Mégse

Egyszer csak melletted van a kajak-kenu társadalom és az egész ország

Tóth Róbert mellé állt a teljes kajak-kenu társadalom, amelyre jó példa, hogy a 16 éves Szellák Szabina is eladta három hajóját, és az értük kapott 800 ezer forintot átutalta a jelenleg Houstonban kezelt rákbeteg sportolónak. Az U23-as Európa-bajnok, 29 éves kajakos kendőzetlen őszinteséggel mesélte el honlapunknak a több mint két éve kezdődött vesszőfutását. Megjárta a poklot és volt, hogy már feladta, de mindig jött egy halvány reménysugár és az összefogás, amelynek köszönhetően a mai napig küzd, sőt, kajakozni is lejár az Egyesült Államokban.

Hír

Az egész 2017 januárjában kezdődött, amikor Tóth Róbert elment a Sportkórházba a szemészetre, mivel egy ideje kezdett kidülledni a bal szeme, majd az Onkológiai Intézetben biopsziát vettek tőle, és megállapították, hogy rosszindulatú basaloid hámtumora van. Erre gyógyszeres kezelést írtak elő, de mivel egy nagyon drága gyógyszerről volt szó, három hónapot várnia kellett rá az U23-as Európa-bajnok kajakosnak. Amikor májusban végre elkezdhette szedni, már nagyon csúnya volt a szeme.

„Júliusra már nagyon fáradékony lettem, és amikor bementünk az orvoshoz, hogy valami nincs rendben, kiírt teljes test CT-re – kezdte a visszaemlékezést Tóth Róbert. – Még rosszabbul lettem, megint bementünk, és a helyettes orvos közölte, hogy nincsenek jó hírei,

vannak áttétek a májamban és a gerincemen.

Ez 2017. augusztusában volt, igazából azóta tart ez a rémálom. Lesokkolódtunk teljesen. Senkinek nem kívánom ezt az érzést, a félelemmel, a kérdésekkel, amikre senki nem tudja a választ. Bevallom, akkor kellett pár hét, hogy elkezdjünk küzdeni.”

Másodvéleményre Tóth Róberték a milánói Európai Onkológiai Központba küldtek szövetmintát, és elvégeztek egy itthoni magánkórházban egy molekuláris diagnosztikát.

„Akkor ért a második sokk, az itthoni diagnózis nem volt pontos, fél évig félrekezeltek, kiderült, hogy ez adenoid cystic carcinoma. Nincs rá magyar kifejezés, nagyon ritka betegség, nem is tudják nagyon kezelni. A kezelést úgy folytattuk, ahogy az olasz orvos javasolta. Kaptam sugarat és kemoterápiát 2017 szeptemberétől 2018 januárjáig, ebben az időszakban nem is dolgoztam, de minden nap edzettem. Az állapotom javult, a tumorok kisebbek lettek, és amikor az orvost kérdeztük, hogyan tovább, azt mondta, sehogy, majd akkor folytatjuk a kezelést, ha újra romlik az állapotom. Bevallom, mi nem igazán értettünk ezzel egyet, de nem volt kihez fordulni. Otthon mindenki őt tartotta a szakma csúcsának. Persze minden alkalommal közölte, beleszőtte a mondandójába, hogy

beteg vagyok, nem lehet segíteni rajtam.”

Közben a molkeuláris diagnosztikának is meglett az eredménye, így felvették a kapcsolatot egy amerikai kutatóintézettel (Adenoid Cystic Carcinoma Research Foundation), amely csak ezzel a típusú betegséggel foglalkozik.

„Az ottani vezető egy nap után válaszolt a levelünkre, bekérve az összes leletemet, hogy erre a mutációra indulnak célzott kezelések. Így el tudtunk indulni egy újabb vonalon. Közben kiutaztunk június elején egy olasz orvoshoz Milánóba, ott sajnos közölték, hogy a májamban progresszió van, a tumorok elkezdtek nőni. Kimentünk egy német magánklinikára Stuttgartba, ahol biztosítottak nekünk egy TACE nevű eljárást, lokális kemót a májamba, mert elvileg ez elpusztítja a daganatokat.

Ekkor már muszáj volt segítséget kérnünk, mert nem bírtuk anyagilag,

egy kezelés ára hatmillió forint volt és kettőre volt szükség előzetesen” – mesélte a kajakos.

A médiához fordultak, amelytől nagyon féltek, hogy hogyan fog elsülni, de nem volt más választásuk. Az első cikk megjelenését követően pár órával elkezdtek özönleni az adományok és a jókívánságok.

“Ekkor kaptuk a következő sokkot. Nincsenek erre szavak, hogy egy ideig bírod, egyedül bolyongsz a sötétben, próbálkozol, a család is mindent megtesz, de ugyanolyan kétségbeesett mindenki, és

egyszer csak melletted van az egész ország, beleértve a kajak-kenu társadalmat is.”

Közben a kezelés sajnos nem járt sikerrel, pedig három hónap pokoli fájdalommal járt. Három hónappal később, novemberben a kontroll azt mutatta, hogy rosszabbodott Robi állapota, a mája tele lett áttéttel. Ekkor jelentkeztek ismét az Egyesült Államokból, hogy a betegséget célzó NOTCH gátló génmutációs program második fázisa indul 2019-ben. Houstonból válaszoltak, hogy mehet a magyar kajakos, ha megfelel a program követelményeinek. Ekkor felesége, Reményi Dia írt korábbi úszótársának, aki Houstonban járt egyetemre, és szerzett is nekik szállást egy amerikai házaspárnál.

Robi a mai napig lejár kajakozni az Egyesült Államokban is

„Itthon ekkor sikerült orvost váltani, kaptam újra kemót, mert a májammal kellett kezdeni valamit, és sajnos karácsony körül a szemem is újra rosszabbodott, rendkívül gyorsan kerültem olyan állapotba, hogy nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig.

Katasztrófa volt az egész ünnep,

a szemem kidülledt és vérzett, a fejem nonstop fájt, a két ünnep között pedig senki nem dolgozott. Januárra nagy nehezen sikerült elérni, hogy újra kapjak sugarat, mert így veszélybe került a kiutazás is. Attól megint vállalható állapotba került a szemem, és amint véget ért, vettük is a repülőjegyet. Február 11-én érkeztünk meg, és másnap már a kórházban kezdtünk.”

Minden megspórolt pénzüknek búcsút intve kifizettek első körben 26 800 dollárt (kb. 7,6 millió forint) a kezelésre. Elvégezték az elővizsgálatokat, újra vettek Robi májából biopsziát, és bár az értékek a vérvétel alapján olyan kritikus állapotot mutattak, hogy ez veszélyeztethette a programban való részvételét, de az orvos mégis biztosította, nem lesz baj, el kell kezdeni a kezelést. Így február 22-én el is kezdték volna, amikor egy nappal előtte jött egy e-mail, hogy 150 ezer dollárt (mintegy 43 millió forintot) ki kell fizetni, addig nem vágnak bele.

„Majdnem elkezdtem csomagolni,

elmondani nem tudom, menyire kétségbeestünk Diával,

hogy itt vagyunk, kijutottunk, megint egy hajszálon függ az életem, és akkor egy olyan akadályt gördítenek elénk, amit nem lehet csak úgy arrébb tolni. A Fidelio ekkor állt mellénk, mert Dia testvére ismerte a főszerkesztőt, tudtak az ügyünkről, kérdezték, hogyan tudnak segíteni, de ebben kérték a Kolonics Alapítvány segítségét is. Nekik sem tudom elégszer meghálálni az elmúlt heteket, hogy Csabai Edvin ment mindenhova, képviselve az ügyemet, nyilatkozott, tárgyalt, időt és energiát nem spórolva, és még Diában is tartotta a lelket, mert voltak nagyon kemény és kilátástalan napok. Az MKKSZ részéről Kárai Péterről ugyanez elmondható, 0-24-ben a rendelkezésünkre állt ő is, amikor szükség volt segítségre. Dia eközben napi szinten próbált eljutni a pénzügyi osztályhoz, az alapítvány gyűjtése mellett elindította a GoFundMe oldalunkat is.”

Végül az alapítvány március elején elutalta azt a pénzt, ami addig összejött, ez majdnem 20 ezer dollár (5,7 millió forint) volt, hogy ez elég legyen a kezdéshez. Március 7. óta heti egyszer, minden kedden kezelik Robit. Jelenleg azért folyik a gyűjtés, mert végül abban állapodtak meg, hogy fél évet kell kifizetni, amely 94 ezer dollár (26,8 millió forint).

Heti egyszer kezelik Houstonban Robit

Már az első houstoni kezelés után sokkal jobbak lettek Robi májértékei, lejjebb és lejjebb mennek a korábban kritikus értékek, emellett megszűnt a fejfájása és a csontjai sem fájnak, sokkal jobban érzi magát.

„A kezelés után mondjuk rettentő rosszul vagyok, hányingerem van és gyakran hányással is jár, de ezen a héten jobb volt. Persze nem kiabálok el semmit, kellenek a képalkotók május elején, hogy lássuk, hogyan hat a gyógyszer. Sokat fogytam, 85 kg volt a versenysúlyom, most 73 kg vagyok. Egy applikáció, a dietetikus és Dia segítségével próbálom felhízlalni magam, és minden nap edzeni, de

legalábbis a heti négyet próbálom tartani akkor is, ha rosszul vagyok.

És ami a legjobb, kajakozni is járok, mert Ivan Lipovac, egy volt horvát kajakos, akivel 10 évvel ezelőtt együtt edzőtáboroztunk, most itt dolgozik a klinikán, az MD Andersonban, ahol kezelnek. Ő visz a helyi miniközösségbe, mert itt elég kevesen kajakoznak. Nem hiszem, hogy vannak véletlenek. A ház, ahol élünk, egy álom. Egy külön kis lakásunk van Diával, van egy konditerem is a kert végében, így nem kell messzire mennem, ha edzeni akarok.”

Feleségével, Reményi Diánával

Eddig az adományokból a GoFundMe oldalon 23 ezer dollár (6,5 millió forint) gyűjt össze, épp a héten kaptak egy névtelen 1000 dolláros adományt, az alapítvány pedig eddig 10 millió forintot gyűjtött.

„Én senkit nem szeretnék kiemelni, de azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy Szellák Szabina eladta három hajóját, azért, hogy nekem segítsen, pedig nem is ismerjük egymást, és az így gyűjtött 800 ezer forintjával lépte át az alapítvány a tízmillió forintos álomhatárt. Amikor ezt megtudtam, percekig meg sem tudtunk szólalni” – mesélte Robi.

„Egyébként is el akartam adni a hajóimat, és amikor láttam, hogy lehet Robit támogatni, akkor egyből jött az ötlet, hogy erre szánom a pénzt – reagált a mindössze 16 éves Szellák Szabina, aki nem mellékesen ifjúsági világbajnok kajakos. – Persze vehettem volna belőle másik hajót, vagy bármi mást magamnak,

de szerintem neki sokkal nagyobb szüksége van erre a pénzre, mint nekem.

Azt azonban szeretném leszögezni, hogy nem azért csináltam, hogy ebből hír legyen, az volt a célom, hogy segítsek Robinak. A szüleim is rendszeresen jótékonykodnak, ezt tanítják nekem is, és pedig mindig próbálok segíteni, ahol és akinek csak tudok. Ez volt azonban az első ilyen volumenű jótékonykodásom, amikor eladtam valamimet ilyen sok pénzért. Hat éve vagyok a sportban, sajnos nem ismerek még mindenkit, így Robit sem, de ha lehetőség nyílik rá, mindenképp szeretnék vele találkozni.”

Ez volt az egyik hajó, amit eladott Szellák Szabina

Hogy mekkora erőt ad mindez Tóth Róbertnek, azt ő maga sem tudja szavakba önteni.

„Hatalmas kincs a kajak-kenu társadalom tagjának lenni,

sehol máshol nincs ekkora összetartás, ebben biztos vagyok. De minden üzenet és segítség annyira jólesik, olyan sokat számít. Ezt nem igazán lehet szavakkal elmondani, hogy itt a világ végén sem vagyunk egyedül.”

Ha Ön is szeretne segíteni Tóth Róbertnek, akkor megteheti az erre a célra létrehozott internetes oldalon ide kattintva, vagy a Kolonics Alapítványon keresztül is utalhat pénzt:

KOLONICS GYÖRGY ALAPÍTVÁNY
Adószám: 18135396-2-41
Nyilvántartási szám: 01-01-0010844
Bankszámlaszám: 12100011-10241521 (Gránit Bank)
Közlemény: Tóth Róbert amerikai gyógykezelés

Fókuszban a párosok a kedden rajtoló Európa Játékokon

Vasárnap elutazott a magyar kajak-kenu válogatott a minszki Európa Játékokra, amely gyakorlatilag a sportág Európa-bajnokságának felel meg. A versenyek kedden délelőtt kezdődnek és csütörtökig tartanak.

Hír

„A válogatók eredményei alapján erős csapatunk van, bár egy kicsit stresszesebnek tűnik most ez az Európa Játékok, hiszen például a női mezőny is egy komoly terhelésen ment át, nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is – kezdte Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Mindenki tudja, hogy az év fő versenyen a világbajnokság lesz, hiszen ott osztanak kvótákat, így

érem szempontjából semmilyen elvárás nincs a csapat felé Minszkben.

Most felmérjük a nemzetközi mezőnyt, és megpróbálunk még fejlődni a világbajnokságig.”

A kapitány elárulta, hogy az újonnan alakult egységek közül a két 1000 méteres férfi páros, a Kammerer Zoltán, Gál Péter István kajakos és az első felnőtt világversenyére készülő Kiss Balázs, Dóri Bence kenus egység van fókuszban.

„Az Európa Játékok után döntünk arról, hogy hogyan megyünk tovább a világbajnokságra. Itt dől el az is, hogy érdemes-e ezzel a két párossal is foglalkozni, vagy esetleg kell még válogatót rendeznünk, de nagyon remélem, hogy mindkét egységünk úgy fog szerepelni, hogy pont kerül az ügy végére.”

A minszki játékok kajak-kenu versenyei kedden délelőtt rajtolnak az előfutamokkal és csütörtökön zárulnak. Ha megfelelőek lesznek a technikai körülmények, akkor igyekszünk Facebook-oldalunkon videós interjúkkal jelentkezni, míg a teljes programot ide kattintva lehet megnézni.

A magyar válogatott Európa Játékokon induló kerete:
K1 200 m: Birkás Balázs
K1 1000 m: Kopasz Bálint
K1 5000 m: Kopasz Bálint
K2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István

C1 200 m: Hajdu Jonatán
C1 1000 m: Kiss Tamás
C2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence

NK1 200 m: Kozák Danuta
NK1 500 m: Kozák Danuta
NK1 5000 m: Bodonyi Dóra
NK2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
NK2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta
NK4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika

NC1 200 m: Nagy Bianka
NC2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Tartalék: Lucz Dóra

Nánásiékkal indul a “csapatás”

Az Öreg-Túr folyón, a Felső-Tisza vidékén, valamint a Bodrogzúgban vízitúrázott május közepén Ördög Nóra és Nánási Pál családja. A házaspár utazásairól internetes naplót, vagyis vlogot vezet a youtube-on, az epizódokat több tízezer rajongójuk követi. A vízitúrán forgatott Nánásiék-vlogok "CSAPATUNK" címmel a következő napokban jelennek meg a videómegosztó oldalon.

Hír

Hogy éreztétek magatokat a vízitúrán?

Ördög Nóra: Természetesen szuperül. A világ legkülönbözőbb pontjain jártunk már, de ennél szebb vidékeket talán még nem láttunk. Ráadásul egy vizítúrára nagy társasággal jó menni, erre az útra a gyerekeink mellett velünk tartott a családunk és a barátaink is, és végig nagyon jól éreztük magunkat. Az igaz, hogy kenuzni néha elég melós, mégis nagyon vidáman telt az a néhány nap a vízen.

Nánási Pál: Teljesen igaz, olyan vadregényes vízeken is eveztünk, mintha a dzsungelben, vagy egy madárrezervátumban lettünk volna, elképesztő volt látni a természet érintetlenségét. Valóban az utóbbi időben inkább távolabbi, egzotikus helyeken jártunk, de nagyon szerettünk volna végre itthon is utazós vlogot forgatni. A túrán szép helyeket láttunk, finom borokat ittunk, jókat ettünk, és egy teljesen új aspektusból ismertük meg az országot.

Hogy született a túra ötlete?

Nóra: Bizonyos szempontból régóta kapcsolatban állok a kajak-kenuval. Szegedtől nem messze, Mórahalmon születtem, azon a vidéken pedig egyértelmű, hogy valamennyire mindenki követi a sportágat. Idén is ott leszünk a Maty-éren, az augusztusi világbajnokságon és nagyon fogunk szurkolni a magyaroknak. A vízitúrázást pedig már rég ki szerettük volna próbálni.

Pál: Tőlem sosem álltak távol a vízisportok, miután fiatalabb koromban versenyszerűen eveztem, ráadásul nem én vagyok az egyetlen a családban, aki otthonosan mozog ebben a világban, így adta magát a túra ötlete. A sportág arcait, legnagyobb versenyzőit pedig már többször fotóztam, úgyhogy bőven van személyes kötődésem.

Mikorra készülnek el, kinek szólnak a túrán forgatott vlogok?

Pál: Az első rész június 23-án, vasárnap kerül fel a youtube csatornánkra, amelyet már több mint 130 ezer néző követ. Aztán 2-3 naponta tesszük fel a minisorozat újabb részeit, összesen 5-6 epizódot tervezünk. A túra megszervezésében segített a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Velük együtt abban bízunk, hogy a vlogunkkal sokaknak kedvet tudunk csinálni ehhez a műfajhoz, mert vízitúrázni tényleg hatalmas buli. Nekünk meg ez lesz az egyik kedvenc sorozatunk.

Nóra: A követőink pontosan tudják, hogy az utazásaink során kapszulákat is szoktunk elrejteni, ez most sem marad el. A játék lényege, hogy aki megtalálja a kapszulát, annak jár valamilyen nyeremény, vagy velünk kapcsolatos személyes élmény. Nem akarom lelőlni a poént, ezért nem mondom el, hogy ebben a szériában hova rejtettünk kapszulát, de annyit elárulok, hogy azt a helyet szinte csak vízen, kenuval lehet megközelíteni. Egyébként meg  a kapszulától függetlenül mindenkinek javaslom, hogy szedje a sátorfáját, szálljon vízre és túrázon nagyokat a vizeinken, mert Magyaroszág rejtett szépségeit fedezheti így fel.

fotó: Nánási Pál