolhat az ICF. Megvannak a jelöltjeink, köztük olimpiai bajnokok, hamarosan remélhetőleg hallunk róluk.

- Mikor szólították legutóbb Gabi bának?

– Haha. Nem volt olyan rég, gyakorta megkapom még. Ebben az épületben is előkerül ez a megnevezés. Nem tudok kibújni a bőrömből, én is voltam edző, és akkor neveztek el így. Sokan szólítanak így, hiszen meglehetősen fiatalon elkezdtem az edzősködést.

- És nem hiányzik a motorcsónak?

– Ha itt letelik a szolgálatom és leszerelek, akkor egyszer még biztosan beülök a motorosba. Ha pedig engedik a kollégák, szívesen beülök melléjük, sőt, akár még egy edzést is szívesen megtartok. Ha igénylik, és nem veszik kotnyeleskedésnek, rajtam nem múlik. Jól érzem magam, ha a vérkeringést a vízen, nemcsak a partról, az irodából szemlélem.

forrás: index.hu/Ághassi Attila