Mégse

Elment Szent Jupát földi helytartója

Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves korában szerdán késő este elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója. A sajtót, és a közösségi médiát elárasztották a megemlékezések, az ország egy emberként síratja a kenukirályt.

Hír

Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten. Hatéves volt, amikor elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia. Felépülése után sportolni kezdett, először ökölvívó edzésekre járt, de a szakosztály megszűnése után a kenut választotta. Egész pályafutása alatt, 1962-től 1983-as visszavonulásáig az MTK kenusa volt.

Határtalan kitartása, akaratereje, szorgalma és lelkesedése a magyar és a nemzetközi sportélet egyik legkiemelkedőbb egyéniségévé tette, Magyarország egyik legnépszerűbb sportembere volt. Kilencszeres világbajnok, ötszörös világbajnoki ezüst- és ötszörös világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok. Minden idők legtöbb magyar bajnokságát ő nyerte a kenusok között: összesen 37 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán.

1978-ban UNESCO fair play-díjat kapott, mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színeiben versenyző Matija Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.

Sportpályafutását 1983-ban fejezte be. Visszavonulása után az MTK örökös tiszteletbeli tagjává választotta, aranygyűrűvel tüntette ki, a klub kajak-kenu szakosztályában különböző sportvezetői funkciókat töltött be.

1979-ben az év sportolójának választották. 1991-ben bekerült a magyar sport halhatatlanjainak klubjába. 1998-ban kézlenyomata felkerült a Csillagok Falára. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki.

2020 janárjában az Év Sportolója gálán Wichmann Tamás átvehette a Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ), és a a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) életműdíját is.

A díjátadáson Deutsch Tamás, az MTK elnöke így méltatta a bajnokot:

“50, 100, 200 év múlva, ha valaki, és sokan lesznek ilyenek, apaként, nagyapaként, tanárként, edzőként, vagy sportújságíróként más emberek elé példát akar állítani, akkor Wichmann Tamás élettörténetét fogja elmesélni. Azt a regénybe illő történetet, ami tele van sikerekkel, győzelmekkel, dobogós helyezésekkel, tele van kitartással, tisztességgel, barátsággal, tele van szeretettel, tele van vagánysággal, tele van valami egészen hihetetlen, megtörhetetlen akarerővel. Majd 50, 100, 200 év múlva, amikor példát állítanak apák, nagyapák, edzők, és újságírók mások elé, akkor azt fogják mondani, hogy légy olyan, dolgozz, sportolj, élj úgy, mint Wichmann Tamás. Számora megtisztelő, és megható, hogy apaként, nagyapaként, az MTK elnökeként, a MOB alelnökeként talán

minden magyar nevében mondhatom ki, mindent köszönök Tamás, amit tőled kaptunk, igyekszünk olyanok lenni, mint Te.”

Mielőtt versenyző lett, szakácsnak tanult. Mikor kiderült, hogy az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpián a szocialista országok bojkottja miatt nem szerepelhet, elkezdte felépíteni a saját vállalkozását. 1987-ben megnyitotta Budapest első “alternatív” kocsmáját, amelyben tudását hasznosította. A kocsmát eredetileg Szent Jupátról, a kenusok “védőszentjéről” nevezte el, de később már csak Wichmann-kocsma volt a neve. A létesítmény 2018-ban, több mint három évtized után zárt be.

Amikor 2013-ban, 65. születésnapja alkalmából interjút adott az MTI-nek, a kezdetekről azt mondta, hogy mindig vonzotta a messzeség, a távolság, és Vízöntő jegyűként a víz is alapeleme volt, úgyhogy lassacskán el sem tudta képzelni az életét a kenuzás nélkül.

A kenukirály életéről és karrierjéről készült “Magyar Lapát” című portréfilmet 2020 januárjában nagy sikerrel mutatta be a Kolonics Alapítvány az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A bemutatón adta élete utolsó interjúját a Kajak-Kenu TV-nek.

Wichmann Tamást, számtalan kajakos és kenus örök példaképét az egész sportág gyászolja. Sokan közülük a Kenus sirató soraival búcsúznak a közösségi oldalakon:

Kenus sirató

Hogyha egyszer meghalok,
Elvisznek az angyalok,
Fektessetek kenumba,
Bocsássatok a tóra.
Rakjatok meg kövekkel,
Amíg a víz el nem nyel.
Ringatnak a hűs habok,
Szent Jupáthoz eljutok.
Betoppanok elébe,
Lejattolok ővéle.
Kenus élet, de szép volt!
Kár, hogy tovább nem tartott.
Bizony, tovább nem tartott!

Isten nyugosztaljon, Tamás!

Fejben még nem vagyok öreg

Annak idején a magassága miatt csalták le a váci csónakházba. Rövidesen kiderült: a tehetsége révén még inkább ott a helye. Az indiánregényeken nevelkedett „Vadas” – alias Völgyi Péter - ezúttal duplán kerek évfordulót ünnepel: ötven évvel ezelőtt kezdte azt a szezont, amelyben a hazai mezőny legjobbja volt, s nem mellesleg, éppen hetvenéves.

Hír

– A becenevedről már beszélgettünk korábban, így tudom, hogy áttételesen azt is a sportnak köszönheted, mint annyian mások…

– Így van. Válogatottként az edzőtáborokban faltam az indiánkönyveket, azokból merítettem erőt, motivációt. Akik ott voltak velem, sokat ugrattak emiatt, stílszerűen kikötöztek, „megkínoztak”. Ezzel ragadt rám a név. Voltam Bőrös, Bőrharisnya, Vadölő, és végül ebből maradt a Vadas.

– Mennyire volt akkor számodra egyértelmű, hogy egy nemzedékváltó generációhoz tartozol?

– Igazából később, már visszatekintve fogalmazódott meg bennem, hogy milyen szerencsés évjáratban születtünk. Persze, kiemelkedően tehetséges is volt az a csapat; olyan nevekkel, mint Bakó, Szabó, Svidró, Csapó… De adott esetben hiába tehetséges valaki, ha az életkora miatt egy nemzedékváltás félidejében jut oda, talán esélye sincs bekerülni a válogatottba. Mi azonban épp jókor nőttünk föl, és ifiből felnőttbe lépve egyből le tudtuk váltani a korábbi menők – Kemecsey, Szöllősi, Fábián és a többiek – már kiöregedő csapatát.

– Tartod a kapcsolatot az egykori sporttársakkal?

– Ha máskor nem, az év végi, régi sikerekre visszatekintő, szövetségi kajak-kenus rendezvényen mindenképp találkozunk. Az eredményeim szerint idén ott leszek és elvileg az elkövetkezendő négy évben is…

– Mit gondolsz, a termeteden és az eredményeiden túl mi az, amiben még kitűntél a váci kajakosok közül?

– A nemzetközi szinten is eredményesen versenyzők közt én voltam az egyetlen, aki itt kezdte és itt is fejezte be a pályafutását. Persze nekem is volt lehetőségem, hogy elmenjek, például, amikor katona voltam, vagy amikor húszévesen elcsábítottak Szegedre. Csapót akkor hívták oda Szolnokról, Svidrót Miskolcról. Ők maradtak, engem viszont hazahozott a honvágy. Ott nekem a Dunakanyarhoz képest minden túl lapos volt, a víz meg „büdös”.

Ismered a Duna szagát, tudod, miről beszélek.

Van egy jellegzetes illata, mint minden természetes víznek. A Tiszáé más.

– Megbántad valaha is, hogy így döntöttél?

– Hat vébén indulhattam, ahol összesen két második és két harmadik helyezéssel lettem gazdagabb. Ha Szegeden maradok, vagy eligazolok máshová, talán többre vihettem volna. De ez is csak feltételezés. Ami a „ha” mögött van, az mindig ismeretlen. Így utólag azt gondolom, minden így volt jól. Eléggé röghöz kötött vagyok.

– A kortársaid közül többen is említették, hogy olykor álmodnak a kajakozással. Veled is előfordul?

– Mostanában nekem is jönnek vissza sorban az életemben megélt korszakok: a gyerekkorral indult, most pedig épp gépész vagyok az uszodában… Versennyel még nem álmodtam, de kajakozással igen.

– Említenél néhány valóságos, de álomszerűen szép epizódot a pályafutásodból?

– Amikor 17 évesen EORV-t nyertem egyesben Szófiában. Vagy ott vannak például a hajdani „melegvizes” edzőtáborok. Mexikó… Óriási élmények voltak. Az az év, amikor hosszú távon a legjobb voltam és 1000 egyesben is második a Csapó mögött, sőt, előfordult, hogy meg is vertem. Én indultam ’71-ben a vébén is, csak az edzőtáborban kaptunk egy szalmonellafertőzést és teljesen leroggyantunk. Nekem ott tört meg a pályám.

Aztán a következő évben jött az olimpia, és hiába voltam egyesben második—harmadik, nem kerültem be egy négyesbe se. Akkor még mások voltak a válogatási elvek. A pesti egyesületek voltak a dominánsak, a Honvéd, a Dózsa, a vidékiek még nem voltak úgy menedzselve. Amikor az élmezőnybe kerültem, még előnyt is lehetett kovácsolni a vidéki, kis egyesület adta feltételekből, például abból, hogy az ember nehezebb hajókon edződött. Később, más vonatkozásban viszont nem feltétlen volt ezt ideális.

– 15 éven át edzősködtél is Vácott. Milyen stílusban? Milyen szempontok szerint?

– Nagyon sok mindent a Babellától vettem át. A jó dolgait. Rajta kívül edzőm volt a Fábián László, a Kemecsey, az Ürögi is, vagyis több edzőnek a tudását ötvöztem. Mondhatni, eredményesen, hiszen négy ifi világbajnoki címet szereztek a tanítványaim, közülük Pauman Dani pedig később olimpiai ezüstérmes lett. De én nem csak a hajtásra mentem rá; csináltunk közös programokat, moziztunk, elmentünk Gödöllőre biciklivel a Grassalkovich-kastélyt megnézni, Visegrádra bobozni. Az mindegy, hogy szakadó esőben mentünk, meg jöttünk, a lényeg az volt, hogy együtt vagyunk.

Mindent megragadtam, hogy élményeket adjak a versenyzőimnek,

akik a mai napig emlegetik ezeket a kirándulásokat. Úgy emlékeznek vissza, hogy szerettek velem edzeni. Ez még akkor is jó érzés, ha idővel elköszöntek tőlem.

– Ha nem is feltétlen Gödöllőre, de a hosszabb távú biciklizés megmaradt. Aki járatos a Duna menti kerékpárúton, az egészen biztosan sűrűn találkozik veled…

– Igen, a kerékpározás megmaradt, majdnem minden nap, télen is. Igaz , az utóbbi két évben már csak elektromos kerékpárral. Megkoptam… Nyögöm az élsport mellékhatásait. Aki érintett, tudja, miről beszélek. De a baj igazából az, hogy fejben még nem vagyok öreg.

 

 

– Ez nem feltétlen baj…

– Ahogy vesszük. Fejben pozitív vagyok és motivált. Úgy csinálnám még, futnék, versenyeznék… és kicsit irigykedem arra, aki képes rá. Ami pedig nagyon megérint, hogy sorra mennek el a kortársaim. Ez nagyon megráz. Nehéz tudomásul venni. De aztán kimegyek, kerékpározom egyet és minden jó lesz. A szél kimossa az agyamat.

– Mit kérnél ajándékként legszívesebben ezen a kerek születésnapon?

– Hát például azt, hogy a pici lányunokámat, az én kis szerelmemet még láthassam kajakozni. Meg két jó lábat. Két új térdprotézist. Az nagyon kéne…

Megkezdődnek a páros edzések az olimpiáért

Férfi kajakosaink is teljes erőbedobással készülnek a válogatóra, közülük is jóval előrébb tart Hüvös Viktor csapata, de a Párizs keret is gőzerővel keresi a megfelelő 1000 párost.

Hír

Első fecskeként Birkás Balázs érkezett meg a dél-afrikai melegvízi edzőtáborba még január 20-án, majd követték őt csapattársai: Tótka Sándor, Nádas Bence, Kuli István és a szívműtéte után visszatért Molnár Péter. Ők Január 27. és február 21. között edzőtáboroztak Dél-Afrikában, március 2. és 21. között Montebelóban folytatják a melegvízi munkát.

„Ők már nagyon elől járnak a felkészülésben.

Náluk is bevett még az aerob munka, de már sprintedzésekkel is tarkítják a monoton edzéseket, emellett sokat kondiznak, amely a felkészülés ezen időszakában elengedhetetlen” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány a főleg az 500 kajak négyesre kvalifikáló 400 egyesre készülő kajakosokról.

Ami az olimpiai kvótákat illeti, férfi kajakban egy hiányzik még a magyar csapatnak a maximális kvótaszámból. A K-1 200, a K-1 1000 és a K-4 500 mellett a negyedik olimpiai szám a K-2 1000 méter, amelyre főleg a Párizs keret tagjai pályáznak a legnagyobb eséllyel. Február 8-tól március 5-ig Dél-Afrikában edzőtáborozik Kammerer Zoltán, Béke Kornél, Noé Zsombor, Dombvári Bence, Redl András, Varga Ádám és Gál Péter, az ő felkészülésüket Matyus Zsolt és Kiss István irányítja.

„A K-2-es kvóta szempontjából a Párizs keret tagjai a legfontosabbak. Ők most sokat és hosszúkat eveznek, de a héttől

várhatóan megkezdődnek a rövidebb résztávok is.

Dél-Afrikából átmennek Sevillába, ahol március 9. és 29. között tovább dolgoznak, és bár ott is az egyéni munka lesz a központban, de már megkezdődnek páros edzések is” – mondta Hüttner Csaba.

Szintén a Párizs-keret tagja a biztos párosnak tűnő Erdőssy Csaba és Bogár Gábor egység, valamint a Németh Viktor, Koleszár Mátyás kettős is, egyelőre ők itthon készülnek az április 29. és május 2. közötti válogatóra.

Az olimpiai csapatba kerülésről a férfi kajak szakágban általánosságban a hazai válogatón, valamint az európai pótkvalifikációs versenyen, a világkupákon és az Európa-bajnokságon való szereplés dönt.